Szaguk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Átírási segédlet
szaguk
Az MBC Dramia, számos történelmi film és sorozat forgatási helyszíne
Az MBC Dramia, számos történelmi film és sorozat forgatási helyszíne

Loudspeaker.svg kiejtése

Etimológia: a jokszaguk, „történelmi dráma” szóból[1][2]
Koreai átírás
Hangul 사극
Handzsa 史劇
McCune–Reischauer sagŭk
Átdolgozott sageuk
Yale saguk

A szaguk szó koreai nyelven a „történelmi drámákat” jelöli, legyen az hagyományos színmű, film vagy televíziós sorozat.[1][2] A nem koreai nyelvű irodalomban a szaguk szó leggyakrabban kifejezetten a filmeket és sorozatokat jelöli.[2][3][4]

1923-ban készült el az első történelmi filmnek tartott The Story of Chun-hyang, japán rendezésben, de az első koreai hangosfilm is történelmi film volt. A koreai filmgyártás fénykora az 1950-es évektől az 1980-as évekig tartott, ekkor számos szaguk is készült, mint például I Gjuhvan 1955-ös Cshunhjang-adaptációja. Az 1960-as években a történelmi melodrámák voltak mérvadóak, valamint a harcművészeti filmek. Az 1970-es években a mozi hanyatlani kezdett, az 1980-as években pedig már annyira a televízió vette át a hatalmat, hogy a moziba erotikus történelmi filmekkel próbálták meg visszacsábítani a nézőket. Az 1990-es évekből Im Gvonthek filmjeit, valamint a The Legend of Gingko és a The Eternal Empire című filmeket lehet kiemelni. A 2000-es évektől a szaguk filmek ismét fénykorukat élik a mozikban, 2012 és 2015 között például öt olyan alkotást is vetítettek, amelyek nézőszáma meghaladta a tízmilliót. A valaha volt legsikeresebb koreai film is szaguk: A The Admiral: Roaring Currents 17,6 millió eladott jeggyel zárt 2014-ben.

Az első televíziós sorozatot az állami KBS csatorna tűzte műsorra 1962-ben Kuktho malli címmel. Az 1960-as évek trendjével ellentétben az 1970-es években a drámai történelmi személyek helyett nemzeti hősöket ábrázoltak inkább, mint például I Szunsin vagy Szedzsong király. Az 1980-as évek legmeghatározóbb szaguk klasszikusa a Csoszonvangdzso 500 njon („Csoszon ötszáz éve”) című sorozat volt. Az 1990-es években bár számos minőségi történelmi sorozatot vetítettek, a hagyományos, palotaintrikákat bemutató alkotások nézettsége meg sem közelítette az új formátumú modern sorozatok nézettségét. A 2000-es években született meg a „fúziós szaguk” műfaja, ami megváltoztatta a történelmi sorozatok műfaját Koreában, olyan művekkel, mint a Ho Dzsun, a Tamo vagy A palota ékköve.

A legnépszerűbb témákat a koreai folklór egyes elemei, a híres, hírhedt vagy tragikus életű hercegek, királyok, a nemzeti hősök és a híres nők szolgáltatják mind a filmek, mind a televíziós sorozatok számára.

Története[szerkesztés]

A Jangszan-do 1955-ös posztere

A kezdetek[szerkesztés]

Az első szaguknak nevezhető koreai film a The Story of Chun-hyang („Cshunhjang története”) 1923-ban készült és a japán Hajakava Kosú (早川孤舟) rendezte.[3][5] A koreai folklór egyik legnépszerűbb története a Cshunhjang-történet, vissza-visszatérő alap a koreai filmművészetben, több mint egy tucat film és több televíziós sorozat is készült belőle. Mérföldkövek is fűződnek hozzá, 1935-ben I Mjongu Cshunhjangcshon című alkotása az első koreai hangosfilm.[3][2][6] 1940-től a koreai filmek száma megcsappant, a japán gyarmati filmpolitikának köszönhetően jobbára csak propagandafilmeket volt szabad készíteni, sok filmrendező elmenekült az országból, akik maradtak, azoknak be kellett állniuk a pro-japán táborba, a háború végét követően pedig jobbára a felszabadulást ünneplő alkotások készültek, történelmi témájúak nem nagyon.[7][8]

