Kiss Endre (filozófus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kiss Endre
Életrajzi adatok
Született
1947. július 2. (66 éves)
Debrecen
Házastárs Spira Veronika
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
ELTE BTK
Más felsőoktatási
intézmény
MÚOSZ Újságíró Iskola
Pályafutása
Szakterület filozófia
Kutatási terület Nietzsche, Broch, posztmodern, Osztrák–Magyar Monarchia eszmetörténete
Tudományos fokozat filozófiai tudományok kandidátusa (1977), irodalomtudományok doktora (1997)
Kiss Endre weboldala

Kiss Endre (Debrecen, 1947. július 2.) magyar filozófus, filozófiatörténész, germanista, egyetemi tanár, az MTA doktora. Fő kutatási a klasszikus idealizmus filozófiája, Friedrich Nietzsche, a posztmodernizmus, a globalizáció, az információs és a tudástársadalom.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1966-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudomány Karán. Bölcsészdiplomáját 1971-ben szerezte. Ezután 1972 és 1974 között elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskoláját. Emellett 1971–1973-ban újságíróként dolgozott. 1974-től az ELTE BTK filozófiatörténeti tanszékén oktat, először tanársegédi, később adjunktusi, egyetemi docens, majd egyetemi tanári beosztásban. 2000-ben habilitált. 2001 és 2005 között a Kodolányi János Főiskola kutatóprofesszora, ezt követően több éven át egyetemi tanára volt. Ebben az időszakban vezette a Posztmodern Központ programigazgatóságát. Egyetemi tanári kinevezését az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen 2007-ben, illetve a Nyugat-magyarországi Egyetemen 2008-ban vette át. Magyarországi munkáin kívül 1985–1986-ban az NSZK-ban Humboldt-ösztöndíjasként kutatott, valamint 1990-ben a Párizsi 8. Egyetem (Vincennes á Saint-Denis) vendégtanára és 1992-ben a Yale Egyetem vendégkutatója volt.

1977-ben védte meg a filozófiai tudományok kandidátusi, 1997-ben irodalomtudományok (akadémiai) doktori értekezését. Az MTA Jövőkutatási Bizottságának lett tagja. 2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia és a Rabbiképző közös Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoport vezetésével bízták meg. Emellett 1988 és 2000 között a Nemzetközi Hegel Társaság magyar ügyvivője, valamint 1994 és 2000 között elnökségi tagja volt. A Nemzetközi Schopenhauer Társaság elnökségi tagja is lett. 1996–ban megalapította a Nemzetközi Hermann Broch Társaságot, amelynek első elnöke lett. Rövid ideig közéleti szerepet is vállalt: a Magyar Demokrata Fórum Szabadelvű Körének egyik vezetője volt. 1991-ben kilépett a pártból.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fő kutatási területei a klasszikus idealizmus filozófiája, Friedrich Nietzsche, a posztmodernizmus, a globalizáció, az információs és a tudástársadalom. Filozófiai és filozófusi tevékenysége három korszakra bontható:

Első korszak:

Az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó harminc évével foglalkozó eszmetörténeti-ideológiakritikai munkája A „k. u. k. világrend” halála – Bécsben című kismonográfiája (1978). Ebben Ausztria-Magyarország és benne a magyar „modernség” szellemi virágzásának felfejtésére vállalkozott: „Az ’új’ volt kiindulópontunkban rögzített célunk. Azt a paradoxont kíséreltük meg feloldani, mely a minden ízében anakronisztikus monarchia és a belőle sarjadó kezdeményezések összefüggéseit magyarázná.” (182. o.).

Fordulatként értékelhető Nietzsche hazai recepciójának történetében A világnézet kora – Nietzsche abszolútumokat relativizáló hatása a századelőn (1982) című monográfiája, hiszen a német filozófus nevét korábban nem volt lehetséges összekapcsolni a modernizáció vagy az emancipáció egyetlen formájával sem. E munka szerint a magyar századforduló eszmetörténete, a második reformnemzedék alkotóinak, gondolkodóinak a korszakhoz köthető munkássága egyenesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan a Nietzsche-hatás nélkül.

A Szecesszió egykor és ma (1984) című tanulmány szerint a szerző számára éppen Nietzsche magyarországi hatásának feltárása során vált világossá: a Jugendstil is annak egy átfogó kulturális modernizáció szerves része. Könyvében először állította középpontba azt az értelmezést, amely szerint a Jugendstil lényegi jellemzője „a mimetikus hagyománytól való határozott elszakadás, a részleges mimézis művészi eljárása, mégpedig a mindenkori művészi gondolat közvetlen önérvényesítésének elve alapján” (26. o.).

