Rím

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Alliteráció szócikkből átirányítva)

A rím az irodalomban egy stilisztikai eszköz, alapja a különböző ritmikai szakaszok vagy sorok végének (vagy akár a sorok közbeni szavak) összecsengése. A rím figyelemfelkeltő erejével segít az adott mű mondandójának kihangsúlyozásában, s az emberi fül számára kellemes hatást kelt. A rím – ha fajtáját nem határozzuk meg eltérően – a sorok végének összecsengését jelenti.

A szó eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar „rím” szó valószínűleg az ó-francia rime kifejezésből származik, mely a görög ρυθμος-ból, a „ritmus” szavunk eredetéül is szolgáló kifejezésből ered.

Szerkezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rímelés ritmusát az határozza meg, hogy a hívórím (a rím első fele) a rímvárás feszültségét kelti az olvasóban, melyet a hívórímre felelő a válaszrím old fel. A hívórímnek és a válaszrímnek megfelelően közel kell lennie egymáshoz, hogy a rím érvényesülhessen. Sorvégek összecsengése esetén a rímben részt nem vevő sorokat vaksoroknak nevezzük.

Rímfajták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rím fajtája is a verselemzés fontos mozzanata lehet, mivel a rímes és rímtelen sorok aránya, a rímek elhelyezkedése, jellege a kifejezést nagyban szolgáló, fontos költői eszköz. (A rímtelen vers feszes, rapszodikus hangulatú, míg a páros rímek kiegyensúlyozott folyása harmóniát, nyugalmat tükrözhet.)

Példáinkban az egymásra rímelő szópárokat vastagon szedve emeltük ki.

Elhelyezkedés szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Végrím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sorvégek csengenek össze. A leggyakoribb rímfajta, ha rímről beszélünk, legtöbbször végrímet értünk alatta.

Kezdőrím (élrím)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sorkezdetek összecsengésén alapul. A magyar verselésben ismeretlen.

Belső rím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy verssoron belül két szó rímel egymással, legtöbbször a sor közepe és vége.

Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok,
hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.

(Babits Mihály: Új leoninusok)

Betűrím (alliteráció)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több, egymást követő szó kezdőbetűje azonos.

S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.

(Kölcsey Ferenc: Himnusz)

Az alliteráció tágabb értelemben szókezdő hangok, szűkebb értelemben a szókezdő mássalhangzók feltűnő gyakoriságú ismétlődése. Például:

"Keservesen kínzatol
Vas szegekkel veretel"

(Ómagyar Mária-siralom)

Költői szövegekben a hangfestés stíluseszköze: például az esti hangulatot érzékelteti:

"A vadak, farkasok űlnek szenderedve,
Barlangjában belől bömböl a mord medve."

(Csokonai Vitéz Mihály: Az estve)

A versritmus elemévé vált a Kalevalában, a klasszikus tamil, ó- és középír, a török és az ógermán versekben. Például:

"Magányát mégis megúnta, szűzességét nem szenvedte:
mind magában maradnia, szűzleányként száradnia
fenn a fehér felhők felett, magányos magos mennyekben."

(Kalevala)

Az alliteráció túlzott, öncélú alkalmazása keresetté, modorossá teheti a verset:

"…magányosság vitéze,
magam ellen vitéz
barangoló borongó
ki bamba bún borong,
borzongó bús borongó
baráttalan bolond"

(Babits Mihály: Egy szomorú vers)

A memorizálást segítő szerepe miatt a népköltészetben, szállóigékben, mágikus szövegekben is gyakori. Például:

"Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magamot mulatni"

(Júlia szép leány)

"…Mert a halottnak is hármat harangoznak…"

(Kőmíves Kelemenné)


Fogalma: Szavak kezdő mássalhangzóinak összecsengése a versben.

Rímképlet szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A versek szabályos rímszerkezetének jelölésére a rímképletet használjuk, amit az abc kisbetűivel jelölünk.

