Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának módosításai

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát az alaptörvény 1789-es érvénybe lépése óta huszonhét alkalommal módosították. Az első tíz módosítás – ezek együttesen Bill of Rights (magyarul: Jognyilatkozat) néven ismeretesek – 1791-ben, a legutolsó 1992-ben született. A huszonhét alkotmánymódosítás kiegészíti az alaptörvény eredeti szövegét, esetenként hatályon kívül helyezi az eredeti alkotmány egyes cikkelyeit, sőt arra is van példa, hogy egy alkotmánymódosítás egy korábbi módosítást nyilvánít semmissé.

Az alkotmány módosításának menete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Egyesült Államok alkotmányának módosítását az alkotmány ötödik cikkelye szabályozza. Eszerint az alkotmánymódosításokat vagy a Kongresszus mindkét házának kétharmados többsége, vagy az államok legalább kétharmada által összehívott alkotmányozó nemzetgyűlés kezdeményezheti. A gyakorlatban nem volt még példa alkotmányozó nemzetgyűlés összehívására, hanem valamennyi alkotmánymódosítási indítvány a Kongresszustól eredt. Az ilyen módon indítványozott alkotmánymódosítás akkor lép életbe, ha azt az államok háromnegyedének (jelenleg 38 államnak) a törvényhozása vagy külön erre a célra összehívott alkotmányozó gyűlése jóváhagyja.[1]

Az alkotmány maga nem korlátozza, hogy mennyi idő alatt kell az államok háromnegyedének a jóváhagyást megadnia. A huszonhetedik alkotmánymódosítást 1789-ben indítványozták, és végül több mint 200 évvel később, 1992-ben hagyták csak jóvá. Számos alkotmánymódosítási indítvány tartalmaz olyan megkötést, amely szerint az indítvány semmissé válik, ha egy bizonyos időhatáron belül nem kapja meg a szükséges számú állam jóváhagyását. A Kongresszus 1972-ben alkotmánymódosítást indítványozott a nők egyenjogúságról. Az indítvány hét évben korlátozta a jóváhagyáshoz rendelkezésre álló időt. Ezalatt csak 35 állam ratifikálta az indítványt, amely így nem vált részévé az alkotmánynak.[2]

Az alkotmány egy tekintetben korlátozza csak, hogy milyen témában születhet alkotmánymódosítás: az államok egyenlő szenátusi képviseletéről szóló szakaszt nem lehet megváltoztatni.

Az alkotmánymódosítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1791. december 15-én ratifikált Bill of Rights eredetijének képe
Az 1791. december 15-én ratifikált Bill of Rights eredetijének képe

A Bill of Rights (Jognyilatkozat)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már az alkotmány eredeti megszövegezése során felmerült az a javaslat, hogy az alaptörvény soroljon fel bizonyos alapvető polgárjogokat, amelyek alkotmányos védelem alatt állnának. Az alkotmányozó gyűlés azonban 1787. szeptember 12-én elutasította egy jognyilatkozatnak az alkotmányba iktatását, és a végleges törvényszöveg csak egy-két alapjogot tartalmazott (pl. tiltja a visszamenőleges hatályú törvénykezést vagy azt, hogy valakit a bíróság helyett a törvényhozás nyilvánítson bűnössé illetve büntessen meg). Az alkotmány elfogadása körül kialakult vitában aztán komoly kifogás volt a jognyilatkozat hiánya. Végül az a kompromisszum született, hogy az alkotmányt az államok az eredeti szöveggel elfogadják, és az újonnan megalakult Kongresszus első ülésén alkotmánymódosítással foglalják majd bele az alaptörvény szövegébe az alapvető jogokat.

Az alkotmánymódosításokat végül Thomas Jefferson biztatására James Madison szövegezte meg. A végleges változat nem esik teljesen egybe Madison eredeti szövegével: a javaslatok egy részét már a Kongresszus elutasította, kettő pedig nem nyerte el az államok háromnegyedének támogatását. 1791. december 15-én vált az alaptörvény részévé az elfogadott tíz alkotmánymódosítás.[3] Ezeket együttesen Jognyilatkozatnak (angolul Bill of Rightsnak) nevezik.[4]

Első módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első alkotmánymódosítás négy alapjogot véd: a vallásszabadságot, a szólás- és sajtószabadságot, a békés gyülekezéshez való jogot és a jogot arra, hogy a polgárok kérelmeikkel az államhoz fordulhassanak. Az alkotmánymódosítás megfogalmazása szerint a Kongresszus nem hozhat olyan törvényt, amely ezt a négy jogot korlátozná.

