Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Pharmattila/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az anyarozs vagy népies nevén varjúköröm a Clavicipitales rendbe tartozó Claviceps purpurea fitopatogén gombafaj szkleróciuma.[1] A rozs és más pázsit füvek virágzatában élösködö anyarozsgomba szkleróciuma számos – az életfolyamatokat befolyásolni képes – alkaloidot tartalmaz.[2] A Claviceps purpurea a gomba szárított áttelelő alakja – tehát a szkleróciuma – képezi azt a drogot, amely – gyógyszerészi latin nevén – Secale cornutumként kerül forgalomba.[3][4]

Az anyarozsgomba fejlődésciklusa[szerkesztés]

Anyarozsgomba leggyakrabban a rozsban található, de búzában, árpában és zabban is előfordul.[5] A gabonaféléken kívül majdnem valamennyi pázsitfűfélében (így az angol-, francia- és olaszperjében, az ebfűben, a komócsinban, az ecsetpázsitban, a borjúpázsitban, a nádban, kölesben, néhány sásfélében is) megjelenik.[6][1] Aratáskor a kiszáradt áttelelő alak az érett anyarozs (szklerócium) a kalászból kipereg, a talajra hullva áttelel, majd tavasszal fertilis sztrómák hajtanak ki belőle. Ezek többesével kialakuló nyeles fejecskék. A fejrész felszínén a palack formájú termőtestekben (perithéciumokban) fejlődnek nagy számban a spóratömlők (aszkuszok),[* 1] amelyek mindegyikében 8–8 db hosszúkás aszkospóra található. A talajról a spórákat a szél szállítja a gabona kalászára, ahol annak bibéjét fertőzve a magházon megtapadnak majd fejlődésnek indulnak. A micélium elterebélyesedik a magházon, elroncsolva annak szöveteit.[1][8] A fejlődő gabonamag felszínén piszkosfehér színű puha micéliumtömeget hoznak létre, amely édes folyadékba (mézharmatba) ágyazódva óriási mennyiségű konidiumot tartalmaz. A termelődő mézharmat kicsepeg a kalászból odacsalogatva a rovarokat, amelyek a beágyazódott konidiospórákat a mézharmattal együtt széthurcolják és megfertőzik a még egészséges kalászokat. Idővel az elsődlegesen fertőzött kalászon a hifafonalak a gabona magházának tápanyagát teljesen felélik, a micéliumtömeg lassan megkeményedik, abbamarad a konidiumtermelés és végül sötétibolyás színezetű, görbült szarv alakú, szklerócium alakul ki, amit anyarozsnak neveznek.[1]

Az anyarozs jelentősége az ember életében[szerkesztés]

 Az anyarozsgomba, elsősorban a rozs és a hozzá hasonló gabonafélék és  takarmánynövények kalászán fejlődő parazita amely számos – az emlősök életfolyamatait befolyásolni képes – mérgező alkaloidot tartalmaz. Az ember már a neolitikumban a gabonatermesztés megjelenésével egyidőben elkerülhetetlenül kapcsolatba került a gabonát fertőzni képes  anyarozzsal. A gomba által termelt mérgező alkaloidok a megtermelt és fertőzött gabonán keresztül bekerültek a táplálékláncba pusztító járványokat okozva az emberek és a háziállatok között. Miután felismerésre került az anyarozs és a mérgezés közötti kapcsolat az ősi medicina megpróbálta a gyógyítás szolgálatába állítani (gyakran hibásan) az anyarozs őrleményeket vagy azok vizes kivonatait.[9]


Történeti háttér[szerkesztés]

Bár közvetlen bizonyítékok nem állnak rendelkezésre de az orvostudomány történetével foglalkozó szakemberek feltételezik, hogy az ókori Görögország 4000 évvel ezelőtti eleusziszi misztériumai anyarozs által kiváltott hallucinációkkal hozhatók összefüggésbe. A legkorábbi hiteles – az anyarozs hatásairól szóló – beszámolókat kínai orvosi ajánlásokban találunk (Kr. E. 1100 körül) amelyekben annak szülészeti alkalmazásáról írnak.[10]

