1800-as amerikai elnökválasztás

4. elnökválasztás az Egyesült Államokban
1796 1800. november 4. 1804
Részvétel	32,3%
Párt	Demokrata-Republikánus Párt	Föderalista Párt
Elnökjelölt	Thomas Jefferson	John Adams
Állam	Virginia	Massachusetts
Alelnökjelölt	Aaron Burr	Charles C. Pinckney
Elektorok	73	65
Szavazatok	41 330 61,4%	25 952 38,6%
Az elnökválasztó elektorok száma az USA tagállamai szerint
A Wikimédia Commons tartalmaz 1800-as amerikai elnökválasztás témájú médiaállományokat.

Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1800. október 31. és december 3. között az országban elnökválasztást tartottak. Az „1800-as forradalomnak” is nevezett választáson Thomas Jefferson hivatalban lévő alelnök, a Demokrata-Republikánus Párt vezetője legyőzte a hivatalban lévő elnököt, John Adamst, a Föderalista Párt vezetőjét. A választás politikai átrendeződést eredményezett, a demokrata-republikánus vezetés generációját nyitotta meg.

Az 1796-os elnökválasztáson Adams legyőzte Jeffersont. A 12. alkotmánymódosítás 1804-es ratifikálása előtt érvényben lévő választási szabályok szerint az elektori kollégium tagjai két jelöltre adtak le szavazatot, ám nem tudták jelezni, hogy kire elnöknek és kire alelnöknek szavaztak. Mivel Jefferson 1796-ban második helyezést ért el, megkapta az alelnöki posztot. 1796-tól eltérően 1800-ban mindkét fél hivatalos elnökjelölt lett és alelnökjelöltet is jelöltek ki. Jefferson futótársának a demokrata-republikánusok Aaron Burrt, míg a föderalisták Adams mellé pedig Charles C. Pinckney-t indították.

A fő politikai kérdések a francia forradalom bukása körül forogtak. A föderalisták az erős központi kormányt és a Nagy-Britanniával való szoros kapcsolatokat részesítették előnyben. A demokrata-republikánusok a decentralizáció mellett álltak ki és támadták a föderalistákat. A demokrata-republikánusok elítélték a föderalisták által bevezetett letelepedési törvényt, amely megnehezítette a bevándorlók számára az állampolgárság megszerzését. Míg a demokrata-republikánusok állami szinten jól szervezettek, a föderalisták szervezetlenek voltak, mely keserű megosztottságot eredményezett két fő vezetőjük, Adams elnök és Alexander Hamilton között. Több történész szerint is a választási szavazatok, a regionális megosztottság és a két párt által létrehozott propagandakampányok felismerhetően modernné tették a választást.

Végül Jefferson és Burr 73, Adams 65 és Pinckney 64 elektori szavazatot szerzett. A föderalisták Új-Anglián, a demokrata-republikánusok pedig délen söpörtek végig, a közép-atlanti államok által leadott szavazatok pedig mindkét jelölt számára döntetlen lett.

A demokrata-republikánusok nem tudták megvalósítani azt a tervüket, hogy Jeffersonnak eggyel több szavazata legyen, mint Burrnek, az eredmény döntetlen lett, így a képviselőház ült össze elnököt választani. Az alkotmányban lefektetett feltételek szerint a képviselőháznak Jefferson és Burr között kellett döntenie. Burrt azzal vádolták, hogy maga is kampányolt az elnökségért annak ellenére, hogy Jefferson pártjának a tagja volt és alelnökjelöltjeként futott. Minden állami küldött egy jelöltre szavazott és 9 szavazatra volt szükség a győzelemhez. Sem Burr, sem Jefferson nem tudott nyerni a választások első 35 fordulóján, mivel a legtöbb föderalista kongresszusi képviselő Burr mellé állt és az összes demokrata-republikánus kongresszusi képviselő pedig Jeffersont támogatta. Hamilton Jeffersont részesítette előnyben Burrel szemben és több föderalista vezetőt is meggyőzött, hogy álljon át Jefferson mellé, aki így a választás 36. fordulóját megnyerte.

Jelöltek

Mindkét párt kongresszusi jelölőgyűlést tartott, hogy először indítsanak elnök- és alelnökjelöltet. A föderalisták John Adams elnököt és a dél-karolinai Charles C. Pinckney-t indították. Pinckney harcolt az amerikai függetlenségi háborúban és később Franciaország amerikai nagykövete lett. A demokrata-republikánusok Thomas Jefferson alelnököt és Aaron Burr volt New York-i szenátort jelölték. Jefferson az előző választáson második helyezést ért el, a párt alapítói közé sorolható, Burr pedig népszerű volt a választások szempontjából fontos New York államban.

