„Szerkesztő:Shimarin/próbalap” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
32. sor: 32. sor:


Az ''NG''-ben a játékos szellemjárta helyszíneket jár be a lelkekkel kapcsolatos nyomok után kutatva, hogy megtisztítsa vagy elpusztítsa a lelkeket. A nyomozás partnerszereplőkkel közösen zajlik, akikkel a főszereplő kötelékeket alakíthat ki. A játék rendezője Ataka Motoja, producere Csikami Hadzsime, míg tervezője Miura Júki és Kokubu Tomohiro volt. A játékot úgy fejlesztették, hogy az a szövegkönyve és a főszereplője képében élés ellentétet állítson a sorozat előző tagjával szemben; a fokozatosan bevezetett horrorelemekkel és a forrófejű főszereplővel. A kritikusok dicsérték a játék történetét, jellemábrázolását és látványvilágát, és ajánlották azt az ázsiai horror rajongóinak.
Az ''NG''-ben a játékos szellemjárta helyszíneket jár be a lelkekkel kapcsolatos nyomok után kutatva, hogy megtisztítsa vagy elpusztítsa a lelkeket. A nyomozás partnerszereplőkkel közösen zajlik, akikkel a főszereplő kötelékeket alakíthat ki. A játék rendezője Ataka Motoja, producere Csikami Hadzsime, míg tervezője Miura Júki és Kokubu Tomohiro volt. A játékot úgy fejlesztették, hogy az a szövegkönyve és a főszereplője képében élés ellentétet állítson a sorozat előző tagjával szemben; a fokozatosan bevezetett horrorelemekkel és a forrófejű főszereplővel. A kritikusok dicsérték a játék történetét, jellemábrázolását és látványvilágát, és ajánlották azt az ázsiai horror rajongóinak.


==Games developed==
{| class="wikitable sortable"
|-
! Year
! Title
! Platform(s)
! Notes
|-
|1991
|''Dizzy''
|rowspan="3"|[[MSX2]]
|rowspan="3"|Developer
|-
|1992
|''Dix''
|-
|1993
|''D.A.S.S.''
|-
|rowspan="2"|2000
|''[[Pro Darts]]''
|rowspan="6"|[[Game Boy Color]]
|Supporting developer [[Vicarious Visions]]
|-
|''[[Rescue Heroes: Fire Frenzy]]''
|Supporting developer [[Vicarious Visions]]
|-
|rowspan="5"|2001
|''[[Sea-Doo Hydrocross]]''
|Supporting developer [[Vicarious Visions]]
|-
|''[[SpongeBob SquarePants: Legend of the Lost Spatula]]''
|Supporting developer [[Vicarious Visions]]
|-
|''[[Suske & Wiske: de Tijdtemmers]]''
|Developer
|-
|''[[Kelly Club: Clubhouse Fun]]''
|Developer
|-
|''[[Power Rangers: Time Force (video game)|Power Rangers: Time Force]]''
|rowspan="5"|[[Game Boy Advance]]
|Supporting developer [[Vicarious Visions]]
|-
|2002
|''[[Artifact (GBA game)|Artifact]]'' (Formerly "Calculus")
|Developer
|-
|rowspan="3"|2003
|''[[X2: Wolverine's Revenge]]''
|Supporting developer [[Vicarious Visions]] with GBA conversion
|-
|''[[Muppets: On with the Show]]''
|Supporting developer [[Vicarious Visions]]
|-
|''[[Spy Muppets: License to Croak]]''
|Supporting developer [[Vicarious Visions]]
|-
|2004
|rowspan="2"|''[[Wade Hixton's Counter Punch]]''
|Game Boy Advance
|rowspan="8"|Developer
|-
|rowspan="3"|2006
|rowspan="7"|[[DigiBlast]]
|-
|''Gormiti 1: The Masters of Gorm Island''
|-
|''Truckz''
|-
|rowspan="10"|2007
|''Cuccioli Cerca Amici''
|-
|''Gormiti 2: Lotta Oscura''
|-
|''Gormiti 3: Aggualo nella Valle''
|-
|''SparkBlast''
|-
|''[[High School Musical: Livin' the Dream]]''
|Game Boy Advance
|Supporting developer [[Artificial Mind and Movement|A2M]]
|-
|''[[State Shift]]''
|rowspan="2"|[[PlayStation Portable]]
|Developer
|-
|''[[Xyanide Resurrection]]''
|Supporting developer [[Playlogic Entertainment]]
|-
|''[[Marvel Trading Card Game]]''
|rowspan="8"|[[Nintendo DS]]
|Supporting developer [[1st Playable Productions]]
|-
|''[[Puzzlequest]]''
|DS Conversion
|-
|''[[The Suite Life of Zack & Cody: Circle of Spies]]''
|Supporting developer [[Artificial Mind and Movement|A2M]]
|-
|rowspan="6"|2008
|''[[GoPets: Vacation Island]]''
|Supporting developer [[1st Playable Productions]]
|-
|''[[Dragon Hunters (video game)|Dragon Hunters]]''
|Developer
|-
|''[[Polar Bowler]]''
|DS conversion
|-
|''[[Think Kids]]''
|Developer
|-
|''[[Tropix (video game)|Tropix]]''
|DS conversion
|-
|''[[Bang Attack]]''
|[[Wii]]
|Developer
|-
|rowspan="11"|2009
|''[[Gripskids: Deutsch]]''
|rowspan="15"|Nintendo DS
|Developer
|-
|''[[Marvel Trading Card Game]]''
|Developer
|-
|''[[Gripskids: Mathematik]]''
|Developer
|-
|''[[Gripskids: Sachkunde]]''
|Developer
|-
|''[[Just Sing!]]''
|Developer
|-
|''[[My Virtual Tutor Reading: Pre-K to Kindergarten]]''
|Supporting developer [[1st Playable Productions]]
|-
|''[[My Virtual Tutor Reading: Kindergarten to 1st Grade]]''
|Supporting developer [[1st Playable Productions]]
|-
|''[[My Virtual Tutor Reading: 1st Grade to 2nd Grade]]''
|Supporting developer [[1st Playable Productions]]
|-
|''[[Princess in Love (video game)|Princess in Love]]''
|Developer
|-
|''[[Rummikub (video game)|Rummikub]]''
|Developer
|-
|''[[Think Kids 2]]''
|Developer
|-
|rowspan="5"|2010
|''[[Aliens in the Attic (video game)|Aliens in the Attic]]''
|Developer
|-
|''[[Cats & Dogs: the Revenge of Kitty Galore (video game)|Cats & Dogs: the Revenge of Kitty Galore]]''
|Developer
|-
|''[[Dance! It's your Stage]]''
|Developer
|-
|''[[Music für Kids]]''
|Developer
|-
|''[[Bejeweled 2]]''
|rowspan="2"|Wii
|Developer
|-
|rowspan="6"|2011
|''[[Het Studio 100 Speel Eiland]]''
|Developer
|-
|''[[HOP (video game)|HOP]]''
|rowspan="4"|Nintendo DS
|Developer
|-
|''[[Jewel Quest IV: Heritage]]''
|Developer
|-
|''[[Lost Treasures of Alexandria]]''
|Developer
|-
|''[[Real Crimes: The Unicorn Killer]]''
|Developer
|-
|''[[Mahjong 3D: Warriors of the Emperor]]''
|rowspan="4"|[[Nintendo 3DS]]
|Developer
|-
|rowspan="3"|2012
|''Azada''
|Developer
|-
|''[[Secret Mysteries in London]]''
|Developer
|-
|''[[Mad Dog McCree]]''
|Developer
|-
|rowspan="12"|2013
|''[[SpongeBob SquarePants: Plankton's Robotic Revenge]]''
|Nintendo DS
|Supporting developer [[Behaviour Interactive]]
|-
|rowspan="3"|''[[Terraria]]''
|[[PlayStation 3]]
|rowspan="3"|Handled port
|-
|[[PlayStation Vita]]
|-
|[[Xbox 360]]
|-
|''4 Elements''
|rowspan="11"|Nintendo 3DS
|rowspan="11"|Developer
|-
|''Hidden Expedition Titanic''
|-
|''Jewel Quest IV: Heritage''
|-
|''Jewel Quest: The Sapphire Dragon''
|-
|''Luxor HD''
|-
|''Mystery Case Files: Dire Grove''
|-
|''Mystery Case Files: Ravenhearst''
|-
|''Mystery Case Files: Return to Ravenhearst''
|-
|rowspan="4"|2014
|''Mindfeud''
|-
|''Proun+''
|-
|''Sumico''
|-
|''[[Terraria]]''
|[[PlayStation 4]]
|Handled port
|-
|rowspan="4"|2015
|''Dinox''
|rowspan="2"|[[Wii U]]
|rowspan="2"|Developer
|-
|''Smart Adventures – Mission Math: Sabotage at the Space Station''
|-
|''Gunslugs 2''
|rowspan="3"|Nintendo 3DS
|rowspan="44"|Handled port
|-
|''[[Toki Tori|Toki Tori 3D]]''
|-
|rowspan="2"|2016
|''[[Gunslugs]]''
|-
|''[[Terraria]]''
|rowspan="2"|Wii U
|-
|rowspan="9"|2017
|''[[Earthlock]]''
|-
|rowspan="3"|''[[Oceanhorn: Monster of Uncharted Seas]]''
|[[Nintendo Switch]]
|-
|PlayStation 4
|-
|PlayStation Vita
|-
|''Wuppo''
|PlayStation 4
|-
|''[[Blossom Tales]]''
|rowspan="7"|Nintendo Switch
|-
|''[[Rive (video game)|Rive: Ultimate Edition]]''<ref name="NLcitesSwitchconfirmation">{{cite web|first=Thomas |last=Whitehead |url=http://www.nintendolife.com/news/2017/02/rive_is_coming_to_the_nintendo_switch_this_year_with_an_exclusive_expansion |title=RIVE is Coming to the Nintendo Switch This Year With an 'Exclusive Expansion' |publisher=[[Nintendo Life]] |date=27 February 2017 |accessdate=27 February 2017}}</ref>
|-
|''[[Monopoly video games|Monopoly for Nintendo Switch]]''<ref>{{cite web|url=http://www.nintendolife.com/news/2017/04/monopoly_coming_to_nintendo_switch_with_hd_rumble_dice_rolling/|title=Monopoly Coming To Nintendo Switch With HD Rumble Dice Rolling|website=Nintendo Life|date=April 13, 2017|accessdate=June 14, 2017}}</ref>
|-
|''[[Little Nightmares]]''
|-
|rowspan="6"|2018
|''[[Escapists 2]]''
|-
|''[[Into the Breach]]''
|-
|''Risk''
|-
|''[[8-Bit Armies]]''
|rowspan="2"|PlayStation 4
|-
|''[[Underworld Ascendant]]''
|-
|''[[Killer7]]''
|Microsoft Windows
|-
|rowspan="4"|2019
|''[[Ni no Kuni: Wrath of the White Witch|Ni no Kuni: Wrath Of The White Witch]]''
|rowspan="3"|Nintendo Switch
|-
|''[[Swords & Soldiers II: Shawarmageddon]]''
|-
|rowspan="2"|''[[The Caligula Effect|The Caligula Effect: Overdose]]''
|-
|rowspan="2"|Microsoft Windows
|-
|rowspan="13"|2020
|rowspan="2"|''[[The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel III]]''
|-
|rowspan="7"|Nintendo Switch
|-
|''[[Adam's Venture|Adam's Venture: Origins]]''
|-
|''[[No More Heroes (video game)|No More Heroes]]''
|-
|''[[No More Heroes 2: Desperate Struggle]]''
|-
|''[[Oceanhorn 2: Knights of the Lost Realm]]''
|-
|''[[Prinny: Can I Really Be the Hero?]]''
|-
|''[[Prinny 2: Dawn of Operation Panties, Dood!]]''
|-
|rowspan="3"|''Monstrum''
|Nintendo Switch
|-
|PlayStation 4
|-
|Xbox One
|-
|''Little Nightmares''
|rowspan="3"|[[Google Stadia]]
|-
|''[[Monopoly video games|Monopoly]]''<ref>{{Cite web|last=Bradshaw|first=Kyle|date=2020-04-28|title=Ubisoft released Monopoly for Google Stadia|url=https://9to5google.com/2020/04/28/ubisoft-stadia-monopoly-crew-2/|access-date=2020-08-03|website=9to5Google|language=en-US}}</ref>
|-
|rowspan="10"|2021
|rowspan="6"|''[[Scott Pilgrim vs. the World: The Game]]''
|-
|a
|-
|Microsoft Windows
|-
|Nintendo Switch
|-
|PlayStation 4
|-
|[[Xbox One]]
|}



