William Herschel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
William Herschel
William Herschel01.jpg
Életrajzi adatok
Született1738. november 15.
Hannover
Elhunyt1822. augusztus 25. (83 évesen)
Slough, Anglia
Sírhely Westminsteri apátság
Ismeretes mint az Uránusz bolygó felfedezője
Nemzetiség német-angol
Házastárs Mary Pitt
SzüleiAnna Ilse Moritzen
Isaac Herschel
Gyermekek John Herschel
Iskolái Oxfordi Egyetem
Pályafutása
Szakterület csillagászat
Tudományos fokozat
  • állam- és jogtudományok doktora
  • tiszteletdíj
Szakmai kitüntetések
  • Copley-érem (1781)
  • Royal Guelphic Order
  • American Academy of Arts and Sciences tiszteleti tagja (1788–)
  • Royal Society tagja (1781)

William Herschel aláírása
William Herschel aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz William Herschel témájú médiaállományokat.
A 40 láb hosszú távcső

Sir Frederick William Herschel (német: Friedrich Wilhelm Herschel), (Hannover, 1738. november 15.Slough, Anglia, 1822. augusztus 25.) német-angol zeneszerző, csillagász, az Uránusz bolygó felfedezője, minden idők egyik legnagyobb megfigyelő csillagásza.

Élete, munkássága[szerkesztés]

Friedrich Wilhelm Herschel néven született a németországi Hannoverben, egy tízgyermekes családban. 1755-ben a hannoveri hadsereg tagjaként Nagy-Britanniába vezényelték, mert a két országnak közös uralkodója volt, II. György. Herschel hamar megtanult angolul, Frederick William Herschelre változtatta a nevét, és letelepedett Bath városában. Hozzáköltözött húga, Caroline Herschel, aki nemcsak asszisztense lett, de önálló csillagászati megfigyeléseket is végzett; különösen az üstökösök kutatásában jeleskedett.

Herschel kezdetben zenetanításból élt. Számos zeneművet is szerzett, de ezek többsége nem maradt fenn. 1773 után kezdett a csillagászat iránt érdeklődni; távcsöveit maga készítette. Eleinte a Hold hegyeinek magasságmérésével és egy, a kettőscsillagokat tartalmazó katalógus összeállításával foglalkozott.

Egyetlen gyermeke John Frederick William Herschel (Slough, 1792. március 7.London, 1871. május 11.) angol csillagász és matematikus.

Az Uránusz[szerkesztés]

A fordulópontot az hozta el életébe, amikor 1781. március 13-án bathi, a New King Street 19. szám alatti házának udvaráról felfedezte az Uránusz bolygót. A hírnév lehetővé tette, hogy főállású csillagászként dolgozzon tovább. Az új bolygót először támogatója, III. György király tiszteletére Georgium Sidus-nak nevezte el, de ez a név nem terjedt el a világ többi részén. Az Uránusz nevet Johann Elert Bode német csillagász javasolta az ég görög istene, Uranosz tiszteletére.[1][2]

Az Uránusz után[szerkesztés]

1781. december 7-én a Royal Society tagjai közé választották, és a Társaság legnagyobb elismerésével, a Copley-éremmel is kitüntették. Nyolc hónappal később III. György király 200 font évjáradékot adományozott neki, amiért cserébe távcsöves bemutatókat kellett tartania a királyi családnak, tagjai igénye szerint.[3] 1782-ben Datchetbe, 1786-ban Sloughba költözött; ott élt haláláig. 1788. május 7-én feleségül vett egy Mary Pitt nevű lányt. Fiuk, John Herschel (1792–1871) a déli égbolt tanulmányozásával szerzett hírnevet.

Távcsövei[szerkesztés]

Herschel a csillagászat mellett távcsöveket is készített; csúcsminőségű eszközeit főleg a hivatásos csillagászok keresték. Több mint 400 távcsöve közül a leghíresebb egy 40 láb (12 m) fókusztávolságú és 126 cm átmérőjű főtükörrel szerelt reflektor, amely korának legnagyobb ilyen eszköze volt. Már használatba vételének éjszakáján felfedezett vele egy új Szaturnusz-holdat, majd egy hónapon belül még egyet. Mivel azonban ezt a nagy távcsövet nehéz volt kezelni, többnyire kisebb eszközöket használt.

