Thomas Kuhn

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Thomas Kuhn
Thomas Kuhn (1922-1996) tudományfilozófus.jpg
Született
1922. július 18.
Cincinnati
Elhunyt
1996. június 17. (73 évesen)
Cambridge

Thomas Samuel Kuhn (Cincinnati, Ohio, 1922. július 18.Cambridge, Massachusetts, 1996. június 17.) amerikai tudománytörténész és a tudományok filozófusa volt, akinek vitatott 1962-es könyve, A tudományos forradalmak szerkezete, rendkívül befolyásos volt mind akadémiai, mind azon kívüli körökben. Bevezette a „paradigmaváltás” fogalmát, amely azóta központi kifejezéssé vált.
Kuhn több jelentős állítást tett a tudományos ismeretek előrehaladását illetően: hogy a tudományos területek időszakos „paradigmaváltásokon” mennek keresztül, nem pedig lineáris és folyamatos úton haladnak előre; hogy ezek a paradigmaváltások új megközelítéseket nyitnak meg olyan felfogási folyamatok iránt, melyeket a tudósok azelőtt soha nem tartottak volna érvényesnek; és hogy a tudományos igazság fogalma egy adott pillanatban nem hozható létre kizárólag objektív kritériumokkal, mert azt a tudományos közösség konszenzusa határozza meg. A versengő paradigmák gyakran összemérhetetlenek, vagyis a valóság olyan jelentéseit versenyeztetik, amelyek összefüggéseikben nem egyeztethetőek össze. Így a tudományos megértés soha nem alapulhat teljes „objektivitáson”.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Thomas Kuhn Cincinnatiben, Ohioban született, Samuel L. Kuhn, üzemmérnök, és Minette Stroock Kuhn házasságából. B.S. diplomáját fizikából szerezte a Harvard Egyetemen, 1943-ban, M.S. és PhD diplomáját fizikából kapta 1946-ban és 1949-ben. Amint A tudományos forradalmak struktúrája második kiadása előszavának első néhány oldalán kifejti, három éves teljes akadémiai szabadsága a Harvard Junior Ösztöndíjasaként meghatározó volt annak lehetővé tételében, hogy a fizikától a tudomány történelme (és filozófiája) felé forduljon. Később, 1948-től 1956-ig, az egyetem elnöke, James Conant javaslatára egy kurzust tartott a Harvardon a tudomány történelméből. A Harvard befejezése után Kuhn a Kaliforniai Berkeley Egyetemen tanított, a filozófia tanszéken és a történelem tanszéken, miközben 1961-ben a Tudomány Történelmének Professzora címet is megkapta. A Berkeley egyetemen írta meg és adta ki (1962-ben) legismertebb és legbefolyásosabb művét, A tudományos forradalmak szerkezetét. 1964-ben csatlakozott a Princetoni Egyetemhez mint M. Taylor Pyne, a Filozófia és a Tudományok Történelme Professzora. 1979-ben csatlakozott a Massachusettsi Technológiai Intézethez (MIT), mint Laurance S. Rockefeller, a Filozófia Professzora, és 1991-ig maradt ott. Kuhn interjút és hangfelvételt készített Bohrral, a dán fizikussal, Bohr halála előtt egy nappal. 1994-ben Kuhnnál tüdőrákot diagnosztizáltak, és melybe 1996-ban halt bele. Thomas Kuhn kétszer házasodott meg, először Kathryn Muhs-t vette feleségül (akitől három gyermeke született), majd később Jehane Barton Burns-t (Jehane R. Kuhn).

A tudományos forradalmak szerkezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tudományos forradalmak szerkezete (SSR), Kuhn fő műve, eredetileg cikként jelent meg az Egyesített Tudomány Nemzetközi Enciklopédiájában, a Bécsi Kör logikai pozitivistái jelentették meg. Alapötlete egy megvilágosodásszerű élményre épült, amely Arisztotelész Fizikájának tanulmányozása közben érte a szerzőt.