Otto von Münchhausen (1716–1774) német botanikus gombaként írja le az anyarozst

A gabonaszennyezésre utaló ismeretek legrégebbi bizonyítéka egy mezopotámiai kis templomból került elő. Egy a Kr. E. 1900-1700-ból származó mágikus varázslat leírásában a rendellenesen fertőzött gabonát mehru-nak nevezi, míg az ugyanebben az időszakban készült sumér agyagtáblák a nedves gabona vörösödését samona-ként írták le.[11] Egy Kr. e. 600-ból származó asszír agyagtáblán a gabonát érintő betegségekkel foglalkozó írásban „ártalmas gennyre” utaltak a gabona „kalászában” amely valószínűleg az anyarozzsal hozható összefüggésbe.[12] Kr. E. 550-ben írt egyiptomi Hearst-papiruszon említenek egy készítményt, amelyben anyarozs, olaj és méz keverékét ajánlották a hajnövekedés kezelésére. Kr. e. 370-ben Hippokratész az anyarozst melantionnak nevezte el, megjegyezve, hogy a szülés utáni vérzés megállítására használják. Kr.e. 350 körül a perzsák orvosi leiratában azt tanítják, hogy „ártalmas füvek okozzák a terhes nők méhének eldobását és meghalnak a gyermekágyban”.[13] Kr. e. 322-ben Arisztotelész feltételezte, hogy a gabona rozsdáját meleg gőzök okozzák. Majd Kr. e. 286 körül a görögök arra a következtetésre jutottak, hogy az árpa hajlamosabb a rozsdafertőzésekre, mint a búza, és hogy a szeles mezőkön kevesebb a rozsda, mint a nedves, árnyékos, alacsonyan fekvő mezőkön.[11][14] A görögök és rómaiak nem fogyasztották a trákok és macedónok rozslisztből készült „fekete kenyereit” ezért az „anyarozsmérgezés” nem volt általánosan ismert náluk. A rozs és a belőle sütött termékek csak a keresztény korban terjedt el szerte Európában, így a járványszerű mérgezések a kilencedik századtól a tizenkilencedik századig általánossá váltak.[10]

Az ergotizmus (anyarozsmérgezés) első dokumentált járványa valószínűleg 944-945-ben történt, amikor Franciaország Aquitane régiójában 20 000 ember – a lakosság mintegy fele – halt meg anyarozsmérgezés következtében. Fél évszázaddal később még ennél is több áldozatot követelve 40 000 ember halt meg a „szent tűz” miatt.[10][11] Az anyarozsjárványok, a középkorban többször is pusztították Európát, így 1581-ben, 1587-ben és 1596-ban Németországban tört ki az ergotizmus.[15] Ezek a járványok részben annak tudhatók be, hogy a rozsot nagyobb mennyiségben termesztették a középkorban, és sokan – különösen a kevésbé gazdagok – fogyasztottak szennyezet rozslisztet.[11] 1597-ben a Marburgi Egyetem tudósai megfigyelték, hogy az ergotizmus jelei gyakran megjelentek a rozs pontosabban a rozsliszt elfogyasztása után, és hogy a "métely" megjelenése valami módon összefüggésbe hozható a hideg, nedves időjárással. 1630-ban megfigyelték, hogy az állatok "megrontott gabonával" való etetése az emberi ergotizmushoz hasonló tüneteket okoz a háziállatokon.[16][11]

Bár annak elfogadottsága, hogy a tömeges megjelenésű ergotizmus forrása a fertőzött rozshoz köthető, már a 17. század végére megtörtént a járványszerű mérgezések elkerülésére tett első tudatos intézkedések még közel 100 évig várattak magukra. Végül az ergotizmus 1770-es és 1777-es nagy európai kitörései ösztönözték a jogszabályok bevezetését Franciaországban és másutt.[17][12] A korabeli botanikusok a 18. századig kitartottak amellett a téves nézetük mellett, miszerint az anyarozs a rozsnövény része amit „szuper rozsnak” kell tekinteni, tehát az nem más, mint megnagyobbodott rozsszem. Végül 1764-ben Otto Freiherr von Münchhausen német botanikus gombaként írja le az anyarozst.[11]



ooooooo
uuuuuuuuu

A drog jellemzése[szerkesztés]