== Játékmenet ==
== Játékmenet ==

A lap 2021. január 18., 00:25-kori változata

Alexiosz és Kasszandra
Assassin’s Creed-szereplő
Megjelenési információk
Első játékAssassin’s Creed: Odyssey (2018)
Utolsó játékAssassin’s Creed: Odyssey - The Fate of Atlantis (2019)
CsaládjaLeonidas I (grandfather)
Myrrine (mother)
Nikolaos (stepfather)
Stentor (stepbrother)
Pythagoras (father)
NemzetiségeGörög

Alexiosz (görögül: Αλέξιος) és Kasszandra (görögül: Κασσάνδρα) kitalált szereplők a Ubisoft Assassin’s Creed videójáték-sorozatából, akik a 2018-as Assassin’s Creed: Odyssey főszereplői voltak, illetve az Assassin’s Creed: Rebellion mobiltelefonos spin-offban is megjelentek megnyitható szereplőkként. Alexioszt és Kasszandrát Michael Antonakos és Melissanthi Mahut formálja meg a motion capture technikán keresztül.

A sorozat alternatív történelmi helyszínén belül mindkét szereplő egy testvérpár tagja, akiket gyermekkoruk során Püthia, Delphoi jósnőjének próféciájának nyomására elválasztottak egymástól és a spártai szüleiktől. A testvérek anyjukon, Myrinne-en keresztül I. Leónidasz kitalált verziójának leszármazottai, aki aláereszkedett a túlvilágis Isuból, az „Első civilizációbol” és egy fantasztikus erőkkel átitatott lándzsát viselt. Az Odysseyben a játékosok eldönthetik, hogy főhősként Alexioszt vagy Kasszandrát irányítják; a választott testvér az idősebb testvér lesz a játék narratívájában, aki egy a Tajgetoszon történt gyermekkori traumatikus élmény óta Kefaloniá szigetén éli az életét. Az Odyssey a főhőse a klasszikus Görögországon átívelő utazását követi a peloponnészoszi háború alatt, amely során megpróbál újraegyesülni a családjával és megkísérli levadászni a háború kitervelőiként ábrázolt „Kozmosz szektája” nevű titkos társaság tagjait. Mivel a játékos bármelyik szereplőt választhatja, ezért a játék főszereplője körül folyó párbeszédek túlnyomó többsége nemsemleges, az alkalmi kivételektől eltekintve. A sorozat kánonában Kasszandra a hivatalos főszereplő, így az Odyssey 2018 októberében megjelent megregényesítésében is ő szerepel, majd később az Odyssey folytatásában, az Assassin’s Creed: Valhallában ismét megerősítették ezt.

Mindkét szereplő pozitív kritikai és rajongói fogadtatásban részesült. Kasszandra kiváltképp nagy figyelmet kapott a nemek közötti egyenlőség és a női nem videójátékokban való pozitív képviselete miatt, illetve Mahut színészi teljesítménye is egyöntetű kritikai elismerésben részesült.







A Spirit Hunter: NG[* 1] 2018-ban megjelent visual novel kalandjáték, melyet az Experience Inc. fejlesztett és jelentetett meg. Az NG a Spirit Hunter sorozat második tagja a 2017-ben megjelent Spirit Hunter: Death Mark után, a sorozat harmadik tagja a tervek szerint 2021-ben megjelenő Sibito magire lesz. A játék eredetileg PlayStation Vitára jelent meg, később PlayStation 4, Microsoft Windows és Nintendo Switch platformokra is átírták azt.

Az NG-ben a játékos szellemjárta helyszíneket jár be a lelkekkel kapcsolatos nyomok után kutatva, hogy megtisztítsa vagy elpusztítsa a lelkeket. A nyomozás partnerszereplőkkel közösen zajlik, akikkel a főszereplő kötelékeket alakíthat ki. A játék rendezője Ataka Motoja, producere Csikami Hadzsime, míg tervezője Miura Júki és Kokubu Tomohiro volt. A játékot úgy fejlesztették, hogy az a szövegkönyve és a főszereplője képében élés ellentétet állítson a sorozat előző tagjával szemben; a fokozatosan bevezetett horrorelemekkel és a forrófejű főszereplővel. A kritikusok dicsérték a játék történetét, jellemábrázolását és látványvilágát, és ajánlották azt az ázsiai horror rajongóinak.


Games developed

Year Title Platform(s) Notes
1991 Dizzy MSX2 Developer
1992 Dix
1993 D.A.S.S.
2000 Pro Darts Game Boy Color Supporting developer Vicarious Visions
Rescue Heroes: Fire Frenzy Supporting developer Vicarious Visions
2001 Sea-Doo Hydrocross Supporting developer Vicarious Visions
SpongeBob SquarePants: Legend of the Lost Spatula Supporting developer Vicarious Visions
Suske & Wiske: de Tijdtemmers Developer
Kelly Club: Clubhouse Fun Developer
Power Rangers: Time Force Game Boy Advance Supporting developer Vicarious Visions
2002 Artifact (Formerly "Calculus") Developer
2003 X2: Wolverine's Revenge Supporting developer Vicarious Visions with GBA conversion
Muppets: On with the Show Supporting developer Vicarious Visions
Spy Muppets: License to Croak Supporting developer Vicarious Visions
2004 Wade Hixton's Counter Punch Game Boy Advance Developer
2006 DigiBlast
Gormiti 1: The Masters of Gorm Island
Truckz
2007 Cuccioli Cerca Amici
Gormiti 2: Lotta Oscura
Gormiti 3: Aggualo nella Valle
SparkBlast
High School Musical: Livin' the Dream Game Boy Advance Supporting developer A2M
State Shift PlayStation Portable Developer
Xyanide Resurrection Supporting developer Playlogic Entertainment
Marvel Trading Card Game Nintendo DS Supporting developer 1st Playable Productions
Puzzlequest DS Conversion
The Suite Life of Zack & Cody: Circle of Spies Supporting developer A2M
2008 GoPets: Vacation Island Supporting developer 1st Playable Productions
Dragon Hunters Developer
Polar Bowler DS conversion
Think Kids Developer
Tropix DS conversion
Bang Attack Wii Developer
2009 Gripskids: Deutsch Nintendo DS Developer
Marvel Trading Card Game Developer
Gripskids: Mathematik Developer
Gripskids: Sachkunde Developer
Just Sing! Developer
My Virtual Tutor Reading: Pre-K to Kindergarten Supporting developer 1st Playable Productions
My Virtual Tutor Reading: Kindergarten to 1st Grade Supporting developer 1st Playable Productions
My Virtual Tutor Reading: 1st Grade to 2nd Grade Supporting developer 1st Playable Productions
Princess in Love Developer
Rummikub Developer
Think Kids 2 Developer
2010 Aliens in the Attic Developer
Cats & Dogs: the Revenge of Kitty Galore Developer
Dance! It's your Stage Developer
Music für Kids Developer
Bejeweled 2 Wii Developer
2011 Het Studio 100 Speel Eiland Developer
HOP Nintendo DS Developer
Jewel Quest IV: Heritage Developer
Lost Treasures of Alexandria Developer
Real Crimes: The Unicorn Killer Developer
Mahjong 3D: Warriors of the Emperor Nintendo 3DS Developer
2012 Azada Developer
Secret Mysteries in London Developer
Mad Dog McCree Developer
2013 SpongeBob SquarePants: Plankton's Robotic Revenge Nintendo DS Supporting developer Behaviour Interactive
Terraria PlayStation 3 Handled port
PlayStation Vita
Xbox 360
4 Elements Nintendo 3DS Developer
Hidden Expedition Titanic
Jewel Quest IV: Heritage
Jewel Quest: The Sapphire Dragon
Luxor HD
Mystery Case Files: Dire Grove
Mystery Case Files: Ravenhearst
Mystery Case Files: Return to Ravenhearst
2014 Mindfeud
Proun+
Sumico
Terraria PlayStation 4 Handled port
2015 Dinox Wii U Developer
Smart Adventures – Mission Math: Sabotage at the Space Station
Gunslugs 2 Nintendo 3DS Handled port
Toki Tori 3D
2016 Gunslugs
Terraria Wii U
2017 Earthlock
Oceanhorn: Monster of Uncharted Seas Nintendo Switch
PlayStation 4
PlayStation Vita
Wuppo PlayStation 4
Blossom Tales Nintendo Switch
Rive: Ultimate Edition[3]
Monopoly for Nintendo Switch[4]
Little Nightmares
2018 Escapists 2
Into the Breach
Risk
8-Bit Armies PlayStation 4
Underworld Ascendant
Killer7 Microsoft Windows
2019 Ni no Kuni: Wrath Of The White Witch Nintendo Switch
Swords & Soldiers II: Shawarmageddon
The Caligula Effect: Overdose
Microsoft Windows
2020 The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel III
Nintendo Switch
Adam's Venture: Origins
No More Heroes
No More Heroes 2: Desperate Struggle
Oceanhorn 2: Knights of the Lost Realm
Prinny: Can I Really Be the Hero?
Prinny 2: Dawn of Operation Panties, Dood!
Monstrum Nintendo Switch
PlayStation 4
Xbox One
Little Nightmares Google Stadia
Monopoly[5]
2021 Scott Pilgrim vs. the World: The Game
a
Microsoft Windows
Nintendo Switch
PlayStation 4
Xbox One


