Szocialista Párt (Portugália)
| Szocialista Párt Partido Socialista | |
| Mottó: 'Juntos fazemos Portugal melhor! (Együtt jobbá tesszük Portugáliát!) | |
| Adatok | |
| Elnök | Carlos César |
| Alapítva | 1973. április 19. |
| Elődpárt | Portugál Szocialista Cselekvés |
| Székház | Largo do Rato 2 1269–143 Lisszabon, Portugália |
| Ifjúsági tagozat | Juventude Socialista (Szocialista Ifjúság) |
| Tagok száma | 83,524 (2012) |
| Ideológia | szociáldemokrácia[1][2] európapártiság[3] munkásmozgalom[4] |
| Politikai elhelyezkedés | Balközép |
| Parlamenti jelenlét | Köztársasági Gyűlés: 85 / 230 Helyi önkormányzatok: 963 / 2 074 |
| Európai parlamenti jelenlét | 8 / 21 |
| Nemzetközi szövetségek | Progresszív Szövetség Szocialista Internacionálé |
| Európai párt | Európai Szocialisták Pártja |
| EP-frakció | Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége |
| Weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Szocialista Párt Partido Socialista témájú médiaállományokat. | |
A Szocialista Párt egy portugáliai balközép, szociáldemokrata[5][6] párt, amelyet 1973-ban hoztak létre az NSZK-ban található Bad Münstereifelben portugál emigránsok csoportja. A párt Portugália egyik legnagyobb politikai pártja, legfőbb riválisa a jobbközép Szociáldemokrata Párt.
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A pártot 1973-ban alapítottak portugál emigránsok csoportja. A 27 alapító a Portugál Szocialista Cselekvés aktivistái voltak. Az aktivisták azért alapítottak pártot, hogy a szocializmus és a politikai szabadság képviselve legyen. Hitet tettek az osztályharc mellett, de a marxizmust elutasították. A párt akkori főtitkárának Mario Sóarest választották meg.
1974. április 25-én kirobbant Szegfűs forradalom ledöntötte az 1933 óta fennálló Estado Novo autoriter rezsimet. Ezzel egy időben visszaállították a demokráciát. A párt főtitkára Mário Soares franciaországi száműzetéséből tért vissza ezt követően Portugáliába. Ahol ő lett a külügyminiszter, António de Almeida Santos a párt másik tagja pedig a bíróságok közti koordinációért felelős miniszter lett az első Estado Novo utáni kormányban.
A forradalom után 1975-ben tartották 1925 után, 50 év után az első szabad választásokat, amelyek alkotmányozó választásnak is neveztek. A választást a szocialisták nyerték meg. Az 1976-os és 1979-es választásokat a szocialisták elvesztik.
1980-ban koalíciót kötött a párt a Republikánus és Szocialista Fronttal illetve a Baloldali Unió a Szociáldemokráciáért pártokkal, ám itt sem sikerült győzniük. 1983-as választáson győztek a szocialisták, de koalíciót kellett kötniük a jobbközép Szociáldemokrata Párttal,amivel létrehozták a Centrum Unióját. Ez a kormány megkezdte a tárgyalásokat Portugália csatlakozásáról az Európai Gazdasági Közösségbe.
A koalíció 1985-ben felbomlott és az az évi választáson az Aníbal Cavaco Silva vezette jobbközép Szociáldemokrata Párt győzött, a szocialisták vereséget szenvedtek, amit most Almeida Santos vezetett. A párt innentől kezdve 10 évig ellenzékben volt.
1995-ben a párt elnöke António Guterres volt, akivel a szocialisták megnyerték a választásokat.
Guterres-kormány
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Gutteres-kormány alatt növelték a jóléti kiadásokat, valamint állami vállalatok privatizálását kezdték el. Így került magánkézbe a Portugal Telecom, az ország állami telekommunikációs vállalata, valamint az ország áramszolgáltatóját az Electricidade de Portugalt. 1998-ban Lisszabon adott otthont a világkiállításnak Expo'98 néven.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ Nordsieck, Wolfram (2015). "Portugal". Parties and Elections in Europe. Hozzáférés: 2018. augusztus 15.
- ↑ Marina Costa Lobo; Pedro C. Magalhães (2004). "The Portuguese Socialists and the Third Way". In Giuliano Bonoli; Martin Powell (eds.). Social Democratic Party Policies in Contemporary Europe (1st ed.). London: Routledge. 83–101. o. ISBN 0415304253.
- ↑ "For or Against? How European Parliamentarians Are Shaping the Future of the EU - VoteWatch". VoteWatch. Hozzáférés: 2017. május 24.
- ↑ Varela, Raquel; della Santa, Roberto (2018. december 4.). "O Maio de 68 na Europa – Estado e Revolução" [The May of 68 in Europe – State and Revolution] (PDF). Direito e Práxis (portugál nyelven). 9 (2): 969–991. doi:10.1590/2179-8966/2018/33600. ISSN 2179-8966. 2018. szeptember 7. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2019. június 1.
- ↑ Dimitri Almeida (2012). The Impact of European Integration on Political Parties: Beyond the Permissive Consensus. CRC Press. 71. o. ISBN 978-1-136-34039-0. Hozzáférés: 2013. július 14.
- ↑ Andrew Wilson (2009). "Ukraine's Orange Revolution of 2004: the Paradoxes of Negotiation". In Adam Roberts; Timothy Garton Ash (eds.). Civil Resistance and Power Politics: The Experience of Non-violent Action from Gandhi to the Present. Oxford University Press. 367. o. ISBN 978-0-19-161917-5.