A külső bolygók holdjai[szerkesztés]

Az Uránuszon kívül felfedezte annak két holdját, a Titániát és az Oberont, valamint Szaturnusz két holdját; a Mimast és az Enceladust. Utóbbiak neveit azonban nem ő adta, hanem a fia, John Herschel (1852-ben, illetve 1847-ben).

Az infravörös sugárzás[szerkesztés]

Ahogy mind nagyobb és nagyobb távcsöveket épített, egyre több gondot okozott számára egyrészt, hogy a Nap sugarai túl fényes nyalábba gyűltek össze, másrészt, hogy mind jobban felmelegítették a műszert és környezetét. Ezért 1800-ban megvizsgálta, hogy egyenletesen melegítenek-e a különböző színek (különböző hullámhosszú fénynyalábok). A homorú tükörrel összegyűjtött napfényt prizmával bontotta színekre, és mérte, hogyan melegszik fel a hőmérő az egyes színtartományokban. Megállapította, hogy a hőmérő a spektrum lila részén melegszik a legkevésbé, és a melegedés a vörös felé haladva erősödik. Legnagyobb meglepetésére a hőhatás a látható színtartományból kilépve — „a vörösön innen” — tovább erősödött, amiből arra következtetett, hogy a Nap nemcsak fényt bocsát ki, hanem az emberi szem számára láthatatlan „hősugarakat” is — a gyakorlatban ezzel felfedezte az infravörös sugárzást.[4]

Utolsó évei[szerkesztés]

1816-ban munkássága elismeréseként lovaggá ütötték. Fontos szerepet játszott a Royal Astronomical Society elődjének megalapításában.

1822-ben hunyt el csillagvizsgálónak is használt otthonában.

További jelentős felfedezései[szerkesztés]

  • Rengeteg mélyégobjektumot, kettőscsillagot figyelt meg és katalogizálta is azokat. Nagyrészt ezen adatokból állították össze később az NGC-katalógust.
  • Felismerte, hogy a legtöbb kettőscsillag nem csak látszólagos, optikai kettős – ahogyan korábban feltételezték – hanem fizikai kapcsolatban állnak.
  • Elsőként jelentette ki – csillagok pozícióméréseire alapozva – hogy a Naprendszer mozog a világűrben.
  • A Tejútrendszer tanulmányozása során megállapította, hogy az korong alakú.
  • Megalkotta az aszteroida szót.

Fontos tudományos felfedezései ellenére hajlott a legvadabb spekulációkra is: minden bolygón, de még a Napon is elképzelhetőnek tartotta élet jelenlétét, elképzelése szerint a Nap forró légköre alatt egy hidegebb felszín található, ahol megfelelően alkalmazkodott lények élnek.

Kimutatta, hogy a déli napsütés heve két óra 12 perc alatt olvaszthat meg egy inch (kb. 2,5 cm) vastag jégréteget, és ebből kiszámolta, hogy a Nap felszíni hőmérséklete kb. 6000K.[5]

Emlékezete[szerkesztés]

Emlékmúzeumát abban a bathi házban rendezték be, ahonnan az Uránuszt felfedezte.[6]

A populáris kultúrában[szerkesztés]

Jules Verne "Gyula" megemlíti a nevét az 1865-ben megjelent Utazás a Holdba című műve 5. fejezetében, mint a Hold tudományos vizsgálatában részt vevő kutatóét.[7]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. How did Uranus get its name?. (Hozzáférés: 2020. május 22.)
  2. StarChild Question of the Month for February 2002. (Hozzáférés: 2020. május 22.)
  3. Whitney 1978
  4. Dieter B. Herrmann: Az égbolt felfedezői. Gondolat Kiadó, Budapest, 1981., p. 127–128. ISBN 963 280 982 3
  5. John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, 267 old. ISBN 978 963 252 093 3; ISSN 1586-8419
  6. Bath-preservation-trust.org.uk
  7. Verne. Utazás a Holdba (PDF), 21. o.. Hozzáférés ideje: 2020. április 23. 

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]