„Wehrmacht” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
75. sor: | 75. sor: | ||
*** [[Karl Dönitz]] tengernagy ''Großadmiral'' (1943–1945) |
*** [[Karl Dönitz]] tengernagy ''Großadmiral'' (1943–1945) |
||
*** [[Hans-Georg von Friedeburg]] tengernagy ''Admiral'' (1945) |
*** [[Hans-Georg von Friedeburg]] tengernagy ''Admiral'' (1945) |
||
==A háború évei (1939–1945)== |
|||
===Szárazföldi erők=== |
|||
{{Bővebben|Heer (Wehrmacht)}} |
|||
A szárazföldi erők (Heer) volt a Wehrmacht legnagyobb létszámú hadereje. Az újonnan besorozottak többsége a gyalogsághoz került, ahhoz a haderőnemhez, amely alig változott az I. világháború óta. Megmaradtak a hagyományosan három ezredből álló, tüzérséggel és műszakiakkal megerősített hadosztályok; és – habár néha biztosították számukra a gépesített szállítást – a katonáknak legtöbbször a saját lábukon kellett harcba vonulni. A tüzérség lövegeit is többnyire lóval vontatták. Létrejöttek azonban, nagyrészt Guderian közreműködésének köszönhetően, a Panzer (páncélos) hadosztályok. |
|||
Guderian és a hozzá hasonlóan gondolkodó tisztek hamar felismerték a páncélosokban rejlő lehetőségeket: használatukkal visszatért a mozgékonyság a hadszíntérre. A harckocsik azonban egymagukban nem voltak elegendőek, csak egy több fegyvernemet (gépesített gyalogságot, tüzérséget és műszakiakat, valamint a légierő egységeit) felölelő hadrend részeként hajthatták végre eredményesen a feladatukat. Ez a feladat pedig az volt, hogy megtalálják és kihasználják az ellenséges arcvonal gyenge pontjait. Megkerülve a megerősített védelmi pontokat behatoltak a vonalak mögé, és felszámolták az ellenség parancsnoki és irányítási központjait. A központtól ily módon elvágott frontvonalon harcoló erőket könnyű volt leküzdeni, és elejét venni a nagy veszteségekkel járó állóháborúnak. A tervezet később [[Villámháború]] (''Blitzkrieg'') néve vált ismertté. |
|||
===Haditengerészet=== |
|||
{{Bővebben|Kriegsmarine}} |
|||
===Légierő=== |
|||
{{Bővebben|Luftwaffe (Wehrmacht)}} |
|||
== Jegyzetek == |
== Jegyzetek == |
A lap 2017. február 4., 20:47-kori változata
Wehrmacht | |
A vaskereszt stilizált formája, a Wehrmacht emblémája (Balkenkreuz). | |
Dátum | 1935–1945 |
Ország | Harmadik Birodalom |
Típus | A Nagynémet Birodalom katonai ereje |
Méret | 20 700 000 (összesen, mindenkit számítva, aki szolgált) 17 893 200[1] (1939-1945) 2 200 000 (1945) |
Diszlokáció | Zossen |
Parancsnokok | |
Híres parancsnokok | Karl Dönitz Erich Raeder Wilhelm Keitel |
Jelvények | |
Balkenkreuz Szvasztika | |
Kultúra és történelem | |
Mottó | Gott mit uns! (Velünk az Isten) |
Színek | Feldgrau (Mezei szürke) |
Háborús részvétel | Spanyol polgárháború Második világháború |
A Wikimédia Commons tartalmaz Wehrmacht témájú médiaállományokat. |
A Wehrmacht (szó szerint kb. véderő) a Harmadik Birodalom fegyveres erejének (haderejének) megnevezése volt 1935-től, a sorkatonaság bevezetésétől, 1946-ig. Három nagy haderőből állt: Heer (szárazföldi erők), Kriegsmarine (haditengerészet) és a Luftwaffe (légierő). Ezt megelőzően a hivatalosan használt név a Reichswehr, ezt követően pedig a Német Szövetségi Köztársaságban Bundeswehr (mely megnevezés a mai napig érvényben van), illetve az NDK fegyveres erőinek megnevezése pedig Nationale Volksarmee lett.
Megalakulásának előzményei
1918. november 18-án 11 órakor aláírták a compiègne-i fegyverszünetet, melynek értelmében véget ért a négy éven át tartó első világháború, melyből Németország vesztesen került ki. A háborút lezáró versailles-i békeszerződésben a győztes nagyhatalmak Németország számára kemény feltételeket szabtak meg. A fegyveres erők létszámát nagyon alacsonyra kellett csökkenteni. A haditengerészetet parti őrségi feladat ellátására redukálták, míg a hadsereg létszámát 100 000 főben maximalizálták, hogy csak önvédelemre legyen képes. A fegyverzetet is korlátozták: A haditengerészet nem építhetett vagy vásárolhatott nagyobb hajót és a hadseregnek nem lehettek tankjai, nehézfegyverei és nem rendelkezhetett légierővel. Ezenkívül feloszlatták a nagyvezérkart, amelyben sok szövetséges vezető az 1914 előtti német militarizmus fő forrását látta. A cél Németország legyengítése és erőtlenségének biztosítása volt.