Játékmenet

A Spirit Hunter: NG visual novel kalandjáték,[6] melyben a játékos lelkek üldözése közben szellemjárta helyszíneken nyomoz, az adott ügyhöz kapcsolódó nyomok után kutatva, point-and-click stílusban. A játékost bizonyos pontokon „krzízisdöntések” elé állítják, ahol egy megadott időintervallumon belül helyes döntések sorozatát kell meghoznia, hogy elszökjön az üldözője elől; ha ez nem sikerül, akkor a szegmens eléjéről újraindul a játék, hogy újra megpróbálhassa teljesíteni azt. Más alkamakkor a főhős „vérmetria” képességének használatával, vérnyomok megérintésével látomások nyerhetőek arról az eseményről, amely során azok odakerültek. A játékosnak a nyomozások alkalmával opcionális mellékküldetések sorozatához is hozzáférése van, melyekben a főhős szöveges üzeneteket kap, arra buzdítva a játékost, hogy az üzenetekeben leírt tárgyakba elrejtett kártyákat kutasson fel.[7]

Fejlesztés

A Spirit Hunter: NG-t az Experience Inc. fejlesztette, rendezője Ataka Motoja, producere Csikami Hadzsime, míg tervezője Miura Júki és Kokubu Tomohiro volt. Írója Kobajasi Kunimicu, Okano Szatoru, Obara Makoto, Jahagi Kjó és Szeki Rjóko,[8] szereplőtervezője Szumio Fumija, lélektervezője Kera, koncepcióművésze Oja Kazuhiro,[9] míg zeneszerzője Naoaki Jimbo volt.[8]

A fejlesztőcsapat a megfelelő hangulat megteremtése érdekében több tízezer koncepciórajzot nézett meg a játék művészi pozíciójának betöltendő személy kiválasztásához, illetve minden egyes fejezetet több alkalommal is végig játszottak és az elejéről újrakészítették azokat, ha azok nem feleltek meg az elképzeléseiknek. Az NG-t úgy írták, hogy főszereplője az előző játék váratlanul veszélyes helyzetbe kerülű amnéziás, középkorú főhősének szöges ellentéte legyen, így az egy forrófejű diák, aki impulzívan cselekszik és a körülötte kialakuló szituáció fokozatosan kerül bemutatásra.[10] A játékot úgy tervezték, hogy a mindennapi életben mutassa be a horrort, ami a játékos által bejárható helyszínekben mutatkozik meg, szemben az előző játék szellemjárta helyszíneivel.[11]

A játékot 2018 áprilisában, a Famicú magazin hasábjain jelentették be,[12] és Japánban 2018. szeptember 13-án jelentette meg az Experience Inc. PlayStation Vitára.[1] A játéknak eredetileg 2018. augusztus 9-én kellett volna megjelennie.[13] A Vita-kiadást 2019. február 21-én egy PlayStation 4-átirat követte.[14] A játékot nemzetközileg az Aksys Games jelentette meg 2019. október 10-én PlayStation Vita, PlayStation 4, Nintendo Switch és Microsoft Windows platformokra.[15] A Nintendo Switch-kiadást 2020. május 21-én jelentette meg Japánban az Experience Inc..[16]

Stanka

Joe Stanka
Stanka 1955-ben a Des Moines Bruins csapatában
Stanka 1955-ben a Des Moines Bruins csapatában
Teljes névJoe Donald Stanka
Született1931. július 23.
 USA, Oklahoma, Hammon
Elhunyt2018. október 15. (87 évesen)
 USA, Texas, Katy
Csapatadatok
PosztDobó
IskolaOklahoma Agricultural and Mechanical College
MLB-statisztika
Győzelmi arány1–0
Kiérdemeltfutás-átlag3,38
Kiejtések3
NPB-statisztika
Győzelmi arány100–72
Kiérdemeltfutás-átlag3,03
Kiejtések887
Profi csapatok
LigaCsapatÉv
MLBChicago White Sox1959
NPBNankai Hawks1960–1965
NPBTaiyō Whales1966
Díjak, elismerések

Joe Donald Stanka (Hammon, 1931. július 23–2018. október 15., Katy) amerikai profi baseball kezdődobó, aki a Major League Baseball bajnokságban szereplő Chicago White Sox (1959), illetve a Nippon Professional Baseball bajnokságban szereplő Nankai Hawks és Taiyō Whales (1960–1966) csapatokban játszott.

Stanka a Major League-ben tíz év alatt mindössze 5⅓ játékrészt dobott felváltóként, azonban Japánban

Élete

Stanka 1931. július 23-án született az oklahomai Hammon városában Bill és Tress Stanka negyedik gyermekeként. Kilencedik iskola éve előtt családjával Carterbe költözött. Stanka kedvenc sportja a kosárlabda volt, az iskolai csapatban centerként játszott. 15 éves korára 195 centiméteres magasságával egy fejjel magasabb volt a legtöbb kortársához képest, ezért könnyűszerrel uralta a pályát. Mivel a kosárlabdaszezon után unatkozott, ezért annak ellenére is csatlakozott az iskola baseballcsapatához, hogy korábban nem baseballozott. Mivel a csapat játékoshiánnyal küszködött, ezért Stanka azokon a posztokon játszott, ahova éppen nem találtak tapasztaltabb játékost, ami azt jelentette, hogy általában egyesvédőként vagy külsővédőként, ritkábban dobóként jutott szerephez.[17]

A végzős iskolaéve előtt a családja Waynokába költözött. Stanka az ezt megelőző nyarat Bostonban, a bátyjánál, Oralnél töltötte, ahol szinte minden nap Boston Red Sox- és Boston Braves-mérkőzésekre járt, így egyre inkább megkedvelte a játékot. Waynokában az amerikaifutball-csapathoz is csatlakozott, holott korábban ezt a sportot sem játszotta. A kosárlabdacsapattal az alapszakaszt 28 győzelemmel és két vereséggel zárták, Stanka csapatrekord 320 pontot dobott,[18] ezért össz-állami-játékosnak is megválasztották. Teljesítményével ösztöndíjat nyert az Oklahomai Mezőgazdasági és Műszaki Kollégiumba.[19] Az első egyetemi éve előtt Waynoka városi baseballcsapatában, a Waynoka Railsben is játszott. Miután a csapat Enidben megmérkőzött egy állami fél-profi bajnokságban a Brooklyn Dodgers részmunkaidős játékosfigyelője alsóbb ligás játékosszerződést is ajánlott neki.JEAN15 Stanka nem fogadta el az ajánlatot, mivel kosárlabdázó szeretett volna lenni. Az egyetemi kosárlabdacsapatának vezetőedzője Henry Iba volt, akivel azonban nem jött ki és a barátnője, Lida Jean McDaniel, is hiányzott neki, ezért 18 éves korában abbahagyta az iskolát.[20]

Miután hazaköltözött összeházasodott barátnőjével, és édesapját követve a Santa Fe Railroad vasúttársaságnál talált munkát pályajavítóként.

