Nicolaus Cusanus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nicolaus Cusanus

Nicolaus Cusanus (családi nevén Chrypps v. Krebs) (Kues, 1401. – Todi, 1464. augusztus 11.), német bíboros, teológus, filozófus, és természettudós.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Mosel-menti Kues-ben született Henne Krebs hajós kereskedő gyermekeként. Később szülővárosának latinosított nevét (Cusa) vette fel. A deventeri kolostori iskola elvégzése után, heidelbergi egyetemen filozófiát, Páduában kánonjogot, fizikát, és matematikát tanult. Raimundus Lullust tekintette mesterének. Rövid ideig Mainzban volt ügyvéd, majd az egyházi pályára lépett. A trieri érsekség képviselőjeként részt vett a bázeli zsinaton (1431-1438), ahol az egyetemes zsinat elsőbbségét hangsúlyozta a pápával szemben (konciliarizmus), de a klérus és a szerzetesség fegyelmének lazulását látva megváltoztatta nézetét, és IV. Jenő pápa mellé állt. Síkra szállt a keresztény egyházak újraegyesítésének és az egyházi fegyelem megszilárdításának gondolata mellett. Vezetője volt 1438-ban a bizánci udvarba küldött pápai követségnek, majd VIII. János bizánci császár követeit is ő kísérte Bizáncból Itáliába. Az elkövetkező években apostoli vizitátor, majd pápai legátus a német birodalmi gyűléseken. 1448-ban V. Miklós pápa bíborossá kreálja, majd 1450-től Brixen püspöke. IV. Jenő pápa és V. Miklós pápa törekvéseit támogatva egyházi reformokat szorgalmazott, és a német egyházmegyékben sikerült is ezeket bevezetnie. 1458-ban lemondott püspökségéről és Rómába ment, ahol fontos diplomáciai feladatokat teljesített és terveket dolgozott ki az Egyház megújítására. Reformtörekvései miatt 1460-ban Zsigmond, tiroli herceg fogságba veti, amiért II. Piusz pápa kiközösíti a herceget. 1464-ben halt meg az umbriai Todiban. Kérésére testét Rómában, szívét pedig Kues-ben, az általa alapított „Cusanusstift” (Szent Miklós-kórház) kápolnájának oltárában helyezték el. Ez a karitatív intézmény máig fennáll, és Cusanus bíboros céljait igyekszik megvalósítani.

Filozófiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Filozófiai rendszere szigorú platonizmusában Ockham, Duns Scotus és Eckhart mester gondolatait is beleépítette. Minden területen az ellentétek kiegyenlítésének magasabb elvét kereste. Filozófiai műveiben matematikai fogalmak is előfordulnak, de vannak matematikai témájú írásai is.

„ ... Amikor visszatért Konstantinápolyból, ahol pápai követként tartózkodott 1438-ban, ráeszmélt filozófiájának alapelvére: a coincidentia oppositorum-ra. Minden, ami létezik, azéltal él és hat, hogy két ellentét keresztezési pontja. Ilyen coincidentia oppositorum Isten, aki maga az abszolút maximum, mert ő az átfogó végtelenség, s egyúttal maga az abszolút minimum, mert benne van mindenben, a legkisebb dologban is. Coincidentia oppositorum a világ, amely az egyes lényekben mérhetetlen sokaságot, mint egész azonban egységet alkot. Coincidentia oppositorum minden egyéniség, mert nemcsak benne foglaltatik a mindenségben, hanem az egész mindenség is benne foglaltatik. In omibus partibus relucet totum. Coincidentia oppositorum az ember, aki mint mikrokozmosz, parvus mundus, magában egyesít minden elképzelhető ellentétet: a halandóságot és istenséget, s még hozzá tud erről az összekapcsolódásról. Coincidentia oppositorum végül maga Cusanus, aki összebékítette a vallást és a természettudományt, az egyházatyákat és a misztikát, a gondos megőrzője a réginek, és lángoló hirdetője az újnak, világfi és istenkereső, eretnek és bíboros, az utolsó skolasztikus és az első modern. ...”
   – Egon Friedell: Az újkori kultúra története - (1928) - ford. Vas István

A megismerés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cusanus szerint a számolás és mérés feltétele (unum) nem ragadható meg. A mérés modelljéből pedig a létezők elvét akarja leolvasni. Filozófiájának egyik szembeötlő tétele éppen ezért a "docta ignorantia". A megismerés lehetőségének végső feltételét, Istent - így a dolgok lényegét sem ismerhetjük meg közvetlenül - vallja a negatív teológia tételét. Az adekvát ismeret nem tökéletes és teljes. A megismerés folyamata véget nem érő út: kísérlet a lét megismerésére. Nem áll azonban meg a tagadásnál: tudásunk eléri a létet, de elmarad mögötte. Két korszak határán állva elfogadja a skolasztikából azt, hogy lehetséges igaz megismerés, az újkori filozófiából pedig azt, hogy éppen az igazság követeli meg a kritikus gondolkodást.[1]

