Hallucinogének

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A hallucinogének olyan anyagok, amelyek képesek mélyreható befolyást gyakorolni az egészséges elméjű ember gondolkodására, a környezet objektív észlelésének mechanizmusára, a hangulatra, a viselkedésre, anélkül, hogy jelentős eufóriát, pszichostimulációt vagy depressziót okoznának. A hallucinogén szerek hatása alatt a logikus, észszerű gondolkodás eltorzul, a környezet észlelése megváltozik, az ítélőképesség irracionálissá válik, miközben víziók, álomszerű jelenések színesítik a hatást.[1][2] Más megfogalmazásban: a hallucinogének az egészséges elmén is képesek létrehozni olyan hatásokat és pszichés jelenségeket, amik hasonlítanak a skizofrénia tüneteihez.[3]

A hallucinogének terminológiája[szerkesztés]

Régóta ismertek olyan anyagok, amelyek a nagyagykéreg tevékenységét befolyásolni képesek, megzavarva annak normális működését, miközben akut pszichózishoz hasonló állapotot, úgynevezett hallucinációt válthatnak ki. Ezeket az anyagokat hallucinogén farmakonoknak nevezi az orvostudomány, de a szakirodalom használja a pszichotomimetikum, a pszichodiszleptikum vagy pszichedelikum elnevezést is.[* 1][3]

Ami a terminológiát illeti, a hallucinogén elnevezés nem teljesen pontos, mert az ide sorolt farmakonok némelyike a hallucinációs hatások mellett nem elhanyagolható egyéb hatással is rendelkezik. A „pszichotomimetikus” elnevezés arra utal, hogy a szereknek a természetes pszichózisokhoz hasonló tüneti állapotot előidéző (azt utánzó, mímelő) hatásai vannak. A „pszichedelikum” kifejezés onnan ered, hogy a hallucinációt okozó farmakonok rendelkeznek a belelátó és felfedező képességet nagy mértékben növelő, a tudatot kitágító hatással.[4]

A hallucinogének farmakológiája[szerkesztés]

Az emberi agy pszichés működésének szabályozásában meghatározó szerepet töltenek be a neurotranszmitterek és azok specifikus kötőhelyei, a receptorok, amelyek meghatározzák az érzelmi, hangulati állapotokat, befolyásolják a kognitív funkciókat. A pszichés működések anatómiailag és fiziológiailag a nagyagykéreghez köthetők, ezért a hallucinogén anyagok támadáspontja (a hatás helye) is ugyanott keresendő.[5] Bár a hallucinogének hatásmechanizmusa egy meglehetősen „agyonkutatott” területe a pszicho-farmakológiának, ennek ellenére még ma sem teljesen világos a hatásmechanizmus minden részlete. A ma leginkább elfogadott felfogás szerint fokozzák a glutamát neurotranszmitter felszabadulását az agykéregben azokon az idegvégződéseken, amelyek a talamuszból érkeznek. Ezzel izgató, úgynevezett excitátoros hatást fejtenek ki a transzmitter felszabadulásának helyén, hallucinációs élményt okozva.[1]

Hallucinációnak nevezi az orvostudomány azt az állapotot, amikor külső ingerek nélkül az agy érzeteket, akár komplex (álomszerű) eseményeket tudatosít. A hallucinációban az ember bármelyik érzékszerve szerepet játszhat (ízlelés, tapintás, hallás, látás, egyensúly-érzékelés).

Valódi hallucinációról beszélünk akkor, ha a személy (beteg) meg van győződve arról, hogy az általa érzékelt (látott, hallott, tapintott, ízlelt stb.) történések a valóság részei és valóban megtörténtek. Valódi hallucinációkkal találkozunk az endogén pszichózis, a skizofrénia tünet-együttesében, ahol a beteg megpróbál kapcsolatot teremteni a látomásával (pl. beszél hozzá). Ezzel szemben a hallucinogén anyagokat élvező szerhasználók többsége tisztában van vele, hogy ezek az érzéki csalódások nem valódiak, és valójában csak a szer hatásaként jönnek létre. Ezt ál-hallucinációnak, illetve a szereket ál-hallucinogéneknek is nevezi a pszichofarmakológia.[6]

A hallucinogén anyagok hatása alatt a szer élvezője gyakran lát Mandelbrot-halmazhoz hasonló, fraktál-szerű szín- és formai kavalkádot

A hallucinogének az érzékszerveinkből érkező érzeteket torzítják el úgy, hogy azok akár „keresztezhetik” is egymást. Például a zenét hallgató személy a színek fraktálszerű illúzióját láthatja a szer hatása alatt, amelyben a színkavalkád a zene ritmusának megfelelően változik. A hallucinogének azáltal, hogy elősegítik az agykéregben az izgató hatású glutamát neurotranszmitterek felszabadulását, serkentően hatnak az agykéreg működésére, fantáziadús állapotot hozva létre.[7] Ezzel magyarázható, hogy sok művész a fantáziát serkentő „doppingszerként” alkalmazza a hallucinogéneket, alkotói fantáziájuk kiszélesítése céljából.[8]