Föderalista jelöltek		Demokrata-Republikánus jelöltek
John Adams	Charles C. Pinckney	Thomas Jefferson	Aaron Burr
Az Egyesült Államok elnöke	Franciaország amerikai nagykövete	Az Egyesült Államok alelnöke	New York volt szenátora

A választás

Kampány

A kampány keserű, mindkét oldalon rágalmazás és személyes támadások jellemezték. A föderalisták olyan pletykákat terjesztettek, hogy a demokrata-republikánusok radikális ateista eszméikkel akarják tönkre tenni az országot, a francia forradalom demokrata-republikánus támogatásával. 1798-ban George Washington emiatt kijelentette, hogy semmit sem hagy érintetlenül annak érdekében, hogy nehogy megdöntsék az ország kormányát. Eközben a demokrata-republikánusok a föderalisták által bevezetett Idegen és Lázadási törvényt – mely megnehezítette a bevándorlók állampolgárrá válásukat – nem törvényként, hanem a demokrata-republikánusok elleni támadásként értékelték, ezt a törvényt később alkotmányellenesnek nyilvánították és azzal is vádolták a föderalistákat, hogy Nagy-Britanniát és a többi koalíciós országot részesítik előnyben a Franciaországgal folytatott háborújukban az arisztokratikus eszmék előmozdítása érdekében.  

Adamst a föderalisták egy csoportja – melyet Alexander Hamilton vezetett – és a demokrata-republikánusok szintén támadták. Úgy vélték, hogy Adams külpolitikája túl kedvező Nagy-Britanniával szemben, ellenezték a franciákkal vívott kváziháborúban az illetékek megfizetésére vonatkozó új adókat és megtámadták az Idegen és Lázadási törvényt, mint a polgárok jogainak és az alkotmány megsértőjét. A föderalisták egy része túl mérsékeltnek tartották Adamst és inkább Hamilton vezetését részesítették volna előnyben.

Hamiltonnak láthatóan elege lett Adamsből és olyan új elnököt akart, aki fogékonyabb a céljaira. Washington elnöksége alatt Hamilton képes volt befolyásolni a Whisky-lázadásra adott szövetségi választ, amely veszélyeztette a kormány a hatalmát a polgárok megadóztatására. Amikor Washington bejelentette, hogy nem akar harmadik ciklust, a föderalisták Adamst széles körben elismerték Washington utódjának Hamiltonnal szemben.

Hamilton 1796-ban azt remélte, hogy befolyása ugyanakkora vagy nagyobb lesz Adams kormányában, mint Washingtonéban. 1800-ra azonban rájött, hogy Adams túl független és úgy gondolta, hogy a föderalista alelnökjelölt, Charles C. Pinckney jobban megfelel Hamilton érdekeinek. Az Adams ellen tett harmadik szabotázskísérletében Hamilton titokban Pinckney-t készült megválasztattni az elnöki posztra. Tekintettel Pinckney politikai tapasztalatának hiányára elvárták volna tőle, hogy nyitott legyen Hamilton befolyására. A terv azonban visszafelé sült el és ártott a Föderalista Pártnak, ugyanis Hamilton egyik ötvennégy oldalas, Adamst kritizáló levele egy demokrata-republikánus kezébe került és nem sokkal később nyilvánosságra is hozták. Ez zavarba hozta Adamst, károsította a Pinckney nevében tett erőfeszítéseket és Hamilton saját politikai hanyatlását is felgyorsította.  

Az unortodox (szokásoktól eltérő, nem hagyományos) kampánymódszereket először Jefferson és Burr alkalmazta, akiket egyes történészek a modern választási folyamat feltalálásával tulajdonítottak.

Választás

A választás eredményei megyénként

1800-ban minden államban a küldöttek kiválasztásáról szóló szavazás áprilistól októberig tartott. Áprilisban Burr a szavazás mozgósításával New Yorkban sikeresen megfordította az állam törvényhozásának föderalista többségét, hogy meghatározó demokrata-republikánus támogatást nyújtson. 1800 őszén – mikor a két párt holtversenyben, 63-63 szavazóval rendelkezett az elektori kollégiumban – az utolsó szavazókat küldő állam, Dél-Karolina úgy döntött, hogy nyolc demokrata-republikánus odaítél Jefferson és Burr választására.

