Szaguk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Átírási segédlet
szaguk
Az MBC Dramia, számos történelmi film és sorozat forgatási helyszíne
Az MBC Dramia, számos történelmi film és sorozat forgatási helyszíne

Loudspeaker.svg kiejtése

Etimológia: a jokszaguk, „történelmi dráma” szóból[1][2]
Koreai átírás
Hangul 사극
Handzsa 史劇
McCune–Reischauer sagŭk
Átdolgozott sageuk
Yale saguk

A szaguk szó koreai nyelven a „történelmi drámákat” jelöli, legyen az hagyományos színmű, film vagy televíziós sorozat.[1][2] A nem koreai nyelvű irodalomban a szaguk szó leggyakrabban kifejezetten a filmeket és sorozatokat jelöli.[2][3][4]

1923-ban készült el az első történelmi filmnek tartott The Story of Chun-hyang, japán rendezésben, de az első koreai hangosfilm is történelmi film volt. A koreai filmgyártás fénykora az 1950-es évektől az 1980-as évekig tartott, ekkor számos szaguk is készült, mint például I Gjuhvan 1955-ös Cshunhjang-adaptációja. Az 1960-as években a történelmi melodrámák voltak mérvadóak, valamint a harcművészeti filmek. Az 1970-es években a mozi hanyatlani kezdett, az 1980-as években pedig már annyira a televízió vette át a hatalmat, hogy a moziba erotikus történelmi filmekkel próbálták meg visszacsábítani a nézőket. Az 1990-es évekből Im Gvonthek filmjeit, valamint a The Legend of Gingko és a The Eternal Empire című filmeket lehet kiemelni. A 2000-es évektől a szaguk filmek ismét fénykorukat élik a mozikban, 2012 és 2015 között például öt olyan alkotást is vetítettek, amelyek nézőszáma meghaladta a tízmilliót. A valaha volt legsikeresebb koreai film is szaguk: A The Admiral: Roaring Currents 17,6 millió eladott jeggyel zárt 2014-ben.

Az első televíziós sorozatot az állami KBS csatorna tűzte műsorra 1962-ben Kuktho malli címmel. Az 1960-as évek trendjével ellentétben az 1970-es években a drámai történelmi személyek helyett nemzeti hősöket ábrázoltak inkább, mint például I Szunsin vagy Szedzsong király. Az 1980-as évek legmeghatározóbb szaguk klasszikusa a Csoszonvangdzso 500 njon („Csoszon ötszáz éve”) című sorozat volt. Az 1990-es években bár számos minőségi történelmi sorozatot vetítettek, a hagyományos, palotaintrikákat bemutató alkotások nézettsége meg sem közelítette az új formátumú modern sorozatok nézettségét. A 2000-es években született meg a „fúziós szaguk” műfaja, ami megváltoztatta a történelmi sorozatok műfaját Koreában, olyan művekkel, mint a Ho Dzsun, a Tamo vagy A palota ékköve.

A legnépszerűbb témákat a koreai folklór egyes elemei, a híres, hírhedt vagy tragikus életű hercegek, királyok, a nemzeti hősök és a híres nők szolgáltatják mind a filmek, mind a televíziós sorozatok számára.

Története[szerkesztés]

A Jangszan-do 1955-ös posztere

A kezdetek[szerkesztés]

Az első szaguknak nevezhető koreai film a The Story of Chun-hyang („Cshunhjang története”) 1923-ban készült és a japán Hajakava Kosú (早川孤舟) rendezte.[3][5] A koreai folklór egyik legnépszerűbb története a Cshunhjang-történet, vissza-visszatérő alap a koreai filmművészetben, több mint egy tucat film és több televíziós sorozat is készült belőle. Mérföldkövek is fűződnek hozzá, 1935-ben I Mjongu Cshunhjangcshon című alkotása az első koreai hangosfilm.[3][2][6] 1940-től a koreai filmek száma megcsappant, a japán gyarmati filmpolitikának köszönhetően jobbára csak propagandafilmeket volt szabad készíteni, sok filmrendező elmenekült az országból, akik maradtak, azoknak be kellett állniuk a pro-japán táborba, a háború végét követően pedig jobbára a felszabadulást ünneplő alkotások készültek, történelmi témájúak nem nagyon.[7][8]

