ASMOSIA

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen AtaBot (vitalap | szerkesztései) 2021. február 12., 23:41-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Források: források --> jegyzetek AWB)

Az ASMOSIA (angolul the Association for the Study of Marble and Other Stones In Antiquity) egy 1988-ban alapított[1] nemzetközi tudományos egyesület, amely az antik építő- és díszítőkövek (ezen belül is kiemelten a márvány) tudományos vizsgálatával foglalkozik, elsősorban a Mediterráneumban és Kis-Ázsia területén, de tágabb értelemben az antik világ egészében. A kutatások kiterjednek a felhasznált kőzetek eredetének vizsgálatára, az eredeti antik kőbányák helyének és az egykori bányászati technikáknak a megállapítására, az antik építőkő-kereskedelem útvonalainak, nemzetközi kapcsolatainak feltárására, és természetesen maguknak a régészeti lelőhelyeken, hajóroncsokban talált épület- vagy szobormaradványok különféle technikájú elemzésére. Az egyesület alapcélja a témával kapcsolatos információk minél szélesebb körű ismertté tétele,[2] mind tudományos, mind ismeretterjesztő jelleggel. Tudományos konferencia formájában rendezett közgyűléseit 2-3 évente tartja olyan helyszíneken, ahol a témával foglalkozó intézmény vagy fontos régészeti lelőhely van.

Tagjai

Az egyesület tagjai főként régészek, muzeológusok, művészettörténészek, illetve anyagvizsgálattal foglalkozó természettudományi kutatók, de mindenképpen jellemző rájuk az interdiszciplinaritás. Az ASMOSIAnak több aktív magyar tagja is van, a művelt témáik az alpi, illetve a kis-ázsiai márványlelőhelyekhez, illetve az ókori Trójából származó márványleletekhez kapcsolódnak.

ASMOSIA-konferenciák

Az egyesület 2-3 évente tart közgyűlést, melynek tudományos anyagát kötetekben publikálják.[3] Az eddigi konferenciahelyszínek:

Az ASMOSIA-kötetek általában az adott konferenciát rendező intézményhez kapcsolódó folyóirat vagy kötetsorozatban jelennek meg, magának az egyesületnek a folyóirata (ASMOSIA Newsletter) csak online formában létezik, és főleg egyesületi híreket közöl.[7]

Források

  1. Az ASMOSIA története. [2009. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 22.)
  2. Az ASMOSIA alapszabálya
  3. A megjelent ASMOSIA-kötetek listája (Hozzáférés: 2015. december 10.)
  4. A 2009-es tarragonai ASMOSIA IX absztraktkötete (Hozzáférés: 2015. december 10.)
  5. ASMOSIA X Program (Hozzáférés: 2015. december 10.)
  6. ASMOSIA XI weblapja (Hozzáférés: 2015. december 10.)
  7. ASMOSIA Newsletter. [2009. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 22.)

Külső hivatkozások