Ugrás a tartalomhoz

Táncdalfesztivál ’72

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Táncdalfesztivál ’72
OrszágMagyarország
Eredeti adóMagyar Televízió
Sugárzás1972. július 22. –
1972. augusztus 18.
Epizódok száma4
Kronológia
← Előző
Következő →
Táncdalfesztivál ’71
Metronóm ’77

A Táncdalfesztivál ’72 a Magyar Rádió és Televízió országos könnyűzenei versenye volt, amely hatodik alkalommal került megrendezésre. 1972. július 22. és augusztus 18. között tartották meg, az elődöntőket a József Attila Színházból, a döntőt az Erkel Színházból közvetítette a Magyar Televízió.

A műsorvezető–páros – az előző évhez hasonlóan – Ősz Ferenc és Kudlik Júlia volt.

Az első díjat Kovács Kati nyerte el Add már, uram, az esőt! című számával.

A versenydalok[szerkesztés]

Döntőbe jutott
Előadó Dal Előadó Dal
Aradszky László Csavarogni kéne egyet Korda György Hol vagytok, cimborák
Aradszky László Minden fantáziámmal Korda György Szólj, hogy álljon meg a perc
Balás Eszter Visz a vonat, kedves Korong Menj el, szólt a lány
Berényi Anna Bizonyos napokon Kovács Ferenc Üzenet
Bergendy Úgy szeretném Kovács Kati Add már, uram, az esőt!
Bódy Magdi Hűvös szél Kovács Kati Aranyhídon mentem
Corvina Egy viharos éjszakán Majláth Jenő Jó lesz, ha sietsz
Cserháti Zsuzsa Nem volt ő festő Maróti Magdolna Hétköznapi regény
Cserháti Zsuzsa Repülj, kismadár Máté Péter Meghalni nem érdemes
Delhusa Gjon, Markó András Jégvirág Máté Péter Mondd, ki tudná
Expressz Alszik az én kedvesem Mátrai Zsuzsa Egy perc az évekért
Expressz Szerelmesek dala Neoton Orgonák
Gábor Krisztina És mégis kell Non Stop Ó, micsoda éjjel
Generál, Mikrolied vokál Mit tehet az ember egy eltört szerelemmel Payer András Minden jót, Mónika
Harangozó Teri Örök várakozás Payer András Ó, ha jönne
Harangozó Teri Szégyelled a szíved Poór Péter A csalódott szerelmesek indulója
Horváth Attila Elmúlt egy év Poór Péter Azt mondják, csuda jól megy a sorod
Juventus Lenn a folyónál Szalkai Béla Sokáig vártunk
Kalmusz József Féltékenység Szécsi Pál Kéklő ég
Katona Klári Bővízű forrás Szécsi Pál Két összeillő ember
Koncz Zsuzsa Elment a hajó Szűcs Judit Szólj már, vagy kiabálj
Koncz Zsuzsa Mondd el, ha kell Tolcsvayék és a Trió Várj
Koós János Az első beatzenész Vámosi János Tudom, visszajössz
Koós János Nem tudok nem gondolni rád Vincze Viktória A mosolyodat el kellene ültetnem

Tartalékdalok:

Dékány Sarolta Égi vándor
Karda Beáta Jöjj, és fogd meg a kezem
Magay Klementina Jóízű szélben
Vámosi János Kalandos út

Díjazottak[szerkesztés]

Az első három helyezés mellett számos más díjat is kiosztottak.[1]

Díj Előadó Dal Zene és szöveg
1. díj

MRT Nagydíja

Kovács Kati Add már, uram, az esőt! Koncz TiborSzenes Iván
2. díj Bergendy Úgy szeretném Latzin NorbertDemjén Ferenc
Koncz Zsuzsa Mondd el, ha kell Illés LajosBródy János
3. díj Corvina Egy viharos éjszakán Szigeti FerencSoltész Rezső
Közönségdíj Korda György Hol vagytok cimborák? Németh GáborSzenes Iván
Előadói díjak Cserháti Zsuzsa Nem volt ő festő Mészáros Ágnes
Kovács Kati Add már, uram, az esőt! Koncz TiborSzenes Iván
Generál, Mikrolied vokál Mit tehet az ember egy eltört szerelemmel Koncz TiborSzenes Iván
Hangszerelési díj Fáy András[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Déli Hírlap, 1972. augusztus (4. évfolyam, 179-205. szám) | Könyvtár | Hungaricana. library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2024. június 11.)
  2. Szűcs Judith Szólj már, vagy kiabálj című dalának hangszereléséért.