Wilhelm Rein

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wilhelm Rein
Született1847. augusztus 10.[1][2][3][4]
Eisenach[5]
Elhunyt1929. február 19. (81 évesen)[1][3][4]
Jéna[6]
Állampolgárságanémet
Foglalkozása
TisztségeA Jénai Egyetem rektora (1918. április – 1919. április)
Iskolái
SírhelyeNordfriedhof (grave of Wilhelm Rein)
A Wikimédia Commons tartalmaz Wilhelm Rein témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Sírhely, Jéna

Georg Wilhelm Rein (Eisenach, 1847. augusztus 10. – Jéna, 1929. február 19.) német pedagógus, egyetemi tanár, a herbartiánus pedagógia neves képviselője.

Pályafutása[szerkesztés]

Édesapja középiskolai tanár volt. Középiskolai tanulmányait szülővárosa gimnáziumában végezte. 1866-ban érettségizett. Ebben az évben kezdte meg tanulmányait a jénai teológiai főiskolán, ahol az egyetemen hallgatta a herbartista Karl Volkmar Stoy pedagógia előadásait is. 1867-ben a heidelbergi egyetemen tanult. Teológiai tanulmányainak befejezése után (1869) Lipcsébe ment, hogy Tuiskon Ziller egyetemi pedagógiai szemináriumában folytassa tanulmányait. A lipcsei egyetemen a szemináriumi munka mellett gyakornokként, majd mint tanár a szakképző iskolában dolgozott. Itt ismerkedett meg Kármán Mórral, akivel élete végéig baráti kapcsolatban maradt. 1871-től gimnáziumi, majd tanítóképző intézeti tanárként, ill. igazgatóként dolgozott. Előbb Barmen-Wupperfeldben , 1872-től Weimarban, majd 1876-tól Eisenachban. Eközben hétkötetes népiskolai módszertani vezérkönyvet adott ki.

Jelentős különbség alakult ki nézetei és Ziller herbartizmusa közt. Értelmezései és magyarázatai szerint vált a herbarti didaktika világszerte ismertté, s lett Németországban is uralkodóvá. Herbartista maradt, de igyekezett a herbarti pedagógia keretébe beépíteni neveléstudomány minden újabb eredményét, amit a 19. század második felében a német nevelés elmélete és gyakorlata elért. Az oktatási folyamat pszichológiai elemzését adta, közérthetővé tette az elméleti alapokat, részletesen foglalkozott a tananyag-elrendezés (tantervelmélet) kérdéseivel, különösen a koncentráció lehetőségeivel, szükségességével. A tanítási folyamatot tágabb időszakként, „methodikai egységként” vizsgálta, nem merevítette be azt egy tanítási óra szükségszerűségébe. Az ő megnevezései szerint váltak közismertté a Herbart–Ziller fokozatok, amelyek egy-egy methodiai egység feldolgozás során valósulnak meg.

1. előkészítés (Vorbereitung);
2. az új ismeret nyújtása (Darbietung);
3. kapcsolás a régi ismeretekkel (Verknüpfung);
4. összefoglalás (Zusammenfassung);
5. alkalmazás (Anwendung).

Doktori dolgozatát a lipcsei, de a bonni egyetem is elutasította. 1872-en a rostocki egyetemen doktorált.
1885-ben Karl Volkmar Stoy katedráját foglalta el Jénában, ahol 1923-ig, nyugalomba vonulásáig működött. A jénai pedagógiai szemináriuma abban az időben nemzetközi rangú központja volt a neveléstudománynak. A gyakorlóiskolájában alakult ki az a képzési eljárás, amelynek alapsajátosságai még napjainkban is megfigyelhetők a magyarországi intézményes tanító- és tanárképzés gyakorlati képzésében

– a gyakorlatokat vezető-tanár, vagy a képzésben részt vevő gyakorló pedagógusjelölt bemutató tanítása;
– a bemutatást követő „konferencia” (bírálat), amelyet a tanítást bemutató önkritikája vezet be, és az előre kijelölt recenzens bírálata követ;
– a bemutatás általános vitája, melyben a bemutatáson részt vevő minden pedagógus és pedagógusjelölt elmondja/elmondhatja véleményét.[7]

A jénai gyakorlóiskola – mint teljesen független intézmény – egyúttal kísérleti iskola is volt. A pedagógusképzésen kívül kezdeményezően lépett fel a pedagógus-továbbképzés területén. Elsőként szervezett nyári nemzetközi pedagógiai tanfolyamokat, amelyek még az I. világháború után is látogatottak voltak. A herbarti pedagógia kevésbé formális magyarázatának és értelmezésének terjesztése céljából létrehozta a Pedagógiai Tudományos Egyesület (Verein für wissenschaftliche Pädagogik). Ebből a szempontból különösen nagy jelentősége volt a szerkesztésében megjelent pedagógiai enciklopédikus kézikönyvnek – Mind egyetemi szemináriumában, mind pedig a tanfolyamokon számos magyar látogató is megfordult.

