3,7 cm Panzerabwehrkanone 36
| 3,7 cm Pa.K. 36 (L/45) | |
 | |
| PaK 36 | |
| Gyártási adatok | |
| Típus | páncéltörő löveg |
| Ország |  Harmadik Birodalom |
| Tervező | Rheinmetall-Borsig |
| Gyártó | Rheinmetall-Borsig |
| Alkalmazás | |
| Alkalmazás ideje | 1939–1945 |
| Alkalmazó ország |  Finnország Harmadik Birodalom Magyar Királyság Románia Szlovákia |
| Háborús alkalmazás | második világháború |
| Műszaki adatok | |
| Űrméret | 3,7 cm |
| Lőszer | 37×249 mm R |
| Tömeg | 0,45 t |
| Fegyver hossza | 1660 mm |
| Gyakorlati tűzgyorsaság | 13 lövés/perc |
| Csőtorkolati sebesség | 762 m/s |
| Hatásos lőtávolság | 300 m |
| Max. lőtávolság | 5484 m |
| Oldalirányzás | 30° |
| Magassági irányzás | mínusz 5° plusz 25° |
A 3,7 cm Panzerabwehrkanone 36 (rövidítve 3,7 cm Pa.K. 36 vagy 3,7 cm PaK 36, magyarul 3,7 cm-es páncéltörő löveg 36) egy német könnyű páncéltörő löveg volt.
A löveg[szerkesztés]
A Rheinmetall egy lóvontatású, 3,7 cm-es páncéltörő löveg (megjelölése a 3,7 cm PaK L/45 volt) tervezését 1924-ben kezdte meg, majd az első lövegek 1928-ban érkeztek a csapatokhoz. Az 1930-as évek elejére a lóvontatású tüzérség elavulttá vált, ezért a löveget módosították a teherautókkal történő vontatáshoz. Az eredeti faküllős kerekek helyett magnéziumötvözetből készült keréktárcsákat és fúvott gumiabroncsokat szereltek a lövegre. A fegyvert ezután 3,7 cm PaK 35/36 névre keresztelték át, majd 1934-ben elkezdték vele felváltani a 3,7 cm PaK L/45-ös lövegeket. A fegyvereket először az 1936-os spanyol polgárháborúban vetették be. Több nemzet páncéltörő lövegének alapját alkotta a második világháború első éveiben. A KwK 36 L/45 szerkezetileg megegyezett a vontatott változattal, de ezt különféle járművek fegyverzeteként alkalmazták, elsősorban a Panzer III harckocsik első példányainál. A téli háború és a folytatólagos háború alatt finn katonák is használták, jelentősebb mértékben Suomussalmi védelme alatt.
A PaK 36, mivel kis kaliberű fegyver volt, az 1940 májusában zajló franciaországi hadjáratra elavulttá vált. Kezelői teljesen hasznavehetetlennek találták a szövetségesek nehéz harckocsijai ellen, mint például a brit Matilda II vagy a francia Char B1 és a Somua S35. A lövegek egy csoportjának sikerült kilőniük egy Char B1-est az oldalpáncélján keresztül. A PaK 36 képes átütni 35 mm-nyi 30°-ban megdöntött páncéllemezt. A Char B1 oldalpáncélja 40 mm-es volt, jóllehet teljesen függőleges. A lövegek 100 méteren belül voltak a harckocsitól, mikor sikeresen átütötték annak oldalát. Harctéri körülmények között ilyen eredményt igen nehéz volt elérni. A háború ezen évében a löveg még képes volt felvenni a versenyt a szövetségesek által legnagyobb számban alkalmazott harckocsik ellen, mint az FT–17 a franciaországi hadjárat alatt és a szovjet T–26 a Barbarossa hadművelet alatt. A közepes harckocsik elterjedése viszont gyorsan lecsökkentette a löveg hatékonyságát: a keleti fronton megjelenő szovjet T–34-es harckocsi ellen a löveg már semmit sem ért, személyzete ezután kezdte „ajtókopogtatónak” („Heeresanklopfgerät”, szó szerint „katonai ajtókopogtató készülék”) csúfolni, mivel jelenlétére csak a páncélzatról lepattanó lövedékek koppanásai utaltak. 1942. március 1-jével a gyártása megszűnt.[1] A PAK 36 költsége 5730 RM (Reichsmark) volt, és 900 munkaórát vett igénybe a gyártása, míg a jóval hatékonyabb PAK 40 költsége 12 000 RM, és 2000 munkaórát vett igénybe az előállítása.
Az 1940-es évek közepén a PaK 36-osokat elkezdték leváltani az új 5 cm-es PaK 38-asokkal. A volfrám-karbid magvas lövedékek megjelenésével a PaK 36 lövegek átütőképessége valamelyest javult. Annak ellenére, hogy a T–34-es ellen továbbra sem tudták eredményesen használni, több egységnél ez maradt a szabványos páncéltörő löveg egészen 1942 végéig. A PaK 36 lövegek kezelői képesek voltak leküzdeni a T–34-es harckocsikat, de csak a volfrám-karbid magvas lövedékekkel és csak oldalról vagy hátulról bevitt közeli találatokkal.
