Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai
(Raumpatrouille – Die phantastischen Abenteuer des Raumschiffs Orion)
Raumpatrouille Orion.JPG
Cliff Allister McLane parancsnok járőrszolgálatra indul
Rendező Theo Mezger
Michael Braun
Producer Hans Gottschalk (W.G. Larsen álnéven)
Helmut Krapp
Forgatókönyvíró Rolf Honold
Zene Peter Thomas
Díszlettervező Götz Weidner
Gyártás
Gyártó Bavaria Atelier
Ország NSZK
Nyelv német
Időtartam 7 x 60 perc
Forgalmazás
Forgalmazó WDR, SDR, ORTF
Bemutató 1966. szeptember 17.  Németország
1968. február 3.  Magyarország
Kronológia
Kapcsolódó film Raumpatrouille Orion - Rücksturz ins Kino, 2003.
Külső hivatkozások
Hivatalos oldal
IMDb-adatlap

Az Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai (eredeti címén Raumpatrouille – Die phantastischen Abenteuer des Raumschiffs Orion) az első német sci-fi tévéfilmsorozat. Hét részből áll, németországi premierje 1966. szeptember 17-én volt. A Magyar Televízió 1968-ban mutatta be, elsöprő sikerrel.

Magyarországon 2002 őszén elkészítették a filmsorozat egy felújítását, újonnan megírt szinkron-szöveggel és (Mécs Károlytól eltekintve) teljesen új szinkron-szereplőgárdával. A felújított sorozat epizódjait az Űrjárőrök ‑ Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai főcímmel mutatták be a Filmmúzeum tv-csatornán, és DVD-n is ezzel a címmel adták ki.

Megjegyzés: A sorozat azon rajongói között, akik a hajdani bemutatókat látták, ismerték, máig meghatározó az 1967-ben készült fordítás és szinkron.[1] A régi és a felújított változat között szóhasználatbeli, fordítási különbségek vannak, és rajongói honlapokon, fórumokban gyakran látni, hogy ma is a régi fordításban szereplő szóváltozatokat, mondatokat idézik az új fordításban találhatók helyett.

Tartalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A történet körülbelül 3000-ben játszódik, amikor a Föld lakossága már egyetlen közösséget alkot, amelyet a világkormány irányít. A bolygóközi űrflotta egyik legjobb hajója az Orion űrcirkáló, amelynek öt fős személyzete, Cliff Allister McLane parancsnok vezetésével számos bátor akciójuk ellensúlyozásaként hasonlóan számos magánakciót, szabályszegést, fegyelmezetlenséget tudhat már maga mögött. A flotta vezérkara megelégeli a dolgot, és büntetésül az Oriont három évre közönséges járőrszolgálatra osztják be. Azért, hogy a további kilengéseket megakadályozzák, a hajóra vezénylik a Biztonsági Szolgálat tisztjét, Tamara Jagello hadnagyot, és felhatalmazzák „alfa-parancs” kiadására, tehát a parancsnok utasítására is a szükséges esetekben.

Az Orion első járőrútja során idegen lényekkel találkozik, akik megszállták az egyik előretolt űrbázist, megölve annak személyzetét, és az Oriont is megtámadják. Kialakul egy gerillaháború a veszélyes eszközökkel támadó Varangyok – ahogy az idegen lényeket elnevezték –, és a Föld között. Ebben a háborúban játszódik a sorozat összesen hét epizódja.

A tervezéstől a bemutatóig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A müncheni székhelyű Bavaria filmstúdió produkciós irodája, a Bavaria Atelier GmbH 1962-ben megvett néhány űrhajós sci-fi történetet. Ezek szerzője, Rolf Honold indította el az Oriont a hírnév felé. A sorozat történeteinek, forgatókönyvének megtervezésében csatlakozott hozzá egy másik író is, W. G. Larsen. Ez azonban egy álnév, és öt embert takar egyszerre. A Bavaria három forgatókönyvírója és producere: Hans Gottshcalk, Helmut Krapp – ők az Orion producerei is lettek – és Oliver Storz, valamint a sorozat két rendezője: Michael Braun és Theo Mezger együtt vettek részt a történetek kialakításában, a közös álnév alatt.

