A zongoratanárnő (film)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A zongoratanárnő
(La pianiste)
Rendező Michael Haneke
Producer Veit Heiduschka
Alapmű Elfriede Jelinek: A zongoratanárnő
Forgatókönyvíró Michael Haneke
Főszerepben Isabelle Huppert
Annie Girardot
Benoît Magimel
Operatőr Christian Berger
Vágó Nadine Muse
Monika Willi
Jelmeztervező Annette Beaufays
Díszlettervező Hans Wagner
Gyártás
Gyártó Arte, Bavaria Film International, Bayerischer Rundfunk, Canal+, Centre National de la Cinématographie, Eurimages, Les Films Alain Sarde, MK2 Productions, Vienna Film Fonds, Wega Film, arte France Cinéma, Östereichisches Filminstitut, Österreichischer Rundfunk
Ország  Ausztria
 Franciaország
 Németország
Nyelv francia
német
Időtartam 131 perc
Forgalmazás
Forgalmazó Franciaország MK2 Diffusion
magyar Budapest Film
Bemutató Franciaország 2001. május 14.
magyar 2002. április 26.
Korhatár magyar 18 év
Külső hivatkozások
Hivatalos oldal
IMDb-adatlap
PORT.hu-adatlap

A zongoratanárnő (La pianiste) 2001-ben bemutatott franciaosztráknémet filmdráma Michael Haneke rendezésében. A forgatókönyvet Haneke Elfriede Jelinek azonos című regényéből írta. A főszerepeket Isabelle Huppert, Benoît Magimel és Annie Girardot alakítja. A felkavaró alkotás elnyerte a 2001-es cannes-i filmfesztivál zsűrijének nagydíját, valamint a legjobb férfi és a legjobb női alakításért járó elismerést.

Cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A film alapjául Elfriede Jelinek 1983-ban megjelent A zongoratanárnő című önéletrajzi ihletésű regénye szolgált. Az írónő kezdetben idegenkedett művének megfilmesítésétől, mert úgy vélte, hogy regénye nagyon nyelvközpontú és egy filmes adaptáció ezt nem tudná teljes mértékben visszaadni.[1]

Haneke eredetileg Jeanne Moreau-t szerette volna felkérni a címszerepre, de ő nem vállalta el.[2] Isabelle Huppert-t a rendező személye győzte meg arról, hogy vállalja el a szerepet. „A zongoratanárnő papíron annyira hajmeresztőnek tűnt, hogy órákig morfondíroztam, el kellene-e vállalnom, vagy sem?” – nyilatkozta a színésznő, akire a rendező már Furcsa játék (1997) című filmjének főszerepét is rá szerette volna bízni, de akkor nemet mondott.[3] A filmben valóban Huppert zongorázott: a forgatás előtt egy évvel újra gyakorolni kezdett, hogy felfrissítse zongoratudását.[4]

Fogadtatás, kritikai visszhang[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zongoratanárnő többségében pozitív fogadtatásra talált, melyet a kritikusok erőteljes és felkavaró alkotásként jellemeztek. Dicsérték a színészek, különösen a főszereplő Isabelle Huppert alakítását. A The Los Angeles Times cikkében Kevin Thomas úgy véli, hogy a film a díjak ellenére a közönség egy része számára túl erős lesz.[5] Stephen Holden a The New York Times újságírója Isabelle Huppert teljesítményét méltatja, aki „Erika Kohutként az egyik legnagyszerűbb alakítását nyújtja a filmvásznon.”[6]

A Népszabadság kritikusa szerint Haneke alkotása „Igazi polemikus film: nem mehetsz el mellette legyintve, hatását sem teheted le napokig. És nem lesz tőle jókedved.”[7] A Mozinet cikkírója Kárpáti György úgy véli, hogy „A langyos és (szándékosan) félrevezető első tíz perc után a Zongoratanárnő kegyetlen és kíméletlen drámává fajul el, amelynek nyersessége az utolsó évek egyik legjobb európai filmjévé emeli az alkotást.”[8] A Filmvilág folyóiratban Földényi F. László írt recenziót a filmről. Úgy véli, hogy Haneke törekedett arra, hogy mind hangulatában, mind cselekményében hű maradjon az eredeti regényhez, de Huppert „alakításával az elcsépeltnek tetsző témát vadonatújjá varázsolja, s olyan erotikus kisugárzást ad a figurának, amelynek Elfride Jelinek alapul szolgáló regényében nyoma sincsen.”[9]

Rokon alkotások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zongoratanárnő illeszkedik az elmúlt évek azon alkotásainak sorába, melyekben az emberi kapcsolatok és a szexualitás viszonya áll a történetek középpontjában és a testiség ábrázolása jóval bátrabban és hangsúlyosabban jelenik meg, nem egyszer a pornófilmekre jellemző nyíltsággal. Ezen filmek közül Leos Carax Pola X (1999), Catherine Breillat Románc (1999), Virginia Despentes és Coralie Legyél velem! (2000), Lars von Trier Idióták (1998) vagy Patrice Chéreau Intimitás (2001) című alkotását érdemes megemlíteni.[10]

Jelentősebb díjak, jelölések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Marie Rivière: Elfriede Jelinek – Interview (angol nyelven). Kino International. (Hozzáférés: 2012. június 5.)
  2. Kriston László (2006. június 1.). „„Amikor csak akarod” - Jeanne Moreau színésznő”. Magyar Narancs XVIII (22). ISSN 1587-0647.  
  3. Kriston László (2008. május 8.). „„Folyton vonzónak kell látszanunk” - Isabelle Huppert színésznő”. Magyar Narancs XX (19). ISSN 1587-0647.  
  4. The Piano Teacher (angol nyelven). Trivia. Internet Movie Database. (Hozzáférés: 2012. június 5.)
  5. Thomas, Kevin. „The Piano Teacher”, 2002. április 12. (Hozzáférés ideje: 2012. június 5.) (angol nyelvű) 
  6. Holden, Stephen: The Piano Teacher – Kinky and Cruel Goings-On in the Conservatory (angol nyelven). Movie Review. The New York Times, 2002. március 29. (Hozzáférés: 2012. június 5.)
  7. Almási Miklós: Jelenetek az árnyékból (magyar nyelven). Népszabadság. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  8. Kárpáti György: A zongoratanárnő. Mozinet. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
  9. Földényi F. László (2002. február). „Jéghideg erotika (Michael Haneke: A zongoratanárnő)”. Filmvilág XLV (2), 43–45. o. ISSN 0428-3872.  
  10. Gelencsér, Gábor (2002. június). A test filmje – Művészet és pornográfia (magyar nyelven). Filmvilág XLV (6), 25–28. o. ISSN 0428-3872. Hozzáférés ideje: 2010. november 29.  

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]