A gabona kalászán kifejlödő szklerócium olyan növényi alkotórész amelynek gyógyászati alkalmazása van, tehát orvosi/gyógyszerészi értelemben drognak minősül és mint ilyenhez pontos makroszkopikus és mikroszkopikus leírás tartozik. A drog szinte teljes egészében csak szklerócium, melynek gyógyszerészi értelemben használt drog neve Secale cornutum amely a Claviceps purpurea nevű, gabonaféléken élősködő gomba szleróciuma.[18] A Secale cornutum makroszkóposan sötét, ibolyafekete felületű, hosszanti irányban barázdált gyakran kicsi keresztirányú repedések láthatók rajta. Enyhén ívelt, 1–4 cm hosszú 2–7 mm vastag orsó alakú vagy tompán háromszögletes, gombaszagú, kellemetlen olajos ízű drog.[19] A porított anyarozs, nátrium-hidroxid-oldattal kezelve erős trimetilamin szagot (halszagot) áraszt. Ultraibolya fényben erős vöröses színt mutat, amelynek révén jelenléte a lisztben kimutatható. Mikroszkópos metszeten lilás külső zóna különíthető el, benne barna, téglalap alakú sejtekkel, amelyek többnyire a sejtpusztulás jeleit mutatják. Közép irányba haladva a pszeudoparenchimában ovális vagy lekerekített sejtek találhatók magas olaj- és fehérjetartalommal. Az itt található sejtek erősen fénytörő sejtfalakkal rendelkeznek amelyek kitin tartalmúak. A cellulóz és a lignin hiányzik a sejtfalakból.[20]

Anyarozs-alkaloidok[szerkesztés]

A 19. század végéig az anyarozs medikális használatához a szkleróciumot porították vizes kivonatot készítettek belőle és azzal kezelték a beteget. Annak összetételéről, hatóanyagairól nem volt elképzelésük. A hatóanyagot egységesnek gondolták és nem foglalkoztak annak izolálásával sem.   Először 1906-ban állítottak elő kristályos formában farmakológiailag aktív anyagot az anyarozsból, amelyet hosszú ideig egységes vegyületnek fogadtak el és ergotoxin néven került orvosi használatba. Később pontosabb analitikai elemzésekből kiderült, hogy az „ergotoxin” négy nagyon hasonló kémiai szerkezetű alkaloid – az ergokornin, ergokrisztin, ergokriptin és ergozin – keveréke.[21]

Az anyarozs-alkaloidjait kémiai szerkezetük alapján három csoportba sorolják:[22]

