Antonov A–1
| A–1[1] | |
_(9717448281).jpg) | |
| Funkció | gyakorló vitorlázó repülőgép |
| Gyártó | Szovjetunió |
| Tervező | Oleg Antonov |
| Gyártási darabszám | kb. 5700 |
| Személyzet | 1 fő |
| Típusváltozatok | U, P, B |
| Első felszállás | 1930 |
| Méretek | |
| Hossz | 5,60 m |
| Fesztáv | 10,56 m |
| Magasság | 1,70 m |
| Szárnyfelület | 15,6 m² |
| Tömegadatok | |
| Szerkezeti tömeg | 92 kg |
| Max. felszállótömeg | 164 kg |
| Repülési jellemzők | |
| Max. sebesség | 70 km/h |
| Háromnézeti rajz | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Antonov A–1 témájú médiaállományokat. | |
Az A–1 szovjet együléses gyakorló vitorlázórepülőgép-család, melynek tagjait az 1930-as és 1940-es években tervezték és gyártották.
Története
Mindegyik az 1930-as években Oleg Antonov által tervezett és repült Sztandart–2 típustól származik,[2] melynek alapja a Sztandart–1 modell volt.[3] Olyan nagy mennyiségben gyártották, hogy csak az U-s3, U-s4 és P-sz2 főverziókból mintegy 5400 készült.[4] Ugyanezen tervek nyomán készült el az Antonov A-2 kétüléses gépcsalád. 1937-re a kétüléses változatokkal együtt a gyártás elérte a 7600 darabot.[5]
Habár a típuscsalád egyes gépei a részleteikben eltérnek egymástól, lényegében egyazon tervek alapján készültek és az alkatrészeik csereszabatosak egymással.[2][6] A felépítés a jellegzetes vitorlázó repülőgép elemi kialakítását tükrözi. A hagyományos törzskialakítás helyett a hosszúkás törzs a stabilizáló felületekből kialakított farokrészben végződik. A törzs végén oldalra nyitható tároló is található.[7] Az egyfedelű szárnyat, melyet mindkét oldalról megtámasztottak, a gerinc fölé szerkesztett felső pilonon alakították ki.[8] A pilóta a szárny előtt ült, és egy egyszerű U-alakú fából készült burkolattal volt körülzárva, mely a be és kiszálláskor előre húzva volt levehető.[9] A futómű mindössze egy egyszerű törzs alá épített csúszkából állt, de felszerelhették kis fa kerekekkel is.[10]
Amíg az U változatnak jelölt fő oktató változat szárnya végig azonos szélességű volt,[8] addig az újabb P jelzésű haladó vitorlázó változatot nagyobb fesztávolságú elkeskenyedő borítással rendelkező szárnyakkal és áramvonalas orrburkolattal látták el.[11] A legfejlettebb, vontatásra is alkalmassá tett B változat örökölte a P változat hosszabb szárnyát és áramvonalas burkolatát, de még zárt kabinnal is felszerelték.[11]
A második világháborút követően a törökországi Türk Hava Kurumu (THK) repülőgépgyárban THK–7 típusjelzéssel a P változat másolatait, THK–4' jelzéssel pedig az U változat másolatait gyártották engedély nélkül. Majd később az ankarai Gép- és Vegyiművek (MKEK) gyártotta tovább a másolatokat MKEK-– típusjellel.[12]
A típus német kortársa a Schneider Grunau Baby.
Típusváltozatok
Az "sz" jelölés minden esetben "sorozatot" jelent. (oroszul: серии)
- Prototípusok:
- Sztandardt–1
- Sztandardt–2
- Oktató: (oroszul: Учебный)
- Vitorlázó: 800 példány épült[4] (oroszul: Паритель)
- P–sz1
- P–sz2
- Vontatható: 265 példány épült 1937-ig[5] (oroszul: Буксировочные)
- B–sz3
- B–sz4
- B–sz5
Hivatkozások
- ↑ Műszaki adatok: Krasil'shchikov 1991, 230
- ↑ a b Sheremetev 1959, 20
- ↑ a b Krasil'shchikov 1991, 145
- ↑ a b c d Central Museum of the Air Force
- ↑ a b Krasil'shchikov 1991, 143
- ↑ Shushurin 1938, 13
- ↑ Shushurin 1938, 16
- ↑ a b Sheremetev 1959, 21–22
- ↑ Sheremetev 1959, 40
- ↑ Sheremetev 1959, 42
- ↑ a b Krasil'shchikov 1991, 146
- ↑ Deniz 2004
Irodalomjegyzék
- Antonov Oleg Konstantinovich. Central Museum of the Air Force website. (Hozzáférés: 2008. október 6.)
- Deniz, Tuncay. Turkish Aircraft Production. Munich: Levent Başara (2004)
- Krasil'shchikov, Aleksandr Petrovich. Planery SSSR (Gliders of the USSR). Moscow: Moskva Mashinostroyeniye (1991)
- Sheremetev, Boris Nikolayevich. Planery (Gliders). Moscow: en:DOSAAF (1959)
- Shushurin, V.V.. Atlas konstruktzii planerov (Directory of glider construction). Moscow: Gosudarstvennoe izdatel'stvo oboronnoi promyshlennosti (1938)
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Antonov A-1 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.