A koreai háborút követően az 1950-es években a történelmi filmekre a romanticizmus volt jellemző, gyakran női szereplőkre koncentrálva. Ennek oka a színházakban keresendő: népszerűek voltak a nagyszabású koreai operák, amelyeket aztán egy-egy sikeres évadot követően mintegy vászonra adaptáltak. Mivel ezek a történetek az emberi sorsokra, küzdelmekre, érzésekre koncentráltak, a történelmi háttér szinte irreleváns volt. Ezért is inkább a homályos három királyság időszakát preferálták, amiről jóval kevesebbet lehetett tudni, mint a Csoszon vagy a Korjo korról, így nem kellett a történelmi pontossággal foglalkozni. Olyan művek születtek ekkor, mint az 1956-os Vangdzsa Hodongggva Nangnang kongdzsu (왕자호동과 낙랑공주, „Hodong herceg és Nangnang hercegnő”), mely Korea sajátos Rómeó és Júlia-történetét dolgozza fel.[2][9]

Az 1950-es évektől az 1980-as évekig tartó korszakot Cshungmuro, a „koreai Hollywood” fénykorának tartják, évente száznál is több filmet forgattak ebben az időszakban. A rendkívül sikeres történelmi filmek, mint I Gjuhvan 1955-ös Cshunhjang-adaptációja, Kim Gijong (김기영) Jangszan-do (양산도, angol címén Yangsan Province) című melodrámája, vagy Cson Cshanggun 1959-es Kodzsong hvangdzseva isza An Dzsunggun (고종황제와 의사 안중근, angol címén King Gojong and martyr An Jung-Geun) című filmje fellendítették a történelmi filmek iránti igényt.[10]

1960-as évek[szerkesztés]

Az 1960-as évek történelmifilm-sikerei mögött jobbára olyan alkotások álltak, amelyek más közegben már sikeresnek bizonyultak, például a korábbi évtizedekben népszerű rádiójáték formájában, vagy pedig színdarabként, operaként vagy regényként láttak először napvilágot. Ilyen volt például az 1961-es Csang hibin (장희빈), az 1968-as Nesi (내시, Eunuch) vagy az 1969-es Women of Yi Dynasty (이조 여인잔혹사, Idzso joindzsanhoksza). Ebben az időszakban az '50-es évekhez képest a konzervatívabb légkör volt uralkodó, ami részben köszönhető Pak Csong Hi diktatúrájának is. Ennek megfelelően a történelmi melodrámák voltak mérvadóak, azonban akadtak olyan kivételek is, mint Csong Cshanghva Shaw Brothers-inspirálta harcművészeti filmjei.[2] Ebben az időben kezdtek a Csoszon-kor felé fordulni, a királyok és hivatalnokok közötti kapcsolatot bemutatni, amivel az elkövetkezendő évtizedekre meghatározták a történelmi filmek jellegét. A nézők ebben az időszakban már a megtörtént események feldolgozására voltak kíváncsiak, inkább mint homályos, régmúlt legendákra. Korábban a modern élet újdonsága miatt a nézők a megszokott, ismert régi dolgokat keresték a történelmi filmekben, a hatvanas évekre azonban már megszokták a modern életmódot, így ezek a filmek is inkább a dekadens vagy újszerű történeteket preferálták.[9][11][6]

1962-ben került képernyőre a KBS csatornán az első történelmi televíziós sorozat, azaz szaguk, a Kuktho malli (국토만리) Kim Dzsehjong (김재형) rendezésében, mely a Kogurjo királyság idejében játszódott.[3][12]

1970-es évek[szerkesztés]