Ergometrin csoport

Ergometrin
Ergometrinin

Ergotoxin csoport

Ergokrisztin
Ergokrisztinin
Ergokriptin
Ergokriptinin
Ergokornin
Ergokorninin

Ergotamin csoport

Ergotamin
Ergotaminin
Ergozin
Ergozinin

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. ↑ Aszkusz (ascus): latin jelentése tömlő. Jellemzően a tömlősgombákon kialakuló, a szaporodásukat szolgáló, tömlőszerű fonalvég, amelyben redukciós setmagosztódással, szabadsejtképződéssel többnyire 8 haploid értékű, ivartalan szaporítósejt úgynevezett, aszkospóra képződik.[7]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. ↑ a b c d E. H. Benedix, S. J. Casper, S. Danert, P. Hübsch, K. E. Lindner, K. Schmelzer: Urania – Növényvilág: Magasabbrendű növények II. Gondolat Kiadó, Budapest, 1977. 320–321. oldal. SBN 963 280 352 3
  2. ↑ Erdey-Grúz Tibor: Természettudományi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. 1. kötet, 311. oldal.
  3. ↑ Szekeres László: Orvosi gyógyszertan. Budapest, Medicina Könyvkiadó, 1980. 112. oldal ISBN 963-240-111-5
  4. ↑ Issekutz B., Issekutz L.: Gyógyszerrendelés. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1979. 516. oldal. ISBN 963 240 641 9
  5. ↑ T. Haarmann, Y. Rolke, S. Giesbert, P. Tudzynski: Ergot: from witchcraft to biotechnology. Mol Plant Pathol 2009. 10(4): 563-577.
  6. ↑ Alderman, S.C., Coats, D.D., Crowe, F.J. and Butler, M.D. Occurrence and distribution of ergot and estimates of seed loss in Kentucky bluegrass grown for seed in central Oregon. Plant Dis. 1998. 82, 89–93.
  7. ↑ Erdey-Grúz Tibor: Természettudományi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. 1. kötet, 374–375. oldal.
  8. ↑ William Charles Evans: Trease and Evans Pharmacognosy ELSEVIER, Edinburgh London New York Philadelphia St Louis Sydney Toronto 2009 16. kiadás, 394–395. oldal.
  9. ↑ T. Haarmann, Y. Rolke, S. Giesbert, P. Tudzynski: Ergot: from witchcraft to biotechnology. Mol Plant Pathol 2009. (4): 563-577.
  10. ↑ a b c M. W. Carlton, D. B. Kunkel: St. Anthony's fire: eponym misused. Acad Emerg Med 1995. Dec;2(12):1114-1115.
  11. ↑ a b c d e f Schiff PL.: Ergot and its alkaloids. Am J Pharm Educ. 2006. Oct. 15;70(5):98.
  12. ↑ a b T. Haarmann, Y. Rolke, S. Giesbert, P. Tudzynski: Ergot: from witchcraft to biotechnology. Mol Plant Pathol 2009. 10(4): 563-577.
  13. ↑ Caroline De Costa: St Anthony's fire and living ligatures: a short history of ergometrine. Lancet. 2002 May 18;359(9319):1768-1770.
  14. ↑ Biren N. Shah, A.K. Seth: Textbook of Pharmacognosy and Phytochemistry. ELSEVIER, 2010. 5. oldal, ISBN: 978-81-312-2298-0
  15. ↑ Heinz Flamm: Der Ergotismus – ein Ackerunkraut aus Mesopotamien wurde in Europa zum noch immer aktuellen Epidemie-Erreger. Wien Med Wochenschr. 2023; 173(15-16): 374–392.
  16. ↑ Michael Heinrich, Joanne Barnes, Simon Gibbons, Elizabeth M. Williamson:Fundamentals of Pharmacognosy and Phytotherapy. ELSEVIER Churchill 2012. 2. kiadás, 101–102. oldal. ISBN 978-0-7020-3388-9
  17. ↑ Gröger D, Floss H.G.: Biochemistry of Ergot Alkaloids: Achievements and Challenges. In: Cordell GA, ed.: The Alkaloids Vol. 50. San Diego, Calif: Academic Press, Inc; 1998: 172-218.
  18. ↑ P. W. van Dongen, A. N. de Groot: History of ergot alkaloids from ergotism to ergometrine. Eur J Obstet Gynecol Reprod Biol 1995. 60(2):109-16.
  19. ↑ Issekutz B., Issekutz L.: Gyógyszerrendelés. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1979. 516. oldal. ISBN 963 240 641 9
  20. ↑ William Charles Evans: Trease and Evans Pharmacognosy ELSEVIER, Edinburgh London New York Philadelphia St Louis Sydney Toronto 2009 16. kiadás, 395. oldal.
  21. ↑ Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 154. oldal, ISBN 978 963 226 324 3
  22. ↑ Erdey-Grúz Tibor: Természettudományi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. 1. kötet, 313. oldal.


A keményítő a növényi sejtekben szemcsék formájában raktározódó növényi tartaléktápanyag.

Bazár[szerkesztés]


https://symbl.cc/hu/21C4/


<chem>H2CO3 <=> CO2 + H2O</chem> →


Help:Displaying a formula#Chemistry

Könyvtár[szerkesztés]

BIOKÉMIA

B. Alberts, A. Johnson, J. Lewis, M. Raff, K. Roberts, and P. Walter. Molecular Biology of the Cell. New York: Garland Science; 2008. 5. kiadás, xxx. oldal, ISBN 978-0-8153-4105-5

Baynes, B., Dominiczak, M. H.: Medical Biochemistry. Mosby, London, Edinburgh, New York, Philadelphia, Sydney, Toronto, 1999. xxxx. oldal, ISBN 0 7234 3012 8

Berg, J. M., Timoczko, J. L., Stryer, L.: Biochemistry W. H. Freeman and Company, New York, 2012. 7. kiadás, xxx oldal, ISBN 9781429229364

Dr (Brig) MN Chatterjea, Rana Shinde: Textbook of Medical Biochemistry. Jaypee Brothers Medical Publishers (P) Ltd, Nyolcadik kiadás, 2012. xxx oldal. ISBN 978-93-5025-484-4

