August von Kotzebue

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
August von Kotzebue
August von Kotzebue.png
Született
1761. május 3.
Weimar
Elhunyt
1819. március 23. (57 évesen)
Mannheim
Foglalkozása író
szerző
Halál oka gyilkosság
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz August von Kotzebue témájú médiaállományokat.

August von Kotzebue (Weimar, 1761. május 3.Mannheim, 1819. március 23.) német író, drámaíró.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Weimarban született akkor, amikor Goethe még nem volt a weimari irodalmi központ főalakja. Polgárfiú volt. Csak 24 éves korában kapott nemességet, ám nem a német császártól, hanem az orosz cártól. Azonban még így is a neve elé odatette a német nemességet jelentő "von" előtagot. Fiai már mint von Kotzebue urak nőttek fel. Első gyermeke születésekor 26 éves volt. Az utolsó gyermeke 54 éves korában született. Közülük négy is szerepel a régebbi lexikonokban, mint von Kotzebue-k. Van köztük festő, világutazó, földrajzi felfedező, orosz tábornok, orosz diplomata és német író. Az atya, a folyton nagy sikerű színpadi szerző élete folyamán egyszerre volt német író, és hol orosz magas rangú köztisztviselő, hol cári szolgálatban álló titkosszolgálati főember. Volt színigazgató, rendező, tartományi kormányzó, szibériai száműzött, hogy utána azonnal megint színigazgató legyen. Majd végül az orosz cárok németországi titkos hírszerző hivatalának főnöke, a német egyetemi ifjúság forradalmi ábrándjainak megfigyeltetője, Szentpétervár legfőbb külföldi ügynöke.

A korán tehetségesnek mutatkozó fiú jogásznak indult. Kitűnő tanuló volt, több osztályt tudott egy tanév alatt elvégezni. Jogi diploma birtokában 20 éves korában már ügyvéd Weimarban. Kitűnő bírósági szónoknak bizonyult, okfejtő beadványai jogtudományi tanulmányokkal értek fel. Polgári perekben is, büntetőügyekben is hamarosan jó jövedelmű jogi képviselő lehetett. 28 éves korára az "Embergyűlölet és bűnbánat" című dráma olyan siker volt, hogy Oroszországban, Szentpétervárott is játszották. 24 évesen volt már a cárok fővárosában. Felismerte, hogy ott nagy lehetőségek várják. A cári udvarban és a nemesi körökben általában franciául beszéltek, amely nyelven ő is tudott. Hamar megtanult oroszul is. Amikor saját művének orosz bemutatójára visszalátogatott, a színháziakkal és író-művész barátaival könnyedén elbeszélgetett oroszul.

