Szociáldemokrata Párt (Portugália)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szociáldemokrata Párt
Partido Social Democrata

Partido Social Democrata Logo.svg
Mottó: 'Paz, Pão, Povo e Liberdade (Béke, Kenyér, Nép és Szabadság!)
Adatok
Elnök Rui Rio

Alapítva 1974. május 6. (szervezet)
1975. január 17. (párt)
Székház Rua de S. Caetano à Lapa, 9
1249-087 Lisszabon, Portugália
Pártújság Povo Livre
Tagok száma 129,735 (2018)

Ideológia liberális konzervativizmus
liberalizmus
kereszténydemokrácia[1]
Politikai elhelyezkedés Közép és Jobbközép között
Parlamenti jelenlét Portugál Parlament:
77 / 230
Helyi önkormányzatok:
729 / 2 074
Európai párt Európai Néppárt
EP-frakció Európai Néppárt (Kereszténydemokraták)
Hivatalos színei narancssárga
Weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szociáldemokrata Párt
Partido Social Democrata
témájú médiaállományokat.

A Szociáldemokrata Párt (portugálul: Partido Social Democrata, rövidítése: PSD) egy portugáliai politikai párt, mely nevével ellentétben liberális-konzervatív, jobbközép irányzatú. A Szocialista Párttal, ez Portugália másik legfőbb politikai ereje, mely 1975 óta összeségében 23 évig volt kormánypárt.

Története[szerkesztés]

A pártot 1974. május 6-án, nem sokkal a szegfűs forradalom után alapította meg Francisco Sá Carneiro, Francisco Pinto Balsemão és Joaquim Magalhães Mota, akik eredetileg a Demokratikus Néppárt nevet adták a szervezetnek. Az első országos kongresszusát 1974. október 25-én tartották Lisszabonban. Hivatalosan 1975. január 17-én regisztrálták a szervezetet pártként. A párt aktív tagja volt az 1976-ig fennálló alkotmányozó kormánykoalícióknak illetve Portugália demokratikus átmenetének, amikor az Antonio Salazar-rezsim autoriter rendszeréből a demokráciába ment át az ország.

1975-ben a párt a Szocialista Internacionáléba kérte tagfelvételét, de a már tagpárt Szocialista Párt vétójogával élve a szervezet elutasította a kérelmüket.[2][3]

1979-ben a párt a parlamenti választáson közös listán indult a Demokratikus és Szociális Centrum párttal - amely ma a Demokratikus és Szociális Centrum – Néppárt nevet viseli -, így alkották meg a Demokratikus Szövetséget (Aliança Democrática), amely egy jobbközép, liberális konzervatív, kereszténydemokrata pártszövetség volt. Francisco Sá Carneiro 1980-ban repülőszerencsétlenségben halt meg, utóda Francisco Pinto Balsemão lett, aki a Szociáldemokrata Párt és a Demokratikus és Társadalmi Centrum pártokat irányította, de a koalíción belüli széthúzás miatt képtelen volt összetartani a koalíciót, ami 1983-ban felbomlott.

Az 1983-as választáson a Szocialista Párt nyert, számos PSD szavazó pártolt át a szocialistákhoz, de így is ők lettek a másodikak. A választás után a Centrális Blokk néven a szociáldemokraták a szocialistákkal nagykoalíciós kormányt alkottak. Ez számos a PSD jobboldali irányzatához tartozó politikust felháborított, élükön Aníbal Cavaco Silva, akivel 1985-ben a szociáldemokraták megnyerték a választást és a Nemzeti Megújulási Párttal léptek koalícióra.

Cavaco Silva kormánya[szerkesztés]

Cavaco Silvaék neoliberális gazdaságpolitika értelmében adócsökkentést illetve pritvatizálást hajtottak végre. 1987-es választáson a párt abszolút többséggel győzött, 50,2%-ot ért el és a mandátumok 59%-át szerezte meg. 1991-ben a választáson a párt ismét abszolút többséget szerzett. Cavaco Silva kormányzása alatt Portugália az EGK tagja lett 1986-ban Spanyolországgal együtt. A gazdaság 1995-re stagnált és nőtt a munkanélküliség, ami miatt Cavaco Silva és szociáldemokraták népszerűsége csökkeni kezdett. 1995-ös választáson pedig ellenzékbe kerültek és a szocialisták nyerték meg.[4]

Cavaco Silva után[szerkesztés]

1995 januárjában Cavaco Silva lemondott a pártelnökségről és Fernando Nogueira lett az új pártelnök. 1996-ban Marcelo Rebelo de Sousa lett az elnök. Az 1999. október 10-én tartott választáson a párt immáron José Manuel Barroso pártelnökkel vett részt a választáson, ám 7 mandátumot még vesztettek is a választáson és az akkor kormányzó Antonio Guterres vezette szocialisták győztek.