A könyvben Kuhn azt mutatta be, hogy a tudomány nem az új ismeretek lineáris felhalmozódásával halad előre, hanem időszakos forradalmakon megy keresztül, melyeket „paradigmaváltásoknak” is nevezett (habár nem alkotott ezzel új kifejezést) – ezek során a tudományos érdeklődés egy bizonyos területen hirtelen alakul át. A tudomány általában három különböző szakaszra osztható. Az első a megsejtés, melyből hiányzik a központi paradigma. Ezt követi a „szokásos” tudomány, amikor a tudósok „puzzle – kirakással próbálják meg szélesíteni a központi paradigmát. A paradigma által vezérelve a normál tudomány rendkívül produktív: „ha a paradigma sikeres, a szakmabeliek olyan problémákat fognak megoldani, amit a tagok aligha hittek, és soha nem vállaltak volna a paradigma iránti elkötelezettség nélkül.”

A normál tudomány időszakában a paradigmához való alkalmazkodás sikertelenségét nem a paradigma megcáfolásának tekintik, hanem a kutató hibájának, szemben Popper cáfolati kritériumával. Amint anomáliás eredmények jönnek létre, a tudomány eléri a krízist, amely ponton egy új paradigmát fogadnak el, amely egy keretbe foglalja össze a régi eredményeket az anomáliás eredményekkel. Ezt nevezik forradalmi tudománynak.

Az SSR-ben Kuhn azt is kifejti, hogy a rivális paradigmák összemérhetetlenek, vagyis egy paradigmát nem lehet megérteni egy másik rivális paradigma fogalmi keretén és terminológiáján keresztül. Sok kritikus, például David Stove (Popper és az utána következők, 1982) szerint úgy tűnik, hogy ez a tézis azt jelenti, hogy a teóriaválasztás alapvetően irracionális: ha a rivális teóriákat nem lehet közvetlenül összehasonlítani, akkor nem tudunk racionálisan dönteni arról, melyik a jobb. Hogy Kuhn nézeteinek voltak-e relativista következtetései, sok vita tárgya. Kuhn maga az SSR harmadik kiadásában tagadta a relativizmus vádját, és tisztázni próbálta a nézeteit a további téves értelmezés elkerülése érdekében. Freeman Dyson idézte Kuhnt, amint azt mondja: „Nem vagyok Kuhnista!”, utalva a relativizmusra, amit néhány filozófus épített ki az ő munkája alapján.

Kuhn munkájának rendkívüli hatása azokkal a változásokkal mérhető, melyeket a tudomány filozófiájának szókincsében hozott: a „paradigmaváltáson” kívül Kuhn magát a „paradigma” szót a nyelvészet bizonyos formáiban és jelenlegi átfogóbb értelmében Georg Lichtenberg munkásságában használt kifejezésből népszerűsítette, megalkotta a „normál tudomány” kifejezést, mely a paradigmán belül dolgozó tudósok viszonylag rutinszerű, napi munkájára utal, és nagymértékben felelős volt a „tudományos forradalmak” kifejezés többes számban történő használatáért, ami igen különböző időszakokban, és különböző tárgyakban történt, az egyes számú „Tudományos Forradalommal” szemben a késői reneszánsz idején. A „paradigmaváltás” kifejezés gyakori használata a tudósokat tájékozottabbá, és sok esetben befogadóbbá tette a paradigmaváltozások iránt, így a tudományos nézetek evolúciójának Kuhn által történő elemzése maga is hatással volt erre az evolúcióra. Kuhn munkásságát széles körben használták a társadalomtudományban, például a posztpozitivista / pozitivista vitában a Nemzetközi Kapcsolatokban. Kuhnt alapvető erőként ismerik el a Tudományos Ismeretek Merton utáni Szociológiája mögött.