A sorozat összesen öt résztvevő koprodukciójában készült. Meghatározott epizódok megrendelőiként a nyugatnémet →ARD műsorszórási társulás tévécsatornái jelentkeztek: az 1., 3. és 4. részt a Westdeutscher Rundfunk (WDR), a 2. és 7. részt a Südfunk Stuttgart (azóta Süddeutscher Rundfunk (SDR)), az 5. és 6. részt pedig a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Südwestfunk (SWF) fizette.

Különleges megrendelő volt az éppen akkoriban átalakuló francia közszolgálati tévécsatorna új irányítója, az Office de Radiodiffusion Télévision Française (ORTF). Ők ugyanis szintén részt vállaltak a költségekből, de ezért cserébe a sorozatból bizonyos jeleneteket fel kellett venni francia színészekkel is. Ez azt jelenti, hogy bár a főszereplők nem változnak, kisebb szerepekben a német színészek helyett beálló francia színészekkel újraforgatták az adott jeleneteket, és a francia tévében a sorozatnak ezt a változatát mutatták be, Commando Spatial címmel.

A felvételek nagy része a Bavaria stúdiójában készült, a München déli szomszédságában levő Grünwald városka Geiselgasteig nevű részén. A viszonylag kevés külső jelenet többsége kopár égitestek felszínén játszódik, ezek felvételéhez eredetileg Izlandot tervezték helyszínül, de végül a Münchentől mintegy 60 kilométerre délnyugatra levő Peißenberg barnaszénbányáiban is ideális helyszínre leltek. Ezen az útvonalon elhaladunk a Starnbergi-tó mellett, amelynek a partján fekszik Tutzing, ennek a városkának a kastélya adott helyet az 5. epizód Chromán játszódó jeleneteinek.

A látványtervek, majd a díszletek és jelmezek elkészítése rengeteg munkát követelt, de végül 1965. március 1-jén megkezdődtek a közel öt hónapig tartó felvételek. A trükkök rögzítése még ez után is folytatódott, az utómunkákkal együtt. Mivel az elektronikus videotechnika akkor még gyakorlatilag nem létezett, a felvételek filmszalagra készültek, 4:3 képarányban, fekete-fehérben, monó, azaz egy csatornás hanggal. Vagyis ahogy a televíziók akkoriban igényelték. Színes mozgófilm-felvétel nem készült, ezért ha ilyennel találkozunk, az utólagos színezés eredménye.

A németországi premier végül 1966. szeptember 17-én jött el az ARD hálózatán, és a további epizódok kéthetente követték egymást. A sorozat nézettsége elérte a 80%-ot is.

A sorozat elkészítésének összköltsége 3,4 millió nyugatnémet márka volt. Ez az akkori árfolyamon számítva körülbelül 10 millió forint, illetve 875 ezer USA dollár. Viszonyítási alapot adhat, hogy az ugyanekkor nyugatnémet-olasz-jugoszláv koprodukcióban készült Winnetou und das Halbblut Apanatschi című másfél órás mozifilm költsége ezzel azonos, a Pár dollárral többért című olasz-spanyol-nyugatnémet western 600 ezer dollárba, az Egy férfi és egy nő című francia film pedig 6,3 millió dollárba került. (Forrás: IMDb.)

Az Orion már a maga idejében nagy siker lett. Az elkészült sorozat története az utolsó epizód végén lezárul, ennek ellenére állítólag újabb hét epizód terve is elkészült, de a magas költségek miatt a stúdió végül is elvetette a folytatás ötletét.

A magyar fogadtatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon az első epizód bemutatására 1968. február 3-án, szombaton került sor. Frenetikus sikert aratott. Ehhez, az igazság kedvéért, hozzá kell venni azt is, hogy akkoriban az országnak egyetlen tévéprogramja volt, vagyis aki abban az időben tévét nézett, az az Oriont nézte. De a sorozat sikere mégis kiugró volt, a gyerekek a film főcímzenéjére fabrikált kis versikét kántáltak, a hétköznapi szóhasználatba is bevonultak a film olyan fogalmai, mint a varangyok (ellenséges idegen civilizáció) vagy az overkill (az űrhajóba épített szuperfegyver).