Az Egyesült Államok alkotmánya alapján minden választó két szavazatot adott le, a szavazatok többségével rendelkező jelöltet elnökké, a második helyezettet pedig alelnökké választották. A föderalisták ezért elintézték, hogy egyik választójuk John Jayre szavazzon Pinckney helyett. A demokrata-republikánusoknak is volt egy hasonló tervük, miszerint egy szavazó Burr helyett egy másik jelöltre szavaz, nem hajtották végre, így az összes demokrata-republikánus választó szavazatát Jeffersonra és Burr-e adta le, így mindkettőjüknek 73 elektori szavazata lett. Az alkotmány szerint döntetlen helyezés esetében a képviselőháznak kell elnököt választania. Bár az 1800-as kongresszusi választáson a képviselőház többségi irányítását a demokrata-republikánusok szerezték meg 68 mandátummal, a föderalisták 38-at szereztek, ám az elnökválasztást az 1798-as kongresszusi választáson megválasztott leköszönő háznak kellett eldöntenie, ahol a föderalisták álltak többségben 60 mandátummal, míg a demokrata-republikánusok 46-al rendelkeztek.

Hibás tanúsítvány

Amikor 1801. február 11-én megnyitották és megszámolták a választási szavazólapokat, kiderült, hogy a georgiai választási bizonyítvány hibás volt: bár egyértelmű volt, hogy a választók Jeffersonra és Burr-re adták le voksukat, a bizonyítvány nem vette fel az alkotmányosan előírt összes személy listáját, akire szavaztak és az egyes szavazatok számát. Jefferson alelnök, aki a szenátus elnökeként számolta a szavazatokat, a georgiai voksokat azonnal saját maga és Burr szavazataként számolta és nem emeltek kifogást.

Ha a vitatott georgiai szavazatokat elutasították volna, akkor Jefferson és Burr is 69 szavazattal eggyel kevesebb szavazatot kapott volna a győzelemhez szükséges 70 elektornál, ami azt jelenti, hogy akkor a képviselőház az első öt helyezett, Jefferson, Burr, Adams, Pinckney és Jay között választott volna elnököt. Ezekkel a szavazatokkal azonban 73 szavazatot kaptak, de holtversenyre jutottak.

Eredmények

A 155 megyéből Jefferson és Burr 115-ben (74,19%) nyert, míg Adams 40-ben (25,81%). Ez volt az utolsó alkalom, hogy Vermont a föderalistákra szavazott.

Elnökjelölt	Párt	Állam	Szavazatok		Elektor szavazat
			Szavazat szám	Százalék
Thomas Jefferson	Demokrata-Republikánus Párt	Virginia	41 330	61,4%	73
Aaron Burr	Demokrata-Republikánus Párt	New York	–	–	73
John Adams	Föderalista Párt	Massachusetts	25 952	38,6%	65
Charles C. Pinckney	Föderalista Párt	Dél-Karolina	–	–	64
John Jay	Föderalista Párt	New York	–	–	1
Teljes			67 282	100%	276
Ennyi szükséges a győzelemhez					70

Eredmények államonként

Állam	Jefferson	Burr	Adams	Pinckney	Jay
Connecticut			9	9
Delaware			3	3
Dél-Karolina	8	8
Észak-Karolina	8	8	4	4
Georgia	4	4
Kentucky	4	4
Maryland	5	5	5	5
Massachusetts			16	16
New Hampshire			6	6
New Jersey			7	7
New York	12	12
Pennsylvania	8	8	7	7
Rhode Island			4	3	1
Tennessee	3	3
Vermont			4	4
Virginia	21	21
Teljes	73	73	65	64	1

Népszavazás államonként

Állam	Thomas Jefferson Demokrata-Republikánus		John Adams Föderalista
	#	%	#	%
Kentucky	?	?	?	?
Maryland	10 637	51,37%	10,068	48.63%
Észak-Karolina	11 916	52,68%	10,702	47.32%
Rhode Island	2 159	47,85%	2,353	52.15%
Tennessee	?	?	?	?
Virginia	21 002	77,28%	6,175	22.72%

Szoros eredmények

A különbség 5% alatt volt:

1. Maryland, 2,74% (569 szavazat)
2. Rhode Island, 4,06% (194 szavazat)

A különbség 10% alatt volt:

1. Észak-Karolina, 5,36% (1 214 szavazat)

Képviselőházi elnökválasztás, 1801

1801 februárjában a képviselőház tagjai államonként szavaztak annak eldöntésére, hogy Jefferson vagy Burr legyen az elnök. Tizenhat állam volt, mindegyik egy szavazattal, a győzelemhez kilencfős abszolút többségre volt szükség. A Föderalista Párt által irányított leköszönő képviselőházat bízták meg az új elnök megválasztásával. A föderalista képviselők megkísérelték nagy ellenségük, Jefferson elnöki székbe való jutásának megakadályozását és Burr-t megválasztani. A legtöbb föderalista Burr-re szavazott, aki a föderalisták által ellenőrzött nyolc államból hatot vitt magával. A demokrata-republikánusok által irányított hét küldöttség mind Jeffersonra szavazott és Georgia egyetlen föderalista képviselője is, így nyolc államot kapott. A vermonti küldöttség egyenlő arányban oszlott meg.

