Campanile (építészet)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A velencei Campanile

Campanile (olaszul: „harangtorony”) a neve az ókeresztény építészetben a templomtól különálló harangtoronynak.

Ilyen tornyok a 6. századtól épültek, lehettek kör- vagy sokszögalapúak. Az elnevezést általánosságban is használják, Itáliában ugyanis a középkor végéig ragaszkodtak önálló torony építéséhez. Ez a megoldás bizonyos védelmet nyújt a főépület számára a torony földrengés vagy más ok miatti összeomlása esetén (a velencei főtér 95 méteres harangtornyának 1902-es összeomlásakor a Szt. Márk székesegyház teljesen ép maradt, csak a városi könyvtár épületének sarka sérült komolyabban).

Giotto tervei alapján épült a firenzei dóm harangtornya gótikus stílusban. A leghíresebb a velencei Campanile, ami román stílusú, s amit a 20. század elején újjá kellett építeni, mert az alapozás hibája miatt összedőlt. Szintén román stílusú a pisai székesegyház campaniléje, a híres Ferdetorony.

A kora középkorban Észak-Európában sem épült egybe a harangtorony a templommal. A kereszténységet ekkor vették fel az írek, vikingek, normannok. Az ír templomok nem maradtak fenn, de Norvégiában és Svédországban ismertek különálló harangtornyok.

Forrás[szerkesztés]

  • Zádor Anna: Építészeti szakszótár, Corvina Kiadó, Budapest
  • Művészeti lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965.

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Campanile (építészet) témájú médiaállományokat.
Wikiszótár
Nézd meg a campanile (építészet) címszót a Wikiszótárban!