A rímképletben az adott mű elemzett részének összecsengő ritmikai szakaszait azonos betűkkel jelöljük, így kirajzolódik a versvégek összecsengéseinek kapcsolata.

Keresztrím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt, A
Ki életszomját el nem égeté, B
Kit gőg, mohó vágy el nem varázsolt, A
Földön honát csak olyan lelheté. B

(Vörösmarty Mihály: A merengőhöz)

Páros rím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Én még őszinte ember voltam, A
ordítottam, toporzékoltam: A
Hagyja a dagadt ruhát másra! B
Engem vigyen föl a padlásra! B

(József Attila: Mama)

Félrím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bírom végre Juliskámat, B
Mindörökre bírom őt, A
az enyémnek vallhatom már, XB
Isten és világ előtt. A

(Petőfi Sándor: Bírom végre Juliskámat)

Bokorrím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mint aki a sinek közé esett…, A
a végtelent, a távoli életet, A
búcsúztatom, mert messze mese lett, A
mint aki a sinek közé esett: A

(Kosztolányi Dezső: Mint aki a sinek közé esett)

Bokorrímről (vagy halmazrímről) akkor beszélünk, ha kettőnél több (mondjuk n) sor azonos módon rímel, a következő n sor ettől eltérően, de szintén egymással azonos módon, és így tovább. Más meghatározások szerint, versszakokra osztott versekben fordul elő, ha egy versszakon belül minden sor vége összecseng.

A középkorban gyakrabban alkalmazták, mint manapság, elterjedtnek számított a ma talán gyakoribb páros rímmel, illetve különféle más rímképletekkel szemben. Tommaso da Celano (1190 k.-1255) ferences barát apokaliptikus himnuszában:

A latin eredeti Babits Mihály fordítása
Dies irae, dies illa Ama nap, a harag napja,
solvet saeclum in favilla, e világot lángba dobja:
teste David cum Sibylla. Dávid és Szibilla mondja.
   
Quantus tremor est futurus Mily írtózat fog az lenni,
quando judex est venturus, ha a Bíró el fog jönni
cunta stricte discussurus! mindent híven számbavenni.

(1-2. vsz.)

Előfordul Balassinál, Zrínyinél, Kosztolányinál:

Költő,
minden hatalmat egybeöltő,
kit bámul reszkető, üvöltő
fönségébe sok emberöltő: -
a végtelenbe tündökölt ő.

(Kosztolányi Dezső: Csacsi rímek)

Igen tiszta formában található Vajda János: Nádas tavon c. versében:

Fönn az égen ragyogó nap;
Csillanó tükrén a tónak,
Mint az árnyék, leng a csónak.
 
Mint az árnyék, olyan halkan,
Észrevétlen, mozdulatlan,
Andalító hangulatban.

(részlet)

Ölelkező rím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hajdanában, amikor még, A
Igy beszélt a magyar ember: B
Ha per, úgymond hadd legyen per, B
(Ami nem volt éppen oly rég). A

(Arany János: A fülemüle)

Ráütő rím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hunyad alatt, egy kis házban, A
Élt az özvegy, talpig gyászban; A
Mint gyümölcs a fát, lehajtja B
Nehéz gondja, gondolatja: B
Neveletlen négy magzatja. B

(Arany János: Both bajnok özvegye)

Visszatérő rím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

"Királyasszony, néném, A
Az egekre kérném: A
Azt a rózsát, piros rózsát X
Haj, beh szeretném én!" A

(Arany János: Zách Klára)

A hangzók egyezése szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tiszta rím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tiszta rím hívó- és válaszrímének minden hangzója teljesen azonos. A Vörösmarty előtti költészetre jellemző. Egyik fajtája az önrím, melyben egész szavak azonosságáról van szó:

Nagy szép dárda Szondinak kezébe vala,
Sebösölve térdön állván ő vív vala,
Romlott toron alatt általlőtték vala,
Az fejét az hegyről alávetötték vala.