Ebből az időből ered a következő kis anekdota. 1970 táján az autóbuszokon kalauz is dolgozott, elsősorban a menetjegyek eladását intézve. Egy késő esti járat éppen indulni készült az egyik megállóból, de valaki még szaladt, hogy elérje a buszt. A kalauz ezt észrevette, és így szólt át a vezetőhöz: "Várj, McLane, fut még egy varangy!" Az illető, mikor felszállt a buszra, nem értette, miért vigyorog rá a többi utas.[2]

Az Orion Bár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sorozat magyar sikerét valószínűleg a legjobban érzékelteti, hogy egy egész épületet formáltak az űrhajó alakjára, Balatonszéplak üdülőövezetében. A Press Club 1971-ben épült, és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kezelésébe adott Hotel Interpress újságíró-üdülő két épületéhez tartozott. Délután nyitott ki, először klubhelyiségként, társalgóval, biliárdasztallal, majd a késő esti óráktól zenés szórakozóhellyé vált, Orion Bár néven. Egy külső lépcsőn lehetett bejutni, az épület lábazatában egy kis raktárhelyiség kapott helyet. Ez a feltehetően az egész világon különlegességnek tekinthető épület sokáig elhanyagoltan állt. 2013. nyarán a külső falat és a burkolati elemeket elbontották, az épen maradt betonszerkezet birtokában a terület tulajdonosa az épület felújítását, és valamilyen nem szórakozóhelyként történő hasznosítását vette tervbe.[3]

Orion bár 2.jpg Orion bár 3.jpg
Az Orion bár 1971-ben

Orion társasjáték[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ma, a filmekhez kapcsolódó számítógépes kalandjátékok korában már nem értékeljük kellőképpen azt a különleges tettet, hogy a sorozat sikerét kihasználva egy táblás társasjáték jelent meg a játékboltokban. A játék kitalálója, tervezője ismeretlen, annyi tudható, hogy a Péceli Htsz. készítette, valószínűleg 1969-ben. Két játékos, vagy két kis csapat játszhatja, az egyik fél az Oriont és teknőceit (kis űrcsónakjait) vezette, a másik félé a szintén a földi űrhadsereg kötelékében levő Hydra cirkáló és teknőcei voltak. Szöveges kártyák írják le a lejátszandó történet néhány főbb elemét, némiképp átalakítva az epizódok történeteit, és a játékosoknak, bizonyos szabályok betartásával, kockadobással kell a figurákat eljuttatni a szövegben kijelölt célokig. Ennek során pontokat lehet gyűjteni, ez alakítja ki a végeredményt.

Epizódok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sorozat hét epizódjának a rövid tartalmi összefoglalója alább tekinthető meg, beleértve az epizódok végkifejletét is. Hogy Olvasónk ne ismerhesse meg szándéktalanul az eseményeket, ha a sorozatot előbb megnézni szeretné, ezért a történetek elolvasásához a sávok jobb oldalán levő „kinyit” szóra kell kattintani.

A címek mellett látható dátumok az első németországi bemutatók napját mutatják.

A készítők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Díszlet és berendezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ahhoz képest, hogy alacsony költségvetésből dolgoztak, a sorozat látványvilágát nagy kreativitással dolgozták ki. Maga az űrhajó három méretben készült el, a legkisebb 60 centiméteres, a legnagyobb 1,6 méter átmérőjű volt. A parancsnoki híd 28 méter átmérőjű volt. A díszlethez 3200 villanykörtét és 10 kilométer kábelt használtak fel.