A szer hatását, az illúzió mélységét erősen befolyásolja a szerhasználó alaphangulata, a hallucinogén szer alkalmazása előtti pszichés állapot. Előfordulhat, hogy a depresszív lehangoltság a szer hatására tovább fokozódik. Ezért a szerhasználó hangulata „törékeny”, rendkívül labilis, kiszámíthatatlan. A hallucinációs „utazást” erősen befolyásolja, hogy a szerhasználó mennyire és hogyan képes megbirkózni az érzékszervi torzulásokkal. A „kezdő” szerhasználó megrémülhet az érzéki csalódásoktól, azokat veszélyes hallucinációs zajokként éli meg és megpróbál menekülni a kialakult hallucinációs álomvilágból. Megpróbál felébredni, megpróbálja abbahagyni az „utazást”, de a szer okozta helyzet nem álom, amelyből fel lehetne ébredni, ezért az előidézett kábulat kellemetlenebb, mint egy rémálom, és a hatás a szer lebomlásáig megmarad. Mivel a szerek hatása hosszú ideig fennáll, a hallucinációktól az abúzust folytató személy nem tud megszabadulni, ezért könnyen elveszítheti önuralmát, kontrollját az érzéki csalódások felett, és átmeneti időre pszichotikus állapot jöhet létre. Súlyosabb esetekben a szer rejtett, endogén pszichés sérüléseket hozhat felszínre, ami a hatás lecsengése után még napokig pszichotikus problémákat okoz.[9] A hallucinogénekkel szembeni egyéni érzékenység nagyon elérő. Azoknál a személyeknél, akiknél korábban pszichológiai betegség vagy rendellenesség volt észlelhető, a hallucinogén használata után nagyobb valószínűséggel fejlődik ki elhúzódó elmezavar, amely a szer ismételt használata során súlyosbodik.[10]

A hallucinogén szerek használatának egyik potenciális veszélye az ítélőképesség károsodása. A szer hatása alatt a személy olyan döntéseket hozhat, amely a saját életét is veszélyeztetheti.[11] Mint korábban említésre került, orvosi értelemben a hallucinogén anyagok úgynevezett ál-hallucinációt okoznak, mert a szerhasználó tisztában van vele, hogy amit érzékel, az nem a valóság, hanem az anyag hatása. Ez azonban egy nagyon törékeny állapot, amelyben a személy könnyen elveszítheti a szer fölötti kontrollját, valóságnak felfogva az érzéki csalódásokat. Ebben az esetben az ál-hallucináció közelít vagy átcsap endogén, azaz valódi hallucinációba. Ilyen esetben történhet meg az a tragikus eset, amikor „utazás” közben azt gondolja magáról, hogy képes repülni, és ennek bizonyítására egy magaslatról a mélybe veti magát.[12]

A hallucinogén intoxikáció tünetei és kezelése[szerkesztés]

Az orvosi kezelést igénylő hallucinogén intoxikáció[* 2] akut tünetei:

- az érzéki csalódások, elsősorban látási torzulás, szemkáprázás
- különböző típusú bizarr téveszmék, illúziók, hallucinációk, pszichózis, esetleg agresszió
- szorongás, félelem, pánik
- intenzív verejtékezés
- pupillatágulat, enyhe szimpatikus idegrendszeri tónus
- enyhén gyorsult szívverés[* 3]
- palpitáció[* 4]

A rossz hangulatú kábulatban levő szerhasználót a hallucinogén hatásának lecsengéséig sötét, csendes szoba segítheti az élmény feldolgozásában. A hatás lecsengéséig a helyzetet tovább lehet javítani, ha megnyugtató beszéddel a személyt biztosítják arról, hogy az átélt hallucináció nem valós, az csak a szer hatásának következménye, valamint a bizarr vagy ijesztő tünetek meg fognak szűnni, miután a szer kiürült a szervezetéből. Az akut tünetek általában 8-12 óra hosszat tartanak. Ha a pszichotikus állapot állandósul, a beteg pszichiátriai kezelést igényel. Az akut hatás lezajlása után hallucinózis, depresszió következhet be, amely további kezelést igényelhet.[13]

Hosszan tartó szerhasználat után hallucinózis, depresszió következhet be, amely kezelés nélkül öngyilkossághoz is vezethet. A legtöbb, rendszeres hallucinogén szereket élvező személy azonban sohasem fordul orvoshoz.[14]