Az 1970-es években a televíziókészülékek terjedésével a tévésorozatok száma is megnőtt, és akárcsak a mozivásznon, itt is érezhető volt az országot vezető rezsim politikai ideológiája, melynek következtében a drámai történelmi személyek helyébe nemzeti hősöket helyeztek, mint például I Szunsin vagy Szedzsong király.[2] Az ekkor vetített szagukok jobbára legendákkal vegyítették a történelmet. Ennek fő oka az volt, hogy a megnövekedett kereslet miatt a napi epizódokkal vetített sorozatok forgatókönyvéhez átböngészni a handzsával (kínai írásjegyekkel) írt történelmi dokumentumokat szinte lehetetlen vállalkozás lett volna, valamint a legendákat könnyebb volt dramatizálni.[3]

I Bohi (이보희), az O Udong főszereplője 2010-ben

A mozik a televíziózás beindulásának hatására hanyatlani kezdtek,[9] a történelmi filmek közül csupán kettőnek sikerült kasszasikert aratnia: I Gjuung 1971-es Szongung I Szunsin (성웅 이순신) című filmjének, valamint I Szonggu sokadik Cshunhjang-feldolgozásának.[2] A kritika jól fogadta viszont az olyan kosztümös alkotásokat, mint a Gate of Woman (홍살문, Hongszalmun; r: Pjon Dzsangho, 변장호; 1972), az An Executioner (망나니, Mangnani; r: Pjon Dzsangho, 1974), a Concentration of Attention (집념, Csibnjom; r: Cshö Inhjon, 최인현; 1976) vagy az A War Diary (난중일기, Nandzsungilgi; r: Csang Ilho, 장일호; 1977).[13]

1980-as évek[szerkesztés]

Az 1980-as évek legkiemelkedőbb szaguk klasszikusa a Csoszonvangdzso 500 njon (조선왕조500년, „Csoszon ötszáz éve”) című sorozat volt, mely nyolc évig futott, 11 különálló sorozattal, összesen mintegy 800 résszel és a Csoszon-kor történelmét mutatta be. A sorozat érdekessége, hogy a hivatalos Csoszon-kori feljegyzésekre hagyatkozott (egyes források szerint liberális módon) és gyakran vitatott, ellentmondásos témákat, eseményeket is bemutatott. A sorozatot a A palota ékkövét is jegyző I Bjonghun készítette.[3][2][14] Ezzel szemben az állami KBS csatornán futó Keguk (개국, „Az alapítás”) című sorozat, amely Thedzso király államalapítását mutatta be a Twitch Film szerint „teljesen úgy kezelte azt, ahogyan I Szonggje magához ragadta a korjói trónt, mintha mennyei manna lenne (több módon is Cson Duhvan 80-as évekbeli politikai hatalomra emelkedéséhez hasonlítva).”[2]

A televízió által kínált változatos műsorok és programok miatt a koreai mozinak egyetlen kiútja maradt: olyan műfajjal csábítani be a nézőket, amelyet a televízió képernyőjén nem láthatnak: az erotikus filmekkel. Ezen filmek jó része pedig történelmi körítésű volt, és sikereket is aratott a kasszáknál, mint például az O Udong (어우동, 1985) vagy a Ppakkugido pame ununga (뻐꾸기도 밤에 우는가, Does the Cuckoo Cry at Night; 1985). Bár ezekkel az erotikus történelmi filmekkel el lehetett csábítani a nézőket, a szaguk mozifilmek ideje leáldozóban volt Dél-Koreában, ugyanakkor küszöbön állt a televíziós megújulása a műfajnak.[2][3]

1990-es évek[szerkesztés]