Az új német államnak a weimari köztársaságnak szüksége volt valamilyen belső védelemre, így a jobboldali önkéntes egységekhez a Freikorpsokhoz fordult. Ezek spontán szerveződő, központi irányítás és sok esetben katonai fegyelem nélküli egységek voltak, de ők jelentették az egyedüli elérhető és használható erőt. 1921. március 23-án felállították az új fegyveres erőt: a Reichswehrt. A Freierkorps egységek létszáma ekkor már elérte a 100 000 főt, a hadsereg, a Reichsheer állományának a létszámát. A régi birodalmi hadsereghez képest mindez elenyésző volt, de a weimari köztársaság szinte a semmiből kezdte a honi a véderő felállítását.
A weimari kormány által Hans von Seeckt tábornok lett kinevezve a Reichsheer élére. Habár az antant ragaszkodott a korábbi nagyvezérkar feloszlatásához, von Seeckt létrehozott egy szervezetet, a Truppenamtot gyakorlatilag azonos funkcióval, de úgy, hogy az valójában sokkal centralizáltabb és erőteljesebb potenciállal rendelkezett. A két engedélyezett hadtest - az egyik Berlinben, a másik Kasselben állomásozott - sorállománya tapasztalt és odaadó önkéntesekből verbuválódott, akiknek többségéből ideális első generációs altiszt válhatott. von Seeckt nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy a birodalmi hadsereg hagyományait és identitásait átültesse az új seregbe. Az antant nem vette észre, hogy a Reichsheer egy gyors jövőbeni növekedésre képes, ütőképes magként formálódott meg. von Seeckt erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a Reichsheer távol tartsa magát a politikától, de a weimari köztársaságnak mindenképpen szövetségesre volt szüksége az antant szorításában, ezért 1922-ben a Szovjetunióval megkötötte a rapallói egyezményt. Titkos záradéka biztosította, hogy a Reichsheer tisztjeit és katonáit páncélos- és repüléskiképzésben részesítik az oroszok. A kazanyi és lipecki katonai bázisokon való kiképzés ellenében a németek vállalták, hogy átadják technikai és harcászati tapasztalataikat. Ugyanebben az időszakban von Seeckt felismerte a gépesítés nyújtotta lehetőségeket. Így lehetővé vált, hogy az olyan tisztek, mint Heinz Guderian – akit a gépesített alakulatok felügyelőségéhez helyeztek – szert tegyenek azokra a tapasztalatokra, amelyek később elősegítették a teljes mértékben páncélozott hadosztályok felállítását. Az 1930-as évek elejéig páncélosképzésben a katonák csak Kazanyban részesülhettek, míg Németországban tankokat szimuláló traktorokkal és gépjárművekkel gyakorolhattak. Mindez megmosolyogtatónak tűnhet, de ennek ellenére sikerült a katonákkal elsajátíttatni a páncélos-hadviselés alapjait, ami a későbbiekben felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult. Ily módon Adolf Hitlernek, amikor 1933-ban hatalomra jutott Németországban, egy kicsiny, ám mérete ellenére jól képzett hadsereg állt a rendelkezésére.
Nemzetiszocialista hatalomátvétel
1933. január 20-án az elnök Paul von Hindenburg Adolf Hitlert nevezte ki Németország kancellárjának. Hitler, aki frontkatonaként szolgált az I.világháborúban – a közkatonák között ritkaságnak számító vaskereszttel tüntették ki bátorságáért –, hamar kinyilvánította azt a szándékát, hogy a hadsereget nagy mértékben fejleszteni akarja. 1933 decemberében elrendelte, hogy növeljék a hadsereg létszámát háromszorosára. Célkitűzése az volt, hogy 1938-ra 21 hadosztály álljon hadrendben. 1935 márciusában újra bevezette a sorkatonaságot, hogy ezzel biztosítsa az emberanyagot a német hadsereg számára. Terveiben már 36 hadosztály szerepelt és ugyanekkor bejelentették, hogy Németország mindenféle korlátozás nélkül légierőt hoz létre. 1935-től kezdve Wehrmacht lett a német fegyveres erők hivatalos elnevezése.