Elődi P.: Biokémia. Akadémia Kiadó, Budapest, 1989. xx. oldal. ISBN 963 05 4405 9

Gombkötő Géza, Sajgó Mihály: Biokémia. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1985. xxx oldal. ISBN 963 232 106 5

Guba Ferenc: Orvosi biokémia. Budapest, Medicina, 1988. 2. kiadás, xxx. oldal, ISBN 963 241 711 9

Garrett, R. H., Grisham, C. M.: Biochemistry. Saunders College Publ., Harcourt Brace College Publ., 1995. xxx oldal. ISBN 0-03-009758-4

Lásztity Radomir: Az élelmiszer biokémia alapjai. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1981. xxx. oldal ISBN 963 231 092 6

Lissák K., Tigyi A., Montskó T., Hollósi G.: Biológiai gyakorlatok. Egyetemi segédtankönyv. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1967. 245–246. oldal.

Lodish H., Berk S.L., Matsudaira P., Kaiser C. A., Kriger M., Scott M. P., Zipursky S. L., Darnell J. : Molecular cell biology W. H. Freeman and company, New York, 2004. 5. kiadás, xx. oldal ISBN 0-7167-4366-3

Mathews, C. K, van Holde, K. E.: Biochemistry. The Benjamin/Cummings Publishing Company, 1990. xxx oldal. Ins. ISBN 0-8053-5015-2

Nelson, D. L., Cox, M. M.: Lehninger Principales of biochemistry W. H. Freeman and Company, New York, 2008. 5. kiadás. xxx. oldal, ISBN 978-0-7167-7108-1

Siegel, G.J., Albers, R. W., Brady, S. T., Price, D. L.: Basic neurochemistry: molecular, cellular and medical aspects. Elsevier, Amsterdam, Boston, London, New York, Oxford, Paris, Tokyo, 2006. 7. kiadás, xxx. oldal. ISBN-13:978-0-12-088397-4

Voet D., Voet J. G.: Biochemistry. John Wiley & Sons, INC. New York, Chichester, Brisbane, Toronto, Singapore, 1995. 2. kiadás, xxx. oldal, ISBN 0-471-58651-X

Zubay G. L., Parson W. W., Vance D. E.: Principles of biochemistry. Wm. C. Brown Publishers Dubuque, Iowa • Melbourne, Australia • Oxford, England, 1995. xxx. oldal ISBN 978-0697241726

FIZIKA & KÉMIA

Erdey-Grúz Tibor: A fizikai kémia alapjai. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969. 3. kiadás, xxx.oldal

Giancoli D. C.: Physics, Principles with Applications. Upper Saddle River, New Jersey 07458, 2005. 6. kiadás, ISBN 0-13-060620-0

Kovács Kálmán, Halmos Miklós: A szerves kémia alapjai. Tankönyvkiadó, Budapest, 1972. xxx. oldal.

Lengyel Béla, Proszt János, Szarvas Pál: Általános és szervetlen kémia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1967. 5. kiadás, xx–xx. oldal.

Tarján Imre: Fizika orvosok és biológusok számára. Medicina Könyvkiadó, Budapest 1968. 149–150. oldal.

T.W. Graham Solomons, Craig B. Fryhle, Scott A. Snyder: Organic Chemistry. Wiley. 2014. xx. oldal. ISBN 978-1-118-13357-6

Straub F. Brunó: Általános és szervetlen kémia orvostanhallgatók számára. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1967. 6. kiadás, xxxxx. oldal.

Szekeres László: Általános és szervetlen kémia. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1966. 3. kiadás, xxx–xxx. oldal.

MIKROBIOLÓGIA

M. T. Madigan, J. Martinko, J. Parke:Brock Biology of Microorganisms Prentice Hall 10. kiadás, 2003. XXX–xxx. oldal ISBN 0-13-066271-2

Kathleen Park Talaro: Foundations in Microbiology. McGraw-Hill Custom Publishing, Fifth Edition, 2005. Xxx. oldal ISBN 0-07-255298-0

J. M. Willey, L. M. Sherwood, C. J. Woolverton: Prescott's Microbiology, The McGraw·Hill Companies, (ninth edition) 2014. Xxxx oldal. ISBN 978-0-07-340240-6