An Szonggi (안성기), a The Eternal Empire főszereplője 2009-ben

Az 1990-es évek elején a mozifilmek sorában szinte nem találni történelmi filmeket, kivéve talán Pe Cshangho (배창호) Kkum (꿈, Dream; 1990) című filmjét. 1995-ben készült el a kiváló kritikákat kapó The Eternal Empire (영원한 제국, Jongvonhan cseguk). A film azért különleges, mert általában ha Csoszon ezen időszakát (18. század) dolgozzák fel, akkor a rizsládában megfullasztott Szado koronaherceg szenvedéseire koncentrálnak, ez a film azonban a herceg megölésének politikai követkeményeit helyezi előtérbe. Bár a történelmi film normáitól eltérő mesélésű alkotás nem vonzotta a nézőket, a Grand Bell Awardson nyolc díjat kapott, beleértve a legjobb film és a legjobb rendező díját is.[2] Ebben az időszakban Im Gvonthek filmjeit lehet még kiemelni, valamint az 1996-os The Legend of Gingko című alkotást.[9]

A '90-es években számos minőségi szaguk futott a televíziókban, például a Han Mjonghö (한명회, 1994), a Csang Nokszu (장녹수, 1995), a Tears of the Dragon (용의 눈물, Jongi nunmul; 1996–1998) vagy a King of the Wind (대왕의 길, Tevangi kil; 1998). A nézettség azonban nem érte el a modern sorozatokét, alig volt olyan történelmi sorozat, ami elérte a 30%-os küszöböt (összehasonlításképp: a Sandglass című sorozat nézettsége 50,8% volt[15]).[3]

2000-es évek[szerkesztés]

Kim Szuhjon, a Moon Embracing the Sun főszereplője a sorozat sajtótájékoztatóján
Mun Cshevon színésznő mint Szedzso király lánya a The Princess’ Man című sorozat poszterfotózásán

A 2000-es évek elején a televíziózásban a szaguk műfaja főképp az időseket vonzotta a képernyők elé. A fiatalok számára vonzóbbak voltak a modern sorozatok, amelyekhez könnyebben tudtak viszonyulni. A komplikált történetű, archaikus nyelvezetű, idősebb színészeket felvonultató történelmi sorozatok unalmasak voltak a fiatalabb generációk számára. A változás I Bjonghun producer nevéhez fűződik, aki leszerződtette a fiatal és sikeres Cshö Vanggjut (최완규) a Ho Dzsun (허준) forgatókönyvének megírására. A sorozat nem száraz történelmi eseményekre, háborúkra fókuszált, hanem az emberekre, azon belül is a legendás Csoszon-kori királyi orvos személyére és az érzelmekre. Ezzel megszületett a „fúziós szaguk” műfaja, ami megváltoztatta a történelmi sorozatokat Koreában. 2003-ban került képernyőre a Tamo (다모), Ha Dzsivon főszereplésével, mely az első HD-ben forgatott koreai sorozat volt. Az alkotás egyesítette a trendi doramák irányvonalát a hongkongi akciófilmek wire-fu akciójeleneteivel, miközben fiktív történetet mesélt el egy valós történelmi korban.[3]

Az évtized eleji történelmi sorozatok között igazán nagy nemzetközi sikert az ugyancsak I Bjonghun-rendezte 2003-as A palota ékköve aratott, amelyet 91 országban tűztek műsorra a televíziók (köztük Magyarország is), és mintegy 103,4 millió dolláros bevételt hozott az MBC-nek.[16] A sorozat témaválasztásában újdonságot hozott: olyan női főszereplőt helyezett a középpontba, aki eltért a hagyományos szagukok női főszereplőitől. Korábban királyi ágyasok, hódító szeretők vagy éppen a konfuciánus eszményeket megtestesítő erkölcsös anyák voltak a főszereplők, és a női nézőket ezek a történetek már nem vonzották. Ezzel szemben A palota ékkövének középpontjában egy köznépből származó nő áll, aki Csoszon első női királyi orvosa lett. Ezt a történetet pedig kombinálták a koreai udvari ételek színes világával, olyan elegyet alkotva, amely nem csak Koreában, de külföldön is rendkívüli sikereket aratott. Ugyancsak nagy belföldi és jelentős külföldi sikereket ért el a Csumong, ami 51%-os nézettséget ért el 2007-ben, valamint hétmillió dolláros külföldi eladással zárt.[3] Számos népszerű szaguk került a képernyőkre ezt követően, például a Hvang Dzsini, A királyi ház titkai, a Hong Gildong, a Cshuno, a Moon Embracing the Sun, A császárság kincse[17] vagy a Six Flying Dragons.[18][19]

