Claude Debussy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

(Debussy szócikkből átirányítva)

Claude Debussy

Claude Achille Debussy (Saint-Germain-en-Laye, Franciaország, 1862. augusztus 22. – Párizs, 1918. március 25.) francia impresszionista zeneszerző.

„A szabadság és szépség felé visz az út, amelyen elindult. És itt nem fontos, hogy az új világból mekkora darab az övé. Határa nem nagy, a néhány legnagyobbak birodalmához nem is fogható. De költő a maga világában és ennél több senki sem lehet.” – Kodály Zoltán, Nyugat 1918. 8. szám

[szerkesztés] Élete

Sain-Germain-en-Laye-ben született, apja porcelánkereskedő volt. Zenei tehetségére Verlaine anyósa hívta fel a család figyelmét. Tízévesen lett a párizsi Conservatoire növendéke, rá két évre már Chopin f-moll zongoraversenyét játszotta. Ekkoriban kezdett komponálni.

Néha beült Cézar Franck óráira, amiket unalmasnak tartott. „Modulez! Modulez!” – mondta Franck Debussy leckéjét nézve. Erre Debussy így válaszolt osztálytársait megrendítve: „Miért változtassak hangnemet, ha nekem ez tökéletesen megfelel?”. Giraud zeneszerzésóráin azért ült a zongorához, hogy furcsa, idegenszerű akkordokat üssön le, s nem volt hajlandó feloldani őket. Mindezek ellenére fölismerték tehetségét, és számos díj elnyerése után, 1884-ben elnyerte a Római nagydíjat A tékozló fiú (L'Enfant prodigue) című kantátájával.

A nyolcvanas évek elején kapcsolatba került Nagyezsda Meck asszonnyal, Csajkovszkij legendás hírű pártfogónőjével, akinek a gyermekeit tanította a nyári szünidőkben. Meck asszony vitte magával Svájcba, Olaszországba és Moszkvába.

A Római nagydíj nyerteseként két évet töltött Rómában, de nem érezte jól magát, az olasz opera nem nyerte el tetszését, a régi zenében (Palestrina, Lassus) keresett menedéket. 1887-ben végleg Párizsban telepedett le, kizárólag a komponálásnak szentelte életét. Állást nem vállalt, karmesterként és zongoristaként is ritkán lépett fel. Ugyanebben az évben Bécsben megismerkedett Brahms-szal, és Londonban is járt, a következő években Bayreuthban Wagner műveit hallotta. Az 1889-es párizsi világkiállításon – Ravel mellett – rá is mély hatást gyakorolt a jávai gamelán zene.

1899-ben rövid életű házasságot kötött Rosalie Texierrel. Közben sajátos stílusa kezd kialakulni, erre mutat pl. a 2 Arabesques és a Suite bergamasque. 1894-ben írta és sikerrel mutatta be a Faunt, 1900-ban a Nocturnest. Évekig komponálta egyetlen operáját, a Pelléas et Mélisandet, amelyet 1902-ben mutattak be az Opéra Comique-ban.

Debussy sírja

Termékeny művészi korszaka következett: elkészült az Images (Képek) című zongoraművével, befejezte a La Mer (A tenger) című gyönyörű zenekari művét. Magánélete azonban zűrzavarossá vált: elköltözött feleségétől, és a művelt és gazdag Emma Bardachhal kezdett új életet. Jersey szigetére mentek, állítólag itt készült a L'Isle Joyeuse című darabja (mások szerint egy Watteau kép volt az ihlető). A hölgyet 1905-ben feleségül vette, tőle született lánya, Claude Emma, azaz „Chouchou”. Az elhagyott feleségen kitört az elmebaj, meglőtte magát. A sajtó és a barátok mind Debussy ellen fordultak.

1908-ban ismét Londonban járt, 1910-ben Bécsben és Budapesten játszotta műveit, és máshol is hangversenyezett. Utolsó fontos műve, a Gyagilev megrendelésére 1912-re elkészült Jeux (Játékok) című balett . A század első éveitől kezdve mint kritikus, zenei író is működött. 1918-ban halt meg rákban.

Életműve új színt hozott a muzsikának csaknem valamennyi műfajába. Az irodalmi és képzőművészeti inspiráció mellett az ő zenéjében különös jelentőséget kap a pillanat futó benyomása, egy napszak, egy illat megannyi gondolattársítása. Mindehhez Debussy maga hozta létre sajátságos eszközeit: rendkívül finom hatásokra építő, meglepő hangzásait, keleties-modális harmóniavilágát, érzékeny és differenciált ritmikáját, dallamainak karcsún ívelő, bájos és finom vonalát. Munkássága zeneszerzők sorára hatott, például a Bartók Bélára és Kodály Zoltánra.

[szerkesztés] Fő művei

[szerkesztés] Zongoradarabok

Deux Arabesques, (1888)
Petite suite, (1889)
Marche écossaise (4 kézre), (1891)
Pour Le Piano, (1899)
Lindaraja (2 zongorára), (1901)
Estampes, (1903)
L'Isle Joyeuse, (1904)
Suite bergamasque, (1890)
- benne Prélude, Menuet, Clair de Lune és Passepied
Images I és II, első és második sorozat, (1890-1905, 1907)
Nocturne, (1892)
- benne La Fille aux Cheveux de Lin, La Cathédrale Engloutie és Canope
Children's Corner Suite (1908)
Préludes I és II, első és második kötet, (1910-1913)
Douze Études, első és második kötet, (1915)
Six épigraphes antiques (4 kézre és 2 kézre), (1914)
En blanc et noir (2 zongorára), (1915)

[szerkesztés] Szinpadi művek

Pelléas et Mélisande, (1893-1902)
Le martyre de St. Sébastien, misztérium, (1911)
Jeux, balett, (1913)
Khamma, balett, hangszerelte Charles Koechlin, (1912)
La boîte à joujoux, balett, hangszerelte André Caplet, (1913-1917)

[szerkesztés] Zenekari művek

Le printemps, (A tavasz), (1884)
Prélude à l'après-midi d'un faune, (Egy faun délutánja), (1894)
Nocturnes, (Nuages, Fêtes, Syrènes), (1899)
La Mer, (A tenger) (1905)
Images pour orchestre
- Gigues, hangszerelte André Caplet, (1906-1912)
- Ibéria (3 tétel), (1907)
- Rondes de printemps, 1911