A koreai háborút követően az 1950-es években a történelmi filmekre a romanticizmus volt jellemző, gyakran női szereplőkre koncentrálva. Ennek oka a színházakban keresendő: népszerűek voltak a nagyszabású koreai operák, amelyeket aztán egy-egy sikeres évadot követően mintegy vászonra adaptáltak. Mivel ezek a történetek az emberi sorsokra, küzdelmekre, érzésekre koncentráltak, a történelmi háttér szinte irreleváns volt. Ezért is inkább a homályos három királyság időszakát preferálták, amiről jóval kevesebbet lehetett tudni, mint a Csoszon vagy a Korjo korról, így nem kellett a történelmi pontossággal foglalkozni. Olyan művek születtek ekkor, mint az 1956-os Vangdzsa Hodongggva Nangnang kongdzsu (왕자호동과 낙랑공주, „Hodong herceg és Nangnang hercegnő”), mely Korea sajátos Rómeó és Júlia-történetét dolgozza fel.[2][9]

Az 1950-es évektől az 1980-as évekig tartó korszakot Cshungmuro, a „koreai Hollywood” fénykorának tartják, évente száznál is több filmet forgattak ebben az időszakban. A rendkívül sikeres történelmi filmek, mint I Gjuhvan 1955-ös Cshunhjang-adaptációja, Kim Gijong (김기영) Jangszan-do (양산도, angol címén Yangsan Province) című melodrámája, vagy Cson Cshanggun 1959-es Kodzsong hvangdzseva isza An Dzsunggun (고종황제와 의사 안중근, angol címén King Gojong and martyr An Jung-Geun) című filmje fellendítették a történelmi filmek iránti igényt.[10]

1960-as évek[szerkesztés]

Az 1960-as évek történelmifilm-sikerei mögött jobbára olyan alkotások álltak, amelyek más közegben már sikeresnek bizonyultak, például a korábbi évtizedekben népszerű rádiójáték formájában, vagy pedig színdarabként, operaként vagy regényként láttak először napvilágot. Ilyen volt például az 1961-es Csang hibin (장희빈), az 1968-as Nesi (내시, Eunuch) vagy az 1969-es Women of Yi Dynasty (이조 여인잔혹사, Idzso joindzsanhoksza). Ebben az időszakban az '50-es évekhez képest a konzervatívabb légkör volt uralkodó, ami részben köszönhető Pak Csong Hi diktatúrájának is. Ennek megfelelően a történelmi melodrámák voltak mérvadóak, azonban akadtak olyan kivételek is, mint Csong Cshanghva Shaw Brothers-inspirálta harcművészeti filmjei.[2] Ebben az időben kezdtek a Csoszon-kor felé fordulni, a királyok és hivatalnokok közötti kapcsolatot bemutatni, amivel az elkövetkezendő évtizedekre meghatározták a történelmi filmek jellegét. A nézők ebben az időszakban már a megtörtént események feldolgozására voltak kíváncsiak, inkább mint homályos, régmúlt legendákra. Korábban a modern élet újdonsága miatt a nézők a megszokott, ismert régi dolgokat keresték a történelmi filmekben, a hatvanas évekre azonban már megszokták a modern életmódot, így ezek a filmek is inkább a dekadens vagy újszerű történeteket preferálták.[9][11][6]

1962-ben került képernyőre a KBS csatornán az első történelmi televíziós sorozat, azaz szaguk, a Kuktho malli (국토만리) Kim Dzsehjong (김재형) rendezésében, mely a Kogurjo királyság idejében játszódott.[3][12]

1970-es évek[szerkesztés]

