Szociálliberalizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szociálliberalizmus vagy reformliberalizmus egy politikai ideológia, mely a liberalizmus egyik ágaként a 19. század végén keletkezett, majd 1945 után vált elterjedtté a nyugati világon belül. Az irányzat a politikai centrumhoz vagy a balközéphez sorolható; sajátossága, hogy a politikai- és szabadságjogok mellett kiemelt hangsúlyt helyez a gazdasági és társadalmi kérdésekre, mint a szegénység orvoslására, az egészségügyre és az oktatásra. Az ideológia az Egyesült Államokban és Európában mai napig meghatározónak számít, jóllehet olyan alternatívái is megjelentek, mint a neokonzervativizmus és a neoliberalizmus.

Kialakulása[szerkesztés]

A szociálliberalizmus ihletői Jeremy Bentham és John Stuart Mill utilitárius nézetei voltak. Általában véve a szociálliberálisok támogatják a szabadkereskedelmet és a piacgazdaságot, ahol az legalapvetőbb szükségletek mindenki számára biztosítottak. Ezen túl a szociálliberálisok általában támogatják a szociálprogresszív nézeteket azon az alapon, hogy folyamatosan szükség van a szociális gyakorlat fejlesztésére olyan módon, hogy az biztosítsa mindenki számára az alapvető szabadságot. Érvrendszerük szerint, ahogy azt pl. John Dewey és Mortimer Adler kifejtette, miután a társadalom az egyénre épül, mindenkinek hozzá kell férnie az alapvető szükségletekhez, mint oktatás, gazdasági lehetőség, védelem a befolyásukon kívül eső makroesemények okozta kártól.

A szociálliberálisok az ilyen szükségleteket jogoknak tekintik. A pozitív jog ezen koncepciója alapvetően különbözik a gazdasági liberálisok negatív jogától. Mindezeket a jogokat a politikai közösségnek kell biztosítania a közoktatás, közegészségügy, infrastruktúra és szociális biztonság által.

Eltérések a klasszikus liberalizmustól[szerkesztés]

Pártok[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]