A vallásszabadság tekintetében a módosított alkotmány nem csak a vallásgyakorlás szabadságát garantálja, hanem egyúttal megtiltja azt is, hogy az állam hivatalos vallássá nyilvánítson egy vallást. Ennek a kitételnek az értelmezése változott a történelem során, és mára az az uralkodó felfogás, hogy az alkotmány nem engedi meg, hogy az állam a vallással, vagy annak hiányával kapcsolatban bármilyen preferenciát mutasson. Az Egyesült Államokban így elképzelhetetlen az egyházak közvetlen állami támogatása (bár az egyházaknak adott adományok az adóalapból levonhatók).

Második módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második alkotmánymódosítás a fegyverviseléshez való jogot mondja ki. A módosítás szövege szerint „Mivel egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani.” A huszadik század második felétől éles vita bontakozott ki arról, hogy pontosan mit is jelent ez a mondat. A jól szervezett milíciáról szóló kitételt egyesek úgy értelmezték, hogy a fegyveres testületeken kívül állók fegyverviseléshez való jogát nem védi az alkotmány. A Legfelsőbb Bíróság 2008-ban úgy döntött, hogy ez az értelmezés nem helytálló, és a fegyverviseléshez való jog egyéni jog.[5]

A gyakorlatban számos korlátozás szabályozza a fegyverviselés és fegyvertartás módját. Ezek a szabályok esetenként államról államra illetve városról városra is változhatnak. Tipikusan enyhébb feltételek vonatkoznak a vadász- és sportlőfegyverekre, valamint a jól látható helyen (például egy övön függő pisztolytáskában) viselt kézifegyverekre. A nagyvárosokban a fegyverviselési szabályok rendszerint szigorúbbak, mint a főleg vidéki területekből álló nyugati államokban.[5][6]

Harmadik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A harmadik alkotmánymódosítás tiltja azt, hogy magánházakban békeidőben katonákat szállásoljanak el a tulajdonos beleegyezése nélkül, és kiköti, hogy ezt háborúban is csak a törvényben meghatározott módon lehet megtenni. Ennek a szabálynak a háttere az, hogy a függetlenségi háborút megelőző időszakban az angolok gyakran szállásoltak el katonákat magánházaknál kényszerrel.[7]

Negyedik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A negyedik alkotmánymódosítás tiltja azt, hogy a hatóságok a polgárokat házkutatással, irataik vagy más személyes tulajdonuk átvizsgálásával vagy lefoglalásával indokolatlanul zaklassák. Házkutatási parancsot csak bűncselekmény alapos gyanúja esetén, eskü alatt tett tanúvallomás alapján lehet kiadni.

Ötödik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ötödik alkotmánymódosítás a büntetőeljárások során elkövetett túlkapásoktól védi a polgárokat. Bűncselekmény vádjával csak akkor lehet valakit büntetőeljárás alá vonni, ha egy nagy esküdtszék (grand jury) vádat emelt az illető ellen (ez alól kivételt képeznek a hadbíróságok, amelyekre külön eljárásrend vonatkozik). Ha valakit egyszer egy vád alól felmentettek, akkor nem indulhat ellene másodszor is eljárás ugyanazzal a váddal. Senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy maga ellen tanúskodjon. Büntetéseket csak törvényes eljárás során lehet kiszabni.

Ez az alkotmánymódosítás rendelkezik a kisajátításokról is: kimondja, hogy magántulajdont csak kártérítés ellenében lehet közösségi célra kisajátítani.

Hatodik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hatodik alkotmánymódosítás a büntetőeljárások menetének alapelveit határozza meg. A vádlottnak joga van arra, hogy bűnösségéről vagy ártatlanságáról gyors és nyilvános tárgyaláson döntsenek. A tárgyalás helyszíne a bűncselekmény helyszíne szerint illetékes, törvényben előre meghatározott bíróság kell legyen. A vádlottal közölni kell, hogy mivel vádolják, kérésére szembesíteni kell őt az ellene tanúskodókkal, és kötelező érvénnyel meg kell idézni a mellette tanúskodókat. A vádlottnak joga van védő segítségét igénybe venni.

Hetedik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hetedik alkotmánymódosítás kimondja, hogy az esküdtszék előtti tárgyaláshoz való jog polgári peres ügyekben is megilleti a feleket, feltéve, hogy a perérték meghaladja a húsz dollárt. Ha egy kérdésben az esküdtszék döntést hozott, akkor azt a döntést a bíró nem másíthatja meg, kivéve, ha arra a szokásjog módot ad. A szokásjog szerint a bíró, ha úgy ítéli, hogy az esküdtszék döntése a törvénybe ütközik, megsemmisítheti azt. Ilyen esetekben az eljárást meg lehet ismételni.

Nyolcadik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyolcadik alkotmánymódosítás tiltja a túlzott méretű óvadék vagy bírság kiszabását, valamint a szokatlan és kegyetlen büntetéseket.

