A király és a bohóc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A király és a bohóc
(왕의 남자 Vangi namdzsa)
A király és a bohóc.jpg
A két komédiás: Kam Uszong és I Dzsungi
Rendező I Dzsunik
Producer I Dzsunik
Csong Dzsinvan
Alapmű Kim Theung: I
Műfaj Tragikomédia
filmdráma
Forgatókönyvíró Cshö Szokhvan
Főszerepben Kam Uszong
I Dzsungi
Csong Dzsinjong
Zene I Bjongu
Operatőr Csi Girung
Vágó Kim Szangbom
Kim Dzsebom
Hangmérnök Cshö Thejong
Jelmeztervező Sim Hjonszop
Gyártás
Gyártó Cineworld
Eagle Pictures
Ország  Dél-Korea
Nyelv koreai
Időtartam 119 perc
Költségvetés 4 milliárd von[1]
Forgalmazás
Forgalmazó Cinema Service
CJ Entertainment
Bemutató 2005. december 29.
Bevétel 74 466 867 USD[2]
További információk
IMDb-adatlap
PORT.hu-adatlap

A király és a bohóc (hangul: 왕의 남자Vangi namdzsahandzsa: 王의 男子, nyugaton Wang-ui Namja?; eredeti címe: King and the Clown) 2005-ben bemutatott dél-koreai film Kam Uszong, I Dzsungi és Csong Dzsinjong főszereplésével. A kis költségvetésű, híres sztárokat nélkülöző film[1][3] rendkívüli sikert ért el hazájában, vetítésekor minden idők legsikeresebb koreai filmje volt, több mint 12 millió nézővel.[4] A film forgatókönyve Kim Theung I című színműve alapján készült és számos rangos filmes díjat elnyert, valamint pillanatok alatt sztárrá emelte I Dzsungit.[4] Dél-Korea A király és a bohócot indította a 2006-os legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjért.[5] A film a hagyományos koreai utazó cirkuszok (szadangphe) és az udvari komédiások (kondzsunggvande) világát mutatja be, élesen szembe állítva a könyörtelen Jonszangun királlyal, és mindeközben személyes drámákat kibontakoztatva.[1][6] Bár a film a háttérben meghúzódó, homoszexualitást felvonultató jeleneteiről vált híressé, az alkotók nem LMBT-filmnek szánták, nem a szereplők közötti szexualitás a film központi témája.[1][7]

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csangszeng és Konggil vándorkomédiások, akrobatikus kötélmutatványokat és szatirikus színdarabokat adnak elő. Főnökük az így szerzett pénz kiegészítése gyanánt gyakorta áruba bocsájtja Konggilt, a fiú szinte már nőies szépsége ugyanis megbabonázza az előadásokat figyelő nemes urakat. Csangszeng, akivel Konggil szoros barátságban van, gyűlöli nézni, hogy a fiút úton-útfélen prostitúcióra kényszerítik, és egy nap nem bírja már tovább és szembeszáll a társulat vezetőjével. Dulakodás közben, amikor a főnök el akarja törni Csangszeng lábát, s ezzel koldussorba kényszeríteni, Konggil hátba szúrja a férfit, hogy megmentse társát. Csangszeng és Konggil elmenekülnek, és Csangszeng azt javasolja, menjenek Hanjangba, a fővárosba, ott biztosan jól megfizetik a komédiásokat.

Hanjangban a két férfi beáll egy helyi társulatba, akikkel közösen igen merész darabot visznek színre: a királyt és ágyasát, Nokszut parodizálják, meglehetősen alpári stílusban. Az előadás nagy sikert arat a nép körében, azonban szemtanúja lesz a király főeunuchja, Cshoszon is, aki felháborítónak véli a darabot és halálra akarja korbácsoltatni a társulat tagjait. Kétségbeesésében Csangszeng egyezséget köt az eunuchhal: ha a darabbal sikerül megnevettetni a királyt, elengedi őket, ha nem, akkor viszont bitófán végzik.