Hallucinogének használata, kontrollja[szerkesztés]

A hallucinogénekre általában az a jellemző, hogy hivatalosan elfogadott gyógyszerként vagy egyéb terápiás célra nem használatosak. Ezek az anyagok nem rendelkeznek olyan előnyökkel, amelyek a klinikai használatot indokolttá tennék.[* 5] A hallucinogének, mint visszaélésre alkalmas anyagok, a WHO ellenőrzése alá eső pszichotrop szerek csoportosításában az I. kategóriába tartoznak. Bár az addiktív hatásuk nem jelentős, a legmagasabb kategóriába a kiemelkedő társadalmi veszélyességük miatt lettek besorolva.[15]

Használatuk engedélyezett egyes neurobiológiai vagy farmakológiai laboratóriumokban folyó munkák hatáselemző kísérleteihez, amelyek jellemzően állatkísérletek. A hallucinogénekkel kezelt állatokon is megfigyelhetők szokatlan és patológiás reakciók, a viselkedésükben történt feltűnő változások. Szokatlan testtartást vesznek fel vagy nem ismerik fel a gazdájukat, gondozójukat. Ezek a szerek alkalmasak arra, hogy kísérleti körülmények között az állatokon pszichózis szerű modellállapotot[* 6] hozzanak létre, amely állapot használható pszichotikus kórképek gyógyításához, használható antipszichotikus hatású szerek fejlesztéséhez.[3]

Tolerancia, dependencia, utóhatások[szerkesztés]

A hallucinogénabúzust folytató személynél elég hamar (már 3 nap után) kialakul a szerrel szembeni tolerancia és kereszttolerancia is megfigyelhető.

Például az LSD-élvezők más indolamin származékokkal (pl. pszilocibin) szemben is toleránsokká válhatnak. A tolerancia kialakulása után, ha az abúzust folytató személy hirtelen abbahagyja a szer használatát, általában nem jelentkeznek megvonásos tünetek, dependencia nem alakul ki.[16]

Egyes szerhasználóknál – elsősorban az ismételten vagy tartósan hallucinogéneket, különösen az LSD-t használóknál – az abúzus-szerű élvezetek abbahagyása után úgynevezett bevillanások (flashbacks) jelenhetnek meg, és újabb, rövid idejű hallucinációkat élhetnek át.[17] Ezek a bevillanások nagyon hasonlóak a szer okozta eredeti élményekhez, de általában kevésbé behatóak. A bevillanások a szer abbahagyását követően 6-12 hónap alatt ritkulnak, majd lassan megszűnnek, de ismert olyan eset is, amikor az LSD használatot követő 5 éven át visszatértek. Sok esetben más szerek használata váltja ki és hozza felszínre a bevillanásokat. Ilyen szer lehet a marihuána, amelynek egyszeri használata újra előidézi és gyakoribbá teszi a régi LSD használat már ritkuló bevillanásait. A múltat idéző „flashback” előfordulhat különösebb kiváltó ok nélkül is, de fáradtság vagy megterhelő pszichés esemény, esetleg alkohol fogyasztása is okozhatja.[16]

A hallucinogén-abúzus legismertebb szerei[szerkesztés]

Hallucinogénabúzusnak (hallucinogén szerrel való visszaélésnek) nevezik a nem orvosi célú, nem gyógyítás célzatú, önkezű adagolással történő hallucinogén használatot, melynek egyedüli célja a szerhasználó hangulatának, tudatának, pszichés státuszának a befolyásolása.

Az ide tartozó legismertebb és leggyakrabban használt szerek:[18][19]

- LSD
- hasis
- kannabisz (marihuána)
- meszkalin
- pszilocibin
- GHB (gamma-hidroxi-vajsav)
- metiléndioxi-metamfetamin (MDMA)
- ketamin
- dinitrogén-oxid
- szalvinorin A

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Régebbi szakirodalom a pszichedelikumot „o”-val, azaz pszichodelikumnak írja.[3]
  2. Az intoxikáció orvosi szakkifejezés, amely alatt egy szer mérgező adagjának egyszeri fogyasztását értik, melynek során a szerre jellemző tünetek a szerhasználón megjelennek, és amely állapot az esetek többségében szövődménymentesen elmúlik.
  3. A gyorsult szívverés azonban nem éri el a pszichostimulánsok hatására fellépő szaporaságot, amely megkülönböztető diagnózis lehet a pszichostimulánsok okozta mérgezéssel szemben.
  4. A palpitáció kardiológiai kifejezés, amely visszatérő, de rövid ideig tartó gyors és szabálytalan szívdobogást jelent.
  5. Spirituális töltettel bíró gyógyító tevékenységekben az emberi történelem kezdete óta megtalálhatók a hallucinogének, de ez nem azt jelenti, hogy hivatalosan elfogadott gyógyszerek.
  6. Az állatkísérletekben létrehozott pszichózisszerű modellállapotot csak nagyon kritikusan lehet extrapolálni a tudattal rendelkező, teljesen más szociális és társas magatartási formákat követő emberre.