Kilencedik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kilencedik alkotmánymódosítás szerint "Az alkotmányban felsorolt bizonyos jogokat nem lehet úgy értelmezni, hogy azok megvonják vagy korlátozzák a nép által élvezett más jogokat." Eszerint nem állhatja meg a helyét egy olyan jogi érvelés, hogy egy bizonyos jog valakit nem illet meg, mert az a jog az Alkotmányban nincs explicite megnevezve.

Tizedik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tizedik alkotmánymódosítás a különböző jogköröknek az Egyesült Államok, az egyes tagállamok és a polgárok közötti megosztását szabályozza. Ha az alkotmány egy jogkört nem ad a központi, szövetségi kormányzat valamely ágának, és annak a jogkörnek a gyakorlását nem is tiltja meg az egyes államok számára, akkor abban a kérdésben a döntés joga az államokat illeti meg, ha pedig az államok ezzel a jogukkal nem élnek, akkor a kérdés a polgárokra van bízva.

Az alkotmány például szövetségi jogkörbe rendeli a pénzkibocsátást, és kifejezetten megtiltja ezt az egyes államoknak, így az államok (és persze a polgárok) nem nyomtathatnak pénzt.

Nem szerepel a tételesen felsorolt szövetségi jogkörök között a tankötelezettség előírása, így a tankötelezettséget az egyes államok külön-külön szabályozhatják, és a szabályok államról államra változnak. Arra nincs lehetőség, hogy a szövetségi Kongresszus tankötelezettséget írjon elő, mert ezt a jogot az alkotmány nem utalja explicite szövetségi hatáskörbe.

A gyermekek névválasztásának szabályozását az alkotmány nem rendeli szövetségi hatáskörbe, az államok pedig az ilyesmit nem szabályozzák, ezért az Egyesült Államokban a polgárok úgy hívják a gyermekeiket, ahogy akarják.

Tizenegyedik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tizenegyedik alkotmánymódosítás korlátozza a szövetségi bíróságok hatáskörét: megtiltja, hogy az USA valamely tagállamát szövetségi bíróság előtt perbe fogja egy másik tagállam, vagy esetleg egy másik ország polgára. Az ilyen peres eljárásokra továbbra is lehetőség van az egyes államok bíróságai előtt, és a vesztes félnek továbbra is joga van a szövetségi bíróságnál fellebbezni az állami bíróság döntése ellen. Az alkotmánymódosítás közvetlen kiváltó oka az 1793-as Chisholm kontra Georgia per volt. Az alkotmánymódosítás szövegét 1794. március 4-én fogadta el a Kongresszus, és 1795. február 7-én lépett érvénybe.[8]

Tizenkettedik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tizenkettedik alkotmánymódosítás megváltoztatja az elnök és az alelnök megválasztásának módját. A módosítás elfogadása előtt a procedúrát az Alkotmány második cikkelyének első szakasza szabályozta, amely szerint az államok által kijelölt elektorok két-két személyt jelöltek az elnöki pozícióra. A legtöbb jelölést kapott személy lett aztán az elnök, a második legtöbb jelölést szerzett személy pedig az alelnök lett. A tizenkettedik alkotmánymódosítás elfogadása óta az elektorok külön szavaznak az elnökjelöltekre és az alelnökjelöltekre. Szavazategyenlőség esetén az elnököt a Képviselőház, az alelnököt pedig a Szenátus választja meg.[9]

A tizenkettedik módosítást 1803. december 9-én fogadta el a Kongresszus, és 1804. június 15-ére ratifikálták az államok. [8]

Tizenharmadik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tizenharmadik alkotmánymódosítás törvényen kívül helyezi a rabszolgaságot és minden egyéb, nem önként vállalt szolgasági viszonyt, kivéve az olyan eseteket, amikor ez törvényesen kiszabott büntetés része. (Ki lehet szabni például közmunkavégzést kisebb súlyú vétségek büntetéseként.)

Az alkotmánymódosítást a polgárháború végén, 1865. január 31-én fogadta el a Kongresszus, és 1865. december 6-án lépett életbe, miután az államok háromnegyede (köztük nyolc déli állam is) ratifikálta. Érdekesség, hogy Mississippi állam törvényhozása csak 1995-ben hagyta jóvá a tizenharmadik alkotmánymódosítást. (Ennek ellenére a rabszolgaság persze már 1865-ben megszűnt Mississippiben is.)[10]

Ez az alkotmánymódosítás érvénytelenítette az eredeti alkotmány több szakaszát is. Az alkotmány negyedik fejezetének második szakasza például figyelembe veszi, hogy az unió egyes államaiban legális volt a rabszolgaság, míg másokban nem. A szakasz előírja, hogy ha egy rabszolga valamelyik rabszolgatartó államból valamelyik szabad államba szökik, akkor ezzel nem nyeri el a szabadságát, hanem őt kérésre vissza kell szolgáltatni a tulajdonosának. Az alkotmány első fejezetének második szakasza a népszámlálásokról és az ezek függvényeként kiszámított kongresszusi képviseleti részesedésekről szólva előírja, hogy a rabszolgákat hatvan százalékos súllyal kell számba venni. Ezek a rendelkezések mind implicite hatályukat vesztették a tizenharmadik alkotmánymódosítás bevezetésével.