Hermann Broch elmélete a polihisztorikus regényről (1981) című dolgozatában az akkor az irodalmi tudat részévé váló európai polihisztorikus regényt az európai polgárság húszas-harmincas évekbeli általános ideológiai-emberképbeli újratájékozódása termékeként elemzi. A szerző szerint a világnézeti újratájékozódás igénye újítja meg a regényformát, szervezi meg a regény addig ismeretlen, új struktúráit. Nemzetközileg sem mindennapos vállalkozás Hermann Broch életművének Kiss Endre által magyar nyelven 1999-ben közzé tett monografikus feldolgozása, amely A negatív univerzalizmus filozófiája és irodalma címmel jelent meg. A kötet három évtized Broch-kutatásainak gyümölcse, amely egyenlő súllyal veszi számba az írót, az irodalomteoretikust, a történelem- és értékfilozófust, a szociálpszichológust és a korszak nagy visszatekintő elemzőjét. Broch-interpretációjához Kiss négy szellemi-fogalmi hátteret rajzol fel: a racionalitás-tipológia, Bécs és Berlin kettős intellektuális és politikai erőtere, a bécsi impresszionizmus és az európai modernség három nagy korszakának rekonstrukciója.

Második korszak:

Friedrich Nietzsche filozófiája – Kritikai pozitivizmus és az értékek átértékelése (1993) az első magyar nyelvű önálló monográfia Nietzschéről. A korábbi értelmezésektől eltérően a filozófus középső korszakát, az Emberi, nagyon is emberi című művet állítja a nietzschei filozófia centrumába. A munka feltárja a nietzschei gondolatrendszer valódi szülőhelyének titkát, a 19. század ötvenes és hatvanas éveinek gyökeresen új filozófiai kiindulópontjait. Az igazságkeresés mint életcél Nietzsche filozofálásának mindvégig alapvető meghatározó motívuma maradt. A német gondolkodó metafizikakritikája a rekonstrukció szerint a pozitív és módszeres tudományosságból indul ki, de annak elveit magukra a tudományokra is alkalmazza és így viszonylagossá teszi azokat is. Az ily módon gyakorolt metafizikakritika a kritikai pozitivizmus valódi újdonsága.

A 2005-ös nagy Nietzsche-monográfia (Kiss Endre: Friedrich Nietzsche evilági filozófiája – Életreform és kriticizmus között, Gondolat Kiadó, Budapest, 2005, 1-436.) több ponton is jelentősen új dimenzióban mutatja be a nietzschei gondolkodást. Ebből két fontosabb emelhető ki. A spinozai affektustan filozófiai fordulatként értékelhető elsajátításának feltárását a késői Nietzschénél, valamint a filozófus életművének szisztematikus, tudományfilozófia, politikai filozófia, etika, esztétika és szerelemfilozófia szerinti rekonstrukcióját. A többszörös meghamisítások, félreértelmezések miatt különös súllyal rendelkezik a Nietzsche-recepció történetéről – a történelem Nietzsche-recepciójáról szóló fejezet is, amely ebből a szempontból olyan, a Nietzsche-vitát meghatározó gondolkodók, filozófusok nézeteit veszi kritikailag számba, mint például Franz Mehring, Martin Heidegger vagy Lukács György.

Harmadik korszak:

A Monetarista globalizáció és magyar rendszerváltás – Társadalomfilozófiai tanulmányok (2002) című kötetben a globalizáció nagy elmélete, a „modernitás dialektikája” egy új világhelyzet strukturális és funkcionális összefüggéseinek vizsgálatát jelenti a szerző értelmezésében. A globalizáció „a posztszocialista rendszerváltás egyik alapvető vetülete, s egyben a magyar társadalom előtt álló egyik legfontosabb feladat, kihívás is” (10. o.) Ennek megválaszolására Kiss szerint azonban hiányzott mind a modell, mind pedig a konszenzus.

A globalizáció mint a jelen elméletének felvázolása után a hasonló státuszra igényt tartó posztmodernnel vetett számot a szerző a Globalizáció és/vagy posztmodern – Tanulmányok a jelen elméletéről (2003, 1-285) című kötetében. A posztmodernt nem a modernnel szembeállítva szemléli és elemzi, hanem, mint amely - a neoliberalizmus-neopozitivizmus társaságában - a neomarxizmus és a strukturalizmus együttes letűnésével keletkezett filozófiai vákuumban vált a gondolkodás második meghatározó áramlatává. 2004 és 2005 Magyarországának nemcsak az ideáltipikus, hanem a valóságos globalizációs folyamatokban való elhelyezése volt a célja a Magyarország és a globalizáció című (2005) kötetnek. A munka szembesíti a globalizáció akkori állapotának értelmezését a posztszocialista átalakulás sajátosságaival.