Az 1970-es években a televíziókészülékek terjedésével a tévésorozatok száma is megnőtt, és akárcsak a mozivásznon, itt is érezhető volt az országot vezető rezsim politikai ideológiája, melynek következtében a drámai történelmi személyek helyébe nemzeti hősöket helyeztek, mint például I Szunsin vagy Szedzsong király.[2] Az ekkor vetített szagukok jobbára legendákkal vegyítették a történelmet. Ennek fő oka az volt, hogy a megnövekedett kereslet miatt a napi epizódokkal vetített sorozatok forgatókönyvéhez átböngészni a handzsával (kínai írásjegyekkel) írt történelmi dokumentumokat szinte lehetetlen vállalkozás lett volna, valamint a legendákat könnyebb volt dramatizálni.[3]

I Bohi (이보희), az O Udong főszereplője 2010-ben

A mozik a televíziózás beindulásának hatására hanyatlani kezdtek,[9] a történelmi filmek közül csupán kettőnek sikerült kasszasikert aratnia: I Gjuung 1971-es Szongung I Szunsin (성웅 이순신) című filmjének, valamint I Szonggu sokadik Cshunhjang-feldolgozásának.[2] A kritika jól fogadta viszont az olyan kosztümös alkotásokat, mint a Gate of Woman (홍살문, Hongszalmun; r: Pjon Dzsangho, 변장호; 1972), az An Executioner (망나니, Mangnani; r: Pjon Dzsangho, 1974), a Concentration of Attention (집념, Csibnjom; r: Cshö Inhjon, 최인현; 1976) vagy az A War Diary (난중일기, Nandzsungilgi; r: Csang Ilho, 장일호; 1977).[13]

1980-as évek[szerkesztés]

Az 1980-as évek legkiemelkedőbb szaguk klasszikusa a Csoszonvangdzso 500 njon (조선왕조500년, „Csoszon ötszáz éve”) című sorozat volt, mely nyolc évig futott, 11 különálló sorozattal, összesen mintegy 800 résszel és a Csoszon-kor történelmét mutatta be. A sorozat érdekessége, hogy a hivatalos Csoszon-kori feljegyzésekre hagyatkozott (egyes források szerint liberális módon) és gyakran vitatott, ellentmondásos témákat, eseményeket is bemutatott. A sorozatot a A palota ékkövét is jegyző I Bjonghun készítette.[3][2][14] Ezzel szemben az állami KBS csatornán futó Keguk (개국, „Az alapítás”) című sorozat, amely Thedzso király államalapítását mutatta be a Twitch Film szerint „teljesen úgy kezelte azt, ahogyan I Szonggje magához ragadta a korjói trónt, mintha mennyei manna lenne (több módon is Cson Duhvan 80-as évekbeli politikai hatalomra emelkedéséhez hasonlítva).”[2]

A televízió által kínált változatos műsorok és programok miatt a koreai mozinak egyetlen kiútja maradt: olyan műfajjal csábítani be a nézőket, amelyet a televízió képernyőjén nem láthatnak: az erotikus filmekkel. Ezen filmek jó része pedig történelmi körítésű volt, és sikereket is aratott a kasszáknál, mint például az O Udong (어우동, 1985) vagy a Ppakkugido pame ununga (뻐꾸기도 밤에 우는가, Does the Cuckoo Cry at Night; 1985). Bár ezekkel az erotikus történelmi filmekkel el lehetett csábítani a nézőket, a szaguk mozifilmek ideje leáldozóban volt Dél-Koreában, ugyanakkor küszöbön állt a televíziós megújulása a műfajnak.[2][3]

1990-es évek[szerkesztés]