Pályafutása

1950–1952: Brooklyn Dodgers

1950 májusában Jean mumpszos lett, korai vajúdásnak esett, az orvosok neki nagyon kevés míg a születendő fiának egyáltalán nem adtak esélyt a túlélesre. Május 15-én piciny születési tömegét leszámítva egészségesen megszületett Joe Daryl, azonban a család a vasutassztrájk miatt nem tudta kifizetni a kórháznak a 300 dolláros kórházi díjat.JEAN17–18[21] Stanka felkereste Bert Wellst, a Dodgers területi játékosfigyelőjét, akinek segítségével alsóbb ligás baseballjátékosi szerződéshez jutott, melyben 750 dolláros szerződési bónuszt állapítottak meg, melyből 650 dollárt 30 napos maradáshoz kötöttek.[17] Stanka kizárólag a gyors pénzszerzési lehetőség miatt jelentkezett, a baseball továbbra sem kifejezetten érdekekte, arra gyakorlatilag „egynyári munkaként” tekintett és a tervei szerint a vasutassztrájk enyhülésével visszatért volna a biztos fizetést és kiszámíthatóbb jövőt biztosító pályajavítói állásához.AGOF35–36

Profi pályafutását a Class D szintű Kansas–Oklahoma–Missouri League bajnokságban szereplő Ponca City Dodgers csapatában kezdte meg, ahol havi 150 amerikai dolláros fizetést kapott.[22] Kezdetben labdairányítási problémákkal küzdött; valamint Boyd Bartley vezetőedzőt is magára haragította, amikor lekéste a csapatfotózást. Első mérkőzésén rendkívül pocsék volt; dobóhibával még egy futást is beengedett. Körülbelül egy hónap után, ami alatt 1–3-as győzelmi arányt ért el, tapasztalatszerzés céljából áthelyezték a szintén Class D szintű Sooner State League bajnokságban szereplő Duncan Uttmen csapatába. A szezont kiábrándító 1–8-as győzelmi aránnyal és rendkívül gyenge 8,72-os kiérdemeltfutás-átlaggal zárta, illetve 10 vad dobódobása is volt, 69-szer megsétáltatta az ütőjátékost és 11 hazafutást is beengedett. Stanka kiérdemeltfutás-átlaga a körülbelül 3500 alsóbb ligás dobójátékos közül a huszonhatodik legrosszabb volt az évben.[22] PANASZKODOTT A PÁLYA RENDKÍVÜL GYATRA ÁLLAPOTA (FŰ/ESTE NEM LEHET SEMMIT LÁTNI A GAGYI VILÁGÍTÁS MIATT A szezon után a poncai „Jay G. Paris Furniture Company” üzletében dolgozott eladóként.[23]PG34/KV58[24]



Az 1951-es szezont ismét a Ponca Citynél kezdte, ahol ligaharmadik 16 győzelem mellett 5 vereséget és 2,53-as kiérdemeltfutás-átlagot ért el,[25] amivel nagyban hozzájárult a csapata bajnoki címéhez. KOM FÉLÉVÉS ÉS ÉV VÉGI ALL-STAR[26] A kiváló teljesítményének köszönhetően az 1952-es szezonra három szintet átugorva felhívták a Class A Western League bajnokságban szereplő Pueblo Dodgersbe, ahol azonban már csak 7–11-es győzelmi arányra volt képes. Stanka kizárólag gyorslabdákat és knuckle curve-t tudott dobni, azonban utóbbitól eltiltották az edzői, mivel az nagy igénybevételnek tette ki a karját. Mivel a gyorslabdájával nem volt megelégedve,nem Pitcher hanem Thrower ezért megkérte Bill McCahan edzőt, hogy tanítsa meg neki, hogy hogyan kell csavartlabdát dobni.KV57: kifejezetten hatásos knuckle curve-t is tudott dobni, azonban a Dodgers edzői megtiltották neki, hogy azt dobjon, mivel féltették a karját McCahan nem tudott neki segíteni, mivel ugyan a pályafutása elején ő is megpróbált megtanulni csavartlabdát dobni, azonban soha nem sikerült neki azt teljesen elsajátítani. „Joe, soha életemben nem dobtam csavartlabdát. Nem tudom, hogyan segíthetnék.”[17]

1953–1955: Chicago Cubs

Stanka szépen teljesített a Des Moines Bruins, a Chicago Cubs Class D szintű farmcsapata ellen, amivel felkeltette Wid Matthews Cubs-vezérigazgató érdeklődését. 1952. december 2-án a Cubs az 5-ös szabályzat szerinti draft keretében leigazolta Stankát,[27] majd a Class A szintű Los Angeles Angels csapatába osztotta be. Itt mindössze 2 játékrésznyit játszhatott, utána áthelyezték a szintén Class A szintű Des Moines Bruinsba. Stanka itt 1–3-as győzelmi arányt ért el, ezért áthelyezték a Class B szintű Cedar Rapids Raidersbe, ahol 12–8-as győzelmi arányt és ligavezető 2,35-os kiérdemeltfutás-átlagot ért el.[28]

Az 1954-es szezont szintén az Angelsben kezdte, azonban hamar átkerült a szintén Class A szintű Macon Peaches csapatába, ahol 16–5-ös győzelmi arányt és 2,99-os kiérdemeltfutás-átlagot ért el. A szezon után a Puerto Rico-i téli ligában, a Indios de Mayagüez csapatában is játszott. Első kettő mérkőzését az ellen a Cangrejeros de Santurce csapatával szemben kezdte, amelynek minden idők egyik legjobb baseballozójának tekintett Willie Mays is a tagja volt. Stanka mindkét mérkőzésen gyengén teljesített, így a csapat pár hét után felbontotta a szerződését.[17]

A Cubs meghívta Stankát az 1955-ös tavaszi edzőtáborába, ahol Dutch Leonard dobóedző javaslatára megváltoztatta a dobómozdulatát, hogy az ütőjátékosok nehezebben tudják leolvasni, hogy milyen dobódobást fog dobni. Leonard a csavartlabda dobásának alapjait is megtanította Stankának.[29] Stanka szépen teljesített az edzőtábor során, így a szezont ismét az Angels csapatában kezdte. Stanka úgy gondolta, hogy az edzőtáborban nyújtott teljesítménye miatt megkapja az Angels ötödik kezdődobójának posztját, azonban Bill Sweeney vezetőedző a Class C szintű Stockton Portsból felhívott Bob Thorpe-ot jelölte ki a pozícióra. Stanka első játékára a vártnál két nappal korábban került sor [[]] lebetegedése miatt. Stanka rendkívül gyengén kezdte a mérkőzést, és 4 kiérdemelt futás és számos sétáltatás után Sweeney a negyedik játékrészben bement a pályára, hogy leváltsa. Stanka ahelyett, hogy az ilyenkor szokásos módon átadta volna a labdát a vezetőedzőjének, inkább leteremtette Sweeneyt és elhajította a labdát, majd lement a pályáról. Stankát másnap azonnal visszaküldték a Bruinsba. Stanka a szezon jelentős része alatt könyökfájdalmakra panaszkodott, ami miatt masszázskezelésekre kellett járnia. Pepper Martin vezetőedző gyakran a hazai sorozatok első és utolsó mérkőzésén játszatta, így az idegenbeli sorozatokat kihagyhatta és elmehetett a kezelésekre. Stanka ezzel kivívta a csapattársai ellenszenvét, azonban a teljesítményével igazolta, hogy Martin helyesen döntött. A szezont ligavezető 17 győzelemmel és 9 vereséggel, illetve 3,43-os kiérdemeltfutás-átlaggal zárta.[30] Western League All-Star.[31]

1956–1959: Sacramento Solons

A Cubs 1955. szeptember 22-én bizonyos pénzösszegért, illetve kettő később megnevezésre kerülő játékosért megszerezte John Briggst és Richie Myerst a Sacramento Solons csapatától. A Solons választása később Stankára és Bubba Churchre esett.[32] Az 1956-os szezonban gyengén teljesített, 14 vereség mellett mindössze 5 győzelmet ért el. A következő két szezonban 10–14-es győzelmi arányt ért el.

1957 augusztusában forkball helyett ismét fastballt dobott a kiejtésekhez. Ezt a dobódobástípust jobban tudta irányítani, így inkább az ütőzóna aljára kezdett dobálni. Ezzel még a ratyi 7–9-es győzelmi aránya ellenére is felkeltette az MLB-csapatok érdeklődését. A Solons 35 000 dollárra és játékosokra számít Stankáért cserébe.[33]

Az 1959-es szezon előtt a venezuelai téli ligában, a Licoreros de Pampero csapatában is játszott. Itt 18 játékon jutott szerephez, melyek során 10–8-as győzelmi arányt és 2,44-os kiérdemeltfutás-átlagot ért el.[34] 10 győzelme több mint amennyit a csapattársai összesen szerzetek.[35] Ez után még a dominikai téli ligában, a Tigres del Licey csapatában is szerephez jutott, ahol 2–2-es győzelmi arányt ért el. Stanka hírhedten gyengén kezdte a szezonokat, általában csak május végére–június elejére jött bele a játékba. Az 1959-es szezon ő nyitotta, és június 23-ig tőle szokatlanul jó 9–3-as korai sikert ért el.[36][37][38]

A Solons egyik MLB-csapattal sem kötött játékosképzési szerződést, helyette inkább arra specializálódott, hogy fiatal játékosokat szerez be olcsón, majd azokat továbbképzi és nagyobb pénzösszegért eladja a szerződésüket egy MLB-csapatnak. Stanka iránt a Kansas City Athletics is komolyan érdeklődött, azonban az 1958-as szezon során a Cleveland Indians feltételes alapon felvásárolta Stanka szerződését, azonban a szezon első felében nyújtott gyenge teljesítménye és Bobby Bragan Indians-vezetőedző szerinti nem elég meggyőző gyorslabdája miatt végül felbontotta azt.KV63[39][36]


Stanka a következő három szezont a Solonsnál játszotta le, ahol 25–42-es győzelmi arányt ért el.