Jelmez[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sorozat jelmezterveinek elkészítésére a magyar Bárdy Margit kapott megbízást. A hölgy éppen akkor a Bavaria filmstúdióval volt szerződésben, és többek között tőle is kértek egy tervet, vázlatot. Ő a saját elmondása szerint nem szerette a sci-fit, de ennek ellenére ráérzett egy egyedi stílusra: ezüst színű kartonra áttetsző pauszpapírt fektetett, és erre rajzolt hegyes, kemény ceruzával erős kontúrokat. A férfiaknak egyszerű vonalú, egybeszabott felsőrész–nadrág–cipő együttest talált ki, valamint egészen rövidre vágott hajat, ez utóbbi akkor futurisztikusnak számított. A nőknek jellegzetes egyenfrizurát talált ki, bár végül a fodrász nem pontosan követte az elképzelést, valamint egyszerű felsőrészt és térd fölé érő szoknyát. A rövid szoknya miatt a főszereplő Eva Pflug erősen berzenkedett, a miniszoknya divatjára még egy-két évet várni kellett.

A producerek első látásra beleszerettek a tervekbe, azonnal kiadták neki a megbízást. Bárdy Margit tudta, hogy fekete-fehér felvételhez kell terveznie, ezért csak az anyagok szürketónusával foglalkozott. Maga indult el a megfelelő anyagok megkeresésére, és végül néhány kellemetlen tapintású, vastag szövet mellett döntött, mert ezek adták vissza legjobban a tervezett egyszerű, ránctalan vonalakat. A színészek később sokat panaszkodtak a ruhákra, a hónaljban erősen bevágó szabás és a leginkább sínadrágoknál alkalmazott, durva anyagok miatt.

A színészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Orion személyzete:

továbbá

  • Winston Woodrov Wamsler tábornok, a Bolygóközi Haderő főparancsnoka – Benno Sterzenbach
  • Henryk Villa ezredes, a Biztonsági Szolgálat főparancsnoka – Friedrich Joloff
  • Lydia van Dyke tábornok, a Hydra űrcirkáló parancsnoka – Charlotte Kerr

A régi szinkronban[1] Jagellovsk hadnagy neve Jagello alakban szerepelt, Sigbjörnson Sigbjörnsen helyett, Wamsler tábornok neve pedig Womsler alakra módosult, és az utónevei sosem hangzottak el.

Zene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sorozat zenéjét Peter Thomas szerezte. Az egyedi, jellegzetes stílusú zenei betéteket annak ellenére, hogy csak egy monó hangcsatornás tévésorozathoz készültek, a zeneszerző sztereóban, jó minőségben rögzíttette. Ennek a bölcs előrelátásnak köszönhetően a sorozat sikerét követően a zene megjelenhetett hanglemezen (Fontana special 6434 261) és kislemezen (Philips 346 018 PF) is, nemrég pedig CD-n (Bungalow Bung 112), valamint a 2003-as moziváltozatban is az eredeti felvétel hallható.

Mozifilm[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2003-ban több epizód összevágásával és felújításával egy mozifilm készült az Orion űrhajóból „Orion űrhajó: A visszatérés” (Raumpatrouille Orion – Rücksturz ins Kino) címmel.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Orion-sorozat premierje csupán 9 nappal maradt le a Star Trek sorozat első epizódjának bemutatójától.

A cirkálók kis űrcsónakjait a német eredeti szövegben az angol lancet (gerely) szóval nevezték. A magyar fordításban ehelyett a teknőc nevet kapták, talán kerek, domború alakjukról. Ez a leleményes név annyira megmaradt az emlékezetben, hogy a teljesen új fordításból készült új szinkron elkészítésekor is ezt a szót használták.

A varangyok neve a német szövegben szintén angol szó: frogs (békák). A szót a rajongók később úgy magyarázták, mint a „Feindliche Raumschiffe Ohne Galaktische Seriennummer” („ellenséges űrhajó galaktikus azonosítószám nélkül”) rövidítését.

Az 1970-es években a Magyar Rádió saját tánczenekara, a Stúdió 11 kislemezre játszotta a sorozat főcímzenéjének feldolgozását, Orion űrhajó címmel.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b A Magyar Televízió megbízásából a Pannónia Filmstúdió készítette 1967-ben, a szöveg Somló Éva munkája, a szinkronrendező Vass János volt.
  2. A történet a Filmmúzeum tv 2003 nyarán rendezett Retró-hétvégéjnek egyik riportjában volt hallható.
  3. Google Maps: N 47°31' E 19°7'

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]