Fellner és Helmer
Fellner és Helmer (németül: Büro Fellner & Helmer) néven szokás említeni azt az építészirodát, amelyet 1873-tól működtetett Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi építész. Az építészpáros historizáló stílusa a megrendelők körében a maga korában igen divatos volt. Különösen sok színházépítési megbízást teljesítettek: 48 általuk tervezett színház épült az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig.
Számos épületük áll ma is Magyarországon, illetve a történelmi Magyarország területén.
Tartalomjegyzék |
Ferdinand Fellner [szerkesztés]
Ferdinand Fellner (ifj.) Bécsben született 1847. április 19-én. Építész apja, id. Ferdinand Fellner (1815-1871) tanította, majd a Bécsi Műszaki Főiskola hallgatója volt. 1866-tól dolgozott apja mellett, majd annak halálától, 1871-től önállóan vezette a céget. 1873-ban az addig szintén az apja által alapított cégnél dolgozó Hermann Helmerrel megalapította a Fellner és Helmer építészirodát. 1916. március 22-én halt meg Bécsben.
Hermann Helmer [szerkesztés]
Hermann Helmer Harburg an der Elbe kisvárosban (ma Hamburg része) született 1849. július 13-án. Kitanulta a kőművesmesterséget, majd építőmesteri iskolát végzett az Alsó-Szászországban, a Weser partján fekvő Nienburgban. Tanulmányokat folytatott a müncheni Királyi Képzőművészeti Akadémián, majd Bécsbe költözött és id. Ferdinand Helmer irodájában helyezkedett el. 1873-ban közös építészirodát alapított ifj. Ferdinand Fellnerrel. A maga korában igen divatos, a színházi akusztikai és egyéb szakmai követelményeket a kor legmagasabb színvonalán kielégítő színházépületeket tervezett és kivitelezett, többet a történelmi Magyarországon is. Bécsben halt meg, 1919. július 13-án, ezzel az építésziroda megszűnt.
Galéria [szerkesztés]
-
A reichenbergi (ma Liberec) színház
Forrás [szerkesztés]
- A Pallas nagy lexikona
- Fehérvári Attila
Külső hivatkozás [szerkesztés]
- Igor Kovačevič, főszerk. Beyond everydayness - Theatre architecture in Central Europe, publ. by the National Theatre, Prague, 2010, (angol nyelven). ISBN 978 80 7258 364 5