Tizennegyedik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tizennegyedik alkotmánymódosítás szintén a polgárháborút követő újjáépítési időszakban keletkezett. 1866. június 13-án fogadta el a törvényhozás, és 1868. július 9-én lépett életbe. Célja az volt, hogy a déli államokban élő volt rabszolgák illetve a Konföderáció volt tisztségviselőinek helyzetét rendezze. A módosítás öt pontból áll.[11]

Az első pont kimondja, hogy mindenki aki az Egyesült Államok területén született, automatikusan állampolgára az USÁ-nak és egyben annak az államnak, amelyben él. Ennek eredeti célja az volt, hogy polgárjogot adjon a volt rabszolgáknak, de a mai napig is kiható következménye az, hogy állampolgárságot ad külföldi szülők Amerikában született gyermekeinek. Az első pont azt is kimondja, hogy az államok kötelesek megadni illetve megvédeni polgáraiknak azokat a jogait, amelyeket a szövetségi alkotmány garantál számukra. Ezzel az alkotmány a Jognyilatkozat hatályát kiterjeszti a szövetségi szintről az állami szintre is. Kötelezi az első pont az államokat arra is, hogy polgáraiknak (köztük a volt rabszolgáknak) biztosítsák a törvény előtti egyenlőséget.[12]

A második pont explicite is felszámolja azt a megkülönböztetést az eredeti alkotmányszöveg első fejezetének második szakaszában, amely a népszámlálásokról és az ezek függvényeként kiszámított kongresszusi képviseleti részesedésekről szólva előírja, hogy a rabszolgákat hatvan százalékos súllyal kell számba venni. Egyben azt is kiköti a második pont, hogy ha egy állam a 21 éven felüli férfi polgárai egy része számára megtagadná a választójogot, akkor a kongresszusi képviseletét arányosan csökkenteni kell.[12]

A harmadik pont a Konföderáció volt tisztségviselőinek azt a jogát korlátozza, hogy szövetségi hivatalt viseljenek. A pont úgy fogalmaz, hogy aki egyszer hivatali esküt tett arra, hogy az Egyesült Államok Alkotmányát védelmezni fogja, majd később segítséget nyújtott az Egyesült Államok ellenségeinek, az nem viselhet hivatalt a szövetségi államapparátusban. A Kongresszus szükség esetén kétharmados többséggel felmentést adhat ez alól a korlátozás alól.[12]

A negyedik pont kimondja, hogy az Egyesült Államok nevében törvényesen felhalmozott adósságok, különösen a fegyveres lázadások leverése érdekében vállalt anyagi kötelezettségek érvényességét nem lehet megkérdőjelezni. Ugyanakkor érvénytelennek nyilvánítja azokat a tartozásokat, amelyeket a Konföderáció halmozott föl, és kimondja azt is, hogy a volt rabszolgatartóknak nem jár kárpótlás a rabszolgáik elvesztéséért.[12]

Az ötödik pont egyszerűen felhatalmazza a Kongresszust, hogy törvényeket alkosson az első négy pont betartatása érdekében.[12]

Tizenötödik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megtiltja a hogy valakitől a választójogot fajra, bőrszínre vagy korábbi rabszolga állapotára való hivatkozással megtagadják. 1869. február 26-án fogadták el és 1870. február 3-án lépett életbe.

Tizenhatodik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tizenhatodik alkotmánymódosítás feljogosítja a Kongresszust arra, hogy jövedelemadót vessen ki.

Az eredeti alkotmányszöveg elfogadásakor a déli államok ritkán lakottak voltak, és a népesség jelentős részét a rabszolgák tették ki. Ezeknek az államoknak a szemszögéből félő volt, hogy a Kongresszus, amelyben az északi államok többségben voltak, az egész országban egységes adókulccsal ingatlanadót vet ki (ami a hatalmas, de alacsony megműveltségi fokú, és így alacsony jövedelemtermelő képességű földterületek miatt a déli államokban élőket hátrányosabban érintette volna), illetve félő volt az is, hogy a Kongresszus fejadót vet ki, ami a nagyszámú rabszolga tulajdonosait érintette volna hátrányosan. Ezért a déli államok kérésére bekerült az alkotmányba egy olyan cikkely, ami az ilyen adókat csak államonként népességarányosan engedi kivetni. Ez biztosította, hogy a gyéren lakott déli államokban beszedhető adó ne legyen túl magas (különös tekintettel arra, hogy a népességbe a rabszolgák csak 60%-os súllyal számítottak bele). A következő százhúsz évben lezajlott demográfiai változások (és a rabszolgaság eltörlése) nyomán azonban ez a cikkely elvesztette a jelentőségét, és ez vezetett a tizenhatodik alkotmánymódosításhoz.[13]