A védekezés, melyet Kuhn arra az ellenvetésre ad, hogy A Tudományos Forradalmak Szerkezetében a tudományról szóló beszámolója relativizmust eredményez, abban az esszében található, melyet Kuhn „Objektivitás, Értékítélet, és Teóriaválasztás” címmel illet. Ebben az esszében öt kritériumot ismétel az SSR utolsó előtti fejezetéből, melyek meghatározzák (vagy helyesebben segítenek meghatározni) a teóriaválasztást:

  1. Pontos – empirikusan megfelel a kísérletezésnek és megfigyelésnek,
  2. Következetes – belül következetes, de külsőleg is következetes más teóriákkal,
  3. Átfogó kiterjedés – egy teória következményeinek ki kell terjedniük a mögé, melynek magyarázatára eredetileg létrejött,
  4. Egyszerű – a legegyszerűbb magyarázat, leginkább Occam borotvájához hasonló,
  5. Eredményes – egy teóriának új jelenségeket vagy a jelenségek közti új kapcsolatokat kell feltárnia.

Aztán annak bemutatásával folytatja, hogy habár ezek a kritériumok kétségkívül meghatározzák a teóriaválasztást, mennyire pontatlanok a gyakorlatban, és mennyire viszonylagosak az egyes tudósoknál. Kuhn szerint „Amikor a tudósoknak választaniuk kell a versengő teóriák között, előfordulhat, hogy két személy, akik a választási kritériumok teljesen megegyező listája iránt elkötelezettek, mégis különböző következtetésekre jutnak. Ezért a kritériumok mégsem „objektívek” a szó szokásos értelmében, mert az egyes tudósok ugyanazzal a kritériummal eltérő következtetésekre jutnak azáltal, hogy az egyik kritériumot többre értékelik, mint a másikat, vagy önös, vagy más szubjektív okból további kritériumot adnak hozzá. Ezt követően Kuhn a következőt mondja: „Természetesen azt állítom, hogy a választási kritériumok, amelyekkel kezdtem, nem szabályként működnek, melyek meghatározzák a választást, hanem értékként, amelyek befolyásolják azt.” Mivel Kuhn a tudomány történelmét használja a tudomány leírásában, a teóriaválasztás kritériumait vagy értékeit gyakran inkább a tudományos közösség a teóriaválasztásának leíró normatív szabályaiként (vagy helyesebben értékeiként) értelmezik, mint előíró normatív szabályokként, a „kritérium” szó szokásos értelmében, habár a tudomány Kuhn általi leírásának sok különböző értelmezése létezik.

A Polányi–Kuhn vita[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Habár különböző terminológiákat használtak, mind Kuhn, mind Michael Polányi úgy tartotta, hogy a tudósok szubjektív tapasztalatai tették a tudományt relativista tárggyá. Polányi évtizedekig tartott előadásokat ebben a témában, mielőtt Kuhn megjelentette „A tudományos forradalmak struktúráját”. Polányi támogatói plagizálással vádolták Kuhnt, mivel köztudomású volt, hogy Kuhn Polányi több előadásán is részt vett, és hogy a két férfi vég nélküli vitát folytatott a tudomány ismeretelméletéről, mielőtt hírnévre tettek szert. Válaszul ezekre a kritikákra Kuhn Polányit idézte A tudományos forradalmak struktúrája második kiadásában, és a két tudós megállapodott abban, hogy félreteszik a nézeteltéréseiket abban a reményben, hogy felvilágosíthatják a világot a tudomány dinamikus természetéről. Ezen intellektuális szövetség ellenére Polányi munkásságát folyamatosan Kuhn paradigmaváltásainak keretein belül értelmezték, Polányi legnagyobb döbbenetére.

Díjak, elismerések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kuhnt 1954-ben Guggenheim Tagnak nevezték, és 1982-ben a Tudomány Történelme Társaság a George Sarton Érmet adományozta neki. Számos tiszteletbeli doktorátusi címmel is kitüntették.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]