Tradicionalista iskola

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Tradíció (Latin: traditio)

A tradíció szó magyarul hagyományt jelent. Általánosan használatos a metafizikai tradíció rövidítésére.

Mi a tradíció?[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tradíció szó a latin tradere (átadni) igéből származik. Jelenthet bármilyen hagyományt vagy szokást, amely a régmúltból származik. A filozófia terén azt a szellemi áramlatot szokás vele jelölni, amely a 20. században a francia René Guénon és az olasz Julius Evola munkássága nyomán vált ismertté, és amelynek legismertebb magyarországi képviselője Hamvas Béla volt. A tradíció vagy tradicionális gondolkodás a régebbi korok különféle vallásos és szellemi örökségét alkalmazva kíván a jelenkor emberének szellemi segítséget nyújtani.

A tradicionalitás alapelvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1. Filozófiai idealizmus: A szemlélet radikális képviselőinél ez a szolipszizmus állítását, és a materializmus teljes elutasítását jelenti. 2. Jobboldaliság: A politikában mindez a tagolt és hierarchikus társadalmak és a monarchizmus igenlését jelenti. [1]

A tradíció-ellenesség (anti-tradicionalitás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ide tartozik a materializmus, a politikai baloldal, a szabadkőművesség és a New Age. A legismertebb jelenkori tradicionalitás-ellenes gondolkodó: Umberto Eco (A Foucault-inga c. regényében próbálja diszkreditálni az áramlatot).[forrás?]

A tradicionalitás története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tradíció elsődlegesen történet- és időfeletti, ezért történetéről csak úgy lehetséges beszélni, ha történelmi megjelenési formáit tanulmányozzuk.

Mivel az archaikus, az ókori és a középkori társadalmak tradicionális elvek mentén épültek fel, így ezekben a társadalmakban nem volt szükség ezen elvek elméleti kifejtésére.

A tradicionalista iskola elsősorban az úgynevezett világvallások (hinduizmus, dzsainizmus, buddhizmus, taoizmus, kereszténység és az iszlám) örökösének tekinti magát, másodsorban számos filozófust és teológust is előfutárának tart. Mivel azonban helyesen jegyezték meg,[1] hogy szellemi áramlatról és nem úgynevezett irányzatról van szó, ezért a tradicionalista iskola előfutárairól beszélni fejlődéselméletként hathat, ami pedig a Tradíció szellemiségének ellentmondana. Legfeljebb tehát – a tradicionalisták és tradicionális szerzők definíciója szerint – ugyanazon szellemi áramlat különböző időpontokban és helyeken való felbukkanásáról lehet szólni. E felbukkanások közül a legutóbbi a "tradicionalista iskola" összefoglaló nevet kapta, noha nem konkrét iskoláról s a másodlogos dolgok tekintetében nem egységes irányzatról van szó, hanem egymás munkásságát többé-kevésbé ismerő és tekintetbe vevő személyiségek és szerzők összességéről.[2]

A tradíció, a tradicionalitás jelenkorhoz közeli formában, szellemi áramlatként való megjelenését – indirekt módon – a francia forradalom indította el, amely ezen áramlat képviselőinek mindegyike szerint csak méreteit tekintve lehetett nagy. E korból a (még döntően politikai-politozófiai színezetű) tradicionalista iskolához kapcsolható gondolkodók például Joseph de Maistre vagy Louis de Bonald, még korábbról (az angol polgári forradalom körüli időkből) Edmund Burke.

Külföldi tradicionalista gondolkozók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar tradicionalista gondolkozók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tradicionális iratok, könyvek és kiadványok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hamvas Béla: Scientia Sacra (1943-1944). A mű szépirodalmi stílusban írt bevezetés a tradicionális gondolkozásba. Előzményei: Julius Evola és Oswald Spengler könyvei (Lázadás a modern világ ellen, illetve A nyugat alkonya).

Körülbelül 1990 óta számos magyarországi kiadvány jelent meg ezen szellemi áramlat képviselőitől és e név égisze alatt. A magyar nyelven kiadott írások bibliográfiai adatait lásd itt: Metaphysicum et politicum. A magyar tradicionális iskola bibliográfiája.

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]