Emberi zsírból készült szappan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az emberi zsírból főzött szappan részben egy, a második világháború idején elterjedt városi legenda, részben egy megtörtént német kísérlet. A legenda szerint a németek az elgázosított zsidók tetemét szappan és más használati tárgyak készítésére használták fel. Noha a német katonák holttestéből főzött szappan már az első világháború alatt is az antant háborús propagandájának része volt, a történet igazán a Holokauszt kapcsán terjedt el.

A Danzigi Anatómiai Intézetben valóban kísérleteztek a második világháború végén a németek emberi zsírból való szappan-előállítással, de a tömeggyártási fázisig nem jutottak el. A legenda nagyrészt ezektől a kísérletektől függetlenül keletkezett és terjedt.

A legenda eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első világháború alatt, 1917 áprilisában a The Times azt állította, hogy a németek megfőzik halott katonáik testét, és szappant és egyéb termékeket készítenek belőle.[1] 1925-ben Austen Chamberlain akkori brit külügyi államtitkár elismerte, hogy a „tetemgyár” története hazugság volt.[2]

A történet a második világháború kitörése után újra felbukkant, jóval azelőtt, hogy ténylegesen történtek volna ilyen kísérletek. A korabeli viccek[3] és pletykák, illetve a brit hadifoglyok visszaemlékezései[4] azt mutatják, hogy a történetnek széles körben hitelt adtak; ebben az is közrejátszott, hogy a német szappanok „RIF” („Reichsstelle für Industrielle Fettversorgung”, Birodalmi Iparizsírellátó Központ) felirattal készültek, amibe sokan a „Reines Jüdisches Fett” (valódi zsidózsír) szöveget magyarázták bele. Az is hozzájárulhatott a legenda terjedéséhez, hogy a nácik valóban használtak emberi eredetű anyagokat: a levágott hajat például matracok tömésére használták, az emberi csontokat pedig trágyázásra.

1942 novemberében Stephen Wise rabbi beszámolt az amerikai sajtónak ezekről a híresztelésekről; ennek hatására Heinrich Himmler, az SS főnöke, aki tartott az Endlösung tervének kiszivárgásától, szigorúan megtiltotta a zsidó holttestek mindennemű felhasználását.[5]

Szappanfőzés a Danzigi Anatómiai Intézetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1944-ben a Danzigi Anatómiai Intézetben Rudolf Spanner professzor kísérletezni kezdett a tetemek boncolása során keletkező melléktermékek szappanfőzéshez való hasznosításával. A konradsteini elmegyógyintézetből, a königsbergi börtönből és a stutthofi koncentrációs táborból származó holttestekből összesen 10 és 100 kg közötti mennyiségű szappan készült az intézetben saját használatra.

Spanner receptje szerint a szappan készítéséhez 5 kiló zsírt, 10 liter vizet és 1 kiló nátronlúgot (színszappanhoz) vagy káliumoxidot (kenőszappanhoz) és egy marék nátriumkarbonátot kell összekeverni, 2-3 órát főzni, egy marék konyhasót hozzáadni és megvárni, amíg megdermed. Ezután a megdermedt felszínt le kell szedni, feldarabolni és 1-2 liter vízben újra 1/2-2 órát főzni, formába önteni és megvárni, amíg megdermed. A kellemetlen szag elnyomására benzaldehid keverhető bele.[6]

A szappan készítése az intézetben dolgoztatott brit hadifoglyok, John Witton és William Anderson Neely visszaemlékezése szerint a következőképpen történt: az intézetbe folyamatosan szállították a meztelen, lefejezett tetemeket (Witton szerint átlagosan napi 7-8 holttestet, Neely szerint 2-3-at). A tetemeket levitték a pincébe, formalint fecskendeztek beléjük, majd nagy fémtartályokban tárolták őket. Egy idő után (Witton körülbelül négy hónapot, Neely 3-4 hetet mond) felvitték őket az intézetbe, felboncolták, majd elhamvasztották őket; csak az ízületeket tartották meg oktatási célra. Azokról a hullákról, amiket csak részlegesen boncoltak fel, eltávolították az alkar, gyomor és láb részén elhelyezkedő szöveteket, és egy kis konyhaasztal méretű forralóval megfőzték őket. A folyadékot tálcákba töltötték, és a napon kiszárították. Az eljárás átlagosan napi 3-4 tálcát eredményezett; a diákok azt állították, hogy szappan készül belőlük.[7][8]

Neely szerint 1944 áprilisában egy új szerkezetet állítottak üzembe a szappan előállítására: a gép egy elektromosan fűtött tartályt tartalmazott, amiben a tetemek csontját savval feloldották, és egy másik, Bunsen-égőkkel fűtött tartályt, amiben a holttestek zsíros szöveteit főzték ki. A főzés végén a keveréket hagyták kihűlni, majd feldarabolták.[8]

