Viktor Frankl

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Viktor Frankl
Viktor Frankl2.jpg
Születési név Viktor Emil Frankl
Született 1905. március 26.
Flag of Austria-Hungary (1869-1918).svg Bécs, Osztrák–Magyar Monarchia
Elhunyt 1997. szeptember 2. (92 évesen)
Bécs, Ausztria
Sírhely Zentralfriedhof
Nemzetisége osztrák osztrák
Házastársa Tilly Grosser (1941–1944)
Eleonore Katharina Schwindt (1947–)
Foglalkozása neurológus, pszichiáter
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Viktor Frankl témájú médiaállományokat.

Viktor Emil Frankl (Bécs, 1905. március 26. – Bécs, 1997. szeptember 2.) osztrák neurológus és pszichiáter. Frankl alapította a logoterápiát és az egzisztenciaanalízist, a pszichoterápia „harmadik bécsi iskoláját” (Freud és Adler után). Az …és mégis mondj igent az életre! című könyvében a koncentrációs táborban megélt tapasztalatait írja le, valamint azon pszichoterápiás módszert, mely mindenfajta létezésben, még a leghitványabban is, azt az értelmet keresi, mely okot ad a továbbéléshez.

Gyermekkor és tanulmányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Frankl Bécsben született, zsidó család gyermekeként. A pszichológia iránti érdeklődése hamar felszínre került. Az gimnáziumi érettségire értekezést írt a filozófiai gondolkodás pszichológiájáról. Érettségi után a Bécsi Egyetem Orvostudományi Karán folytatta tanulmányait, majd a neurológia és a pszichiátria területére szakosodott, különösen a depresszió és az öngyilkosság kérdésére fordítva figyelmét. Személyesen ismerte mind Sigmund Freudot, mind Alfred Adlert.

Orvos, terapeuta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1924-ben a Sozialistische Mittelschüler Österreich elnöke lett. Elnöksége ideje alatt felajánlott a diákoknak egy speciális tanácsadói programot. Ezen időszak alatt egyetlen bécsi egyetemista sem követett el öngyilkosságot. A program sikere felkeltette Wilhelm Reich érdeklődését, aki Berlinbe hívta Franklt.

1933-tól 1937-ig a bécsi kórház úgynevezett Selbstmörderpavillon-jának vezetője volt. Itt több mint 30 000 öngyilkosságra hajlamos nőt kezelt. Zsidó származása miatt 1938 után megtiltották számára, hogy „árja” betegeket kezeljen. Magánpraxist kezdett, melyet 1940-ig folytatott, amikor a Rothschild kórház neurológiai osztályának vezetője lett. Ebben az időben ez volt az egyetlen olyan kórház Bécsben, ahol még alkalmaztak zsidókat. Orvosi véleményei több esetben mentettek meg betegeket a náci eutanázia-programtól. 1941-ben feleségül vette Tilly Grossert.

Fogoly, terapeuta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1942 őszén feleségével és szüleivel együtt a theresienstadti koncentrációs táborba deportálták. Itt halt meg apja 1943-ban. Dr. Leo Baeck és Regina Jonas segédletével Frankl általános orvosként dolgozott a táborban, később pedig tanácsadóként az újonnan érkezettek, valamint az öngyilkossági tendenciákat mutatók körében. 1944-ben Auschwitzba deportálták, ahol meghalt édesanyja, majd később tovább szállították Türkheimbe. Időközben gyermekükkel várandós feleségét a Bergen-Belsenben lévő koncentrációs táborba vitték, ahol elpusztították.

Frankl 1945. április 27-én szabadult. Közvetlen rokonai közül csak nővére menekült meg, aki Ausztráliába emigrált. Sokkolták Frankl-t az átélt események, közvetlen hozzátartozóinak, áldott állapotban levő feleségének halála, tartós időn keresztül mély depresszióba süllyedt, ebből a helyzetből alig tudott felállni.

Végül maga és mások szenvedéseinek köszönhetően jutott arra a következtetésre, hogy a legabszurdabb, legfájdalmasabb és legembertelenebb helyzetben is van az életnek egy lehetséges értelme, amitől a szenvedés is értelmet nyer. Ez a következtetés szolgált Frankl logoterápiájának alapjául.

Logoterápiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Frankl logoterápiája három területet foglal össze, melyeket az egységes filozófiai alap és emberkép tart egyben.

A logoterápia egyrészt antropológiát jelent, melyet egzisztenciaanalízisként ismerünk: legtömörebb összefoglalását Frankl a személyről kifejtett tíz tézisében adja. Kulcsfogalma a dimenzionálontológia, mely szerint az ember szellemi létező, de ez a perspektívája nem tűnik és nem tűnhet föl a természettudományok, így a pszichológia látókörében. Ahogy a gömb árnyképe kör, úgy látja épp a legfontosabb dimenzió, a humán szféra, a szellem híján a pszichológia az embert.

Frankl egzisztencia fogalma Kierkegaard egzisztenciál filozófiáján, Max Scherler értéketikáján, valamint Martin Buber perszonálfilozófiáján nyugszik.

Másrészt a logoterápia a személy szabadságára és felelősségére építő mentálhigiénés szemlélet, mely valamennyi életszituációhoz kapcsolva segítheti az egyént az élet által reá bízott feladatok, értelem, értékek beteljesítésében. A logoterápiás szemlélet kapcsolódhat továbbá a segítő szakmák mindegyikéhez, mely perspektíva új lehetőséget ad a szakembereknek a kliensekkel való foglalkozásban felhívva őket az előbb említett személyes értelem beteljesítésére.