A tudástársadalom olyan új fogalmát alkotta meg Kiss Endre a Varga Csabával közös, A legutolsó utolsó esély – Új Valóság Új Vízió (2001), című kötetben, amely a társadalmi tőke csökkenő újratermelődésének ellensúlyaként szolgálhat. A tudástársadalom egyszerre a monetarista globalizáció kihívásaira adott válasz és rövid távú válságelhárítás is. A tudástársadalomban nem érvényesül szükségszerűen a globalizáció kettős meghatározottsága, a funkcionális és nem-funkcionális rendszerek kettőssége. A tudástársadalom és tudásrégió továbbá az a terület is, ahol a globalizáció egyenlősítő és demokratikus lehetőségei külső hatások nélkül is érdemileg megvalósulhatnak.

A tudástársadalommal kapcsolatos új problémafelvetések és a korábbi kérdések továbbgondolása jellemzi a Hudra Árpáddal közösen írt, A globális falutól a tudás társadalmáig (2006) című kötetét. Médiaelméleti elemzéseket követően a mediatizációt mint a globalizáció egyik sajátos megnyilvánulási formáját értelmezik. A szerzők nyilvánvalóvá teszik, hogy a tudás-, de az információs társadalomról is csak a globalizáció összefüggésében érdemes szót ejteni. A köteten ugyanakkor végigvonul az a gondolat is, hogy a globalizáció problematikája a posztszocialista rendszerváltás egyik meghatározó vetülete, s egyben kihívás a magyar társadalom előtt álló egyik legfontosabb feladat megoldására. A könyv szerint az előttünk álló alternatívák közül éppen a tudástársadalom víziója az, amely leginkább elősegítheti bekapcsolódásunkat a valóságos globalizáció viszonyaiba.

Főbb publikációi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A magyar filozófiai gondolkodás a századelőn (társszerk., Nyíri Kristóffal, 1977)
  • A Makra és 116 olvasója (társszerző, 1977)
  • A k. u. k. általános világrend halála Bécsben (1978)
  • Hermann Broch elmélete a polihisztorikus regényről (1981)
  • A világnézet kora. Friedrich Nietzsche abszolútumokat relativizáló hatása a századelőn (1982)
  • Hermann Broch. Werk und Wirkung (szerk., 1985)
  • Szecesszió egykor és most (1986)
  • Der Tod der k.u.k. Weltordnung in Wien (1986)
  • Genauigkeit und Seele. Musil-Studien (társszerk., Josef Strutzcal, 1990)
  • Magyar gondolkodás 1944 és 1948 között (társszerk., Tütő Lászlóval, 1990)
  • Friedrich Nietzsche filozófiája. Kritikai pozitivizmus és az értékek átértékelése (1993)
  • Von Hamann bis Fukuyama. Die Philosophie und ihre Anerkennung (1994)
  • Studien über österreichische Philosophie (1995)
  • Against New Metaphysics. Studies on Positive Metaphysics and Everyday Consciousness (1996)
  • Átalakuló Magyarország (szerk., 1996)
  • Nation und Nationalismus in wissenschaftlichen Standardwerken Österreich–Ungarns ca. 1867–1918 (társszerző, 1997)
  • Von der Mitte nach Europa und zurück (társszerző, 1997)
  • Civilizáció az ezredfordulón (társszerk., Dalos Rimmával, 1997)
  • Hermann Broch. Perspektiven interdisziplinärer Forschung (társszerk., 1998)
  • Monetarismus und Liberalismus. Zu einer Theorie der globalen und geschichtsphilosophischen Aktualität (1998)
  • Zur Rekonstruktion der Praesentistischen Rationalitaet Mittel-Europas (1998)
  • A negatív univerzalizmus filozófiája és irodalma. Intellektuális monográfia Hermann Brochról (1999, németül 2001)
  • Megérteni a globalizációt (társszerk., Molnár Jánossal, 1999)
  • A legutolsó esély. Új valóság és új vízió (Varga Csabával, 2001)
  • Monetarista globalizáció és magyar rendszerváltás. Társadalomfilozófiai tanulmányok (2002)
  • Globalizáció és/vagy posztmodern. Tanulmányok a jelen elméletéről (2003)
  • Erkenntnis als mächtiger Affekt. Nietzsche-Studien (2003)
  • Magyarország útja az EU-ba (2004)
  • Friedrich Nietzsche evilági filozófiája. Életreform és kriticizmus között (2005)
  • Magyarország és a globalizáció (2005)
  • A labirinthusi fonál és a szorgalom dühe (2006)
  • A huszadik század befejezetlen mondatai. Déry Tibor és vidéke (2008)
  • Judentum – Emanzipation – Mitteleuropa (2009)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]