Ahogy a fúziós szaguk meghódította a képernyőt, lassan a moziba is beszivárgott, főképp a televíziós sorozatok sikere, valamint olyan kínai filmek, mint a Tigris és sárkány, a Hős vagy az amerikai Gladiátor sikere nyomán megnőtt az igény az ilyen jellegű koreai filmekre is.[9] 2003-ban az Untold Scandal került a mozikba a sorozatsztár Pe Jongdzsun főszereplésével. Az igazi fordulópontot a történelmi filmek esetében azonban A király és a bohóc jelentette, ami nem várt sikert aratott a kasszáknál: tizenkét millióan váltottak rá jegyet.[20][3] A kosztümös filmek a 2010-es években rendkívül sikeresek Koreában, 2012 és 2015 között a tízmilliós nézőszámot meghaladó nyolc koreai alkotás közül öt volt történelmi jellegű, a The Admiral: Roaring Currents pedig 17,61 millió eladott jeggyel minden idők legsikeresebb hazai filmje lett. A legnépszerűbb alkotások itt is fúziós jellegűek: történelmi tényeket ötvöznek képzeletbeli eseményekkel vagy személyekkel. Ilyen alkotás például Az arcismerő vagy A férfi, aki királyt játszott. Az úgynevezett „palotadrámákon” túl a látványos elemekkel szőtt szagukok is sikeresek a 21. században, például az Íjak háborúja, a The Grand Heist vagy a Kalózok. Megjelentek a filmsorozatok is, például a Detective K-filmek, melyekben detektívtörténeteket helyeznek Csoszon-kori díszletbe. Újra előtérbe kerültek az erotikus történelmi filmek is, mint az Erkölcstelen tudós, a The Servant vagy az Empire of Lust.[21][9]

Népszerű témák[szerkesztés]

A legnépszerűbb témák között vannak az alábbiak:[2][21][3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Naver szótár
  2. ^ a b c d e f g h i j k l m TwitchFilm
  3. ^ a b c d e f g h i j k l YumCha
  4. Alison Peirse. Korean Horror Cinema. Edinburgh University Press, 84. o. (2010). ISBN 9780748643103 
  5. Korean Cinema The Exhibition of Moving Pictures and the Advent of Korean Cinema 1897~1925; 19. o.
  6. ^ a b Koreanfilm
  7. Korean Cinema The Sound Film and Militarism 1935~1945; 73–77. o.
  8. Korean Cinema Liberation and the Korean War 1945~1953
  9. ^ a b c d e f Lee
  10. Korean Cinema The Revival the Film Industry 1954~1962; 133–134. o.
  11. Korean Cinema The Korean Cinema Renaissance and Genre Films 1963~1971; 172–174. o.
  12. 국토만리(國土萬里) (koreai nyelven). National Institiute of Korean History. (Hozzáférés: 2014. június 2.)
  13. Korean Cinema The Authoritarian Period and a Depression in the Film Industry 1972~1979; 227. o.
  14. KOCIS 63. o.
  15. KOCIS 65–66. o.
  16. Lee Young-ae could return to iconic series. Korea JoongAng Daily, 2014. március 22. (Hozzáférés: 2014. június 2.)
  17. Empress Ki Hits Its High for the Fourth Time in a Row. MWAVE, 2014. január 28. (Hozzáférés: 2016. január 17.)
  18. "Six Flying Dragons" comes in 1st with 15.8%. Hancinema, 2016. január 12. (Hozzáférés: 2016. január 17.)
  19. Korea.net
  20. D’Sa, Nigel (2006. április 25.). „King and the Clown Retires After Hit Run”. Korea Film Biz Zone, Kiadó: Korean Film Council. (Hozzáférés ideje: 2016. január 7.)  
  21. ^ a b KoBiz 1

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]