„Campanile (építészet)” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Külső hivatkozások → További információk AWB |
embed {{Nemzetközi katalógusok}} with Wikidata information |
||
18. sor: | 18. sor: | ||
{{Templomépítészet}} |
{{Templomépítészet}} |
||
{{Nemzetközi katalógusok}} |
|||
[[Kategória:Épülettípusok]] |
[[Kategória:Épülettípusok]] |
||
[[Kategória:Keresztény templomépítészet]] |
[[Kategória:Keresztény templomépítészet]] |
A lap 2015. augusztus 27., 14:51-kori változata
Campanile (olaszul: „harangtorony”) a neve az ókeresztény építészetben a templomtól különálló harangtoronynak.
Ilyen tornyok a 6. századtól épültek, lehettek kör- vagy sokszögalapúak. Az elnevezést általánosságban is használják, Itáliában ugyanis a középkor végéig ragaszkodtak önálló torony építéséhez. Ez a megoldás bizonyos védelmet nyújt a főépület számára a torony földrengés vagy más ok miatti összeomlása esetén (a velencei főtér 95 méteres harangtornyának 1902-es összeomlásakor a Szt. Márk székesegyház teljesen ép maradt, csak a városi könyvtár épületének sarka sérült komolyabban).
Giotto tervei alapján épült a firenzei dóm harangtornya gótikus stílusban. A leghíresebb a velencei Campanile, ami román stílusú, s amit a 20. század elején újjá kellett építeni, mert az alapozás hibája miatt összedőlt. Szintén román stílusú a pisai székesegyház campaniléje, a híres Ferdetorony.
A kora középkorban Észak-Európában sem épült egybe a harangtorony a templommal. A kereszténységet ekkor vették fel az írek, vikingek, normannok. Az ír templomok nem maradtak fenn, de Norvégiában és Svédországban ismertek különálló harangtornyok.
Forrás
- Zádor Anna: Építészeti szakszótár, Corvina Kiadó, Budapest
- Művészeti lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965.