Az a közhelyektől áradó szentimentális stílus, amely oly divatos volt ezekben az években Nyugat-Európában, egyenest elegánsnak, nyugatiasnak hatott az oroszországi színházakban, bármelyik nyelven szólalt is meg. Az előkelőségek ugyanis legszívesebben a nagyvárosok francia színházaiba jártak, a polgári és polgárosodó rétegek a német színházakat kedvelték. A művelt ifjúság és a műveletlen nagy tömeg pedig az orosz színházakat szerette. A művelt ifjak azért, mert a nemzettudat a haladás és a hazafiasság szellemét érzékelte az anyanyelvben. A műveletlenek pedig azért, mert más nyelven nem értettek. Kotzebue-nak megfelelt bármelyik nyelv, illetve bármelyik darabját akár maga is lefordította bármelyik nyelvre. - Írt, rendezett, néha maga is játszott. Kapcsolatba került a legmagasabb körökkel. Valószínű, hogy a magas hivatalok hasznát vették cselszövő szolgálatainak. A haladó értelmiség titkait ugyanúgy súgta be az udvarnál, mint ahogy a hivatalos szándékokat továbbította a haladó ábrándok titkos társaságainak. Már orosz állampolgár is volt, egyre magasabb hivatalokat látott el. Diplomáciai feladatokkal is megbízták, majd a cári birodalomhoz tartozó Észtország (illetve Észt Tartomány) kormányzótanácsának az elnöke lett. Reval (ma Tallinn) volt a székhelye. Nagy földbirtokot is szerzett azon a vidéken. Nem lehet pontosan tudni, miért fordult ellene az Udvar, de egyszerre, váratlanul bíróság elé került, néhány hétig börtönben is ült, majd száműzték Szibériába. Ott azonnal írt egy olyan drámát, amely dicsőítette a cárt és a cári hatalmat. Ezt megküldte az udvarnak, mire azonnal kegyelmet kapott, és kinevezték a szentpétervári állami német színház igazgatójának. Majd úgy tűnt, hogy hátat fordított minden hivatali vagy hivatalos tevékenységnek, és a Német-római Birodalomba költözött, váltogatva a széttagolt birodalom államait. Hol Münchenben volt, hol Mannheimben. Időnként hazautazott revali birtokára pihenni. Ekkor volt a legmagasabb rangú cári tisztviselő: az orosz hatóságok németországi titkosszolgálatának a főnöke lett. Fő feladata a haladó ifjúsági szervezetek megfigyeltetése és a megtudott titkok Szentpétervárra való eljuttatása volt. Ez a megbízatása azonban mégis kitudódott, a tájékozott ifjúság tudomást szerzett róla. Amikor ez kiderült, egy felháborodott diák, Karl Sand tőrrel megölte. Sandot kivégezték, a forradalmi ifjúság Európa-szerte a maga hősét és vértanúját siratta, az akkor húszéves Puskin "Tőr" című költeményében állított emléket Kotzebue gyilkosának.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több mint 200 színpadi művet - tragédiát, komédiát, rémdrámáknak beillő "lovagdrámákat" - írt. Ezeket versengve játszották a Német-római Birodalom színházai, a francia, orosz, olasz, osztrák, magyar játékszínek. A 19. század harmincas éveiben - jó évtizeddel a szerző halála után - magyar fordításban 20 kötetnyi Kotzebue-dráma jelent meg. Még egy további évtizedre sem volt szükség, és mintha egyszerre elfelejtették volna. Hajdan leghíresebb - talán viszonylag legjobb - darabjai sem kerültek újra színre. Ezek az "Embergyűlölet és bűnbánat" meg a "Német kisvárosok". Az előbbi igazi szentimentális játék a házasságtörő asszonyról, aki megtisztul a lelkifurdalásban, és derék férje megbocsát neki. Fél Európa zokogott a nézőtéren. A másik szatíra volt a vidéki kispolgárok ostobaságairól.

Műveinek első magyar fordítója Beleznay Zsuzsanna (1795. szeptember 15. – 1845. március 7.) Kotzebue A néma című vígjátékát fordította, amelyet 1813. augusztus 20-án, majd 1814. május 31-én adtak elő a Pesti Színpadon.

Hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wilhelm von Humboldt azt írja róla, hogy mondatai indokolatlanul ellenállhatatlan könnyeket csalnak a nézők szemébe. A nagyon jó ízlésű Kazinczy Ferenc hiába magyarázgatja társainak, milyen tévedés Kotzebue általános sikere. Hiszen ugyanakkor Berzsenyi lelkesedik érte, hatása kimutatható Csokonain, a fiatal Katona Józsefen és leginkább Kisfaludy Károlyon. A zenei nagyvilágból Beethoven lángelmének vallja, megzenésítendő darabokat kér tőle (Szent Istvánról szóló "Magyarország első jótevője" című operának és az "Athén romjai" című zenés játéknak is Kotzebue írta a szövegkönyvét). De a népszerű operettszerző, Zeller és a kitűnő francia Boildieu is szívesen zenésítette meg az ő vígjátékait.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vígjátékok
  • Die alten Liebschaften. Leipzig 1812
  • Armuth und Edelsinn. Leipzig 1795.
  • Die beiden Klingsberg. Leipzig 1801
  • Die Bestohlenen. Leipzig 1817
  • Der Besuch, oder die Sucht zu glänzen. Leipzig 1801
  • Blind geladen. Leipzig 1811
  • Blinde Liebe. Leipzig 1806
  • Die Brandschatzung. Leipzig 1806
  • Bruder Moritz, der Sonderling, oder die Colonie für die Pelew-Inseln. Leipzig 1791
  • Der Citherschläger und das Gaugericht. Leipzig 1817
  • Der Deserteur. Wien 1808
  • Die deutschen Kleinstädter. Leipzig 1803
  • Der Educationsrath. Leipzig 1816
  • Die Entdeckung im Posthause oder Das Posthaus zu Treuenbrietzen. Wien 1808
  • Das Epigramm. Leipzig 1801
  • Des Esels Schatten oder der Proceß in Krähwinkel Riga 1810
  • Die Feuerprobe. Leipzig 1811
  • Die gefährliche Nachbarschaft. Wien 1806
  • Der gerade Weg der beste. Leipzig 1817
  • Das Geständnis, oder die Beichte. Berlin 1806
  • Das getheilte Herz. Riga 1813
  • Die Großmama. Leipzig 1815
  • Der häusliche Zwist. Riga 1810
  • Der hyperboräische Esel oder Die heutige Bildung. Leipzig Mai 1799
  • Die Indianer in England. Leipzig 1790
  • Das Intermezzo, oder der Landjunker zum erstenmale in der Residenz. Leipzig 1809
  • Max Helfenstein. Leipzig 1811
  • Die Organe des Gehirns. Leipzig 1806
  • Pachter Feldkümmel von Tippelskirchen. Leipzig 1811
  • Pagenstreiche. Leipzig 1804
  • Der Rehbock, oder die schuldlosen Schuldbewußten. Leipzig 1815
  • Der Shawl. Leipzig 1815
  • Der todte Neffe. Leipzig 1804
  • Ueble Laune. Leipzig 1799
  • Die Unglücklichen. Leipzig 1798
  • Der Vater von ohngefähr. Leipzig 1804
  • Der verbannte Amor, oder die argwöhnischen Eheleute Leipzig 1810
  • Der weibliche Jacobiner-Clubb. Frankfurt und Leipzig 1791
  • Der Wildfang. Leipzig 1798
  • Der Wirrwarr, oder der Muthwillige. Leipzig 1803
  • Die Zerstreuten. Riga 1810
  • Das zugemauerte Fenster. Leipzig 1811
  • Zwei Nichten für Eine. Leipzig 1814
Színművek
  • Die Quäker. Leipzig 1812
  • Der alte Leibkutscher Peter des Dritten. Leipzig 1799
  • Der arme Poet. Riga 1813
  • Bayard, oder der Ritter ohne Furcht und ohne Tadel. Leipzig 1801
  • Die barmherzigen Brüder. Nach einer wahren Anekdote. Berlin 1803
  • Die Corsen. Leipzig 1799
  • Die deutsche Hausfrau. Leipzig 1813
  • Die Erbschaft. Wien 1808
  • Falsche Scham. Leipzig 1798
  • Graf Benjowsky oder die Verschwörung auf Kamtschatka Leipzig 1795
  • Der Graf von Burgund. Leipzig 1798
  • Gustav Wasa. Leipzig 1801
  • Der Hahnenschlag. Berlin 1803
  • Des Hasses und der Liebe Rache. Leipzig 1816
  • Hugo Grotius. Leipzig 1803
  • Die Hussiten vor Naumburg im Jahr 1432. Leipzig 1803
  • Johanna von Montfaucon. Leipzig 1800
  • Das Kind der Liebe, oder: der Straßenräuber aus kindlicher Liebe. Leipzig 1791
  • Die kleine Zigeunerin. Leipzig 1809
  • Der Leineweber. Wien 1808
  • Lohn der Wahrheit. Leipzig 1801
  • Menschenhass und Reue. Berlin 1789
  • Octavia. Leipzig 1801
  • Der Opfer-Tod. 1798
  • Der Papagoy. Frankfurt und Leipzig 1792
  • Die Rosen des Herrn von Malesherbes. Riga 1813
  • Rudolph von Habsburg und König Ottokar von Böhmen. Leipzig 1816
  • Das Schreibepult, oder die Gefahren der Jugend. Leipzig 1800
  • Der Schutzgeist. Leipzig 1815
  • Die silberne Hochzeit. Leipzig 1799
  • Die Sonnenjungfrau. Leipzig 1791
  • Die Spanier in Peru oder Rolla’s Tod. Leipzig 1796
  • Die Stricknadeln. Leipzig 1805
  • Ubaldo. Leipzig 1808
  • Die Unvermählte. Leipzig 1808
  • Die Versöhnung. Leipzig 1798
  • Die Verwandtschaften. Leipzig 1798
  • Die Wittwe und das Reitpferd. Leipzig 1796
Átdolgozások (zárójelben az eredeti szerző)

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]