Nyilvánosan Burr 1800 december közepe és 1801 február közepe között hallgatott, amikor a választási szavazatokat megszámolták. A háttér mögött egyre nagyobb nyomás nehezedett rá a párton belül, hogy álljon félre, ha ő és Jefferson döntetlent érnek el a választáson. Azonban zavart okozott, hogy Burr egyszerűen átengedheti-e az elnökséget Jeffersonnak és alelnök lehet-e, mivel az alkotmány nem világos e kérdésben. Ettől függetlenül nem volt hajlandó lemondani az elnökségről, 1800 decemberében Samuel Smith képviselőnek azt írta, hogy elnökké választása esetén nem fog lemondani. Pletykák keringtek arról, hogy James A. Bayard képviselő – állítólag Burr nevében – politikai kinevezési ajánlatokkal kereste fel Smitht és Edward Livingstont, cserébe ha Burr-re szavaznak.

A képviselőházi demokrata-republikánusok az 1800-as kampány kezdetétől Jeffersont tekintették elnökjelöltjüknek és Burr-t pedig alelnökjelöltjüknek. Burr azonban nem lett elnök, mivel Hamilton energikusan ellenezte őt, aki őrült levélíró kampányba kezdett, hogy a föderalista képviselők szavazatot váltsanak. Sürgette őket, hogy támogassák Jeffersont, mert messze nem olyan veszélyes ember, mint Burr.

Február 11. és 17. között a ház összesen 35 szavazatot adott le, Jeffersonra valahányszor nyolc állami küldöttség szavazott, amely eggyel kevesebb, mint a győzelemhez szükséges szavazat.

Február 17-én, a 36. fordulóban Bayard megváltoztatta szavazatát Burr-ről, marylandi és vermonti szövetségesei is csatlakoztak hozzá. Ezzel a marylandi és vermonti szavazatok megváltoztak, akik így Jeffersonra voksoltak, így 10 állam szavazatát kapta meg. Csatlakozott Jeffersonhoz a föderalista képviselők nagy része is.

Ennek és az előző választásnak köszönhetően egyre jobban nőt az elnök és az alelnök megválasztásának új módjára vonatkozó hangulat, ami az 1804-es 12. alkotmánymódosítást eredményezte.

Eredmények

1801-es képviselőházi elnökválasztás az Egyesült Államokban

Február 11-17., 1-35. szavazás
Jelölt	Szavazat	%
Thomas Jefferson	8	50,00
Aaron Burr	6	37,5
Teljes:	16	100
Ennyi szükséges a győzelemhez:	9	50
Február 17., 36. szavazás
Jelölt	Szavazat	%
Thomas Jefferson	10	62,5
Aaron Burr	4	25,0
Teljes:	16	100
Ennyi szükséges a győzelemhez:	9	50

Az elektori kollégium tagjainak kiválasztása

Az alkotmány 2. cikk 1. szakasza előírta, hogy az állami törvényhozások döntsenek a küldötteik megválasztásának módjáról. Az állami törvényhozások különböző módszereket alkalmaztak:

Az elektorok megválasztásának módszere	Állam
Az állam választási körzetekre oszlik, körzetenként egy választót választanak az adott körzet választói	Kentucky Maryland Észak-Karolina
Minden választót a választópolgárok választanak	Rhode Island Virginia
Az állam választási körzetekre oszlik, körzetenként egy választót választanak Minden megye népszavazással választ küldöttet A választót a körzetükben lévő megyék választási küldöttei választják	Tennessee
Minden választót az állami törvényhozás nevez ki	az összes többi állam

Mind a két fél mindent megtett az előny megszerzésének érdekében. Ez több államban magába foglalta az elektori kollégium tagjainak kiválasztásának folyamatának megváltoztatását a kívánt eredmények biztosítása érdekében. Georgiában a népszavazás helyett a demokrata-republikánus állami törvényhozás választotta meg a küldötteket. Ugyanezt a példát követte a föderalista törvényhozású Massachusetts és New Hampshire is. Pennsylvania is átállt a törvényhozói választásra.