Az alkotmánymódosítást a Kongresszus 1909. július 12-én, az államok pedig 1913. március 7-ére fogadták el.[14]

Tizenhetedik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eredeti alkotmányszöveg szerint a Szenátusba minden állam két szenátort delegálhat, és a szenátorokat az egyes államok törvényhozása választja. Ez a gyakorlatban számos problémához vezetett. Előfordult, hogy a szenátorok választását korrupció szennyezte be, és sokak szemében demokratikusabbnak tűnt volna a szenátorok közvetlen választása. Néhény állam ezt úgy oldotta meg, hogy népszavazást írtak ki a szenátorok személyéről, és a győztest az alkotmányos formalitás kedvéért a törvényhozás jóváhagyta. Ezt a rendszert formalizálta a tizenhetedik alkotmánymódosítás, amely előírta, hogy a szenátorokat közvetlenül a nép válassza meg. A módosítást a kongresszus 1912. május 13-án fogadta el, és 1913. április 8-án lépett életbe. Érdekesség, hogy az alkotmánymódosítást Utah törvényhozása elutasította.[15]

Tizennyolcadik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szesztilalom. A módosítás nem várt hatása volt, hogy működési területet biztosított a szervezett bűnözésnek, így csak 14 évet élt. (1919-tól 1933-ig volt hatályban.) 1917. december 18-án fogadták el és 1919 január 16-án lépett hatályba. A 21. alkotmánymódosítással visszavonták.

Tizenkilencedik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nők számára biztosította a választójogot valamennyi állam számára kötelező erővel.

Huszadik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elnök hivatalba lépése és helyettesítése.

Huszonegyedik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 18. kiegészítést helyezte hatályon kívül.

Huszonkettedik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franklin D. Roosevelt

A huszonkettedik alkotmánymódosítás korlátozza, hogy hányszor lehet az elnököt újraválasztani. Az új szabály szerint egy személy csak kétszer választható elnökké, ha pedig valaki már két évig volt elnök úgy, hogy valaki más helyett gyakorolta az elnöki hatalmat, akkor már csak egyszer lehet elnökké választani.

Lyndon Johnson, aki John Kennedy alelnöke volt, például egy évig volt elnök Kennedy helyett annak 1963 novemberében bekövetkezett halála után, majd 1964-ben elnökké választották. Ezt követően 1968-ban ismét indulhatott volna az elnökválasztáson (bár ehelyett nyugalomba vonult). Ezzel szemben Gerald Ford, aki Richard Nixon 1974 augusztusi lemondása után lett alelnökből elnök, ha meg is nyerte volna az 1976-os elnökválasztást, 1980-ban már nem indulhatott volna, mivel két évnél hosszabb ideig gyakorolta Nixon helyett az elnöki jogkört.

A huszonkettedik alkotmánymódosítás bevezetéséig elvileg akárhányszor lehetett valaki elnök, de George Washington példája nyomán íratlan szabály volt az, hogy a második ciklus lejártával az elnök visszavonul. Egyedül Franklin Roosevelt volt több mint két ciklusban az ország élén. Őt 1932-ben, 1936-ban, 1940-ben és röviddel halála előtt 1944-ben is megválasztották. Amikor Roosevelt 1945-ben meghalt, Harry S. Truman alelnök lett az elnök, a Kongresszus pedig 1947. március 21-én elfogadta a kétciklusos korlátról szóló alkotmánymódosítást, amely 1951. február 27-én lépett életbe. Truman, mint az elfogadáskor hivatalban lévő elnök, felmentést kapott a korlátozás alól, így 1948-as újraválasztása után 1952-ben is indulhatott volna az elnökségért, de erre nem került sor.[8]

Huszonharmadik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A huszonharmadik alkotmánymódosítás azt mondja ki, hogy az Egyesült Államok fővárosának lakói ugyanúgy szavazhatnak az elnökválasztásokon, mintha valamelyik állam lakói lennének.[16]

Huszonnegyedik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A huszonnegyedik alkotmánymódosítás megtiltja azt, hogy a szavazójogot adó megfizetéséhez kössék. A módosítást 1962. augusztus 27-én fogadta el a Kongresszus és 1964. január 23-ára ratifikálták az államok. Érdekesség, hogy Mississippi állam törvényhozása explicite elutasította ezt az alkotmánymódosítást (ami ennek dacára persze Mississippiben is érvényes).[17]