A palotában a társulat reszketve adja elő az idegrohamairól hírhedt király előtt a pikáns darabot. Mindenki legnagyobb meglepetésére, a királynak tetszik a szabad szellemű előadás, s még inkább tetszik neki a csinos Konggil. Miniszterei ellenállására fittyet hányva a király udvari komédiásokká nevezi ki a társulatot, s nap mint nap magához hívatja Konggilt, aki külön bábjátékkal szórakoztatja az uralkodót. A király egyre inkább Konggil bűvöletébe esik, a bábjátékok során felszínre kerül az elnyomott gyermekkori trauma: apja megölette az anyját. Csangszeng megneszeli, hogy a király megszállott ragaszkodása a csinos fiúhoz nem fog jóra vezetni és azt javasolja Konggilnek, meneküljenek el a palotából, amíg lehet. Konggil azonban megsajnálja a gyötört lelkű királyt, és maradni akar, egészen addig, amíg egy őrült rohama során a király saját kezével le nem mészárolja apja ágyasait, akkor érti meg, hogy a király menthetetlenül beteg és veszélyes.

Nokszu mindeközben mindent elkövet, hogy bajba keverje új „riválisát” és lemásolva Konggil kézírását, a királyt kritizáló plakátot készít. Csangszeng magára vállalja a tettet, hogy mentse a fiút, s tömlöcbe kerül. Cshoszon eunuch elengedi a férfit azzal, hogy el kell felejtenie Konggilt és elhagyni a palotát azonnal. Csangszeng erre képtelen, inkább kora reggel felmászik a kötélre és hangos játékkal kritizálja a királyt, aki saját íjával kényszeríti földre a komédiást, majd Konggil szeme láttára megvakíttatja. Konggil megpróbál öngyilkos lenni, de az orvosok megmentik az életét. A király arra kényszeríti Csangszenget, hogy vakon kötéltáncoljon, Konggil pedig vele tart. A fiú megkérdi társát, ha újjászületne, mi akarna lenni, arisztokrata-e, netán király; mire Csangszeng azt feleli: komédiás, és Konggil egyetért vele.

A film végén felkelők törnek be a palotába, hogy letaszítsák az őrült kényurat trónjáról, miközben a két komédiás a kötélen táncol felettük, majd a záró képsorokon a társulat idilli képét idézik fel, ahogy táncolva-énekelve szaladnak a mezőn.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főszereplők[4][szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csangszeng vándorkomédiás társulatban él, a csulthagi, azaz a kötélen egyensúlyozás és az akrobatika mestere. Erős, férfias és karizmatikus ember, aki nem hagyja, hogy szeretteit bántsák, és hű saját elveihez és értékrendjéhez.

Konggil szinte teljes ellentéte Csangszengnek, ő is vándorkomédiás, és a két férfit igen szoros barátság, érzelmek kötik össze. Konggil rendkívül nőies, szinte törékeny alkat, a cirkuszi előadások során gyakran ölti magára a női szerepeket, felhívva ezzel magára az arisztokraták figyelmét, akiknek aztán előadás után kénytelen egyéb szolgáltatásokat is nyújtani: a társulat főnöke prostitúcióra kényszeríti.

A király szinte az őrület határán lépdel, gyűlöli apját, aki megölette az édesanyját, mert az ágyasok állandóan rivalizáltak miatta. Gyermekkori traumája miatt labilis elmeállapotú, igen veszélyes emberré vált, aki kénye-kedve szerint gyilkol egy-egy őrületrohamot követően. Magányossága és visszafojtott, időnként felrobbanó dühe miatt irigyli és egyben igényli a vándorkomédiások szabad szellemét, vidámságát, és a szépséges Konggil az egyetlen, aki mellett igazán jól érzi magát.

  • Kang Szongjon mint Csang Nokszu

Kiszengből lett a király ágyasa, hataloméhes és csak magának akarja a királyt, emiatt féltékenység és irigység gyötri, amikor a király minden figyelmét egy fiatal férfinak, Konggilnak szenteli.

További szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csang Hangszon mint Kim Cshoszon, eunuch
  • Ju Hedzsin mint Jukkap, komédiás
  • Csong Szokjong mint Cshilduk, komédiás
  • I Szunghun mint Phalbok, komédiás

Háttér, forgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előzmények, szereplőválogatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csang Hjok, aki sorkatonai behívója miatt nem vállalhatta a főszerepet
A király szerepében Csong Dzsinjong, az eunuch szerepében Csang Hangszon
Csulthagit (koreai kötéltáncot) előadó akrobata a Koreai Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, ahol a film egy részét forgatták
Henggung palota

A film alig több mint négymilliárd vonból[* 1] készült el, ami egy szaguk[* 2] esetében igen alacsony költségvetésnek minősül. I Dzsunik a gyártó Cineworld adósságai miatt Kang Uszok[* 3] rendező-producertől kért és kapott kamatmentes kölcsönt. I már az 1990-es években gondolkodott történelmi dráma forgatásán, végül a tervező csapat egyik tagja ajánlotta neki Kim Theung I című színdarabját, ami felkeltette a rendező érdeklődését. Az egyeztetések azonban nem mentek gond nélkül, Kim és I másképp értelmezték a történetet, Kim számára Konggil volt a főszereplő, It azonban sokkal jobban érdekelte Csangszeng. Ráadásul Kim eleinte csak a profitorientált filmest látta a rendezőben, és nem tartotta érdemesnek a műve átdolgozására. A félreértéseket kiküszöbölték, és I megkezdte a háttérkutatást: egyrészt a szinte elfeledett ősi művészet, a koreai komédiások (szadangphe) életét, másrészt általánosságban az utazó cirkuszosok, udvari bohócok világát tanulmányozta, jórészt William Shakespeare művein keresztül.[1][8] A rendező ugyancsak kikérte az egyik utolsó vándorkomédiás, Kim Gibok (김기복) véleményét is, aki úgy nyilatkozott, a vándor mutatványosokat régen koldusokként kezelték, ezért a férfi–férfi kapcsolat nem volt ritka az ilyen társulatokban, mivel szinte lehetetlen volt az így élő művészeknek feleséget találni, ennek ellenére az érzelmeken, a kötődésen, és nem a fizikai vonzalmon volt a hangsúly – filmjében I is ezt kívánta hangsúlyozni.[3]

Csangszeng szerepére először Csang Hjokot kérték fel, azonban a színésznek be kellett vonulnia katonának, így a rendező I Bomszunak ajánlotta fel a lehetőséget, ő azonban Csanggal való szoros barátsága miatt inkább visszautasította a szerepet, így végül Kam Uszong kapta meg.[9] Csong Dzsinjong korábban többször is dolgozott együtt Ivel, a rendező pedig azt javasolta neki, felejtse el Jonszangun király szokásos történelmi ábrázolását és koncentráljon az emberi érzelmekre, a király tettei mögött meghúzódó emberi, jellembeli motivációkra.[1] Konggil szerepéhez először Pak Heilre gondoltak, végül azonban mégis úgy döntöttek, meghallgatást rendeznek, amit végül az akkor még szinte ismeretlen I Dzsungi nyert meg,[1] akit korábban több száz meghallgatáson utasítottak el, mert „túl femininnek” találták az arcát.[10]

A stáb szembe találta magát a helyszín problémájával is. Kevés pénzük volt, arra semmiképp nem volt elegendő, hogy saját díszletet építsenek. A Csang Hjok visszalépése miatt bekövetkezett több hónapnyi csúszás végül a segítségükre lett, az épp befejezett történelmi sorozat, az Immortal Admiral Yi Sun-sin meglévő díszletét használták, ezzel több százmillió vont spórolva meg.[1]

Forgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A komédiásokat alakító színészeket a hagyományos koreai népzenét játszó Norum Macshi[* 4] együttes és tánccsoport készítette fel a tradicionális hangszerek kezelésére és a színművek előadására mintegy két hónap alatt.[7] Az akrobatikus mutatványokat és egyben a színészek ilyen irányú felkészítését az Anszong Namszadang Paudogi[* 5] társulatra bízták.[6] A kötéltáncos mutatványok nagy részét Kam Uszong maga végezte, csak a legveszélyesebb jelenetekben helyettesítette a tanára.[7]

