Vitorlázó repülőgép

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
DG–1000 vitorlázó repülőgép

A vitorlázó repülőgép a levegőnél nehezebb, hajtómű nélküli merevszárnyú repülőgép.

A vitorlázógépek működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vitorlázó repülőgépeket siklórepülésre tervezik. Tervezésük lehetővé teszi a légköri áramlatok kihasználását, amelyek segítségével emelkedni is tudnak. Részletekért lásd a siklórepülés szócikket.

A tervezésnél a fő szempont a légellenállás minimalizálása. A vitorlázógépek törzse ezért sima és keskeny, szárnyaik pedig vékonyak, hosszúak és nagy oldalviszonyúak. A korai gépek anyaga fa és vászon volt, a mai modern vitorlázórepülők szénszálas anyagokból és műanyagból készülnek.

A technika fejlődése leginkább a gépek siklószámán mérhető, amely a kezdeti 20-ról mára 60-ra emelkedett. (A siklószám az a kilométerben értendő szám, ameddig a vitorlázó repülőgép 1 km magasból egyenes siklással, optimális sebességgel, nyugodt időben eljut, tehát egy 20-as siklószámú gép 1 km magasból 20 km-re siklik el. Az optimálisnál kisebb vagy nagyobb sebességgel repülve a siklószám csökken.)

Felszállás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a vitorlázó repülőgépnek nincs hajtóműve, vontatást kell igénybe vennie a felszálláshoz. Azaz a szárny olyan mértékű megfúvását kell elérni, amellyel a félszárnyakon a felszálláshoz szükséges dinamikus felhajtóerő termelődik. Ez lehet csörlős vontatás (a „csőrlés”), amikor a gépet egy földi motoros csörlő kábelének segítségével húzzák fel a levegőbe, vagy légi vontatás, amikor a gépet egy motoros repülőgépre erősített kábellel vontatják fel. Megfelelő magasság elérésekor a vitorlázógép pilótája a kábel kioldásával kezdi meg a szabad repülést.

Siklórepülés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vitorlázórepülővel többféleképpen is lehet emelkedni, de mindegyik módszer lényege az, hogy egy olyan légtömeg segítségét vesszük igénybe, amely a környező levegőnél gyorsabban emelkedik. Az emelkedő légtömeg lehet termik, lejtőszél vagy hullám. Lásd a siklórepülés c. szócikket. Létezik egy kevésbé ismert, s korlátozottan hasznosítható negyedik módszer is a repülés időbeni nyújtására, melyet angol nevén dynamic soaring-ként, vagy „dinamikus vitorlázásként” ismerünk, azonban itt nem beszélhetünk függőleges légmozgásról.

Repüléskor a pilóták a variométer nevű műszert használják, amely a gép emelkedési / süllyedési sebességét méri.

Segédmotor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes vitorlázógépek segédmotorral és (esetenként visszahúzható) légcsavarral is fel vannak szerelve, így önálló felszállásra is képesek. Egyes vélemények szerint ezáltal a sport biztonságosabb, mivel a pilóta könnyebben elkerülheti a viharokat, és jobban megválaszthatja a leszállás helyét. Mások szerint a segédmotorral elvész a sport lényege, és a pilótának hamis biztonságérzetet adhat.

R-26SU Góbé pilótafülkéjének elülső része a műszerfallal és a botkormánnyal

Hasonló repülőeszközök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vitorlázórepülésre alkalmas sporteszköz még a sárkányrepülő (amely egy teljesen lecsupaszított repülő szárny) és a siklóernyő (amely az ejtőernyőből kifejlesztett, siklórepülésre alkalmas eszköz).

Az amerikai űrrepülőgép szintén egyfajta siklórepülőnek tekinthető (még ha nem is sporteszköz), mivel a Földre való visszatérést hajtóművek nélküli lesiklással teszik meg.

A második világháborúban katonai célokra is alkalmaztak vitorlázógépeket, az ejtőernyőhöz hasonlóan légiszállítású csapatok célba juttatására. Ezek az egyszer használatos repülőeszközök csak lesiklásra voltak alkalmasak. A leggyakrabban használt német típus a DFS 230, Nagy-Britanniában az Airspeed Horsa-k és a General Aircraft Hamilcar-ok különféle típusváltozatai, az USA által pedig a Waco CG–4.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vitorlázó repülőgép témájú médiaállományokat.