Miután a polgárháborút követően a déli államokban sem lehetett megtagadni a választójogot a színes bőrű polgároktól, számos próbálkozás született arra, hogy a feketék tényleges választási részvételét korlátozzák. Ezek egy része a választójogosult feketék megfélemlítésére irányult, más intézkedések viszont olyan törvényi akadályokat gördítettek a szavazni kívánók elé, amiket a fehér lakosság könnyebben le tudott küzdeni, mint a feketék. Az egyik ilyen intézkedés volt a szavazási adó bevezetése. Ez viszonylag kis összegű illeték volt, amit a jómódúbb fehérek könnyedén ki tudtak fizetni, míg a szegényebb feketéknek nehézséget jelentett. Ráadásul több helyen az adót kumulatívan vetették ki, tehát ha valaki az egyik választáson nem vett részt és nem fizette meg az adót, akkor a következő választáson való részvételhez nem csak az adott választáshoz tartozó adót, hanem az előző választáskor meg nem fizetett díjat is ki kellett fizetni, így évről évre egyre nehezebb lett a választáson való részvétel. Ezt a helyzetet szüntette meg a huszonnegyedik alkotmánymódosítás.[18]

Huszonötödik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A huszonötödik alkotmánymódosítás azt szabályozza, hogy mi a teendő, ha az elnöki vagy alelnöki pozíció a hivatali idő lejárta előtt megüresedik. A módosítást a Kongresszus 1965. július 6-án fogadta el, és az egyes államok általi ratifikációt követően 1967. február 10-én lépett életbe.[19]

Ha az elnököt eltávolítják hivatalából, vagy lemond, vagy meghal, az alelnök foglalja el a helyét. Ha az alelnöki pozíció üresedik meg, az elnök új alelnököt jelöl, akit akkor iktatnak be, ha őt a Kongresszus mindkét háza egyszerű többséggel megválasztja.[19]

Az alkotmánymódosítás szabályozza azt is, hogy ki lássa el az elnöki teendőket akkor, ha az elnök ideiglenesen alkalmatlanná válik erre (például betegség miatt). Ilyenkor két eset lehetséges. Az elnök maga értesítheti írásban a Kongresszus mindkét házának elnökét, hogy képtelen ellátni az elnöki teendőket. Ezután az alelnök teljes elnöki hatáskörrel megbízott elnök lesz egészen addig, amíg az elnök újabb írásos értesítést nem küld a Kongresszus mindkét házelnökének, hogy újra képes az elnöki teendők ellátására, és ezzel vissza nem veszi az elnöki hatalmat.[19]

A másik lehetőség az, hogy az alelnök, a kabinet többségi szavazatával támogatva, ideiglenesen alkalmatlannak nyilvánítja az elnököt, és erről írásban értesíti a Kongresszus mindkét házának elnökét. Az első esethez hasonlóan az alelnök ilyenkor is megbízott elnök lesz, teljes hatáskörrel. Az alkalmatlanság elhárultával az elnök értesíti a Kongresszus két házelnökét, hogy készen áll az elnöki hatáskör újbóli gyakorlására, és ezzel visszakapja az elnöki jogkört. Azonban ha az alelnök vitatja, hogy az elnök visszanyerte az alkalmasságát, akkor – megint csak a kabinet többségi szavazatával támogatva – négy napon belül írásban értesíti erről a Kongresszus két házelnökét. Ekkor a Kongresszust negyvennyolc órán belül össze kell hívni (hacsak amúgy is nem ülésezik éppen) abból a célból, hogy a vitát eldöntse. Ha ezután huszonegy napon belül mindkét ház kétharmados többséggel úgy dönt, hogy az elnök nem képes az elnöki teendők ellátására, akkor az alelnök továbbra is megbízott elnök lesz, teljes elnöki hatáskörrel. Ellenkező esetben az elnök visszakapja az elnöki hatáskört.[19]

Azt, hogy az elnök halála, lemondása vagy a hivatalából való eltávolítása esetén az alelnök foglalja el a helyét, már az eredeti alkotmányszöveg is kimondta, és a huszadik alkotmánymódosítás is megerősítette. Az USA történelmében többször is előfordult ilyen utódlás: Abraham Lincoln halála után például így lett elnök Andrew Johnson 1865-ben, és 1945-ben így követte Franklin D. Rooseveltet Harry S. Truman. Arra viszont a huszonötödik alkotmánymódosítás elfogadásáig nem volt szabály, hogy mi a teendő ha az elnök egészségi állapotából kifolyólag képtelenné válik a feladatai ellátására. Amikor Woodrow Wilson 1919-ben agyvérzést kapott, felesége, orvosa, magántitkára és külügyminisztere eltitkolták a világ elől, hogy az elnök képtelen a teendőit elvégezni.[20] Dwight Eisenhower és alelnöke, Richard Nixon magánmegállapodást kötöttek, arról, hogy mi a teendő, ha az elnök cselekvésképtelenné válik. Később Kennedy elnök, és Lyndon Johnson alelnök is ezt a megoldást követte. Kennedy meggyilkolása után azonban felmerült a kérdés, hogy mi történt volna, ha az elnök túléli a merényletet, de hosszasan kómában lett volna. Lendületet kapott a helyzet alkotmányos rendezésére való törekvés.[21]