Források

• Ben-Atar, Doron & Oberg, Barbara B., eds. (1999), Federalists Reconsidered, University of Virginia Press, ISBN 978-0-8139-1863-1
• Pasley, Jeffrey L., ed. (2004), Beyond the Founders: New Approaches to the Political History of the Early American Republic, University of North Carolina Press, ISBN 978-0-8078-5558-4
• Beard, Charles A. (1915), The Economic Origins of Jeffersonian Democracy, ISBN 978-1-146-80267-3
• Bowling, Kenneth R. & Kennon, Donald R. (2005), Establishing Congress: The Removal to Washington, D.C., and the Election of 1800, Ohio University Press, ISBN 978-0-8214-1619-8
• Buel, Richard (1972), Securing the Revolution: Ideology in American Politics, 1789–1815
• Chambers, William Nisbet (1963), Political Parties in a New Nation: The American Experience, 1776–1809
• Chernow, Ron (2005), Alexander Hamilton, Penguin, ISBN 978-0-14-303475-9
• Cunningham, Noble E., Jr. (1965), The Making of the American Party System 1789 to 1809
• Der Linden, Frank Van. (2000) "The Turning Point: Jefferson's Battle for the Presidency." (Washington D.C.: Robert B. Luce).
• Dunn, Susan (2004), Jefferson's second revolution: The Election Crisis of 1800 and the Triumph of Republicanism, Houghton Mifflin Harcourt, ISBN 978-0-618-13164-8, <https://archive.org/details/jeffersonssecond00dunn>
• Elkins, Stanley & McKitrick, Eric (1995), The Age of Federalism
• Ferling, John. Adams vs. Jefferson: The Tumultuous Election of 1800. New York, NY: Oxford University Press (2004). ISBN 9780195167719 
• Fischer, David Hackett (1965), The Revolution of American Conservatism: The Federalist Party in the Era of Jeffersonian Democracy
• Freeman, Joanne B. (2001), Affairs of Honor: National Politics in the New Republic
• Freeman, Joanne B. (1999), "The election of 1800: a study in the logic of political change", Yale Law Journal 108 (8): 1959–1994, doi:10.2307/797378, <https://digitalcommons.law.yale.edu/ylj/vol108/iss8/3>
• Goodman, Paul (1967), "The First American Party System", in Chambers, William Nisbet & Burnham, Walter Dean, The American Party Systems: Stages of Political Development, pp. 56–89
• Hofstadter, Richard (1970), The Idea of a Party System
• Kennedy, Roger G. (2000), Burr, Hamilton, and Jefferson: A Study in Character, Oxford University Press
• McCullough, David (2001), John Adams
• Horn, James P. P.; Lewis, Jan Ellen & Onuf, Peter S. (2002), The Revolution of 1800: Democracy, Race, and the New Republic
• Miller, John C. (1959), Alexander Hamilton: Portrait in Paradox
• Roberts, Cokie (2008), Ladies of Liberty
• Schachner, Nathan (1961), Aaron Burr: A Biography
• History of American Presidential Elections, 1789-1984, vol. 1, 1986, essay and primary sources on 1800.
• Sharp, James Roger. The Deadlocked Election of 1800: Jefferson, Burr, and the Union in the Balance (University Press of Kansas; 2010) 239 pages;
• Wills, Garry (2003), "Negro President": Jefferson and the Slave Power, Houghton Mifflin Co., pp. 47–89, ISBN 0-618-34398-9, <https://archive.org/details/negropresidentje00will/page/47> ... also listed (in at least one source) as from Mariner Books (Boston) in 2004
• Weisberger, Bernard A. (2000) "America Afire: Jefferson, Adams, and the Revolutionary Election of 1800" (New York: William Morrow).

Külső linkek

• 1800 U.S. Presidential Election at VoteArchive.com Extant popular vote data and county-by-county maps for four states
• Vote Archive: County-level results for Maryland
• Vote Archive: County-level results for North Carolina
• Vote Archive: County-level results for Rhode Island
• Vote Archive: County-level results for Virginia
• Presidential Election of 1800: A Resource Guide from the Library of Congress
• Documentary Timeline 1787-1800 Lesson plans from NEH
• A New Nation Votes: American Election Returns 1787-1825
• Overview at Dave Leip's Atlas of U.S. Presidential Elections
• Booknotes interview with Bernard Weisberger on America Afire: Jefferson, Adams, and the First Contested Election, February 25, 2001.
• Booknotes interview with John Ferling on Adams vs. Jefferson: The Tumultuous Election of 1800, October 3, 2004.
• Election of 1800 in Counting the Votes Archiválva 2019. szeptember 30-i dátummal a Wayback Machine-ben.