Kallisztó (hold)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kallisztó
Kallisztó

Kallisztó (hold)
Felfedezése
Felfedező: G. Galilei
S. Marius
Felfedezés ideje: 1610. január 7.
Pályaadatok
Periapszis: 1 869 000 km (0,0125 CSE)
Apoapszis: 1 897 000 km (0,0127 CSE)
Pálya kerülete: 11 829 000 km (0,079 CSE)
Pálya excentricitása: 0,0074
Keringési periódus: 16,6890184 nap (0,04569 év)
Min. pályamenti sebesség: 8,143 km/s
Átl. pályamenti sebesség: 8,204 km/s
Max. pályamenti sebesség: 8,265 km/s
Inklináció: 2,02° (az földi pályasíkhoz
0,21° a Jupiter egyenlítőjéhez)
Fizikai tulajdonságok
Átlagos átmérő: 4820,6 km (0,378 Föld)
Felszín területe: 73 millió km² (0,143 Föld)
Térfogat: 5,9·1010 km³ (0,0541 Föld)
Tömeg: 1,0759·1023 kg (0,018 Föld)
Átlagos sűrűség: 1,834 g/cm³
Felszíni gravitáció: 1,235 m/s² (0,126 g)
Szökési sebesség: 2,44 km/s
Forgási periódus: szinkron
Tengelyferdeség:
Albedó: 0,17
Felszíni hőm.: 120 K
Atmoszféra
Összetevők: szén-dioxid 100%

A Kallisztó a Jupiter egyik holdja, amelyet még Galileo Galilei fedezett fel 1610-ben. A harmadik legnagyobb hold a Naprendszerben. Mérete kb. akkora, mint a Merkúré.

Név[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kallisztó a görög mitológiából kapta a nevét, amelyet Simon Marius javasolt nem sokkal a hold felfedezése után. A Galilei-holdak neveit csak a 20. század közepén véglegesítették. A korai csillagászati irodalomban a Callistot egyszerűen csak Jupiter IV-ként jelölték (vagyis a Jupiter negyedik holdja).

Fizikai tulajdonságok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felszín[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kallisztó az egyik legkráterezettebb hold a Naprendszerben. A becsapódási kráterek és az azokhoz tartozó koncentrikus gyűrűk uralják a felszínt, nincsenek nagy kiterjedésű callistoi hegyek. Ezt valószínűleg a felszín jeges természete okozza. A nagy krátereket és hegyeket eltörölte a jeges kéreg mozgása a geológiai idő során.

Közeli felvétel a felszínről, az Asgard becsapódási medence belsejéből

Két hatalmas becsapódási medence található a Kallisztó-; a Valhalla a nagyobbik, 600 km átmérőjű fényes központi régióval és 3000 km átmérőre kiterjedő gyűrűkkel, a második az Asgard 1600 km átmérővel. Egy másik érdekes alakzat a Gipul Catena, egy hosszú krátersor egyenes vonalban. Ezt valószínűleg egy szétdarabolódott objektum okozta, amely becsapódás előtt túl közel repült el a Jupiter mellett (mint a Shoemaker-Levy 9 üstökös). A Kallisztó kérgének korát 4 milliárd évre becsülik, szinte a Naprendszer keletkezésével egyidőre. Lásd még: A Kallisztó krátereinek listája, a Kallisztó geológiai alakzatainak listája.

Légkör[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kallisztónak nagyon vékony, szén-dioxidból álló légköre van. Ennek forrása lehet a szárazjég lassú szublimációja a hold jeges felszínéről.

Belső szerkezet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kallisztó belső szerkezete

A Kallisztó felszíne egy 150 km vastag jégrétegen van. A kéreg alatt egy 10 km vastag óceán terül el. Az óceánt a Jupiter és holdjai körüli mágneses tér tanulmányozásakor fedezték fel. A Kallisztó mágneses tere változik a Jupiter által létrehozott háttér mágneses tér hatására. Ez egy elektromosan vezető folyadékrétegre utal a hold belsejében.

Az óceán alatt a Kallisztónak úgy tűnik különös belseje van, amely nem teljesen egységes. A Galileo orbiter mérései szerint kő és jég alkotja, a kő mennyisége a mélységgel nő. A Galilei-holdak közül a Kallisztonak van a legkisebb sűrűsége, csak 1,86 g/cm³, 40%-a jég, 60%-a kő/vas.

A Ganümédésszel ellentétben a Kallisztó tektonikus aktivitására kevés jel utal. Látszólag sokkal egyszerűbb a geológiai múltja.