Cusanus fogalmi ismerettel szembeni szkeptikus magatartását nem annyira a nominalizmus, mint inkább a misztikus tapasztalat és a matematikai nyilvánvalóság élménye sugallta.[2]

Cusanus filozófiájának másik fontos eleme az apriorizmus. Az unum megelőzi valamennyi ismeretünket: a tapasztalás lehetőségének feltételeként nem származhat sem a tapasztalásból, sem az absztrakcióból. A szellem (mens) az isteni szellem képmása, az ellentétek egysége, melyből kifejthető a sokféleség. Így a szellemnek két képessége van: a ratio vagy értelem (a megkülönböztetés, elhatárolás, a következetes gondolkodás) és az intellectus, az ész (az egység, a végtelen megragadása).„Úgy viszonyul az ész az értelemhez, mint maga Isten az észhez” (De coniecturis, I, 6). Végső soron az intellectusnak köszönhetően tehetünk szert igaz ismeretre.[1]

Filozófiájának harmadik alapgondolata a dialektika. Legnagyobb felfedezésének azt tartotta, hogy a végtelenben egybeesnek a földi sokasagtól elválaszthatatlan ellentétek (coincidentia oppositorum). Az értelem (ratio) — sokféle szabályával és fogalmaival — az ész (intellectus) végtelen egységének a kibontakozása.[1] Mindebből levezethető a világról vallott felfogása is.

Isten, világ, ember[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Istenben mint az ellentétek hordozójában rejtőzik csíraszerű, lehetőségi állapotban, a komplikáció állapotában mindaz a sokféleség, ami a tér és idő világában kifejlődik, vagyis az explikáció állapotába jut. Isten a fejlődési lehetőségekhez viszonyítva nemcsak lét, hanem lehetőség is. [2]

Isten mindenütt, a világ minden egyes részeben jelen van, benne van az egész, mert Isten minden mindenben. Így a világ is végtelen, de nem bensőleg-aktuálisan, mint Isten, hanem külsőleg, amennyiben a végtelen Isten hasonmásaként nincs határa. nézete azonban nem panteizmus, hanem platonizmus.

Filozófiájából következik, hogy a Föld nem a Világegyetem középpontja; ebben a tekintetben Kopernikusz és Kepler előfutára. A mérés szerepéről, jelentőségéről vallott nézetei révén a modern, mérésen alapuló természettudományos gondolkodásnak is előfutára. [1]

Az ember célja a végtelen, felfoghatatlan, elrejtett Isten. Hat rá azonban a fennmaradásra, megmaradásra, faja szerinti tökéletességre irányuló világi hajtóerő. A végtelen és a tökéletes iránti vágyódása Krisztusban, az istenemberben teljesedhet be; hogy igazán ember legyen. [1] A Krisztusban való hit által véli Cusanus a vallási, felekezeti ellentéteket is kibékíteni, aminek az érdekében töretlenül fáradozott. [2]

Hatása a tudományra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Értekezett a végtelenül nagy és végtelenül kicsi számokról. Kopernikusz előtt állította, hogy a Föld a Nap körül kering. Galilei előhírnökeként a fizikában jelentősnek tartotta a kísérletezést és a matematikát. Giordano Bruno előtt hirdette, hogy a csillagok napok és hogy a Világegyetem végtelen. A matematikában a kör kerületének kiszámításában használta a 3,14 értéket.

Politikai nézetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése. Szent István Társulat, Budapest. 2001. 180-184.
  2. ^ a b c Kecskés Pál: A bölcselet története.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legfontosabb filozófiai művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • De concordantia catholica (1432)
  • Reparatio Kalendarii (1436)
  • De coniecturis (1443)
  • De Deo abscondito, De quaerendo Deum, De filiatione Dei, De dato Patris luminum (1445)
  • 11 matematikai mű (1445-59)
  • Coniectura de ultimis diebus (1446)
  • De Genesi (1447)
  • Apologia doctae ignorantiae (1449)
  • De pace fidei, De visione Dei (1453)
  • De aequalitate, De principio (1459)
  • De Posseso (1460)
  • Cribratio Alcoran, De non aliud (1461)
  • De venatione sapientiae, De ludo globi (1462)
  • Compendium. (1463)
  • De apice theoriae (1464)

Magyarul megjelent művei és általános irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nicolaus Cusanus: Az együgyü ember és a bölcsesség, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó Kft., 2000.
  • Nikolaus Cusanus: A tudós tudatlanság, Kairosz Kiadó, 2000.
  • Nikolaus Cusanus: A rejtőzködő Isten (De deo abscondito), Kairosz Kiadó, 2008.
  • Sándor Pál: Nicolaus Cusanus, Gondolat Kiadó, 1965.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar nagylexikon XIII. (Mer–Nyk). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 791–792. o. ISBN 9639257095   (Nikolaus von Kues címszó)
  • Kecskés: Kecskés Pál: A bölcselet története főbb vonásaiban, Budapest, 1943 (reprint 2001) (Elektronikus formában a PPEK-ban.)
  • Nyíri: Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése, Budapest, 2001.
  • Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve, Budapest, 2001.