Gary Blaylock bemutatta neki Harada „Cappy” Cuneót (原田恒男?), akivel San Fransiscóban találkozott, hogy leszervezzen neki egy játékosszerződést 1 NPB-csapattal. Stanka hamar kirázta a fejéből, hogy Japánban folytassa a pályafutását, mivel ChiSox szerződést ajánlott neki.[40]

1959–1960: Chicago White Sox

1959. augusztus 7-én a Detroit Tigers ajánlatát legyőzve[41] a Chicago White Sox 30 000 amerikai dollárért felvásárolta Stanka szerződését. A ChiSox inkább setup manként vagy felváltódobóként kívánta Stankát alkalmazni, ami kifejezetten meglepő volt, hiszen Stanka nem csak az összes szezont, hanem a legtöbb mérkőzést is „lassan” kezdte.KV62 Miután a White Sox felvásárolta a szerződését búcsúbulit tartott a szobatársaival, így másnap rendkívül meglepte, hogy Hank Greenberg vezérigazgató még aznap játszatni akarja. Al López vezetőedző inkább Billy Pierce-t játszatta. Pierce a játék közepe fele több bázisfutót is felengedett, így szóltak Stankának, hogy kezdjen el bemelegíteni. A kimerültség és az idegesség miatt Stanka meghúzta az egyik ágyékáizmát. Stanka MLB-bemutatkozása végül másnap, 1959. szeptember 2-án, a Detroit Tigers elleni duplajáték második mérkőzésén, a Comiskey Parkban volt. Stanka Barry Latmant váltotta az ötödik játékrészben, 3–0-ás Tigers vezetésnél. A White Sox az ötödik játékrész alján 11 futást szerzett, Stanka az első lapkán való megjelenésén nem tudott feljutni a bázisra, azonban a másodikon egy egylapkás találatot szerzett, amivel egy bázisfutót is bejuttatott a hazai bázisra. A nyolcadik játékrészben az ágyékfájdalma elkezdte jobban zavarni, így a dobásai egyre inkább az ütőzónán kívülre kerültek, ezért Gerry Staleyvel leváltották. Végül 3​⅓ játékrész alatt egyetlen találatot és futást engedett be és a White Sox 11–4 arányban megnyerte a játékot, így a győzelmet is neki írták fel.4BB/2K[42][43] Stanka a hónapban mindössze egy további játékon jutott szerephez, amikor szeptember 5-én Norm Casht váltotta a nyolcadik játékrészben a Cleveland Indians ellen. Itt már nem volt olyan jó a teljesítménye, a legelső ütőjátékos, akivel szembetalálkozott, Woodie Held azonnal egy 450 lábas hazafutással üdvözölte, azonban a két lejátszott játékrésze alatt, ez volt az egyetlen találat amit feladott.[43] A White Sox 5–6 arányban elvesztette a játékot.0BB/1K[43][44] Stankát rendkívül zavarta a meghúzódott ágyékizma, a csapat egyik edzője legalább egyhetes pihenőt javasolt. Erről Lópezt nem tájékoztatták, amikor pár nappal később be akarta állítani Stankát az nem tartózkodott a stadionban. A White Sox végül 5 győzelemmel az Indians előtt az élen fejezte be a szezont, ezzel először megnyerve az Amerikai Ligát. A sorozat után összeszólalkozott Greenberggel amiért nem kapott jegyeket a World Seriesre, illetve fizetésemelést követelt, mivel a Solonsban az illegális juttatásokkal együtt több volt a bére. Greenberg sem tudott Stanka sérüléséről, ezért leteremtette azt és megjegyezte, hogy „Igazán arcátlan dolog, hogy még több pénzt követelsz, holott nem voltál hajlandó dobni!” Ugyan Stanka ki bírta magyarázni magát és a következő fizetéséhez kisebb prémiumot is adtak, valamint a World Series során bullpen-dobóként is tevékenykedhetett, azonban Greenbergre rossz benyomást keltett az összeszólalkozásuk. Mivel Stankát augusztus 31. után hívták fel, ezért a szabályok szerint nem játszhatott az 1959-es World Seriesen, így a lelátóról nézte, ahogy a csapata 4–2 arányban kikapott a Los Angeles Dodgerszel szemben.

Az 1959-es szezon után egymást követő második évben ismét játszhatott a venezuelai ligában szereplő Licoreros de Pampero csapatában. Ez alkalommal 12 játékon jutott szerephez, melyek során 6–5-ös győzelmi arányt és 2,20-os kiérdemeltfutás-átlagot ért el.[34]

1960–1965: Nankai Hawks

Stanka 1961-ben a Nankai Hawks csapatában

Stanka miután az újságból megtudta, hogy nem sok esélye van, hogy bekerüljön a ChiSox csapatába, kérvényezte a visszavonulását. Stanka nagy hibát követett el, mivel a Ford Frick baseballbiztosnak szánt kérvényét is a ChiSox vezetőségének címezte, illetve a levélben azt sem jelölte meg, hogy „visszavonulása” ellenére Japánban továbbra is profi baseballozóként szeretne tevékenykedni.[45] Mivel Stanka a szezont szokásához híven gyenge kezdte, ezért a ChiSox vezetőségét kezdetben nem kifejezetten érdekelte Stanka tevékenysége. Az év második felére belejött a játékba és az első Japánban töltött szezonját 17–11-es győzelmi aránnyal fejezte be, ezért a ChiSox vezetősége felkereste Fricket, hogy visszaszerezzék Stankát. Ugyan Frick úgy döntött, hogy a ChiSox rendelkezik Stanka szerződésével, azonban ezzel a Hawks vezetősége nem értett egyet, és az 1961-es szezon nyitómérkőzésén is Stankát játszatták.[46] Stanka első szezonjában ugyan túlteljesítette a csapat elvárásait (15 győzelem), azonban a japán szurkolók teljesíthetetlen elvárásokat helyeztek az amerikai játékosok, így Stanka elé is, akitől azt várták, hogy a mellette eltörpülő japán játékosok gyakorlatilag biztos ütést sem fognak tudni ellene szerezni.

Stanka jól kezdte az 1961-es szezont; egymás után öt győzelmet jegyzett. Június közepén a csapat egymás után ötször kapott ki, valamint betegség miatt Curioka vezetőedzőnek is ki kellett hagynia több mérkőzést, így a csapatmorál alacsonyan volt. Curioka betegségével párhuzamosan a csapata visszatért a formába, augusztus közepére 10 győzelemmel álltak az élen a második Daimai Orionstól. A Szugiura–Stanka páros által vezetett dobóbrigád, illetve a Nomura Kacuja köré összpontosuló ütők is nagyon ott voltak a szeren. Augusztus végén Szugiura, a csapat ásza a túlhajszolás miatt nem érezte a bal karját; alacsony vérnyomás miatt érelzáródást szenvedett.[47] Szugiurát szeptember 14-én a Tokió Egyetemi Kórházban megműtötték. Szeptember 20-án egy a Hankyū Braves elleni vereség után a csapat 150 nap után először szorult vissza a második helyre, az élre a Toei állt. Az újságok ekkor már arról cikkeztek, hogy szinte biztos, hogy a Toei a bajnoki címig menetel. A szezon végén az 1–2. helyen álló Nankai–Toei 4 egymást követő mérkőzést játszott, a sorozat kimenetele döntötte el a bajnokságot. A Koksz végül 2,5 mérkőzéssel a Toei előtt fejezte be az alapszakaszt. Október 15-én, Stankát a 9. játékrészben váltották be, hogy megmentse az 5–4-es állást és ezzel megszerezze a Koksz a bajnoki címet.[48] A Japan Seriesen a Kjodzsin várta a Kokszt, az első mérkőzés október 21-én helyett 22-én játszották le a heves zivatarok miatt. A Koksz Stankát jelölte ki az első meccsre, melyet 6–0 CGSO 3H 1BB meg is nyert.[49] A győzelem túlságosan nagy önbizalmat adott a Koksz-játékosoknak.[50][51] A harmadik mérkőzést szintén Stanka kezdte, azonban 6⅔ játékrész alatt 5 futást engedett be, csapata 4–5 arányban kikapott.[52] Stankát a negyedik mérkőzésen is játszatták, a kilencedik játékrészben állították be, miután a Kjodzsin kiegyenlített. „a japán baseball leghíresebb dobódobása” – kilencedik játékrész, 2 kiejtett játékos, bázisok tele, 1–2 Andy Miyamotónak, Stanka megkérdőjelezhetetlenül strike-ot dobott, azonban a „Giants tizedik emberének” gúnyolt Endzsódzsi HPU mégis ballt kiáltott. Stanka és a társai azonnal leteremtették Endzsódzsit, Miyamoto a következő dobással bejuttatta a játék megnyeréséhez szükséges 2 futást. Stanka és a társai azonnal a bíróra támadtak, fellökték azt, rendőrök blabla The Chrysanthemum and the Bat [53] Ugyan Stanka engedte be a vesztes találatot, azonban az akkori szabályok értelmében az első találatot beengedő dobót, ez esetben Morinokát nyilvánították vesztesnek.[54] Az ötödik mérkőzést Stanka kezdte, 9 játékrész alatt 3 futást engedett be, csapata 6–3 arányban nyert.[55]

Frick az 1961-es szezon előtt megfenyegette japán párját, Inoue Noborut, hogy szolgáltassák vissza Stankát, ellenkező esetben megtiltja, hogy az amerikai bassballcsapatok Japánban turnézzanak.[56] Ugyan Inoue nyilvánosan kijelentette, hogy szerinte a Hawks nem tartozik semmivel az amerikaiaknak, azonban a helyzet elmérgesedését megelőzendő felszólította a Hawks vezetőségét, hogy valamilyen módon tegyenek eleget a követeléseknek. Stanka végül 15 000 amerikai dollárért kivásárolta a szerződését a ChiSoxtól.[57][58]

Az 1964-es szezon alapszakaszának utolsó 15–20 mérkőzésen Stanka volt az egyetlen a csapatában, aki nyerni tudott, az utolsó hónapban 8 egymást követő győzelmet jegyzett. Stanka lett az első nem japán származású amerikai, aki megkapta az NPB legjobb játékosnak járó díjat.[* 2] Stanka a Japan Series legjobb játékosának járó díját is kiérdemelte, első nem japán származású amerikaiként.[* 3] A díj felé vezető úton a japán bírók gyakran kisebb ütőzónát alkalmaztak és egyszerűen rendkívül rossz bírói döntéseket hoztak nála, hogy ezzel csökkentsék az esélyét a díj elnyerésére.[59] Hasonló rasszizmus korábban például Starffin és Bucky esetében is megfigyelhető volt, azonban ők annak ellenére sem kapták meg a díjat, hogy sokkal jobbak voltak, mint a díjazott japán játékosok[60] Az 1964-es szezont ligaharmadik 26 győzelem mellett 7 vereséggel, ligavezető 6 shutouttal és kezdődobók között legjobb 2,40-os kiérdemeltfutás-átlaggal zárta.[61] Stanka nem értett egyet azzal, hogy ő érdemli meg az alapszakasz legjobb játékosának járó díját, szerinte csapattársa, Hirosze Josinorinak kellett volna azt megkapnia, mivel ütőátlag, futások és ellopott bázisok tekintetében is vezette a ligát.