A háború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sokk, amit a náci haláltáborok napvilágra kerülése okozott, a szappan-legendának is szárnyakat adott. Alig született olyan írás a Holokausztról, ami ne említette volna. Enciklopédiákba és iskoláskönyvekbe került be; a zsidó túlélők rituálisan német szappanokat temettek el;[m 1] kiállításokon mutogatták őket, mint a náci rémtettek szimbólumát.[9]

1945 májusában egy szovjet-lengyel bizottság rábukkant a németek által elhagyott anatómiai intézetre, és a szappangyárak bizonyítékát vélték benne felfedezni. A nürnbergi perben a danzigi kísérleteket a tömeggyártást megelőző kutatásként mutatták be.[10] Spannert az elkövetkező pár évben többször is perbe fogták, de a tettét nem találták törvénybe ütközőnek, így felmentették.

A mainstream történészek (például Walter Laqueur,[11] Gitta Sereny,[12], Deborah Lipstadt,[13] Yehuda Bauer,[14] Shmuel Krakowski[15]) a zsidó holttestekből való tömeges szappangyártást legendának tartották; a danzigi szappankészítésről megoszlanak a vélemények. Bauer szerint csak a háború elvesztése akadályozta meg a németeket abban, hogy az ott kifejlesztett technológiát tömegesen alkalmazzák.[16]

Emberi zsírból készült szappan a tömegkultúrában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című könyvében is említés történik a szappanról.

„A terítéke mellé mindenkinek egy borotvakészüléket, egy mosdókesztyűt, egy csomag borotvapengét, egy tábla csokoládét, két szivart, egy szappant, tíz cigarettát, egy doboz gyufát, egy ceruzát és egy gyertyát tettek. Csak a gyertyák és a szappanok készültek Németországban. Volt köztük valami kísérteties, opálos fényű hasonlatosság. Az angolok persze még csak nem is sejthették, hogy azok a gyertyák és szappanok a kiolvasztott zsidók és cigányok, és buzik, és kommunisták, és egyéb államellenes elemek zsírjából készültek. Így megy ez.”

A Harcosok klubja című filmben a főszereplők a zsírleszívásnál keletkezett hulladékból készített szappant árulják.

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Máramarosszigeten, a zsidó temetőben is található egy „szappanemlékmű”, amelyet egy fénykép tanúsága szerint Elie Wiesel is meglátogatott

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Phillip Knightley, The First Casualty (New York: 1975), pp. 105-106.
  2. Arthur Ponsonby, Falsehood in Wartime (New York: 1929), pp. 102, 111-112
  3. Egy állítólag 1942–43 között keletkezett vicc szerint például a világtörténelem három legnagyobb kémikusa Jézus, Göring és Himmler: Jézus bort csinált a vízből, Göring ágyúkat a vajból, Himmler pedig szappant a zsidókból.
  4. Douglas T. Frost brit hadifogoly emlékei szerint az auschwitzi koncentrációs táborban a német civilek azzal fenyegették a foglyokat, hogy el fogják gázosítani őket, és szappant csinálnak belőlük.
    [NMT] Trials of War Criminals before the Nuernberg Military Tribunals under Control Council Law No. 10, Nuernberg, October 1946 – April 1949, 10 Bände. Washington D.C. (US Government Printing Office) 1950-1952; Band 8, S. 624.
  5. Himmler levele Müllerhez, 1942. november 30., US National Archives, Record Group 242, Microfilm Series T-175/Roll 58/Frame 2521486. Idézi: Nizkor Project, Deceit & Misrepresentation: The Techniques of Holocaust Denial, The Soap Allegations, part 2
  6. Rudolf Spanner által írt szappanrecept, nürnbergi per USSR-196-os bűnjel
  7. John Witton vallomása a nürnbergi perben, USSR-264-es bűnjel
  8. ^ a b William Anderson Neely vallomása a nürnbergi perben, USSR-272-es bűnjel
  9. (németül) Joachim Neander: „Seife aus Judenfett“ – Zur Wirkungsgeschichte einer urban legend
  10. A nürnbergi per ítéletének háborús és emberiség elleni bűnökről szóló szakasza szerint:
    „After cremation the ashes were used for fertilizer, and in some instances attempts were made to utilise the fat from the bodies of the victims in the commercial manufacture of soap.”
  11. Walter Laqueur, The Terrible Secret (Boston: 1980), pp. 82, 219.
  12. Gitta Sereny, Into That Darkness (London: A. Deutsch, 1974), p. 141 (note).
  13. "Nazi Soap Rumor During World War II", Los Angeles Times, May 16, 1981, p. II/2.
  14. "Holocaust Expert Rejects Charge That Nazis Made Soap from Jews", Northern California Jewish Bulletin, 1990. április 27.
  15. Toronto Globe & Mail, 1990. április 25.
  16. Yehuda Bauer olvasói levele, Jerusalem Post, 1990. május 19., p. 4

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]