A módosításnak az alelnök pótlásáról szóló részét hat évvel később alkalmazták, amikor Spiro Agnew lemondása után Gerald Ford lett az alelnök. Amikor Ronald Reagant vastagbéldaganattal operálták, a huszonötödik alkotmánymódosításnak megfelelően hét óra ötven percre átadta az elnöki jogkört George H. W. Bush alelnöknek.[22] Arra még nem volt példa, hogy az alelnök és a kabinet cselekvőképtelennek deklarálta volna az elnököt.[21]

Huszonhatodik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A huszonhatodik alkotmánymódosítás kimondja a 18 év felettiek választójogát a szövetségi és állami szintű választásokon. A módosítást 1971. március 23-án fogadta el a Kongresszus és ugyanazon év július 1-jén lépett életbe, miután Oklahoma és Észak-Karolina harmincnyolcadikként illetve harminckilencedikként ratifikálták.[23]

A huszonhatodik módosítás elfogadásáig az egyetlen alkotmányos előírás a kérdésben a tizennegyedik alkotmánymódosítás egy cikkelye volt, amely közvetve 21 éves korhatárt írt elő. Azonban a hatvanas évek végén, amikor 21 év alattiak tízezrei harcoltak Vietnamban, visszásan hatott, hogy ezek a fiatalok elég idősnek számítottak ahhoz, hogy meghaljanak a háborúban, de ahhoz nem, hogy szavazzanak. A Kongresszus 1970-ben először azzal próbálkozott, hogy alkotmánymódosítás nélkül, törvénnyel módosítsa a szavazóképesség korhatárát, de Oregon kifogásolta a korhatár leszállítását, és peres úton megtámadta a törvényt. A Legfelsőbb Bíróság az Oregon kontra Mitchell ügyben úgy döntött, hogy a Kongresszusnak megvan az alkotmányos felhatalmazása arra, hogy a szövetségi választások korhatárát leszállítsa, de az állami szintű szavazások korhatárába nem szólhat bele. Erre a döntésre volt válasz a huszonhatodik alkotmánymódosítás.[24]

Huszonhetedik módosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A huszonhetedik alkotmánymódosítás kimondja, hogy a szenátorok és képviselők fizetésének felemeléséről szóló törvény csak a törvény elfogadását követő első képviselőházi választás után léphet életbe.

Az alkotmány első cikkelyének hatodik szakasza szerint a Kongresszus tagjainak fizetését (a Kongresszus tagjai által megalkotott) törvény szabályozza. Az alkotmánymódosítás célja tehát annak megakadályozása, hogy a szenátorok és képviselők a jó ízlés határain túlmenően megemelhessék saját fizetésüket. A kongresszusi alapfizetés 2011-ben évi bruttó 174 000 dollár volt.[25]

Ez az alkotmánymódosítás, amelyet a Kongresszus 1789. szeptember 25-én fogadott el, eredetileg a Jognyilatkozat része volt, de nem kapta meg a szükséges számú állam támogatását (a 13 tagállam közül csak hat ratifikálta), így a módosítás nem vált az alkotmány részévé. A tervezet szövegében azonban nem szerepelt határidő a ratifikációra, így arra az elvi lehetőség megmaradt, bár ahogy az Egyesült Államoknak egyre több tagállama lett, egyre több állam jóváhagyására lett szükség. 1873-ban a Kongresszus két évre visszamenőleges hatállyal évi 5000 dollárról évi 7500 dollárra emelte a képviselők és szenátorok fizetését. A honatyák így egy évi fizetésüknek megfelelő extra jövedelemhez jutottak. A közfelháborodás nyomán a fizetésemelést végül vissza kellett vonni, és az ügy a figyelmet újra az (akkor már több mint 80 éves) alkotmánymódosításra terelte, aminek nyomán Ohio ratifikálta is a szabályt. Ezután több mint száz évig nem volt újabb fejlemény, majd 1978-ban Wyoming is ratifikálta a módosítást. Az igazi változás azonban az 1980-as évek elején kezdődött, amikor egy Gregory Watson nevű diák kampányba kezdett a huszonhetedik alkotmánymódosítás elfogadásáért. Watson leveleket írt az állami törvényhozóknak, és neves közéleti személyiségek támogatását is megszerezte. 1989-re (a tervezett módosítás elfogadásának 200. évfordulójára) már 27 állam ratifikálta az alkotmánymódosítást a szükséges 38-ból. Végül 1992 májusában Michigan, New Jersey, Illinois és Kalifornia támogatásával összegyűlt a szükséges számú ratifikáció, és hivatalossá vált a huszonhetedik alkotmánymódosítás.[26]

El nem fogadott alkotmánymódosítás-javaslatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Egyesült Államok történelme során több olyan alkotmánymódosítási javaslat is született, amely végül nem kapta meg az államok jóváhagyását.