„Az 1990. év nyarán a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter két állami tanítóképző-intézeti igazgatót és három tanárt, köztük engem is, kiküldött a jénai egyetem pedagógiai szemináriumában rendezett nyári tanfolyamra azon kötelezettséggel, hogy tanulmányainkat és szerzett tapasztalatainkat azután itthon a hazai közoktatás javára gyümölcsöztessük. Mi állami kiküldöttek még az előadás megkezdése előtt megbeszéltük és megállapítottuk Jénában, hogy mindegyikünknek egy előadást különös figyelemmel kell kísérnie.”[8]

Hazánkon kívül jelentős hatása volt a Skandináv országokban és Angliában.

Műveiből[szerkesztés]

  • Herberts Regierung, Unterricht und Zucht – 1873.
  • Theorie und Praxis des Volksschulunterrichts nach Herbartischen Grundsätzen I–VIII. – 1878–1885.
  • Pädagogik im Grundriss – 1890.
  • Enzyklopädisches Handbuch der Pädagogik I–VII. 1894–1899; I–X. 1903–1911.2
  • Pädagogik in systematischer Darstellung I–II – 1902–1906.
  • Kunst, Politik, Pädagogik: gesammelte Aufsätze – 1911.
  • Deutsche Schulerziehung – 1913.
  • Die Herbartische Pädagogik im Lichte der Gegenwart – 1915.
  • Zur Neugestaltung unseres Bildungswesens: Rückblicke und Ausblicke – 1917.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b Brockhaus (német nyelven)
  4. a b Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
  5. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 10.)
  6. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 30.)
  7. A tanár- és tanítóképzésben a gyakorlati képzési feladatai közül a tanítási gyakorlatok központi helyet foglalnak el. A különböző pedagógusképző intézményekben eltérések lehetnek/vannak a tanítási gyakorlatok megszervezésében, a képzés módszeres eljárásaiban. Ám a különbözőségek ellenére minden megoldásnál fellelhető Rein szemináriumának szervezési modellje. – A gyakorlati képzés feladatrendszere nem szűkíthető le tanítási gyakorlatokra, de a képzés többi feladatának módszertani megoldására modellként szolgál(nak) a tanítási gyakorlat módszertana/eljárásai.
  8. Emlékezett Krausz Sándor tanítóképző intézeti-tanár az 1902-ben megjelent tanítóképzős tankönyve Bevezetőjében. (A Herbart –Ziller–Rein-féle didaktikai elmélet és gyakorlat: tanítók és tanítónövendékek számára).

Források[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Fináczy Ernő: Herbart és követői – in: Fináczy Ernő: Neveléselméletek a XIX. században[halott link]Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1934. 3. könyv, 3. fejezete.
  • Prohászka Lajos: Az oktatás elmélete – Országos Középiskolai Tanáregyesület, Budapest, 1937. – a könyv III. fejezete: Az oktatás lefolyás (A módszer elmélete).
  • Pukánszky Béla: Herbart követői – in: Pukánszky Béla–Németh András: Neveléstörténet – Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996. VIII. fejezet. – ISBN 963 18 7512 1
  • Weszely Ödön: A modern pedagógia útjain – Franklin Társulat, Budapest, 1918.
  • Glocker Lajos: Rein szemináriuma Jénában – in: Magyar Paedagogia, 1911. 489–495. p.
  • Kornis Gyula: Rein – in: Magyar Középiskola, 1910.
  • Krausz Sándor: A Herbart –Ziller–Rein-féle didaktikai elmélet és gyakorlat: tanítók és tanítónövendékek számára – Lampel K., Budapest, 1902. 177 p.
  • Krausz Sándor: A Herbart-Ziller-Rein féle didaktikai elmélet és gyakorlat – in: Magyar Paedagogia, 1902, 642–644. p.
  • Németh András: Weszely Ödön – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 1990. 98 p. – ISBN 963-7516-69-7
  • Pohl, Horst-Erich: Die Pädagogik Wilhelm Reins – Bad Heilbrunn, 1972. 330 p.