Didaktika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A didaktika vagy oktatástan (görög didaszkó = tanítok) az oktatás ill. tanítás elméleteként kialakult pedagógiai tudomány [1]. A didaktika tehát a pedagógia (neveléstan) egyik ága.

A didaktikával foglalkozó szakembert oktatáselméleti szakembernek, vagy didaktikusnak nevezzük [1].

Alapfogalmak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Míg a hétköznapi nyelvben „tanítás” és „oktatás” szinonimaként fordulnak elő, a didaktikai szakirodalom megkülönbözteti a két fogalmat, bár szerzőktől függően előfordulnak eltérő értelmezések. Az itthon többek között Finánczy Ernő és Imre Sándor által képviselt elgondolás („szűkebb értelmezés”) szerint az oktatás a tanítási folyamatnak csupán része, míg Nagy Sándor, Báthory Zoltán és mások szerint az oktatás a szélesebb körű, „tágabb” fogalom, és a tanítás és tanulás egységét jelenti.[2].

A tanítás-tanulás pedagógusok és növendékek olyan, pedagógus által szervezett és irányított együttes tevékenysége, amely a nevelés céljának, valamint a növendékek fejlettségi szintjének megfelelően kiválasztott, majd tananyaggá szervezett művelődési tartalom feldolgozásával fejleszti a gyermekek, fiatalok egész személyiségét.

Az oktatáselmélet, magában foglalja mind a tanítás, mind a tanítás által irányított tanulás minden elméleti és gyakorlati problematikáját; az oktatás céljának tartalmának, folyamatának, szervezeti formáinak, kereteinek, eszközeinek tudományos kifejezését; az alkalmazott pedagógiai módszerek és munkaformák rendszerezését. A didaktika a gyakorlat számára kritériumokat állít, az ismeretek, jártasságok, készségek, viselkedésformák, attitűdök megszerzésének legcélravezetőbb módjaira vonatkozó szabályokat fogalmaz meg, s útmutatást nyújt a tanítás, tanulás értékeléséhez is.

  1. tanítás-oktatás: a tanulás irányítása, szabályozása.
  2. tanulás: elméleti, gyakorlati ismeretek, jártasságok, készségek elsajátítása, képességek kialakítása, érzelmi és akarati tulajdonságok fejlesztése, valamint a magatartás tanulása. (A tanulás-tanítás bipoláris feladat)
  3. ismeret: a tények és a belőlük levont általánosítások egysége, a megismerési folyamat eredményeként kialakuló pszichikus képződmény.
  4. képesség: valamely cselekvésre, teljesítményre való alkalmasság, egyik embert a másiktól megkülönböztető sajátosság a pszichikum aktuális fejlettségi szintje, melyben integráltan jelentkeznek az egyén ismeretei, készségei, jártasságai, problémamegoldó gyakorlottsága
  5. jártasság: új feladatok, problémák megoldása az ismeretek alkotó alkalmazásával, maximálisan begyakorolt feladatmegoldás, ahol a törvények, szabályok felidézése szükséges
  6. készség: a tudatos tevékenység automatizált komponense, mely sok gyakorlás során alakul ki. Pszichológiailag dinamikus sztereotípia, és maximálisan begyakorolt műveletvégzés. (Pl.: írás, számolás)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó, Bp., 1973. ISBN 963-05-3178-X .
  2. Falus István: Didaktika. 10. o.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]