Hitler tudatában volt annak, hogy terjeszkedési politikájának megvalósításához szüksége van a hadsereg feltétlen hűségére. Ennek elérésében védelmi minisztere, Werner von Blomberg is támogatta, aki 1932-től 1938-ig töltötte be posztját. (A békeszerződés rendelkezései értelmében a német védelmi miniszter nem lehetett volna aktív katona.) Ő volt az, aki elkezdte a Wehrmacht politizálását. Ezzel egyrészt az Ernst Röhm vezetése alatt álló nemzetiszocialista SA (Sturmabteilung) befolyását, valamint Hermann Göring, a Luftwaffe főparancsnokának hatalmát akarta ellensúlyozni. von Blomberg rendeletének értelmében minden egyenruhán viselni kellett a nemzetiszocialista párt jelvényeit; 1934 augusztusában pedig bevezették a hűségesküt, amelyet a már szolgálatot teljesítő katonáknak ugyanúgy le kellett tenni, mint a később bevonulóknak. A fegyveres erők státusza így gyökeresen megváltozott a német államban. A tiszteket és a közkatonákat kötelezték, hogy az alkotmány helyett Adolf Hitlernek, a Német Birodalom Führerrének esküdjenek feltétel nélküli hűséget. Ennek később, 1944 júniusában, a Hitler elleni merényletkísérlet idején nőtt meg a jelentősége, amikor sok tiszt ezen esküje miatt tagadta meg a Führer elleni nyílt fellépést. Hitlernek példa nélküli hatalma lett a Wehrmacht felett, és ez csak növekedett, amikor 1938-ban von Blomberg helyett magát nevezte ki hadügyminiszternek.
Haderőnemek és parancsnokságok
- Oberkommando der Wehrmacht (OKW) – a fegyveres erők főparancsnoksága
- Főparancsnok (Chef des Oberkommandos der Wehrmacht)
- Wilhelm Keitel vezértábornagy (Generalfeldmarschall) (1938–1945)
- Oberbefehlshaber West (OB West) – a német erők nyugati parancsnoka
- Abwehr – katonai hírszerzés (szó szerint: elhárítás)
- Heer – szárazföldi haderő
- Oberkommando des Heeres (OKH) – a szárazföldi haderő főparancsnoksága
- Főparancsnokok (Oberbefehlshaber des Heeres, OBdH)
- Werner von Fritsch (Generaloberst): 1935 – 1938. február 4.
- Walther von Brauchitsch tábornagy (Generalfeldmarschall): 1938. február 4 – 1941. december 19.
- Adolf Hitler: 1941. december 19 – 1945. április 30.
- Ferdinand Schörner tábornagy (Generalfeldmarschall): 1945. április 30 – 1945. május 8.
- Vezérkari főnökök (Chefs des Generalstabes des Heeres)
- Ludwig Beck (Generaloberst): 1935 – 1938
- Franz Halder (Generaloberst): 1938 – 1942. szeptember
- Kurt Zeitzler (Generaloberst): 1942. szeptember – 1944. július
- Heinz Guderian (Generaloberst): 1944. július – 1945. március
- Hans Krebs (General): 1945. március – május
- Luftwaffe – légierő
- Oberkommando der Luftwaffe (OKL) – a légierő főparancsnoksága
- Főparancsnokok (Oberbefehlshaber der Luftwaffe, OBdL)
- Hermann Göring birodalmi marsall Reichsmarschall (1935–1945)
- Robert von Greim tábornagy (Generalfeldmarschall) (1945)
- Kriegsmarine – haditengerészet
- Oberkommando der Marine (OKM) – a haditengerészet főparancsnoksága
- Főparancsnokok (Oberbefehlshaber der Marine, OBdM)
- Erich Raeder tengernagy Großadmiral (1928–1943)
- Karl Dönitz tengernagy Großadmiral (1943–1945)
- Hans-Georg von Friedeburg tengernagy Admiral (1945)
A háború évei (1939–1945)
Szárazföldi erők
A szárazföldi erők (Heer) volt a Wehrmacht legnagyobb létszámú hadereje. Az újonnan besorozottak többsége a gyalogsághoz került, ahhoz a haderőnemhez, amely alig változott az I. világháború óta. Megmaradtak a hagyományosan három ezredből álló, tüzérséggel és műszakiakkal megerősített hadosztályok; és – habár néha biztosították számukra a gépesített szállítást – a katonáknak legtöbbször a saját lábukon kellett harcba vonulni. A tüzérség lövegeit is többnyire lóval vontatták. Létrejöttek azonban, nagyrészt Guderian közreműködésének köszönhetően, a Panzer (páncélos) hadosztályok.
Guderian és a hozzá hasonlóan gondolkodó tisztek hamar felismerték a páncélosokban rejlő lehetőségeket: használatukkal visszatért a mozgékonyság a hadszíntérre. A harckocsik azonban egymagukban nem voltak elegendőek, csak egy több fegyvernemet (gépesített gyalogságot, tüzérséget és műszakiakat, valamint a légierő egységeit) felölelő hadrend részeként hajthatták végre eredményesen a feladatukat. Ez a feladat pedig az volt, hogy megtalálják és kihasználják az ellenséges arcvonal gyenge pontjait. Megkerülve a megerősített védelmi pontokat behatoltak a vonalak mögé, és felszámolták az ellenség parancsnoki és irányítási központjait. A központtól ily módon elvágott frontvonalon harcoló erőket könnyű volt leküzdeni, és elejét venni a nagy veszteségekkel járó állóháborúnak. A tervezet később Villámháború (Blitzkrieg) néve vált ismertté.
Haditengerészet
Légierő
Jegyzetek
További információk
- Feldgrau.com research on the German armed forces 1918-1945 (angol nyelvű)