(Tinódi Lantos Sebestyén: Budai Ali basa históriája)

Másik, gyakrabban előforduló válfaja a rag-, ill. képzőrím, ahol a toldalékok egyeznek meg:

Summáját írom Egör várának,
Megszállásának, viadaljának,
Szégyönvallását császár hadának,
Nagy vigaságát Ferdinánd királnak.

(Tinódi Lantos Sebestyén: Egri históriának summája)

Asszonánc[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tiszta rímmel ellentétben az asszonánc jellemzője, hogy a rímelő szótagok magánhangzóinak egyezése mellett mássalhangzóik kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól. (Nagyon ritkán előfordul, hogy a magánhangzók sem teljesen azonosak, de közeli rokonságban kell, hogy álljanak egymással.) A mássalhangzók különbözőségének mértéke nagyon széles skálán változhat. Ennek illusztrálására két szélsőséges példa:

Holmi rossz rímnél becsesb zománc
A versen a szép csengő asszonánc.

(Arany János: Vojtina levelei öccséhez)

Arany szellemes önhivatkozó versében a z és sz, ill. m és n hangzók közeli rokonsága miatt a két rímelő szótag szinte tiszta rímet alkot.

Hogyha néha lepotyogok,
A lábamat meghorzsolom.

(Dolák-Saly Róbert: Volt-nincs róka)

Dolák-Saly Igazságos Izom Tiborról szóló sorozatában alkalmazott rímekben a mássalhangzók ilyen nagy mértékű eltérése groteszk hatást kelt.

Az asszonánc elnevezés a latin assonare = összehangzani szóból ered. A magyar asszonánc leggyakrabban két szótagra terjed ki. Irodalmunkban Vörösmarty alkalmazza először, Petőfi megújítja, Arany János elméletének megalapozója.

  • A tiszta asszonáncban a magánhangzók csengenek egybe, s a mássalhangzók merőben eltérőek, például:
"Nem is, nem is azt a forgószelet nézi,
Mely a hamvas utat véges-végig méri"

(Arany János: Toldi)

  • A mássalhangzós asszonáncban (pararím) fordítva, például:
"Az erdő hallgatag
nyugosznak a vadak
lankadt állal hevernek
ágyán a hűs avarnak,
mit a szelek levernek
majd újra felkavarnak."

(Babits Mihály: Paysages intimes, 3. Alkony)

"…méztől dagadva megreped a szőlő
s a boldogságtól elnémul a szóló."

(Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat)


Ritmika szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hímrím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Más néven: éles rím. A rímelő szavak lejtése jambikus:

virág – világ
 U –     U -

Nőrím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nőrím vagy tompa rím a hímrím ellentéte: a rímpár ritmusa trocheus.

 élet – éget
 – U    – U

Különleges rímfajták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kancsal rím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mássalhangzók csengenek össze, és a magánhangzók térnek el egymástól.

Egy hívő s egy eretnek
Feles földön aratnak.

(Weöres Sándor: Kancsal rím)

Kecskerím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hívó- és válaszrím azonos hangzású, attól eltekintve, hogy bizonyos mássalhangzóik (legtöbbször két szó kezdőbetűje) fel vannak cserélve. (Ritkábban a magánhangzók cseréjére kerül sor.)

Engem kétszer csapott kupán,
S ő egy pofont kapott csupán.

(Karinthy Frigyes)

Több mássalhangzó sorrendje is felcserélhető:

Nem gól ez, csak kapufa,
Nem jár érte fakupa.

(Fehér Klára)


További példák:

Megkérdé a kaján halász:
„Miért van az ön haján kalász?”
Ne ülj le a kőre, Pandúr,
Megkarmol egy pőre kandúr!
Futtában vert port a tapír,
fején volt egy tortapapír.
Késő őszi, sanda reggel
láttam egy nőt randa sállal…
(Timár György) – Megjegyzés: A kecskerímhez az utolsó szót alkalmas módon cserélni kell. ;-)
Két flekk szólt a Porsche show-ról
Viszont nincs egy sor se Poe-ról.
A padláson egy pipás császkál,
nyilván ez a csipás Pascal!

