Gerő Katalin (pedagógus)
| Gerő Katalin | |
 | |
| Született | 1853 Hévízgyörk |
| Elhunyt | 1944. május 29. (90-91 évesen) Budapest VI. kerülete |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
| Sírhelye | Kozma utcai izraelita temető |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gerő Katalin témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Gerő Katalin, Grün Katalin (Hévízgyörk, 1853 – Budapest, Terézváros, 1944. május 29.)[1] magyar pedagógus, író, árvaház-igazgató. Alakját több író és költő is megörökítette műveiben.
Gerő Károly színműíró nővére.
Munkássága
Grün Lipót és Breuer Zsófia zsidó családban született gyermeke. Édesanyja korán meghalt, édesapja később újra megházasodott, de Katalin és testvérei nem tudtak megbarátkozni mostohaanyjukkal, ezért az 1870-es években Budapestre költöztek. Katalin varrónő lett és eleinte ebből a munkából tartotta fenn magát és testvéreit. Öccse, Gerő Károly jogot végzett és emellett népszínműveket írt, kora neves színműírója volt. Az ő kapcsolata révén lett Katalin 1898-ban a Pesti Izraelita Nőegylet leányárvaházának igazgatónője. Ezt a tisztségét a fenntartók teljes megelégedettségére 1927-ig, 74 éves koráig töltötte be aktívan. Ekkor neveztek ki mellé igazgatóhelyettest, de Gerő Katalin továbbra is az „örökös igazgatónő” címet viselhette. Közben, az 1900-as évek elején tanítónői oklevelet szerzett. 1929-ben a Nőegylet nyugalomba helyezte és „kiváló érdemei elismeréseül” a választmány tagjává választotta.
Az árvaház igazgatása mellett a század elejétől más közéleti szerepeket is vállalt: választmányi tagja volt a Magyar Gyermektanulmányi Társaságnak, az Országos Gyermekvédő Egyesületnek, igazgató választmányi tagja a Magyar Hölgykoszorúnak, rendes tagja a Magyar Úrinők Egyesületének.
Áldozatos tevékenysége családja érdekében, nehéz, de szép és tartalmas élete Kiss József költőt 1883-ban Mese a varrógépről című elbeszélő költeményének[2] megírására ihlette, Benedek Elek pedig Katalin című leányregényében[3] Gerő Katalin életének első évtizedeit meséli el.
Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található.
Művei
- Életem című, 1929-ben megjelent önéletrajzi regényében[4] – amit Erfülltes Leben címen 1933-ban Németországban[5] és 1942-ben Svájcban[6] is kiadtak – érzékletesen számol be nehéz gyermek- és fiatalkoráról, valamint az árvaházban töltött évtizedekről. Ebben a művében számos leírás található öccsének, Gerő Károly színműírónak munkásságáról és sikereiről, továbbá sógorának, Kalmár Jenő Afrika-kutatónak életéről is. Ezt a művét Benedek Elek ajánlása vezeti be.
- A Pesti Izraelita Nőegylet[7] történetét – benne érintve saját szerepét is – A szeretet munkásai című, 1937-ben megjelent művében foglalta össze.[8]
- Az árvaházban gondozott gyerekek előéletéről, későbbi sorsáról egy majdani publikálás szándékával gondos feljegyzéseket készített, emellett naplót is vezetett, néhány utazásán szerzett élményeit útleírásban foglalta össze - mindezek kéziratban maradtak fenn (magántulajdonban).
Források
- ↑ Halotti bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári halotti akv. 565/1944. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
- ↑ Kiss József. Összes költeményei. Singer és Wolfner, Budapest, 145-181. o. (1903)
- ↑ Benedek Elek. Katalin. Athenaeum, Budapest (1896)
- ↑ Gerő Katalin. Életem. Singer és Wolfner, Budapest (1929)
- ↑ Katharina Gerő. Erfülltes Leben. Koechler & Amelang, Leipzig (1933)
- ↑ Katharina Gerő. Erfülltes Leben. Rascher Verlag, Zürich (1942)
- ↑ Ujvári Péter (szerk.). Magyar zsidó lexikon. (Az 1929-ben megjelent mű utánnyomása.). Makkabi Kiadó, Budapest, 705. o. (2000)
- ↑ Gerő Katalin. A szeretet munkásai. A Pesti Izraelita Nőegylet története 1866–1937. Budapest (1937)
További információk
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944. , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
- The Yivo Encyclopedia of Jews in Eastern Europe
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