Barroso-kormány[szerkesztés]

A 2002-es választáson a párt a CDS-Néppárttal győzedelmeskedett és kormánypárt lettek. José Manuel Barroso lett a miniszterelnök, ám őt 2004. november 22-én az Európai Bizottság elnökének nevezték ki, így utódja a CDS-néppárti Pedro Santana Lopes lett.

Ideológia[szerkesztés]

A párt nevével ellentétben nem baloldali: magát jobbközép, centrista, kereszténydemokrata és liberális konzervatív irányzatúnak vallja a párt. [5] Azonban igazából egy gyűjtőpártként funkcionál, különböző irányzatokkal, amely Francisco Sá Carneiro és Aníbal Cavaco Silva stratégiai gondolkodása nyomán alakult ki a pártban:

  • Európai szociáldemokraták: A hagyományos értelmű szociáldemokrácia hívei, viszont elutasítják a marxizmust.
  • Agrárpolitikai irányzat: Ennek az irányzatnak az ország északi, falusi részén van a bázisa, mivel errefele a párt jobban szerepel a választásokon. Az irányzat képviselő Helmut Schmidt német szociáldemokrata politikuis, volt NSZK kancellár szellemiségét követik.[7]
  • Jobboldali populisták: Az irányzat képviselő nem egyenlők a szélsőjobboldali szellemiséggel. Ők jellemzően a szociális piacgazdaság hívei, liberális konzervatív szellemiséggel és kulturális kérdésekben mérsékelten vallásos, konzervatív irányzatúak. Pedro Santana Lopes az irányzat főképviselője. [9]
  • Neoliberálisok: A neoliberális irányzat Sá Carneiro idején jelent meg és Cavaco Silva idején teljesedett ki. Cavaco Silvának Ronald Reagan és Margaret Thatcher volt a példaképe, de teljesen nem alkalmazták az ő neoliberális stratégiáját. Alapvetően szociáldemokrata szellemiség keveredett bal és jobboldali populista eszmékkel illetve gazaságban a neokeynesianista módszereket alkalamztak. [13]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. The Liberals; Or, the Curse of the Political Center, Origin, Ideology and Transformation of Political Parties: East-Central and Western Europe Compared. Ashgate Publishing, 110. o. (2010) 
  2. Gunther, Richard. Spain and Portugal, Politics in Western Europe. Hoover Press, 240. o. (1991). ISBN 978-0-8179-9123-4. Hozzáférés ideje: 2013. július 24. 
  3. Takis S. Pappas. In Search of the Center: Conservative Parties, Electoral Competition, and Political Legitimacy in Southern Europe's New Democracies, Parties, Politics, and Democracy in the New Southern Europe. JHU Press, 259. o. (2001). ISBN 978-0-8018-6518-3. Hozzáférés ideje: 2013. július 25. 
  4. O PSD no seu labirinto, A Mão Invisível. Invisiblehand.blogs.sapo.pt, 2007. október 16. (Hozzáférés: 2011. május 14.)
  5. O PSD no seu labirinto, A Mão Invisível. Invisiblehand.blogs.sapo.pt, 2007. október 16. (Hozzáférés: 2011. május 14.)
  6. O PSD no seu labirinto, A Mão Invisível. Invisiblehand.blogs.sapo.pt, 2007. október 16. (Hozzáférés: 2011. május 14.)
  7. O partido da esquerda democrática. Atlantico.blogs.sapo.pt, 2007. október 14. (Hozzáférés: 2011. május 14.)
  8. As ameaças ao modelo social europeu vs. a incapacidade dos partidos liberais venceram eleições: o dilema do PSD (portuguese)
  9. Menezes candidato para fazer renovação, 23 FEV 05. Tsf.sapo.pt. [2009. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 14.)
  10. O jogral dos tempos que correm Archiválva 2009. szeptember 29-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  11. renas e veados: Alinhamentos neo-conservadores. Renaseveados.weblog.com.pt, 1999. február 22. (Hozzáférés: 2011. május 14.)
  12. Vanunu. (Hozzáférés: 2011. május 14.)
  13. As ameaças ao modelo social europeu vs. a incapacidade dos partidos liberais venceram eleições: o dilema do PSD Archiválva 2009. május 23-i dátummal at the Portuguese Web Archive