Kínrím (mozaikrím)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tiszta rím egy speciális fajtája: a rímelő szótagok azonos hangzásúak, de a szóhatárok különböznek:

Hegyezem a fülem, ül-e
a lomb alatt fülemüle?

(Kosztolányi Dezső)

Jött egy vendég, értesültem
Most már tudom: érte sültem

(Zelk Zoltán: A sült csirke dala a tálon)

NB. Nem kecskerímet, hanem kínrímet figyelhetünk meg a következő jól ismert idézetben:

Olyanok a kecskerímek,
mint mikor a kecske rí: mek.

(Kosztolányi Dezső)

További példák:

Szól a bátyám tekintéllyel,
„Mit keressz ám te kint éjjel?”
Ott szemben a teátrummal
Megittam egy teát rummal.
De mire a tea kész lett,
Eltörött a teakészlet.
Amott jön a fiákeres,
kit éppen a fia keres.
Amíg én ezt komponáltam,
a Tiszán egy kompon álltam.
Kicsiny bajszát leperzselé
a felforralt eperzselé.
Az lenne az igazi export,
dollárért adni a kekszport!
Nékem olyan ÁFÉSZ kell,
amelyre a fecskemadár ráfészkel.
Eresz alatt ácsorgott,
S valami ragacsos rácsorgott.
Az ősz inte,
Hogy ő szinte
Őszinte.

Sorrím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ha a kínrím egy-egy egész verssoron át tart, sorrímnek (másképp csacsipacsinak) nevezzük. Weöres Sándort idézzük; verse a magyar nyelv lehetőségeinek határait feszegeti:

Aj, e nő-kebelű Lidi óta
A Jenőke belül idióta.

(Weöres Sándor: Végrím)

Egy kis pesti vendéglőbe
Egy kispesti vendég lő be.
Ha tágul a Kata latticel-lába
Hatágú lakat alatti cellába’.

Megjegyzés: A „laticel” szót a ma érvényes helyesírás szerint egy t-vel írják.

Forrás: Kalmár László matematikus. Jelentése: egy fegyházigazgató parancsa a Kata nevű fegyenc őrizetének megszigorítására, arra az esetre, ha nevezettnek üreges gumiból készült művégtagja duzzadni kezd. ([1])

Visszhangrím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ekhós rímben a visszhang a versszakok utolsó néhány szótagját megismételve teszi nyilvánvalóvá a kérdésben benne rejlő választ:

Szép Julia-Annám leszen-é jó hozzám, s megkegyelmez-é nekem?
Hogy régen szolgálom, leszen-é jutalmom, s kell-e jót reménlenem?
ECHO: Nem.

(Balassi Bálint)

Egy kos szerette, ha szembe magasztalják,
ezért a visszhanggal nyalatta a talpát.
– Ki az, aki mindig okos?
– Kos!
– De sohasem tudálékos?
– Kos…
– Öltözéke választékos?
– Kos…
– A gyapja százszázalékos?
– Kos…
– Kurtán felelsz. Ez szándékos?
– Kuss!

(Romhányi József: Egy kos párbeszéde a visszhanggal)

- Melyik az a zöldséges, amelyik minden vacakot a zacskóba belemér?
- Bab Elemér.

(Ismeretlen szerző)

Csonka rím[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rím érdekében vagy a hívó- vagy a válaszrím utolsó (néhány) szótagja hiányzik.

És hazamentem és nem volt vacsor
S szóltam a szívemnek: Te beteg fasor
Min régi, mázas emlékek csorognak,
Emlékei kihamvadt vacsoroknak.

(Karinthy Frigyes: Szilveszter estén a kávéházban)

Egy varjú nótát írt a dalosversenyre.
Rezgett faháncs-bogáncs, amikor elzengte:
– Elszáll a nyár, kár!
Lucskos ősz vár már.
Ha túl nagy a sár,
felszállok a fár.
Nem okozott bajt a sor végén az űr,
ezt a dalt hozta ki győztesnek a zsűr.

(Romhányi József: Varjúnóta)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]