Stanka utolsó a Hawks-csapatában töltött szezonjában, 1965-ben 14 játékot nyert meg, utána csak 44 évvel később sikerült egy külföldi Hawks-játékosnak, legalább 10 mérkőzést megnyernie egy szezonban, amikor D. J. Houlton 11 győzelmet szerzett 2009-ben.


Hirosze Josinori szerint Stanka volt az NPB minden idők legjobb külföldi dobója.[62]

Joe Stanka, a temperamental 6’3” 200-pound pitcher, had a penchant for the “shaving pitch” as the Japanese called his brushback delivery. Bacque, like Stanka and Spencer, fit the stereotype American image. Big and hairy-chested ... Az NPB-ben négyszer állították ki, egyszer az ellenfél csapatának egyik tagjával való verekedés, kétszer a HPU-ra való támadás, illetve egyszer az ellenfél csapatának vezetőedzőjének „megtápázásáért”. The Chrysanthemum and the Bat



1964-ben egy a Kintetsu Buffaloes elleni mérkőzés során Stanka úgy vélte, hogy a HPU szándékosan nem az ő javára dönt az ütőzóna sarkaiba dobott labdáknál, ezért elkezdett angolul a bírónak ordibálni. A második bázison lévő Chuck Essegian, akit korábban Stanka megpróbált ledobni, úgy vélte, hogy Stanka neki ordibál, ezért a dobódombhoz sietett és elkezdett Stankával verekedni. Ez volt az NPB első olyan verekedése, melyben kizárólag 2 amerikai vett részt. The Chrysanthemum and the Bat

1964. június 7-én (szintén a Kintetsu ellen) Kodama Akitosi háta mögé dobta a labdát, aki ugyan el tudta kerülni azt, azonban Kodama és a teljes Kintetsu csapat elkezdett vitatkozni a bíróval. A következő dobás közben a Kintetsu vezetőedzője, Bettó Kaoru időt kért és ismét elkezdett veszekedni a HPU-rel, Stanka erre megragadta Bettót és ellökte azt, ezzel kirobbantva a japán profi baseball 30 éves fennállásának első kispadürítő verekedését. A pályára kivezényelt 70 rendőrnek 26 percbe telt visszaállítani a rendet, a mérkőzés Stanka nélkül folytatódott.[63]

1966: Taiyō Whales

1965-ben legidősebb fia, Joey, a fürdőszobai gázbojler meghibásodása miatt megfulladt, ezért december 4-én Stanka hazautazott Oklahomába és úgy döntött, hogy visszavonul a baseballtól. Miután ráeszmélt, hogy a fia elvesztésének fájdalma mindenhova elkíséri, úgy döntött, hogy mégsem vonul vissza, az 1966-os szezonra a Taiyo Whales csapatától kapott szerződést. Fizikailag és mentálisan sem volt formában, az évet kiábrándító 6–13-as győzelmi aránnyal zárta. A szezon után érezte, hogy mar sosem fog formába jönni és úgy érezte, hogy meglopta a csapatát. A következő szezonra már csak edzői állást ajánlottak neki, amit nem fogadott el. Utolsó profi mérkőzésén, 1966. szeptember 27-én a Yomiuri Giants csapata ellen megszerezte a századik NPB-győzelmét, első nem japán játékosként.[64][* 4]

TÉLI LIGA – DOMINIKA, PUERTO RICO, VENEZUELA!!!!!

[65]


Kifejezetten jó ütőjátékos volt, többször csereütőként is beváltották.[66]

Megjegyzések

  1. Japánban egyszerűen NG címmel jelent meg,[1] az NG a No Good rövidítése[2]
  2. Stanka előtt Wally Yonamine (1957) japán származású amerikai is megkapta a címet. Mielőtt a liga 1950-ben átszerveződött a Nippon Professional Baseballba Harris McGalliard (1937, ősz) is megkapta a címet.
  3. Stanka előtt Andy Miyamoto (1961) japán származású amerikai is megkapta a díjat.
  4. Stanka előtt Viktor Konsztantinovics Sztaruhin orosz dobó 1939-ben már megszerezte a századik győzelmét, azonban 1940-ben a második világháború miatt egyre erősödő idegengyűlölet miatt a Japán állam nyomására felvette a japán állampolgárságot és a Szuda Hirosi (須田博?) japán nevet, így rá a japán sajtó japánként tekint. A 2019-es szezon végéig mindössze további egy nem japán játékosnak sikerült ez; Gene Bacque-nak, aki 1966. szeptember 27-én szerezte meg a századik és egyben utolsó NPB-győzelmét.