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. a b Siegel, G.J., Albers, R. W., Brady, S. T., Price, D. L.: Basic neurochemistry: molecular, cellular and medical aspects. Elsevier, Amsterdam, Boston, London, New York, Oxford, Paris, Tokyo, 2006. 7. kiadás, 923. oldal. ISBN 978-0-12-088397-4
  2. Smith, C. M., Reynard, A. M.: Textbook of Pharmacology. Philadelphia, London, Toronto, Montreal, Sydney, Tokyo, W. B. Saunders Company, 1992. 380–385. oldal, ISBN 0-7216-2442-1
  3. a b c d Szekeres László: Orvosi gyógyszertan. Budapest, Medicina Könyvkiadó, 1980. 242. oldal ISBN 963-240-111-5
  4. Kalant H. R., Roschlau W. H. E.: Principles of Medical Pharmacology. New York, Oxford, Oxford University Press, 1998. 6. kiadás, 362–366. oldal, ISBN 0-19-510024-7
  5. Siegel, G.J., Albers, R. W., Brady, S. T., Price, D. L.: Basic neurochemistry: molecular, cellular and medical aspects. Elsevier, Amsterdam, Boston, London, New York, Oxford, Paris, Tokyo, 2006. 7. kiadás, 281–288. oldal. ISBN 978-0-12-088397-4
  6. Eric J. Nestler, Steven Hyman, Robert Malenka: Molecular Neuropharmacology: A Foundation for Clinical Neuroscience. Mc Graw Hill Medical Companies, Inc. New York, 2001. 386. oldal. ISBN 0-8385-6379-1
  7. Eric J. Nestler, Steven Hyman, Robert Malenka: Molecular Neuropharmacology: A Foundation for Clinical Neuroscience. McGraw Hill Medical Companies, Inc. New York, 2001. 360. oldal. ISBN 0-8385-6379-1
  8. Feldman, R. S., Meyer J. S., Quenzer L. F.: Principles of neuropsychopharmacology. Sinauer Associates Inc. Publishers, Sunderland, Massachusetts, 1997. 765–766. oldal. ISBN 0‐87893‐175‐9
  9. Minneman, K. P. Wecker, L. W. : Brody's human farmacology; Molecular to Clinical, Elsevier Mosby, 4. kiadás, 1998. 397-399. oldal. ISBN 0-323-03286-9
  10. Eric J. Nestler, Steven Hyman, Robert Malenka: Molecular Neuropharmacology: A Foundation for Clinical Neuroscience. McGraw Hill Medical Companies, Inc. New York, 2001. 393–398. oldal. ISBN 0-8385-6379-1
  11. William A. McKim: Drugs and Behavior: An Introduction to Behavioral Pharmacology. Prentice Hall, Upper Saddle River, New Jersey 07458, 5. kiadás, 2003. 305–306. oldal. ISBN 0-13-048118-1
  12. Minneman, K. P. Wecker, L. W. : Brody's human farmacology; Molecular to Clinical, Elsevier Mosby, 4. kiadás, 1998. 403. oldal. ISBN 0-323-03286-9
  13. Katzung B. G.: Basic and Clinical Pharmacology. Norwalk, Connecticut, Appleton & Lange 1995. 6. kiadás, 486. oldal, ISBN 0-8385-0619-4
  14. William A. McKim: Drugs and Behavior: An Introduction to Behavioral Pharmacology. Prentice Hall, Upper Saddle River, New Jersey 07458, 5. kiadás, 2003. 305. oldal. ISBN 0-13-048118-1
  15. Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 519. oldal, ISBN 978 963 226 324 3
  16. a b Brunton, L.L.: Goodman & Gilman's The Pharmacological Basis of Therapeutics. New York, McGraw-Hill Medical Publishing Division, 2006. 11. kiadás, 624–625 oldal, ISBN 0-07-142280-3
  17. Paul M. Carvey: Drug Action in the Central Nervous System. Oxford University Press, New York, Oxford, 1998. 366–368. oldal. ISBN 0-19-509334-8
  18. William A. McKim: Drugs and Behavior: An Introduction to Behavioral Pharmacology. Prentice Hall, Upper Saddle River, New Jersey 07458, 5. kiadás, 2003. 306. oldal. ISBN 0-13-048118-1
  19. Gyires K., Fürst Zs.: A farmakológia alapjai, Budapest, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2011. 2. kiadás, 543–546. oldal, ISBN 978 963 226 324 3