Titánia (hold)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Titánia (hold)
A round spherical body is almost fully illuminated. The surface has a mottled appearance with bright patches among relatively dark terrain. The terminator is located near the right edge. A large crater can be seen at the terminator in the upper half of the image. Another bright crater can be seen at the bottom. A large canyon runs from the darkness at the lower-right side to visible center of the body.
A Titánia nagy fölbontású képen a Voyager–2 felvételén, amely 1986. január 24-én készült
Felfedezése
Felfedező: William Herschel
Felfedezés ideje: 1787. január 11.[1]
Alternatív nevek: Uránusz III
Pályaadatok
Fél nagytengely: 435 910 km[2]
Pálya excentricitása: 0,0011[2]
Orbitális periódus: 8,706234 n[2]
Inklináció: 0,340° (az Uránusz egyenlítőjéhez)[2]
Fizikai tulajdonságok
Átlagos sugár: 788,4 ± 0,6 km (0,1235 földsugár)[3]
Térfogat: 2 065 000 000 km3
Tömeg: 3,527 ± 0,09 x 1021 kg (0,0005908-szeres földtömeg)[4]
Átlagos sűrűség: 1,711 ± 0,005 g/cm3[3]
Felszíni gravitáció az Egyenlítőnél: 0,38 m/s2
Szökési sebesség: 0,773 km/s
Forgási periódus: kötött (szinkron rotáció)[5]
Albedó: 0,35 (geometrical),
0,17 (bond)[6]
Látszólagos fényesség: 13,9[7]

A Titánia az Uránusz legnagyobb holdja és a 8. legnagyobb hold a Naprendszerben. William Herschel fedezte fel 1787-ben. Kifelé haladva a bolygótól a Titánia az Uránusz bolygó 17. holdja.

Nevét Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékából, a Tündérkirálynőről kapta.

Az Uránusz négy holdját egyszerre fedezték föl és a Szentivánéji álom szereplőiről kaptak nevet: Titánia, Oberon, Ariel és Umbriel. Később, amikor a Voyager–2 fölfedezte az Uránusz gyűrűjét, több új Uránusz holdat is fölfedeztek, és ma 27 holdja ismert.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Titánia érdekes hold. Felerészben jégből, felerészben szilikátos kőzetekből épül föl. A kőzetanyag alkotja a hold magját, a jéganyag a köpenyét és a felszínét. Valószínűleg egy folyadék öv is található az égitesten belül, a jeges tartományban. A Titánia felszíne viszonylag sötét, kissé vöröses színű. Ugyanolyan mértékben alakították külső tényezők, főleg becsapódások, mint belső tényezők, kriovulkanizmus. Számos becsapódási kráter borítja, a legnagyobb 326 km-es, de nincsen annyi rajta, mint a legkülső nagy holdon, az Oberon felszínén. A felszín anyagát az infravörös színkép alapján határozták meg. Vízjég és széndioxid-jég jelenlétét mutatták ki. Ma a hold felszínének mintegy 40%-a van föltérképezve a Voyager–2 1986. januári felvételei alapján.

Fölfedezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Titániát William Herschel fedezte fel 1787. január 11-én az Oberonnal együtt. Az Arielt és az Umbrielt William Lassel fedezte fel 1851-ben.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Herschel, William, Sr. (1787.). „An Account of the Discovery of Two Satellites Revolving Round the Georgian Planet”. Philosophical Transactions of the Royal Society of London 77, 125–129. o. DOI:10.1098/rstl.1787.0016.  
  2. ^ a b c d Planetary Satellite Mean Orbital Parameters. Jet Propulsion Laboratory, California Institute of Technology. (Hozzáférés: 2009. október 6.)
  3. ^ a b Widemann, T., Sicardy, B.; Dusser, R. et al. (2008.). „Titania’s radius and an upper limit on its atmosphere from the September 8, 2001 stellar occultation” (PDF). Icarus 199, 458–476. o. DOI:10.1016/j.icarus.2008.09.011.  
  4. Jacobson, R.A., Campbell, J.K.; Taylor, A.H. and Synnott, S.P. (1992.). „The masses of Uranus and its major satellites from Voyager tracking data and Earth based Uranian satellite data”. The Astronomical Journal 103 (6), 2068–78. o. DOI:10.1086/116211.  
  5. Smith, B.A., Soderblom, L.A.; Beebe, A. et al. (1986.). „Voyager 2 in the Uranian System: Imaging Science Results”. Science 233, 97–102. o. DOI:10.1126/science.233.4759.43. PMID 17812889.  
  6. Karkoschka, Erich (2001.). „Comprehensive Photometry of the Rings and 16 Satellites of Uranus with the Hubble Space Telescope”. Icarus 151, 51–68. o. DOI:10.1006/icar.2001.6596.  
  7. Newton, Bill, Teece, Philip. The guide to amateur astronomy. Cambridge University Press (1995. október 26.). ISBN 9780521444927