Szojuz–10

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szojuz–10
Soyuz 10 mission patch.png
Repülésadatok
Hívójel Granyit (Гранит)
Hordozórakéta Szojuz hordozórakéta
A repülés paraméterei
Start 1971. április 23.
23:54:06 UTC
Starthely Bajkonur, LC1
Keringések száma 32
Leszállás
ideje 1971. április 23.
23:54:06 UTC
helye 50° É, 72° K
Időtartam 1 nap 23 óra 44 perc 54 mp
Űrhajó tömege 6800 kg
Pálya
Pályamagasság
Föld körül 209 / 258 km
Pályahajlás
Föld körül 51,6°
Periódus
Föld körül 89,1 perc

A Szojuz–10 (7K-OKS) (oroszul: Союз 10) szovjet háromszemélyes, személyszállító, szabványos rendszerben épített Szojuz űrhajó.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Feladat volt az első űrhajósokat a Szaljut–1 űrállomásra szállítani, hogy az üzembe helyezést és az első műszaki próbát elvégezhessék.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Központi tervező iroda CKBEM <= Центральное конструкторское бюро экспериментального машиностроения (ЦКБЕМ)> (OKB-1 <= ОКБ-1>, most OAO RKK Energiya im. SP Korolev <= ОАО РКК Энергия им. С. П. Королёва> - Központi Kísérleti Gépgyártási Tervezőiroda). Az űrhajót kis átalakítással emberes programra, teherszállításra és mentésre (leszállásra) tervezték.

1971. április 23-án a Bajkonuri űrrepülőtér indítóállomásról egy Szojuz hordozórakéta (11А511) juttatta Föld körüli, közeli körpályára. Az orbitális egység pályája 89 perces, 51.6 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 208 kilométer, az apogeuma 246 kilométer volt. Az űrállomás megközelítése érdekében apró pályamódosító manővert kellett végrehajtani. Hasznos tömege 6800 kilogramm. Az űrhajó napelemek nélkül, kémiai akkumulátorokkal 14 napos program végrehajtására volt alkalmas. A napelemszárnyakat még meghagyták. Összesen 1 napot, 23 órát, 44 percet és 5 másodpercet töltött a világűrben. Összesen 32 alkalommal kerülte meg a Földet.

A Szojuz–10 szerkezeti felépítését tekintve azonos a Szojuz–4-el, azonban néhány nagyobb átalakítást végeztek rajta. Az orbitális egységet úgy alakították ki, hogy a hermetikus összekapcsolódás után belső átszállást tett lehetővé. Az automatika az átszállónyílás hermetikusságát, illetve elektrónikus kapcsolódását is ellenőrizte. Megszüntették az űrsétához szükséges zsilipelési rendszert. Az űrrandevú rádióberendezését az orbitális kabinba helyezték. Tartalék étel és víztartályokat helyeztek el, meghatározták a regenerációt biztosító eszközök valamint a hőszabályzó helyét. A leszálló egységben helyet alakítottak ki a kutatási anyagok, eszközök biztonságos Földet érésére.

A repülés első napján megközelítette a Szaljut–1 űrállomást, kipróbálták a közelítő rendszert valamint az új összekapcsoló egységet. Biztonságos kapcsolat esetén az átjáró nyílások kinyitásával lehetett az űrállomásra bemenni. Alvás után április 24-én folyamatos közelítést végeztek, az összekapcsolódást kézi vezérléssel oldották meg. Technikai okok miatt nem sikerült az űrállomás ajtajának kinyitása, ezért földi parancsra 5,5 órás együttrepülés után leválasztották az űrhajót.

Április 25-én belépett a légkörbe, a leszállás hagyományos módon – ejtőernyős leereszkedés – történt, Karagandi városától 120 kilométerrel északnyugatra értek Földet.

Személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tartalék személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szojuz–9. lib.cas.cz. (Hozzáférés: 2013. február 25.)
  • Szojuz–9. astronet.ru. (Hozzáférés: 2013. február 25.)
  • Szojuz–9. kursknet.ru. (Hozzáférés: 2013. február 25.)
  • Szojuz–9. energia.ru. (Hozzáférés: 2013. február 25.)
  • Szojuz–9. svengrahn.pp.se. (Hozzáférés: 2013. február 25.)
  • Szojuz–9. mcse.hu. (Hozzáférés: 2013. február 25.)

Elődje:
Szojuz–9

Szojuz-program
1967–1981

Utódja:
Szojuz–11