Az első előadás összetett jelenetének felvételére összesen egy napja volt a stábnak. Általában elég rövid idő alatt kellett mindent felvenniük, a híres „Te vagy ott, én itt vagyok”-jelenetet a dombtetőn például egyetlen óra alatt vették filmre, és ez volt az egyik jelenet, amit I Dzsunginak a meghallgatáson elő kellett adnia. A napszak miatt a környező táj szépségét nem sikerült úgy bemutatniuk, ahogy azt a rendező eltervezte, ezért digitális színjavítással próbáltak javítani rajta. A jelenetnél, ahol a két komédiás Hanjangban párbajra hívja a helyi társulatot, 150 statisztát alkalmaztak. A palotajelenetek felvételére mindösszesen három napjuk volt, és extrém időjárási körülmények nehezítették a munkát, rendkívül meleg volt, és időszakos záporok zavarták meg a munkát. A pekingi opera jelenetét eredetileg nem tervezték olyan látványosra, mint amilyenre sikerült, később döntöttek úgy, hogy színesítik a jelenetet.[7][6]

I Dzsungi Kam javaslatát követve a forgatási szünetekben sem lépett ki a szerepéből, ritkán lehetett mosolyogni látni. A szerepre úgy készült, hogy a színházi bemutatók felvételeit tanulmányozta.[7] A színész a forgatás során meg is sérült, a sötét díszletben egy lépcsőről zuhant le, kórházba szállították, de amint összevarrták a sebet a lábán, visszatért forgatni.[11]

A kosztümök terén a tervező arra törekedett, hogy minél autentikusabbak legyenek. Mivel a kora 16. századi hanbok még nem volt olyan harsány színű, mint amit a nézők a korábbi történelmi filmekben megszokhattak, a ruhák egyszerűnek tűnnek, pasztellszíneket használtak és igyekeztek mellőzni a legtöbb filmben alkalmazott kínai hatást. Egyedül a pekingi opera jeleneténél tettek kivételt, ezzel a jelenettel hangsúlyozva a koreai és a kínai művészetek közötti különbséget. A jelenet nem korhű, mivel a 16. században ez a műfaj még nem létezett, így a koreai udvarban sem ismerhették.[7]

Helyszínek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A palotajelenetek egy részét az észak-csollai Puani Vizuális Élményparkban forgatták, ahol a Cshangdokkung palota egyes épületeinek korhű másai találhatóak,[4][12] míg más jeleneteket a Hvaszong erődben található Henggung palotában vettek fel. A jelenetet, amikor Konggil a bambuszerdőben menekül a rá vadászó íjászok elől, az észak-csollai Kocshangban rögzítették, ugyanott, ahol A palota ékköve egyes jeleneteit is. A záró jelenetsor helyszínéül szolgáló völgy a Kjonggi tartománybeli Jangphjong megyében található, a Jumjongszan és a Tebuszan hegyek között. Ugyancsak a közelben forgatták a jelenetet, ahol a két komédiás vaknak tetteti magát.[4] A helyszínek közé tartozott még a Koreai Szabadtéri Néprajzi Múzeum Kjonggiban.[7]

Zene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A film zenéjében a hagyományos koreai hangszerek mellett a zeneszerző a vonós hangszerekre is erőteljesen támaszkodott.[6]

Az összes szám szerzője I Bjongu[6].

