Gerő Katalin (pedagógus)
| Gerő Katalin | |
 | |
| Született | 1853 Hévízgyörk |
| Elhunyt | 1944. május 29. (90-91 évesen) Budapest VI. kerülete |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
| Sírhelye | Kozma utcai izraelita temető |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gerő Katalin témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Gerő Katalin, Grün Katalin (Hévízgyörk, 1853 – Budapest, Terézváros, 1944. május 29.)[1] magyar pedagógus, író, árvaház-igazgató, Gerő Károly színműíró nővére. Alakját több író és költő is megörökítette műveiben.
Munkássága[szerkesztés]
Zsidó családban született, Grün Lipót és Breuer Zsófia gyermeke. Édesanyja korán meghalt, édesapja később újra megházasodott, de Katalin és testvérei nem tudtak megbarátkozni mostohaanyjukkal, ezért az 1870-es években Budapestre költöztek. Katalin varrónő lett és eleinte ebből a munkából tartotta fenn magát és testvéreit. Öccse, Gerő Károly jogot végzett és emellett népszínműveket írt, kora neves színműírója volt. Az ő kapcsolata révén lett Katalin 1898-ban a Pesti Izraelita Nőegylet leányárvaházának igazgatónője. Ezt a tisztségét a fenntartók teljes megelégedettségére 1927-ig, 74 éves koráig töltötte be aktívan. Ekkor neveztek ki mellé igazgatóhelyettest, de Gerő Katalin továbbra is az „örökös igazgatónő” címet viselhette. Közben, az 1900-as évek elején tanítónői oklevelet szerzett. 1929-ben a Nőegylet nyugalomba helyezte és „kiváló érdemei elismeréseül” a választmány tagjává választotta.
Az árvaház igazgatása mellett a század elejétől más közéleti szerepeket is vállalt: választmányi tagja volt a Magyar Gyermektanulmányi Társaságnak, az Országos Gyermekvédő Egyesületnek, igazgató választmányi tagja a Magyar Hölgykoszorúnak, rendes tagja a Magyar Úrinők Egyesületének.
Áldozatos tevékenysége családja érdekében, nehéz, de szép és tartalmas élete Kiss József költőt 1883-ban Mese a varrógépről című elbeszélő költeményének[2] megírására ihlette, Benedek Elek pedig Katalin című leányregényében[3] Gerő Katalin életének első évtizedeit meséli el.
Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található.
Művei[szerkesztés]
- Életem című, 1929-ben megjelent önéletrajzi regényében[4] – amit Erfülltes Leben címen 1933-ban Németországban[5] és 1942-ben Svájcban[6] is kiadtak – érzékletesen számol be nehéz gyermek- és fiatalkoráról, valamint az árvaházban töltött évtizedekről. Ebben a művében számos leírás található öccsének, Gerő Károly színműírónak munkásságáról és sikereiről, továbbá sógorának, Kalmár Jenő Afrika-kutatónak életéről is. Ezt a művét Benedek Elek ajánlása vezeti be.
- A Pesti Izraelita Nőegylet[7] történetét – benne érintve saját szerepét is – A szeretet munkásai című, 1937-ben megjelent művében foglalta össze.[8]
- Az árvaházban gondozott gyerekek előéletéről, későbbi sorsáról majdani publikálás szándékával gondos feljegyzéseket készített, emellett naplót is vezetett, néhány utazásán szerzett élményeit útleírásban foglalta össze. Mindezek magántulajdonban levő kéziratokban maradtak fenn.
Források[szerkesztés]
- ↑ Halotti bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári halotti akv. 565/1944. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
- ↑ Kiss József. Összes költeményei. Singer és Wolfner, Budapest, 145-181. o. (1903)
- ↑ Benedek Elek. Katalin. Athenaeum, Budapest (1896)
- ↑ Gerő Katalin. Életem. Singer és Wolfner, Budapest (1929)
- ↑ Katharina Gerő. Erfülltes Leben. Koechler & Amelang, Leipzig (1933)
- ↑ Katharina Gerő. Erfülltes Leben. Rascher Verlag, Zürich (1942)
- ↑ Ujvári Péter (szerk.). Magyar zsidó lexikon. (Az 1929-ben megjelent mű utánnyomása.). Makkabi Kiadó, Budapest, 705. o. (2000)
- ↑ Gerő Katalin. A szeretet munkásai. A Pesti Izraelita Nőegylet története 1866–1937. Budapest (1937)
További információk[szerkesztés]
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944. , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
- The Yivo Encyclopedia of Jews in Eastern Europe
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