IMMUNOLÓGIA

Helen Chapel, Mansel Haeney, Siraj Misbah, Neil Snowden: Essentials of Clinical Immunology. Wiley Balckwell, 2006. Sixth Edition, xxx oldal. ISBN 978-1-118-47295-8

Gergely János: Immunológia. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1979. XXX oldal. ISBN 963 240 153 0

David Male: Immunology. An Illustrated Outline. CRC Press, Sixth Edition, 2021. XXX. oldal ISBN 978-0-367-68464-8

D. K. Roitt, J. Brostoff, D. Male: Immunology. C.V. Mosby Co., 1998. 5th Edition, xxx oldal, ISBN 0 7234 29189.

FIZIOLÓGIA

Bálint P.: Orvosi élettan, Budapest, Medicina, 1972, xxx. oldal.

Boron, W. F., Boulpaep, E. L.: Medical Physiology. Elsevier, 3. kiadás, 2012. xxxx oldal, ISBN 978-1-4557-4377-3

Paul M. Carvey: Drug Action in the Central Nervous System. Oxford University Press, New York, Oxford, 1998. X. oldal. ISBN 0-19-509334-8

Costanzo, L. S., Physiology, (Board Review Series), Wolters Kluwer | Lippincott Williams & Wilkins Philadelphia, Baltimore, New York, London, Buenos Aires, Hong Kong, Sydney, Tokyo, 5. kiadás, 2011, xxx oldal, ISBN 978-0-7817-9876-1

Fonyó A.: Az orvosi élettan tankönyve, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. xxxx oldal. ISBN 978-963-226-504-9

Frenkl Róbert: Sportélettan. Sport, Budapest, 1983. xxx–xxx. oldal. ISBN 963 253 029 2

Guyton, A. G., Hall J. E.: Textbook of medical physiology, Elsevier Saunders, 2006, 11. kiadás, xxxx oldal. ISBN 978-0-7216-0240-0

Sherwood L.: Human Physiology from Cells to Systems. Brooks/Cole Thomson Learning, Australia • Canada • Mexico • Singapore • Spain • United Kingdom • United States, 2001. 4. kiadás, xx oldal. ISBN 0-534-56826-2

FARMAKOLÓGIA & TOXIKOLÓGIA

Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, xxxxx oldal, ISBN 0-07-142280-3

Feldman, R. S., Meyer J. S., Quenzer L. F.: Principles of neuropsychopharmacology. Sinauer Associates Inc. Publishers, Sunderland, Massachusetts, 1997. xxx oldal. ISBN 0‐87893‐175‐9

Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, xxxxx. oldal, ISBN 978 963 226 324 3

H. Hitner, B. Nagle, M. B. Kaufman, H. Ariel, Y. Peimani-Lalehzarzadeh: Pharmacology; An Introduction. McGraw Hill LLC, 2022. 8. kiadás, xxxx oldal. ISBN 978-1-260-59794-3

Issekutz B., Issekutz L.: Gyógyszerrendelés. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1979. xxx. oldal. ISBN 963 240 641 9

Kalant H. R., Roschlau W. H. E.: Principles of Medical Pharmacology. New York, Oxford, Oxford University Press, 1998. 6. kiadás, xxx. oldal, ISBN 0-19-510024-7

Katzung B. G.: Basic and Clinical Pharmacology. Norwalk, Connecticut, Appleton & Lange 1995. 6. kiadás, xxx oldal, ISBN 0-8385-0619-4

Klaassen C. D.: Casarett and Doull’s Toxicology. The basic science of poisons. McGraw-Hill, Medical Publishing Division, 2008, 7. kiadás, xxxx. oldal. ISBN 0-07-147051-4

William A. McKim: Drugs and Behavior: An Introduction to Behavioral Pharmacology. Prentice Hall, Upper Saddle River, New Jersey 07458, 5. kiadás, 2003. xxx. oldal. ISBN 0-13-048118-1

Minneman, K. P. Wecker, L. W. :Brody's human farmacology; Molecular to Clinical, Elsevier Mosby, 4. kiadás, 1998. xxxx. oldal. ISBN 0-323-03286-9

Eric J. Nestler, Steven Hyman, Robert Malenka: Molecular Neuropharmacology: A Foundation for Clinical Neuroscience. McGraw Hill Medical Companies, Inc. New York, 2001. xxx. oldal. ISBN 0-8385-6379-1