Jegyzetek

  1. a b Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) fam review vita nevű lábjegyzeteknek
  2. Romano, Sal: Experience announces horror adventure game NG for PS Vita [Update]. Gematsu , 2018. április 24. [2019. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 2.)
  3. Whitehead, Thomas: RIVE is Coming to the Nintendo Switch This Year With an 'Exclusive Expansion'. Nintendo Life, 2017. február 27. (Hozzáférés: 2017. február 27.)
  4. Monopoly Coming To Nintendo Switch With HD Rumble Dice Rolling. Nintendo Life , 2017. április 13. (Hozzáférés: 2017. június 14.)
  5. Bradshaw, Kyle: Ubisoft released Monopoly for Google Stadia (amerikai angol nyelven). 9to5Google , 2020. április 28. (Hozzáférés: 2020. augusztus 3.)
  6. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) toucharcade review nevű lábjegyzeteknek
  7. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) rpgfan review ps4 nevű lábjegyzeteknek
  8. a b Experience. Spirit Hunter: NG. (Aksys Games). Microsoft Windows. Credits jelenet. (2019-10-10)
  9. 心霊ホラーシリーズ第2弾『NG』の発売日が9月13日に変更 (japán nyelven). Famicú . Kadokawa Game Linkage, 2018. június 20. [2020. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 2.)
  10. Meyers, Bailey: Spirit Hunter: NG Out Today on PS4. PlayStation.Blog . Sony Interactive Entertainment, 2019. október 10. [2020. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 1.)
  11. Csikami, Hadzsime: 千頭@(乂'ω')えくすぺ! on Twitter (japán nyelven), 2020. június 28. [2020. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 28.)
  12. Sato: Experience's New Horror Visual Novel NG Announced For PS Vita, Releases August 9 In Japan. Siliconera . Curse, Inc., 2018. április 24. [2020. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 1.)
  13. Sato: Experience's Horror Visual Novel NG Delayed A Month To September 13 In Japan. Siliconera . Curse, Inc., 2018. június 20. [2020. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 1.)
  14. NG レビュー・評価・感想 (PS4) (japán nyelven). Famicú . Kadokawa Game Linkage. [2020. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 1.)
  15. Mateo, Alex: Spirit Hunter: NG Horror Game Launches on October 10. Anime News Network , 2019. augusztus 13. [2019. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 1.)
  16. Switch版『NG』が5月21日発売決定! 2月28日21時からは“心霊ホラー・ADV”シリーズの最新情報を生配信番組でお届け (japán nyelven). Famicú . Kadokawa Game Linkage, 2020. február 25. [2020. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  17. a b c d Rogers, III, C. Paul (2009. december). „The Road Less Traveled—Joe Stanka's Strange Baseball Odyssey” (pdf). Oklahoma: The Magazine of the Oklahoma Heritage Association 14 (3), 33–45. o. (Hozzáférés: 2020. augusztus 22.)  
  18. (1952. március 14.) „Joe Stanka Leads Grillers in Scoring” (angol nyelven). The Ponca City News 59 (143), 11. o.  
  19. Meece, Volney (1989. április 4.). „Japanese Gave Stanka a Big Hello” (angol nyelven). The Oklahoman, Kiadó: GateHouse Media. (Hozzáférés: 2019. augusztus 25.)  
  20. Ikei 1986 33. oldal
  21. Sharp, Scott (1999. május 16.). „Waynoka Remembers City to Name Ballfield In Honor of Joe Stanka” (angol nyelven). The Oklahoman, Kiadó: GateHouse Media. (Hozzáférés: 2019. augusztus 25.)  
  22. a b Connery, S. Donald (1962. június 25.). „A Yank in Japan” (angol nyelven). Sports Illustrated, Kiadó: Authentic Brands Group. (Hozzáférés: 2019. augusztus 25.)  
  23. (1954. december 30.) „Three Players Make Home In Ponca City” (angol nyelven). The Ponca City News, 7. o. (Hozzáférés: 2019. augusztus 25.)  
  24. Havi fizetése: baseball 150 dollár (2019-es inflációval 1594 dollár, 463 387 forint), 75 dollár (2019-es inflációval 797 dollár, 231 693 forint). Ezeket csak a baseballszezon alatt (4,5–5 hónap kapta), a kéthetes tavaszi edzőtábor alatt nem kapott fizetést. A vasúttársaságnák a baseballozói fizetésének körülbelül négyszeresét kapta az év mindegyik hónapjában.
  25. https://www.baseball-reference.com/register/leader.cgi?type=pitch&id=3c81a8c4
  26. (1952. január 1.) „1951 Sports Calendar” (angol nyelven). The Ponca City News, 7. o.  
  27. Events of Tuesday, December 2, 1952 (angol nyelven). Retrosheet. (Hozzáférés: 2019. augusztus 25.)
  28. https://www.baseball-reference.com/register/leader.cgi?type=pitch&id=bfcdece7
  29. (1955. április 28.) „New Delivery Helps D. M.’s Stanka” (angol nyelven). Des Moines Tribune, 37. o.  
  30. https://www.baseball-reference.com/register/leader.cgi?type=pitch&id=f5ec659e
  31. (1955. augusztus 28.) „Willie, Pane Named to First Team of Western All-Stars” (angol nyelven). The Sioux City Sunday Journal, Sports 3. o.  
  32. Events of Thursday, September 22, 1955 (angol nyelven). Retrosheet. (Hozzáférés: 2019. augusztus 25.)
  33. Kane, Tom (1957. augusztus 10.). „Fastball That Hums Keeps Scouts On Stanka's Trail” (angol nyelven). The Sacramento Bee, D-2. o, Kiadó: McClatchy.  
  34. a b https://web.archive.org/web/20190831054457/http://www.pelotabinaria.com.ve/beisbol/mostrar.php?ID=stanjoe001
  35. http://www.pelotabinaria.com.ve/beisbol/tem_equ.php?TE=1958-59&EQ=PAM
  36. a b Adams, Wilbur (1959. július 9.). „Joe Stanka Gets Off To Fast Start” (angol nyelven). Woods County Enterprise and Waynoka News, 11–12. o.  
  37. SABR Nine: Joe Stanka, First American All-Star in Japanese Baseball (angol nyelven). Society for American Baseball Research, 2005. június 22. [2010. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva].
  38. Doyle, Chas (1959. július 9.). „Solon Slants” (angol nyelven). Auburn Journal, B-7. o, Kiadó: Brehm Communications.  
  39. https://oklahoman.com/article/2216599/looking-back-on-oklahomafeb-23
  40. Ikei 1986 35. oldal
  41. (1959. augusztus 7.) „Chisox Buys Stanka, Offer Sacs Option, Reported $60,000” (angol nyelven). The Sacramento Bee, D1. o, Kiadó: McClatchy.  
  42. Chicago White Sox 11, Detroit Tigers 4 (2) (angol nyelven). Retrosheet. (Hozzáférés: 2019. augusztus 25.)
  43. a b c Ikei 1986 36. oldal
  44. Cleveland Indians 6, Chicago White Sox 5 (angol nyelven). Retrosheet. (Hozzáférés: 2019. augusztus 25.)
  45. Ikei 1986 37. oldal
  46. (1961. április 11.) „Japan Nine Defies Frick By Pitching Joe Stanka” (angol nyelven). The New York Times, 44. o. (Hozzáférés: 2019. augusztus 31.)  
  47. Ikei 1986 42. oldal
  48. Ikei 1986 42. oldal
  49. https://npb.jp/bis/scores/nipponseries/boxscore1961_1.html
  50. 毎日新聞1961年11月2日7面
  51. 日本経済新聞1961年11月2日12面
  52. https://npb.jp/bis/scores/nipponseries/boxscore1961_3.html
  53. https://www.gettyimages.com/detail/video/japan-season-creates-anger-nankais-stanka-and-nomura-news-footage/492247480
  54. https://npb.jp/bis/scores/nipponseries/boxscore1961_4.html
  55. https://npb.jp/bis/scores/nipponseries/boxscore1961_5.html
  56. (1961. február 1.) „Joe Stanka In Middle Of Baseball Squabble” (angol nyelven). Vancouver Sun, 15. o, Kiadó: Postmedia Network.  
  57. (1962. február 5.) „Want To Buy A Baseball Pact? It's Tougher Than You Think” (angol nyelven). The Times, 11-A. o, Kiadó: Gannett.  
  58. (1962. február 2.) „Hawks Ordered To Pay White Sox For Stanka” (angol nyelven). Johnson City Press-Chronicle, 8. o.  
  59. Snelling 2014 46–47. oldal
  60. https://sabr.org/bioproj/person/2dc41d10#sdendnote3anc
  61. https://www.baseball-reference.com/register/leader.cgi?type=pitch&id=8e959d5f
  62. 南海ホークス ナンバ栄光と哀しみの故郷 (追憶の球団)、p103
  63. (1964. június 8.) „Stanka Triggers Japanese Melee” (angol nyelven). Daily News, 51. o, Kiadó: Tribune Company.  
  64. 【3月14日】1960年(昭35) スピードはこんなもん?“青い目の日本人”スタンカ、実は… (japán nyelven). Sports Nippon. Sports Nippon Newspapers, 2009. március 1. (Hozzáférés: 2019. augusztus 25.)
  65. Sharp, Scott (1999. május 16.). „Waynoka Remembers: City to Name Ballfield In Honor of Joe Stanka” (angol nyelven). The Oklahoman, B7. o, Kiadó: Gannett.  
  66. Schrader, Gus (1953. július 2.). „Got To Get That Tying Run” (angol nyelven). The Gazette, 11. o, Kiadó: Gazette Communications, Inc..  

Források

Ikei 1986: Ikei, Maszaru. カ外人選手初の一〇〇勝投手一, ハロー、スタンカ、元気かい – プロ野球外人選手列伝, az 1. kiadás újrakiadása (japán nyelven), Kodansha Bunko, 31–64. o.. ISBN 4-06-183734-6 [1983. július 1.] (1986. május 15.). Hozzáférés ideje: 2019. augusztus 22. 

Trucks 2002: Trucks, Rob. Joe Stanka Chicago White Sox, Cup of Coffee – The Very Short Careers of Eighteen Major League Pitchers, 1. kiadás (angol nyelven), Smallmouth Press, 52–77. o.. ISBN 978-1588480392 [2003. január 7.]. Hozzáférés ideje: 2019. augusztus 22. 

Snelling 2014: Snelling, Dennis. Joe Stanka • Pitcher, 1959 Chicago White Sox – An American wins the Most Valuable Player award in Japan, A Glimpse of Fame – Brilliant but Fleting Major League Careers, az 1. kiadás újrakiadása (angol nyelven), McFarland & Company, 35–52. o.. ISBN 978-0-7864-7749-4 [1993. október 28.] (2014. január 28.). Hozzáférés ideje: 2019. augusztus 22. 


További információk


Története

Az 1960-as évek: A baseball-videójátékok hajnala

Az első basballal kapcsolatos videójátékot John Burgeson írta BBC Vik: The Baseball Demonstrator címmel. A programjának ötletével 1960 decemberében állt elő, miután az influenza ágyhoz kötötte. Munkahelyén, az IBM akroni irodájában a munkaidő után kezdte el írni a játékot az IBM 1620 nagyszámítógépre. Az első teljes mérkőzést 1961. január 6-án futtatta le. Burgeson rá tudta beszélni a céget, hogy a baseballszimulátorát mellékeljék az IBM 1620-hoz. Burgeson szerint a játékából körülbelül 50–200 példány kelt el, azonban Paul Lasewicz vállalati archiváló szerint ez a szám „nem elhanyagolható túlbecslés”. A játékban a játékosok ötven játékosból állíthatják össze a kilenctagú csapatuk keretét, magára a mérkőzések kimenetelébe semmiféle beleszólásuk sincs.[1] A program nem csak a baseball-videójátékok, de a fantáziabaseball egyik korai formája is volt. Kemény János 1965-ben The PDP-10 Timesharing World Series címmel írt egy hasonló programot PDP–10 nagyszámítógépre. A játék egyike volt a legelső BASIC programnyelven írt programoknak.

Az 1971–1984: Az első interaktív baseball-videójátékok

Don Daglow 1971-ben a Pomona College falain belül a PDP–10 nagyszámítógépre elkészítette az első interaktív baseball-videójátékot. A játékot a DECUS programmegosztó szervezet terjesztette az amerikai kollégiumok között. Az egyszerűen Baseball címre keresztelt program teljesen szövegalapú, a játékosoknak különböző kérdesekre kell igen-nem válaszokat adniuk.

1972 májusában a Magnavox megjelentette a Baseball című Magnavox Odyssey-játékot, mely az első videomegjelenítéssel rendelkező baseball-videójáték lett. Az Odyssey mindössze három négyzet megjelenítésére képes, ezért a programhoz a televíziókészülékre tapasztható fóliát, játékkártyákat, egy dobókockát és különböző színű zsetonokat is mellékeltek, ezzel rendkívül körülményessé téve a játék menetét.[2]

A Midway Games 1976-ban megjelentette a Tornado Baseball című játéktermi játékot, melyben az ütőjátékoson és az elkapón kívül az összes többi játékos látható, valamint a játékosok mozgása is animált. A játék egy évvel később megjelent Bally Astrocade-átiratában már maga a gyémánt is látható. Az ugyanebben az évben Fairchild Channel F otthoni videójáték-konzolra megjelent Videocart 12: Baseball című játékban az ütőjátékos és az elkapó is látható, azonban a bázisokat leszámítva maga a pálya nem. A játéknak rendkívül innovatív dobórendszere van, melyben a játékosok a joystick „sisakjának” lenyomásával-felhúzásával a labda sebességét, míg annak tekerésével az irányát változtathatják. A korszak legtöbb baseballjátéka hasonló irányítási sémát vett fel. 1978-ban a Philips Videopac G7000 konzolra Baseball! címmel megjelent az első Európában is forgalmazott baseball-videójáték, majd 1980. július 31-én a Cassette Visionre az első Japánban forgalmazott is.