# Cím Hossz
1. 가려진 Karjodzsin (Elfátyolozva) 5:53
2. 먼길 Mongil (Hosszú út) 1:35
3. 각시탈 Kaksithal (Női maszk) 0:48
4. 돌아올수 없는 Toraolszu omn-nun (Nincs visszaút) 1:34
5. 너 거기 있니? 나 여기 있어 No kogi inn-ni? Na jogi isszo (Te ott vagy? Én emitt vagyok.) 1:29
6. 세상속으로 Szeszangszoguro (A világba) 1:45
7. 위험한 제의 하나 Ühomhan csei hana (Veszélyes javaslat 1) 0:45
8. 행복한 광대들 Hengbokhan kvangdedul (Boldog komédiások) 1:32
9. 내가 왕이 맞느냐? Nega vangi mannunja? (Én vagyok a király vagy sem?) 0:49
10. 위험한 제의 둘 Ühomhan csei dul (Veszélyes javaslat 2) 0:45
11. 꿈꾸는 광대들 Kkumkkunun kvangdedul (Álmodozó komédiások) 1:01
12. 수청 Szucshong (Szolgálólány) 1:07
13. 인형 놀이 Inhjong nori (Játék a babákkal) 1:06
14. 연정 Jondzsong (Romantikus érzelmek) 0:50
15. 그림자 놀이 - 봉황은 울지 않는다 Kurimdzsa nori - Bonghvangun uldzsi anhnunda (Árnyjáték - A főnix nem sír) 1:48
16. 피적삼의 울음소리 Phidzsokszami urumszogi (A véres rongyok sikolya) 1:52
17. 광대사냥 Kvangdeszanjang (Bohócvadászat) 1:40
18. 광대의 죽음 Kvangdei csugum (A bohóc halála) 0:45
19. 어서쏴 Oszoszzva (Lőj hát) 0:39
20. 질투 Csilthu (Féltékenység) 0:36
21. 장생의 분노 Csangszengi punno (Csangszeng haragja) 1:21
22. 내가 썼소 Nega szossz-szo (Én írtam) 0:54
23. 애원 Evon (Mentség) 1:03
24. 장생의 외침 Csangszengi öcshim (Csangszeng kiáltása) 1:48
25. 눈먼 장생 Nunmon Csangszeng (Vak Csangszeng) 3:30
26. 자궁속으로 Csagungszoguro (Az anyaméhbe) 1:24
27. 반정의 북소리 Pandzsongi pukszori (Pandzsong dobolása) 0:39
28. 반허공 Panhogong (A levegőben) 3:56
29. 에필로그 - 돌아오는길 Ephillogu - Toraonungil (Epilógus - Úton hazafelé) 3:22
30. 반허공 Panhogong (gitár verzió) (A levegőben) 3:54

Fogadtatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I Dzsungi a film rajongói találkozóján Csedzsu szigetén

Dél-Koreában a film minden idők legsikeresebb filmje lett, négy hónapig vetítették és összesen 12,3 millió jegyet adtak el rá, csak a fővárosban több mint 3,5 milliót.[13][1] Az első héten 6,5 milliárd vonos bevétellel lett első az eladások tekintetében,[14] nemzetközileg pedig összesen 74,4 millió amerikai dollárral zárt.[2]

Az alacsonynak számító költségvetésből készült film sikere meglepő volt, különösen a tradicionális témáját és a homoszexuális felhangot tekintve. A siker a készítőket is meglepte, akik nem számítottak hárommilliónál több nézőre,[1][7] különösen mivel sem a rendező, sem a színészek nem tartoztak a sztárok közé, mint például a Thegukki vagy a Silmido című, hasonlóan több mint tíz millió főt vonzó mozik esetében.[15][16] Dél-Korea úgy döntött, ezt a filmet indítja a 2006-os legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjért.[5]

A filmet a hazai és a külföldi kritikusok is jól fogadták, azonban a Twitch Film kritikusa megjegyzi, hogy a nyugati média jobbára a homoszexualitásra, a király Konggil iránti megszállottságára és a két komédiás közötti kimondatlan szerelemre koncentrált, a Brokeback Mountain – Túl a barátságon című filmhez hasonlítva az alkotást, ami a Twitch Film szerint egyáltalán nem a film központi témája.[1][7] A rendező többször is hangsúlyozta, hogy a filmben megjelenített homoszexualitás nem igazodik a nyugati nézők elképzeléseihez: „Ez nem olyan homoszexualitás, mint amit Nyugaton ismernek. Nem olyan, mint a Brokeback Mountainben. Ott a homoszexualitás a végzet, nem pedig választás eredménye. Itt [A király és a bohócban] viszont [szükséges] gyakorlat.”[3]