Page C., Curis, M., Sutter, M., Walker, M., Hoffman, B.: Integrated Pharmacology. Mosby, Edinburgh, London, New York, Philadelphia, St. Louis, Sydney, Toronto 2002. 2. kiadás, 2002. xxx. oldal. ISBN 0 7234 3221 X

Smith, C. M., Reynard, A. M.: Textbook of Pharmacology. Philadelphia, London, Toronto, Montreal, Sydney, Tokyo, W. B. Saunders Company, 1992. XXX. oldal, ISBN 0-7216-2442-1

Szekeres László: Orvosi gyógyszertan. Budapest, Medicina Könyvkiadó, 1980. xxx. oldal ISBN 963-240-111-5

FARMAKOGNÓZIA

S. S. Agarwal, M. Paridhavi: Herbal Drug Technology. Universities Press, 2012. 2. kiadás, szekció 8.19 eISBN 978-81-7371-789-5

Ashutosh Kar: Pharmacognosy and Pharmacobiotechnology. New Age International (P) Limited, Publishers, 2007. xxx. oldal ISBN (13) : 978-81-224-2915-2

S. B. GOKHALE, C. K. KOKATE, A. P. PUROHIT: Text Book of Pharmacognosy. NIRALI PRAKASHAN, 2016. 38. kiadás, xxx oldal. ISBN 978-81-85790-15-2

Varro E. Tyler, Lynn R. Brady, James F. Rubbers: Pharmacognosy. Lea &c Febiger Philadelphia, 2003. 9. kiadás xxx. oldal, ISBN 0-8121-1071-4

Michael Heinrich, Joanne Barnes, Simon Gibbons, Elizabeth M. Williamson:Fundamentals of Pharmacognosy and Phytotherapy. ELSEVIER Churchill 2012. 2. kiadás, xxxx. oldal. ISBN 978-0-7020-3388-9

William Charles Evans: Trease and Evans Pharmacognosy ELSEVIER, Edinburgh London New York Philadelphia St Louis Sydney Toronto 2009 16. kiadás, xxx. oldal.

Á. Farkas, G. Horváth, P. Molnár: Pharmacognosy. Vol. 1, University of Pécs, 2014. xxx oldal ISBN 978-963-642-612-5

G. Horváth, P. Molnár, T. Bencsik: Pharmacognosy. Vol. 2, University of Pécs, 2013. 265–266. oldal ISBN 978-963-642-613-2


Biren N. Shah, A.K. Seth: Textbook of Pharmacognosy and Phytochemistry. ELSEVIER, 2010. xxx oldal,ISBN: 978-81-312-2298-0

Karan Vasisht and Vishavjit Kumar: Trade and Production of Herbal Medicines and Natural Health Products. Document of United Nations Industrial Development Organization (UNIDO), International Centre for Science and High Technology (ICS). 2002. xxx oldal.



GYÓGYSZERTECHNOLÓGIA

Vecsernyés M. és mts.: Recepturai gyógyszerkészítés III. Anyagismeret. Debreceni Egyetemi Kiadó Debrecen University Press, 2011. xxx. oldal ISBN 978-963-318-051-8

ENCIKLOPÉDIA

S. Danert, P. Hanelt, J. Helm, J. Kruse, J. Schultze-Motel: Urania – Növényvilág: Magasabbrendű növények II. Gondolat Kiadó, Budapest, 1976. xxx. oldal. ISBN 963 280 083 4

S. Danert, P. Hanelt, J. Helm, J. Kruse, J. Schultze-Motel: Urania – Növényvilág: Magasabbrendű növények I. Gondolat Kiadó, Budapest, 1976. xxx. oldal. ISBN 963 280 139 3

E. H. Benedix, S. J. Casper, S. Danert, P. Hübsch, K. E. Lindner, K. Schmelzer: Urania – Növényvilág: Magasabbrendű növények II. Gondolat Kiadó, Budapest, 1977. xxx. oldal. SBN 963 280 352 3

Erdey-Grúz Tibor: Természettudományi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. xx. kötet, xxx. oldal.

Schhott H.: A medicina krónikája. Officina Nova, 1993. xx. oldal, ISBN 963 8185 84 8



A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Pharmattila/próbalap&oldid=27224777”