An Szonggi (안성기), a The Eternal Empire főszereplője 2009-ben

Az 1990-es évek elején a mozifilmek sorában szinte nem találni történelmi filmeket, kivéve talán Pe Cshangho (배창호) Kkum (꿈, Dream; 1990) című filmjét. 1995-ben készült el a kiváló kritikákat kapó The Eternal Empire (영원한 제국, Jongvonhan cseguk). A film azért különleges, mert általában ha Csoszon ezen időszakát (18. század) dolgozzák fel, akkor a rizsládában megfullasztott Szado koronaherceg szenvedéseire koncentrálnak, ez a film azonban a herceg megölésének politikai követkeményeit helyezi előtérbe. Bár a történelmi film normáitól eltérő mesélésű alkotás nem vonzotta a nézőket, a Grand Bell Awardson nyolc díjat kapott, beleértve a legjobb film és a legjobb rendező díját is.[2] Ebben az időszakban Im Gvonthek filmjeit lehet még kiemelni, valamint az 1996-os The Legend of Gingko című alkotást.[9]

A '90-es években számos minőségi szaguk futott a televíziókban, például a Han Mjonghö (한명회, 1994), a Csang Nokszu (장녹수, 1995), a Tears of the Dragon (용의 눈물, Jongi nunmul; 1996–1998) vagy a King of the Wind (대왕의 길, Tevangi kil; 1998). A nézettség azonban nem érte el a modern sorozatokét, alig volt olyan történelmi sorozat, ami elérte a 30%-os küszöböt (összehasonlításképp: a Sandglass című sorozat nézettsége 50,8% volt[15]).[3]

2000-es évek[szerkesztés]

Kim Szuhjon, a Moon Embracing the Sun főszereplője a sorozat sajtótájékoztatóján
Mun Cshevon színésznő mint Szedzso király lánya a The Princess’ Man című sorozat poszterfotózásán

A 2000-es évek elején a televíziózásban a szaguk műfaja főképp az időseket vonzotta a képernyők elé. A fiatalok számára vonzóbbak voltak a modern sorozatok, amelyekhez könnyebben tudtak viszonyulni. A komplikált történetű, archaikus nyelvezetű, idősebb színészeket felvonultató történelmi sorozatok unalmasak voltak a fiatalabb generációk számára. A változás I Bjonghun producer nevéhez fűződik, aki leszerződtette a fiatal és sikeres Cshö Vanggjut (최완규) a Ho Dzsun (허준) forgatókönyvének megírására. A sorozat nem száraz történelmi eseményekre, háborúkra fókuszált, hanem az emberekre, azon belül is a legendás Csoszon-kori királyi orvos személyére és az érzelmekre. Ezzel megszületett a „fúziós szaguk” műfaja, ami megváltoztatta a történelmi sorozatokat Koreában. 2003-ban került képernyőre a Tamo (다모), Ha Dzsivon főszereplésével, mely az első HD-ben forgatott koreai sorozat volt. Az alkotás egyesítette a trendi doramák irányvonalát a hongkongi akciófilmek wire-fu akciójeleneteivel, miközben fiktív történetet mesélt el egy valós történelmi korban.[3]

Az évtized eleji történelmi sorozatok között igazán nagy nemzetközi sikert az ugyancsak I Bjonghun-rendezte 2003-as A palota ékköve aratott, amelyet 91 országban tűztek műsorra a televíziók (köztük Magyarország is), és mintegy 103,4 millió dolláros bevételt hozott az MBC-nek.[16] A sorozat témaválasztásában újdonságot hozott: olyan női főszereplőt helyezett a középpontba, aki eltért a hagyományos szagukok női főszereplőitől. Korábban királyi ágyasok, hódító szeretők vagy éppen a konfuciánus eszményeket megtestesítő erkölcsös anyák voltak a főszereplők, és a női nézőket ezek a történetek már nem vonzották. Ezzel szemben A palota ékkövének középpontjában egy köznépből származó nő áll, aki Csoszon első női királyi orvosa lett. Ezt a történetet pedig kombinálták a koreai udvari ételek színes világával, olyan elegyet alkotva, amely nem csak Koreában, de külföldön is rendkívüli sikereket aratott. Ugyancsak nagy belföldi és jelentős külföldi sikereket ért el a Csumong, ami 51%-os nézettséget ért el 2007-ben, valamint hétmillió dolláros külföldi eladással zárt.[3] Számos népszerű szaguk került a képernyőkre ezt követően, például a Hvang Dzsini, A királyi ház titkai, a Hong Gildong, a Cshuno, a Moon Embracing the Sun, A császárság kincse[17] vagy a Six Flying Dragons.[18][19]