1978-ban az Atari megjelenetette a Home Run című játékot az Atari VCS otthoni videójáték-konzolra. Ez volt az első szélesebb körben terjesztett baseball-videójáték. Két évvel később a Mattel megjelentette a Major League Baseball című játékot, mely az első ligalicenccel rendelkező baseball-játék lett. A programot a Mattel a Home Run közvetlen riválisának szánta, és számtalan televíziós és nyomtatott sajtóban megjelent reklámot készített, melyekben George Plimpton sportújságíró a két játékot hasonlítja össze, ezzel beindítva az első „konzolháborút”. A Major League Baseballból 1983. június 4-ig 1 085 700 példányt szállítottak le, ezzel az Intellivision legkelendőbb játéka lett.[3][4] Az Atari válasza két évvel később jelent meg RealSports Baseball címen. Ugyan a játék jóval fejlettebb az elődjénél, azonban a konzol hardveres korlátai miatt grafikailag nem tudta felvenni a versenyt a riválisával. Az Atari a játék népszerűsítéséhez a Mattel által alkalmazott taktikát használta; a reklámokban Billy Martin, az Oakland Athletics vezetőedzője szerepelt és nem csak a rivális játékot, de Plimpton szavahihetőségét is támadja. A Mattel erre az Intellivision World Series Baseball című játékkal válaszolt. Ez volt az első szimulációs játékmenetű baseballjáték, mely számos technikai újítást vezetett be a sportjátékokba; köztük a statisztikaalapú játékmenetet, a scrollozó játékteret, a televíziós közvetítésekhez hasonló, váltakozó kameraállásokat, illetve az Intellivoice kiegészítőn keresztüli hangkommentárt. A játék lett volna az első baseball-videójáték, melyben liga- és játékosszövetség-licenc is szerepel, azonban a videójáték-ipar 1983-as összeomlása miatt végül pénzügyi okok miatt kikerültek a valós nevek a játékból. Az Atari válasza erre a RealSports Baseball Atari 5200-átirata volt, mellyel már az Atari grafikailag felül tudta múlni a riválisát. Mindeközben a Mattel 1980-ban a Microvisionre megjelentette az első kézi konzolos baseballjátékot. 1983-ban a Sega megjelentette a Champion Baseball című játéktermi játékot, mely a játékmezőt egyszerre két kameraállásból mutatja, valamint már három bíró is látható, illetve a bírók hangja is hallható. A játék népszerűsége Japánban a Space Invadershez hasonló szinten mozgott.[5]

Játéktermi cuccok

Az 1980-as évek második fele: Jelentős grafikai fellendülés

1983 októberében a Nintendo a Famicom asztali konzolra megjelentette a Baseball című programját Japánban. A játék 1985-ben, a konzol nyitócímeként jelent meg Észak-Amerikában. A játék a konzol kezdeti sikerének sarokkövének bizonyult, részben a Mookie Wilson és Ron Darling New York Mets-játékosokkal készített promóciónak hála.[6] A játék grafikája a konzol teljesítményének hála kitűnt az előző generációs játékok közül;[7] a játékosokon tisztán látható, hogy egyenruhát viselnek, a bírók karjelzésekkel követik a játékot és már a közönség is látható. Mindezek mellett ez volt az első baseballjáték, melyben szabadon lehet választani a csapatok közül, habár ez semmi befolyással nincs a játékmenetre.

Az 1985-ben megjelent a HardBall! Commodore 64-kiadása ismét jelentős grafikai ugrást jelképezett a korábbi baseballjátékokhoz képest, azonban a játékmechanikai elemek terén már nem tudta meglépni ezt a szintet.[8] A két évvel később kiadott Earl Weaver Baseball már nem csak grafikailag emelkedett ki a korábbi baseballjátékoktól, hanem játékmechanikai elemekben is. Az Earl Weaver Baseball volt az első baseballvideójáték, melyben nem csak egy-egy mérkőzést, hanem egy teljes szezont is le lehet játszani és szimulálni, az első melyben a játékosok a vezetőedzői és játékosi szerepkört is magára vehetik, az első melyben a stadionok licenceltek és grafikailag el is térnek egymástól. A játék kritikailag és kereskedelmileg is hatalmas siker lett, és a John Madden Footballal megalapozta az Electronic Arts EA Sports nevű sportjátékokra szakosodott divízióját.

Az 1980-as évek második felére jellemző volt, hogy a Japánban fejlesztett játékok kissebb-nagyobb módosításokkal Észak-Amerikában is megjelentek. A Famistából R.B.I. Baseball, míg a Moero! Pro jakjúból Bases Loaded lett. Mindkét sorozatból eltávolították a licencelt japán csapatokat és játékosokat, helyükre fiktív amerikai egyesületek és licencelt MLBPA-játékosok kerültek.

Japán to amerikai cuccok:

  • Famista — RBI
  • Moepro — BASES LOADED

Az 1990-es évek: Hangkommentár, számos új sorozat születése

A Pro jakjú Super League ’91 1992 májusában, Sports Talk Baseball címmel megjelent észak-amerikai kiadása volt az első angol, illetve az 1994. március 11-én megjelent Dzsikkjó Powerful Pro jakjú ’94 volt az első japán nyelvű folyamatos hangkommentárral megjelent baseball-videójáték.REFI: DENFANMINICO Az 1997. április 30-án megjelent Triple Play 98 volt az első baseball-videójáték, melyben a főkommentátor (Jim Hughson) mellett egy szakkomentátor (Buck Martinez) is helyet kapott.[9]

Hangkommentár:

  • Sports Talk
  • Dzsikkjó

jelentősebb sorozatok:

  • Front Page (94–98)
  • WSB (94–03)
  • Triple Play (96–02)
  • ASB (97–04)
  • 989 MLB (97–05)
  • High Heat (98–03)

1997-ben a Virgin Interactive megjelentette a Grand Slam című játékot, melynek a dobójátékát a golfjátékok által ihletett dobódobás-mérővel lehet vezérelni. Ez később a baseballjátékok állandó része lett. A szintén 1997-ben megjelent 3D Baseball volt az első baseball-videójáték, amely a motion capture technikát alkalmazta a játékosok animálásához.[10]

2000-es évek: kampec

A a Triple Play, WSB, az MVP, az ASB, A 989 MLB, a HH…… megdöglése

2005-ben a Take-Two Interactive a National Football League-jogok felvásárlásának megtorlásaként 200–250 millió dollárért hét évre megszerezte az MLB-játékok harmadik félre vonatkozó exkluzivitási jogait, ezzel meggátolva, hogy az Electronic Arts MLB-játékokat készítsen.[11][12] A Take-Two MLB 2K sorozatát a szaksajtó és a célközönség is a vártnál gyengébben fogadta, így a vállalat a licenccel évi 30–35 millió dollárt bukott.[11][13] A cég 2013-ban még megjelentette a sorozat következő kiadását, ami viszont az utolsónak bizonyult és egyetlen harmadik fél sem kívánta kiváltani az MLB licencét, így a következő évben kizárólag Sony-konzolokra lett volna MLB-játék. Az MLB Advanced Media már korábban is fontoltgatta, hogy megjelentetnek egy játéktermi stílusú MLB-játékot, mivel a 2000-es évek közepe óta a szimulációs játékmenetű címek teljesen átvették az MLB-játékok piacát. Az MLB AM által feltámasztott R.B.I. Baseball sorozat első tagja 2014-ben jelent meg multiplatform címként.[14]

2010-es évek: A The Show és a Pavapuro egyeduralma

kinyuvvadt az MLB 2K, a Prospi a Famista és az RBI próbál nem megdögleni androidos/iOS-es szarok elárasztják a piacot

  1. http://grantland.com/features/john-burgeson-ibm-computer-start-baseball-video-games/
  2. https://www.fangraphs.com/techgraphs/a-short-history-of-video-game-baseball-the-magnavox-odyssey/
  3. http://www.intellivisionlives.com/bluesky/games/credits/sports.html#baseball
  4. https://web.archive.org/web/20080623232114/http://classicgaming.gamespy.com/View.php?view=ConsoleMuseum.Detail&id=17&game=9
  5. (1983. december 1.) „Japan's Latest Coin-Op Set To Hit North America”. Electronic Games 2 (22), 12. o. (Hozzáférés: 2012. február 5.)  
  6. http://www.ign.com/articles/2007/01/17/baseball-vc-review
  7. https://bleacherreport.com/articles/1140632-50-greatest-baseball-video-games-of-all-time#slide5
  8. https://www.technobuffalo.com/2011/03/31/technobaseball-a-brief-history-of-baseball-video-games/
  9. https://web.archive.org/web/20151210212942/http://www.thefreelibrary.com/Electronic+Arts+ships+Triple+Play+98+for+the+PC-CD.-a019485290
  10. https://bleacherreport.com/articles/748008-power-ranking-the-50-greatest-baseball-video-games-of-all-time#slide32
  11. a b https://www.polygon.com/features/2018/1/22/16911760/rbi-baseball-18-ps4-switch-xbox-one-mlb-mlbam-history
  12. https://www.polygon.com/2013/6/21/4453304/ea-sports-mvp-baseball-barriers-to-entry-andrew-wilson-interview-e3-2013
  13. https://www.polygon.com/2015/2/15/8043147/nba-2k-is-bigger-than-madden-because-it-paid-for-others-failures
  14. https://www.polygon.com/features/2018/1/22/16911760/rbi-baseball-18-ps4-switch-xbox-one-mlb-mlbam-history