A képviselők számáról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eredeti Jognyilatkozatnak a Kongresszus által elfogadott változata 12 alkotmánymódosításból állt, amelyből csak tízet fogadtak el az államok. További egy 203 évvel később, 1992-ben emelkedett jogerőre – ez a huszonhetedik alkotmánymódosítás. A fennmaradó, tizenkettedik tervezett módosítás azt mondta volna ki, hogy minden 50 000 polgárra kell hogy jusson egy képviselő. Ez 1789-ben kezelhető méretű képviselőházat eredményezett volna, de a mai, 300 milliós lakosság mellett több mint 6000 fős kongresszushoz vezetne. A módosítás nem kapta meg az államok szükséges támogatását, és ugyan ratifikációja elvileg továbbra is lehetséges, aligha valószínű, hogy ez az „alvó alkotmánymódosítás” valaha is életbe lép.[26]

A nők egyenjogúságáról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Phyllis Schlafly

A Kongresszus 1972. március 22-én elfogadott egy alkotmánymódosítási javaslatot a nők egyenjogúságáról. A módosítás egyszerűen azt mondta ki, hogy a törvény előtt nem lehet különbséget tenni a polgárok között a nemük alapján. Az alkotmánymódosítás-javaslat tartalmazott azonban egy olyan cikkelyt, amely semmisnek nyilvánítja a javaslatot, ha azt az államok háromnegyede hét éven belül nem ratifikálja. A javaslat 22 állam támogatását nyerte el az első évben, de végül csak 35 állam hagyta jóvá, annak ellenére, hogy a Kongresszus 1982. június 30-ig meghosszabbította a határidőt. Az egyenjogúságról szóló alkotmánymódosítást azóta a Kongresszus minden ülésszakán beterjesztik, de a szükséges kétharmados többséget egyszer sem érte el. A módosítás bukásában jelentős szerepet játszott a konzervatív Phyllis Schlafly, a jobboldali Eagle Forum vezetője. Érvei szerint az alkotmány ilyen irányú módosítása ahhoz vezetne, hogy a nőknek harcolniuk kellene a háborúban, elveszítenék azt a jogukat, hogy a férjük eltartsa őket valamint hogy a módosítás legalizálná a melegházasságot és a terhességmegszakítást is.[2]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Amending the Constitution: The Meaning of Article V. Exploring Constitutional Conflicts. (Hozzáférés: 2010. szeptember 5.)
  2. ^ a b The History Behind the Equal Rights Amendment. (Hozzáférés: 2010. szeptember 3.)
  3. The U.S. Constitution Online - USConstitution.net. The U.S. Constitution Online - USConstitution.net. (Hozzáférés: 2010. szeptember 6.)
  4. The Bill of Rights: Its History and its Significance. Exploring Constitutional Conflicts. (Hozzáférés: 2010. szeptember 5.)
  5. ^ a b Constitutional Topic: The Second Amendment. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)
  6. A Right Unexercised is a Right Lost. opencarry.org. (Hozzáférés: 2010. szeptember 16.)
  7. Quartering Act (1765). United States History. (Hozzáférés: 2010. szeptember 6.)
  8. ^ a b c Notes on the Amendments. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2010. október 8.)
  9. U.S. Constitution - Amendment 12. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2012. június 1.)
  10. Notes on Constitutional Amendments. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2011. július 13.)
  11. Notes on Constitutional Amendments. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2013. október 19.)
  12. ^ a b c d e U.S. Constitution - Amendment 14. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2013. október 19.)
  13. Notes on Constitutional Amendments. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2011. július 8.)
  14. Ratification of Constitutional Amendments. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2011. július 8.)
  15. Ratification of Constitutional Amendments. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2012. április 29.)
  16. U.S. Constitution - Amendment 23. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2013. október 19.)
  17. U.S. Constitution - Amendment 24. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2011. július 7.)
  18. Notes on Amendments. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2011. július 7.)
  19. ^ a b c d U.S. Constitution - Amendment 25. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  20. Woodrow Wilson (1913-1921) The Disabled Presidency (angol nyelven). Health Media Lab, 2004. augusztus 27. (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  21. ^ a b Notes on Amendments. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  22. The Health and Medical History of President Ronald Reagan (angol nyelven). (Hozzáférés: 2013. január 4.)
  23. U.S. Constitution - Amendment 26. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2011. július 7.)
  24. Notes on Amendments. The US Constitution Online. (Hozzáférés: 2011. július 7.)
  25. US Congress Salaries and Benefits. (Hozzáférés: 2011. február 4.)
  26. ^ a b THE TELLING TALE OF THE TWENTY-SEVENTH AMENDMENT: A Sleeping Amendment Concerning Congressional Compensation Is Later Revived. (Hozzáférés: 2011. február 4.)