Igor Vasziljevics Kurcsatov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Igor "A Szakáll" Kurcsatov


Igor Vasziljevics Kurcsatov (1903. január 12.1960. február 7.) szovjet fizikus, a szovjet atomkutatás „generálisa”.

Az atomenergia felszabadításáért és gyakorlati hasznosításáért folyó kutatásban a szovjet tudósok, atomfizikusok egész gárdája vett részt. Joffe, Fljorov, Zeldovics, Hariton és mások értékes elméleti és gyakorlati kutatómunkával segítették elő az atombomba, illetve az atomreaktor megalkotását. Talán valamennyiüknél többet dolgozott e területen Igor Kurcsatov, e ragyogó tehetségű és rendkívüli temperamentumú szovjet fizikus.

1903-ban született, és már 30 éves korában a fizikai tudományok doktora, egyetemi tanár volt. Kezdetben a dielektrikumok problémáival foglalkozott, s csak amikor Joffe meghívására a leningrádi Műszaki Fizikai Intézethez került, akkor kezdett a mesterséges radioaktivitással és az uránhasadással behatóbban foglalkozni. Az intézetben ő vezette ezt a kutatómunkát, hihetetlen lendülettel és kitartással. Munkatársai tréfásan csak "generális"-nak hívták, mert minden őt érdeklő dologban azonnal átvette a kezdeményező szerepet.

1940 elején már közleményei jelentek meg a nyugati szaklapokban az uránhasadásról, a második világháború azonban megakadályozta a nagy lendülettel elkezdett munkát. Az Állami Honvédelmi Bizottság Kurcsatovot bízta meg az atombomba megszerkesztésével. 1943 eleje óra Moszkvában dolgozott, az év júliusában kezdték építeni az Atomenergia Intézetet. Ciklotront állítottak fel, de még mielőtt az atombomba elkészült volna, az amerikaiak elpusztították Hirosimát és Nagaszakit.

Kurcsatov ezután az atomreaktor felépítésére koncentrálta erejét. 1946. december 24-én este öt munkatársával együtt begyújtotta az első szovjet atomreaktort. Elkészült az első ipari reaktor terve is, majd 1953. augusztus 12-én, hét hónappal az amerikai bomba előtt, felrobbant az első szovjet kísérleti hidrogénbomba.

A már legendás "kurcsatovi munkatempó" azonban nemcsak környezetét tette próbára, hanem aláásta az ő egészségét is. 1956 tavaszán elszenvedett részleges bénulásából nehezen gyógyult fel, s valójában végig betegeskedett, 1960. február 7-én bekövetkezett haláláig.

Nevét nemcsak a Kurcsatov Intézet, hanem a 104-es rendszámú transzurán elem is őrzi, amit kurcsatóviumnak neveztek el.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tudományos breviárium, Gondolat Kiadó, Budapest, 1971.