Miután a PaK 36 lövegeket kivonták a frontról, többet leszereltek az alvázukról, majd féllánctalpas járművekre helyezték őket, ezzel könnyű páncéltörő támogató járműveket létrehozva (például az Sd.Kfz. 251/10). A lövegeket a németek oldalán harcoló nemzetek is rendszeresítették a keleti fronton, úgy mint a 3. és 4. román hadsereg. A PaK 36 megtalálható volt még Finnország, Magyarország és Szlovákia arzenáljában is. 1943-ban a Stielgranate 41 kumulatív lőszer megjelenésével a PaK 36 már képes volt bármilyen vastag páncélzat átütésére, de csak 300 méteres távolságon belül (180 mm-t 300 m-en)[2] A PaK 36-osokat az új lőszerrel együtt a ejtőernyős egységekhez juttatták. A fegyver könnyű súlya lehetővé tette a kézzel történő mozgatást, így ezen mobilitásuk ideális fegyverré tette a deszantos egységek számára.
Alkalmazták a kínai csapatok is a Japán ellen vívott háborúban: a tajercsuangi csata idején eredményesen lőttek ki velük Ha-Gó és Csi-Ha harckocsikat. Az első ilyen összecsapás során a kínai védők izgatottsága és önbizalma annyira megnőtt, a japánoké pedig lecsökkent, hogy a csata több percnyi időre megszűnt.
A lőszer[szerkesztés]
- Sprenggranate 34
- Panzergranate 39
- Lövedék súlya: 0,685 kg
- Csőtorkolati sebesség: 760 m/s
- Panzergranate 40
volfrám-karbid magvas lövedék, könnyebb, nagyobb csőtorkolati sebességgel, csak kis mennyiségben gyártották.
- Lövedék súlya: 0,368 kg
- Csőtorkolati sebesség: 1020 m/s
| Lőtávolság | Páncélátütés | lőgyakorlat közben | harc közben |
|---|---|---|---|
| 100 m | 64 mm | 100% | 100% |
| 500 m | 31 mm | 100% | 100% |
| 1000 m | 22 mm | 100% | 85% |
| 1500 m | 20 mm | 95% | 61% |
| 2000 m | - mm | 85% | 43% |
A páncélátütési számításokat a Pzgr 40 lövedékkel végezték egy 30°-ban megdöntött páncéllemezen.
Stielgranate 41[szerkesztés]
1943-ban a Stielgranate 41 kumulatív lövedék bevezetésével a PaK 36 képessé vált bármilyen vastag páncélzat átütésére, habár a lövedék alacsony sebessége nagyban korlátozta a lőtávolságot. A PaK 36 lövegeket az új kumulatív lövedékkel együtt a Fallschirmjäger alakulatokhoz és más könnyűgyalogos egységekhez osztották. Az ágyú kis tömege miatt könnyen mozgatható akár kézzel is, így nagyfokú mozgékonysága miatt ideális fegyvernek bizonyult ezeknek az alakulatoknak.
Típusváltozatok[szerkesztés]
- 37 mm-es 1930 mintájú páncéltörő ágyú (1–K) – a Rheinmetall által szovjeteknek gyártott változat, melyen már végrehajtottak néhány módosítást a PaK 36 gyártásából okulva. Mindkettő képes volt alkalmazni a másik tölténytípusát (a szovjeté a 37×257 mm R-t tüzelte).[3] 1931–1932-ben 509 darabot adott át a német gyár a szovjet megrendelőnek.
- 40 M. páncéltörő ágyú – magyar fejlesztés, a korábban rendszeresített 40 mm-es Škoda 40 mm A17 L/47 űrmérethosszú ágyúcsövét alkalmazták. Ugyanazzal a lőszerrel tüzelhetett mint a légvédelmi célokra rendszeresített 40 mm-es Bofors légvédelmi gépágyú és a 40 M. Turán harckocsi, de a Stielgranate 41-et is bevethette.
- 7,5 cm Infanteriegeschütz 37 – gyalogsági támogatásra átalakított német változat, egy 75 mm űrméretű tarackot építettek rá a vázra, módosított lövegpajzzsal, 1944 júniusától gyártotta a Krupp, összesen 1304 darabot
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Lásd a Lexikon der Wehrmacht Panzerabwehrkanonen című cikkét: Panzerabwehrkanonen (német nyelven). Lexikon der Wehrmacht. (Hozzáférés: 2013. augusztus 19.).
- ↑ Lásd ezt a múzeumi leírást
- ↑ 8 mm-rel hosszabb a hüvelye mint a PaK 36-énak.
Források[szerkesztés]
- Gander, Terry and Chamberlain, Peter. Weapons of the Third Reich: An Encyclopedic Survey of All Small Arms, Artillery and Special Weapons of the German Land Forces 1939-1945. New York: Doubleday, 1979 ISBN 0-385-15090-3
- Hogg, Ian V. German Artillery of World War Two. 2nd corrected edition. Mechanicsville, PA: Stackpole Books, 1997 ISBN 1-85367-480-X
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 3.7 cm Pak 36 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Külső hivatkozások[szerkesztés]
