Égeres láperdő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
„Lábas éger” fák Berlin közelében

Az égeres láperdő a láperdők és lápcserjések (Alnetea glutinosae Br.-Bl. & Tx. ex Westhoff & al. 1946) növénytársulástani osztályában az éger- és kőrislápok (Alnion glutinosae Malcuit, 1929) társuláscsoportjának egyik növénytársulása. Ez Észak-Európa nagyobb tóvidékeinek és folyóvölgyeinek záró növénytársulása, a pangó vizes mocsárrétek vagy láprétek szukcessziójának végső fázisa. A Kárpát-medencében posztglaciális reliktum jellegű; legnagyobb elterjedése a bükk korban lehetett. Mostanra – főleg a lecsapolások eredményeképpen – rendkívül megfogyatkozott.

Az égeres láperdők (Carici elongatae-Alnetum Koch, 1926) Magyarország talán legösszetettebb erdei: sokféle élőhelyet kínálnak, ezért a diverzitásuk is viszonylag nagy. Az európai flóraelemcsoport részaránya 80%-nál is több. Az égerfák támasztógyökereiből – jelentős mértékben a többszöri sarjaztatás miatt – óriásira nőtt, úgynevezett égerlábak alakultak ki. Ezeknek a tetején liget- és láperdei, alsóbb részein láperdei, vízbe nyúló aljzatán mocsári növények élnek, a fák közti vízben pedig hínárfajok. A fákra liánok, kúszónövények kapaszkodnak fel.

Jellemző növényei[szerkesztés]

A lombkoronaszint uralkodó faja az enyves (mézgás) éger (Alnus glutinosa). Ehhez szálanként elegyedhet:

A cserjeszint fajai:

Leggyakoribb liánja a keserédes csucsor (Solanum dulcamara).

A gyepszint jellemző fajai:

A láperdő vizében nő:

Az égerfák támasztógyökérszerűen kiszélesedő tönkjein gazdag mohaszint alakul ki olyan, ritka mohákkal, mint:

A közép-európai magyarországi láperdőket egy ideig két különböző fajgazdagságú, részben földrajzi asszociációra bontották (Thelypteridi-Alnetum és Dryopteridi-Alnetum). Ma újra egy társulásnak (Carici elongatae-Alnetum) tekintik őket.

Az alegységeket a karakterfajok és a degradáltság alapján különítik el:

1. Természetközeli, bővizű, békaliliomos típus, nagyobb nyílt vízfelszínekkel, zsombékoló sásokkal (pl. Carex elata) és hínárfajokkal (pl. Hottonia palustris). Jellemző, bár ritka karakterfajai:

2. Sásos típus – a nyár közepére kiszárad, ezért ebben a tarackoló sások dominálnak. Karakterfajai elsősorban az égerfák tövén növők.

3. Ligeterdei típus, amelynek gyepszintjében a sédbúza (Deschampsia caespitosa) és a hölgypáfrány (Athyrium filix-femina) veszi át a vezető szerepet, de az égerfák tövén még megtalálható a láperdő jellemző fajainak egy része is. Ebben a típusban az előzőknél többnyire kevesebb faj nő. Feltöltődve ligeterdővé alakul át, miközben koronaszintjében is fokozatosan a magyar kőris (Fraxinus angustifolia subsp. pannonica) és a vénic-szil (Ulmus laevis) kerül előtérbe.

4. Kiszáradó, szedres-aranyvesszős típus. Nem természetes szukcesszió, hanem a mesterséges vízlevezetéssel kiszárított égerlápok leromlott, degradált típusa. Magaskórós kinézetű, nitrofil erdei gyomokkal terhelt típus, amelyben azonban sokszor még megtalálhatók a társulás ellenállóbb, jellemző fajai, például:

Gyakori benne:

Dryopteridi-Alnetum típus[szerkesztés]

Magyarországon legjelentősebb állománya a híres kapuvári égeres, amely elöregedett ugyan, de felújításáról új mesterséges tó építésével gondoskodnak. Kisebb állományai maradtak fenn:

Talaját csaknem az egész évben víz borítja.

Jellemző növényei[szerkesztés]

Lombkoronaszintjének domináns faja – amint ezt a társulás neve is mutatja – az enyves éger (Alnus glutinosa). A fák gyökerei a talajszint fölé emelkednek, ezért a népnyelv „lábas égernek” hívja őket. Tövüket tavasszal és ősszel rendszerint mintegy méternyi víz önti el. Mellette a lombkoronaszintben mindenekelőtt a magyar kőris (Fraxinus angustifolia subsp. pannonica) és közönséges nyír (Betula pendula) játszik szerepet.

Az égertöveken termő fajok:

A tövek között, tócsákban, időszakos elöntésekben tenyésző fajok:

A fák tövét vastagon vonja be a lombosmoha.

Források[szerkesztés]