A DVDTalk kritikusa, Thomas Spurlin dicsérte a színészek alakítását, és különösen kiemelte I Dzsungit, aki szerinte remek választás volt az igen kényes szerepre.[17] Ezzel szemben a Flixist kiábrándítónak tartotta a színész játékát egyes jelenetekben, a filmet azonban „fantasztikusnak” ítélte, az angol nyelvű feliratok túlzott shakespeare-i jellegétől eltekintve.[18] A Twitch Film és a Koreanfilm.org is egyaránt a kiváló történetmesélési technikának tulajdonítja a film kivételes sikerét, annak, hogy a nézők minden korosztályát képes volt megszólítani, időseket és fiatalokat egyaránt, különösebb marketing nélkül is.[1][19] Utóbbi kritikus a két főszereplő játékát is kiemelte: „A jól kidolgozott cselekményen kívül a film igazi fénypontja mégis a két komédiás szerepjátéka. Mindkét színész lenyűgöző a szópárbajokban és az előadások alatti elragadtatásukat tekintve; az ember azt kívánja, bárcsak több ilyen jelenet lenne.”[19]

Az alkotás az akkor kezdő színész I Dzsungit azonnal sztárrá emelte,[1] és a Koreanfilm.org megjegyzi, hogy általánosan az a vélekedés, I beválogatása miatt sikerült a filmre rekordmennyiségű jegyet eladni.[19] A színész maga úgy nyilatkozott: „A nőies szerep újdonság volt számomra, és élveztem, hogy gyönyörűnek neveztek”,[10] azonban azt is hozzátette, nem szeretné, ha beskatulyáznák a szerep miatt.[20]

Díjak és elismerések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2006 Blue Dragon Film Awards[21]

  • Legjobb filmzeneI Bjongu
  • Legjobb film (jelölés)
  • Legjobb színész – Kam Uszong (jelölés)
  • Legjobb rendező – I Dzsunik (jelölés)
  • Legjobb férfi mellékszereplő – Ju Hedzsin (jelölés)
  • Legjobb női mellészereplő – Kang Szongjon (jelölés)
  • Legjobb művészeti rendezés – Kang Szungjong (jelölés)
  • Legjobb vizuális effektek (jelölés)
  • Legjobb új színész – I Dzsungi (jelölés)

2007 Deauville American Film Festival[21]

  • Zsűri díja

2006 Grand Bell Awards[21]

  • Legjobb film
  • Legjobb színészKam Uszong
  • Legjobb rendezőI Dzsunik
  • Legjobb férfi mellékszereplőJu Hedzsin
  • Legjobb forgatókönyvCshö Szokhvan
  • Legjobb operatőri munka
  • Legjobb új színészI Dzsungi
  • Legjobb női mellészereplő – Kang Szongjon (jelölés)
  • Legjobb művészeti rendezés – Kang Szungjong (jelölés)
  • Legjobb jelmez (jelölés)
  • Legjobb vágás – Kim Dzsebom és Kim Szangbom (jelölés)
  • Legjobb zene – I Bjongu (jelölés)
  • Legjobb hang (jelölés)

2006 Korean Film Awards[21]

  • Legjobb új színészI Dzsungi
  • Legjobb film (jelölés)
  • Legjobb rendező – I Dzsunik (jelölés)
  • Legjobb női mellészereplő – Kang Szongjon (jelölés)
  • Legjobb művészeti rendezés – Kang Szungjong (jelölés)

2006 Paeksang Arts Awards[21]

  • Legjobb új színészI Dzsungi
  • Zsűri díja
  • Legjobb film (jelölés)
  • Legjobb színész – Kam Uszong (jelölés)
  • Legjobb rendező – I Dzsunik (jelölés)
  • Legjobb forgatókönyv – Cshö Szokhvan (jelölés)

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 2013. decemberi árfolyamon kb. 835 millió forint
  2. Koreai történelmi dráma, lásd még: szaguk
  3. A Public Enemy rendezője.
  4. Noreum Machi. (Hozzáférés: 2013. december 13.)
  5. Namsadang. Anseong Namsadang Baudeogi. (Hozzáférés: 2013. december 13.)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a King and the Clown című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.