Szojuz–11

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szojuz–11
Soyuz 11 mission patch.gif
Repülésadatok
Hívójel Jantar (Янтарь)
Hordozórakéta Szojuz hordozórakéta
A repülés paraméterei
Start 1971. június 7.
Starthely Bajkonur, LC1
Leszállás
ideje 1971. június 30.
Időtartam 22 nap
Űrhajó tömege 6790 kg
Pálya
Pályamagasság
Föld körül 163 / 237 km
Pályahajlás
Föld körül 51,5°
Periódus
Föld körül 88,4 perc
Előző repülés
Következő repülés
Szojuz–10
Szojuz–12

A Szojuz–11 (oroszul: Союз–11) a szovjet háromszemélyes, személyszállító Szojuz 7K–OKSZ típusú űrhajó második repülése volt. A második személyzetes űrhajó, amelyik kapcsolódott (a Szojuz–10 csak a dokkolásig jutott), majd eredményesen dolgozott a Föld első űrállomásán.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Feladat volt a második űrhajós csapatot a Szaljut–1 űrállomásra szállítani, hogy elvégezzék az üzembe helyezést és az első műszaki próbát. Váltott műszakban nagy mennyiségű műszaki, csillagászati, meteorológiai, földkutatási, orvos és biológiai megfigyelést és kísérletet végzett.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Központi tervező iroda CKBEM <= Центральное конструкторское бюро экспериментального машиностроения (ЦКБЕМ)> (OKB-1 <= ОКБ-1>, most OAO RKK Energiya im. SP Korolev <= ОАО РКК Энергия им. С. П. Королёва>). Az űrhajót kis átalakítással emberes programra, teherszállításra és mentésre (leszállásra) tervezték.

1971. június 6-án a Bajkonuri űrrepülőtér indítóállomásról egy Szojuz hordozórakéta (11А511) juttatta Föld körüli, közeli körpályára. Az orbitális egység pályája 88.3 perces, 51.6 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 185 kilométer, az apogeuma 217 kilométer volt. Az űrállomás megközelítése érdekében apró pályamódosító manővereket kellett végrehajtani. Hasznos tömege 6790 kilogramm. Az űrhajó napelemek nélkül, kémiai akkumulátorokkal 14 napos program végrehajtására volt alkalmas. A napelemszárnyakat még meghagyták. A személyzet 22,6 napig dolgozott az űrállomáson. Összesen 23 napot, 18 órát, 21 percet és 43 másodpercet töltött a világűrben. Összesen 384 alkalommal kerülte meg a Földet. A Szojuz–11 szerkezeti felépítését tekintve teljesen azonos a Szojuz–10-el,

Június 7-én automatikus üzemmódban 100 méterig közeledett, majd kézi irányítással megtörtént a dokkolás. Az elektromos, a hidraulikus és a hermetikusság ellenőrzés után kinyitották az átjárókat, átszálltak az űrállomásra.

Június 29-én a mérési, kutatási eredmények átpakolása után elválasztották az űrhajót, megkezdték a leszállási programot. A rögzített repülési adok vizsgálata során megállapították, hogy a kabinból a Kármán-vonal felett, műszaki okok miatt a a kiegyenlítő biztonsági szelep kinyitott, a legénység megfulladt.

Június 30-án a leszállás rendben megtörtént, az aerodinamikai fékezés és a fékezőrakéták működése is biztosított volt. A mentő egység a legénység tagjait a helyükön ülve, életjelenségek nélkül találták. A három űrhajóst a Kreml falába temették, Gagarin mellé.

A két héten át folyó vizsgálat kimutatta, hogy visszatéréskor az űrhajóból megszökött a levegő, és az űrhajósok megfulladtak, mivel nem viseltek szkafandert.

A baleset után a Szojuz űrhajókat áttervezték, és bevezették, hogy a start és a visszatérés során a személyzet ismét szkafandert viseljen, emiatt a személyzet újra kétfős lett, a középső ülés helyére a szkafanderek levegőellátása került. Az elektromos rendszer egyszerűsítése érdekében a napelemes energiaellátást akkumulátorosra cserélték, így ugyan a független repülés ideje lecsökkent, azonban – mivel a Szojuz űrhajó fő feladata az űrállomások kiszolgálása lett – ez nem okozott problémát.

Program[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. az űrállomás üzembe helyezése, irányító központtal történő kapcsolat tesztelése, ellenőrző mérések végrehajtása, fedélzeti rendszerek üzempróbája,
  2. az űrállomás pozíciójának meghatározása, üzemi magasságba emelése,
  3. a Föld tanulmányozása: geológiai, ásványtani, mezőgazdasági, meteorológiai (felső rétegek; hó és jégtakaró; tengerek; viharzónák, stb. vizsgálata),
  4. a világűr tanulmányozása: fizikai jellemzők, folyamatok- és jelenségek különböző tartományokban, csillagászati mérések,,
  5. orvos-biológiai vizsgálatok: az emberi szervezetre ható mikrogravitációs tényezők mérése; védelmi lehetőségek alkalmazása (gyógyszer, torna).
A szerencsétlenül járt Szojuz–11 személyzete: G. T. Dobrovolszkij, V. N. Volkov, V. I. Pacajev. (Szovjet emlékbélyeg, 1971.)

Személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(zárójelben a küldetések száma a Szojuz–11-gyel együtt)

Tartalék személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elődje:
Szojuz–10

Szojuz-program
1967–1981

Utódja:
Szojuz–12