Vénic-szil

Vénic-szil
A Nykisi szil 2002 óta államilag védett természeti emlék Litvániában a Nykis folyó jobb partján
Természetvédelmi státusz
Adathiányos
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots) Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida) Csoport: Rosidae Csoport: Eurosids I Rend: Rózsavirágúak (Rosales) Alrend: Csalánvirágúak (Urticanae) Család: Szilfafélék (Ulmaceae) Nemzetség: Szil (Ulmus) Faj: U. laevis
Tudományos név
Ulmus laevis Pall.
Elterjedés
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Vénic-szil témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Vénic-szil témájú médiaállományokat és Vénic-szil témájú kategóriát.

Őszi lombszínben a Volgográdi-víztározó közelében (Engelsi járás, Oroszország)

A vénic-szil (vénicszil, vénic szil, vénicfa Ulmus laevis) a kétszikűek (Dicotyledonopsida) osztályának a csalánvirágúak (Urticanae) alrendjébe, ezen belül a szilfafélék (Ulmaceae) családjába tartozó fafaj. Egyéb elnevezései: kocsányos, lobogós vagy nyolchímű szil, szúnyogfa.

2023-ban Magyarországon az Év fájává választották.

Alaki jellemzői

Közepes termetű fa, legfeljebb 25 méter magasra nő meg. Törzse erősen ágas, térgörbe, alul nagy gyökérterpeszek jellemzik. Kérge barnásszürke, hálózatos repedezettsége azonban a szabálytalan lehámlás miatt sokszor kevésbé mutatkozik. Koronájára a szabálytalan alak jellemző, a szabad állású példányok alsó ágai lehajlanak. Vesszői vékonyak, fénylőn barna vagy vörösesbarna színűek. Rügyei tarkák, hegyesek. Levelei váltakozó állásúak, 6–13 cm hosszúak, vékonyak, felső oldaluk sima, fénylőn sötétzöld, fonákuk enyhén szőrözött. A levéllemezek alakja elliptikus, a levélszél kétszeresen, élesen fűrészes. Virágai egyivarúak és kétivarúak is lehetnek (poligám növény), levélhónaljakból csomókban nyílnak, változó hosszúságú kocsányon csüngenek, színük zöldesvörös. Lependéktermése van, a lependékek 12–15 mm hosszúak, élük pillás, a bennük levő egyetlen makkocska a szárny alapjához közel helyezkedik el.

Biológiai jellemzők

Lombfakadása előtt virágzik, Magyarországon márciusban; termései pedig májusban érnek, s akkor már hullanak is. Lombozata ősszel sárga színűvé válik. Tuskóról és gyökérről egyaránt jól sarjad. Növekedésének gyorsasága mérsékelt, rövidebb életű: többnyire mintegy 100 évig él.

Elterjedése

Kelet-, Délkelet-, Közép-Európa a hazája. Meleg kontinentális síkvidéki fafaj; domb- és hegyvidéken ritkán fordul elő, s ott is főleg a szélesebb völgyekben. Magyarországon az alföldeken előfordul, de területaránya elenyésző, többek közt a Gödöllői-dombság területén él.

Élőhelye

Homoki tölgyesekben, puhafás ligeterdőkben, illetve keményfás ligeterdőkben (tölgy-kőris-szil ligeterdőkben) fordul elő; ritkán erdős sztyepp erdőkben, láperdőkben is megtalálható.

Termőhelyigénye

Árnyéktűrő, melegigényes, az erdősztyepp klímatípusban fordul elő. A talajjal szemben igénytelen, de a semlegeshez közeli kémhatású talajokon fejlődik a legjobban; sziktűrő. Közepes tápanyagigénnyel rendelkezik. A nedves talajokat részesíti előnyben, és az egy hónapnál rövidebb idejű elöntést még kibírja.

Társulásképessége

Nagy alkalmazkodóképességgel rendelkezik. Magzókorát 20-30 évesen éri el, apró lependéktermései a széllel jól terjednek.

Egyéb jellemzői

Fája vörösesbarna színű, kemény, nehéz és göcsös, nehezen hasadó. A szilfavész kevésbé károsítja, mint a többi szilfajt.

Képek

Gyökérterpeszes példány az Elba folyó árterén levő Junkerwerder keményfaligetében, Németország északi részén

Virágzata (Llandegfan, Anglesey sziget, Wales)

Levelei és termései (Lanžhot, Csehország)

Termései és magvai a toulouse-i múzeum gyűjteményében

Források

• Bartha D. (1999): Magyarország fa- és cserjefajai. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 266. o.
• Gencsi L. - Vancsura R. (1992): Dendrológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest
• Koloszár J. (2004): Erdőismerettan. Kézirat. Nyugat- Magyarországi Egyetem, Sopron
• Szilágyi Ferenc: Fák és cserjék