Ahogy a fúziós szaguk meghódította a képernyőt, lassan a moziba is beszivárgott, főképp a televíziós sorozatok sikere, valamint olyan kínai filmek, mint a Tigris és sárkány, a Hős vagy az amerikai Gladiátor sikere nyomán megnőtt az igény az ilyen jellegű koreai filmekre is.[9] 2003-ban az Untold Scandal került a mozikba a sorozatsztár Pe Jongdzsun főszereplésével. Az igazi fordulópontot a történelmi filmek esetében azonban A király és a bohóc jelentette, ami nem várt sikert aratott a kasszáknál: tizenkét millióan váltottak rá jegyet.[20][3] A kosztümös filmek a 2010-es években rendkívül sikeresek Koreában, 2012 és 2015 között a tízmilliós nézőszámot meghaladó nyolc koreai alkotás közül öt volt történelmi jellegű, a The Admiral: Roaring Currents pedig 17,61 millió eladott jeggyel minden idők legsikeresebb hazai filmje lett. A legnépszerűbb alkotások itt is fúziós jellegűek: történelmi tényeket ötvöznek képzeletbeli eseményekkel vagy személyekkel. Ilyen alkotás például Az arcismerő vagy A férfi, aki királyt játszott. Az úgynevezett „palotadrámákon” túl a látványos elemekkel szőtt szagukok is sikeresek a 21. században, például az Íjak háborúja, a The Grand Heist vagy a Kalózok. Megjelentek a filmsorozatok is, például a Detective K-filmek, melyekben detektívtörténeteket helyeznek Csoszon-kori díszletbe. Újra előtérbe kerültek az erotikus történelmi filmek is, mint az Erkölcstelen tudós, a The Servant vagy az Empire of Lust.[21][9]

Népszerű témák[szerkesztés]

A legnépszerűbb témák között vannak az alábbiak:[2][21][3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Naver szótár
  2. ^ a b c d e f g h i j k l m TwitchFilm
  3. ^ a b c d e f g h i j k l YumCha
  4. Alison Peirse. Korean Horror Cinema. Edinburgh University Press, 84. o (2010). ISBN 9780748643103 
  5. Korean Cinema The Exhibition of Moving Pictures and the Advent of Korean Cinema 1897~1925; 19. o.
  6. ^ a b Koreanfilm
  7. Korean Cinema The Sound Film and Militarism 1935~1945; 73–77. o.
  8. Korean Cinema Liberation and the Korean War 1945~1953
  9. ^ a b c d e f Lee
  10. Korean Cinema The Revival the Film Industry 1954~1962; 133–134. o.
  11. Korean Cinema The Korean Cinema Renaissance and Genre Films 1963~1971; 172–174. o.
  12. 국토만리(國土萬里) (koreai nyelven). National Institiute of Korean History. (Hozzáférés: 2014. június 2.)
  13. Korean Cinema The Authoritarian Period and a Depression in the Film Industry 1972~1979; 227. o.
  14. KOCIS 63. o.
  15. KOCIS 65–66. o.
  16. Lee Young-ae could return to iconic series. Korea JoongAng Daily, 2014. március 22. (Hozzáférés: 2014. június 2.)
  17. Empress Ki Hits Its High for the Fourth Time in a Row. MWAVE, 2014. január 28. (Hozzáférés: 2016. január 17.)
  18. "Six Flying Dragons" comes in 1st with 15.8%. Hancinema, 2016. január 12. (Hozzáférés: 2016. január 17.)
  19. Korea.net
  20. D’Sa, Nigel (2006. április 25.). „King and the Clown Retires After Hit Run”. Korea Film Biz Zone, Kiadó: Korean Film Council. (Hozzáférés ideje: 2016. január 7.)  
  21. ^ a b KoBiz 1

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]