Harmadrészt a logoterápia a pszichoterápiáknak lehet jól strukturált, metodikailag kidolgozott kiegészítő terápiája.

A logoterápia és egzisztenciaanalízis fogalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Frankl a logoterápia fogalmát 1926-tól, míg az egzisztenciaanalízist 1933-tól használja. A logosz és az egzisztencia bevonásának szükségességét a terápiába 1939-ben fejtette ki Filozófia és pszichoterápia[1] című tanulmányában. Az orvos filozófus szerint az emberi egészlegesség követeli meg, hogy az orvos a páciens egzisztenciáját, én annak alapvető törekvési irányát, a logoszt a terápiás folyamatba bevonja.

Frankl egzisztencia-fogalma Kierkegaard bölcseletében gyökerezik. Az egzisztencia döntések során keresztül valósítja meg önmagát, melyet a választás szorongása „a meg nem valósított lehetőségek kísértetei” környékeznek. Ám Frankl szerint mégsem ez okoz szorongást, hanem sokkal inkább az, ha az egyén nem manifesztálja önmagát önmaga számára egy-egy érték kitartó megvalósításával.

A logosz pedig az az átfogó és egyben egyéni értelem, melyhez a szellemi létező, az egzisztencia „fölnyúl”, „ráérez”, melyet „belát”, melyet az élet kínál fel valamennyi, ilyen szempontból tudatosított szituációban. Frankl Buber és a haszid zsidó filozófia, és nem kevésbé a keresztény tanítás nyomán vallja, hogy a legfőbb érték a szeretet, egy másik egzisztenciához való szerető kapcsolódás, ami még a lágerélet legsötétebb óráiban is megvalósítható.

A logosszal való terápia, ill. az egzisztencia analízise mindezek után azt jelenti, hogy a terapeuta, a segítő tudatosítja a páciensben (vagy a páciens magában), hogy az őt kínzó állapotban találja meg azt a lehetőséget, értelmet (Sinn), mely által valamilyen értéket valósíthat meg. A problémákat úgy szemléld, mint az élet kihívását arra, hogy a nagy egészhez valamit te is hozzá tudj tenni.

Frankl szerint a mai embert egzisztenciális vákuum és abból kialakuló neurózis fenyegeti, ami az értékekre való ráhangolódottságból ered, ami nem pszichoterápiát, hanem logoterápiát igényel.

A harmadik és negyedik logoterápiás kutató-generációra vár az a feladat, hogy a filozófiatörténet perspektívájából mutassák be Frankl logosz fogalmát pl. Alexandriai Philón, Szent János, Aquinói Szent Tamás logosz-tanai alapján.[2]

Élete 1945 után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Három év koncentrációs tábor után visszatért Bécsbe. 1945-ben megírta híres könyvét: …trotzdem ja zum Leben sagen (Ein Psychologe erlebt das Konzentrationslager) magyarul: …és mégis mondj igent az életre! Ebben a könyvben egy átlagos koncentrációs tábor-lakó életét a pszichiáter nézőpontjából írja le. 1946-ban megválasztották a bécsi neurológiai poliklinika vezetőjének, ahol 1971-ig maradt. 1947-ben elvette második feleségét, Eleonore Katharina Schwindt személyében. Egy lányuk született, Gabrilele. 1955-ben a Bécsi Egyetemen a neurológia és pszichiátria professzora lett és óraadóként tartózkodott a Harvardon.

A háború utáni években Frankl több mint 32 könyvet adott ki és megalapította a logoterápiát (λόγος – görögül szó, ok, alapelv; Θεραπεύω azt jelenti: gyógyítok) A világ minden táján tartott előadásokat és 27 díszdoktori címet szerzett.

1997. szeptember 2-án Bécsben halt meg.

Magyarul megjelent könyvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • …mégis mondj igent az életre! Egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort. (Ford. Kalocsai Varga Éva) JEL könyvkiadó, Bp., 2007;
  • Az ember az értelemre irányuló kérdéssel szemben. (Ford. Molnár Mária–Schaffhauser Ferenc) Kötet Kiadó, Bp., 1996;
  • Orvosi lélekgondozás. (Ford. Jakabffy Imre–Jakabffy Éva) UR Könyvkiadó, Bp., 1997;
  • Tudattalan Isten. Pszichoterápia és vallás. (Ford. Varga Judit–Bircsák Anikó–Varga Zsófia) EuroAdvice, Bp., 2002;
  • Értelem és egzisztencia. Előadások és tanulmányok. (Ford. Csiki Huba–Sárkány Péter) JEL Könyvkiadó, Bp., 2006.
  • Viktor E. Frankl/Pinchas Lapide: Istenkeresés és értelemkérdés. Párbeszéd. JEL Könyvkiadó, Bp., 2007.
  • A szenvedő ember. (Ford. Bruncsák István–Kalocsai Varga Éva) JEL Könyvkiadó, Bp., 2012.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Frankl, V. E.: Philosophie und Psychtherapie, in Frankl, V. E.: Logotherapie und Egzistenzanalyse, Betz Verlag 2002. 37-45.
  2. Logoterápiája és A logoterápia és egzisztenciaanalízis fogalma című fejezetek Kautnik András szíves közlése nyomán.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]