Rotavírus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Rotavirus
Rotavírus számítógépes modellje
Rotavírus számítógépes modellje
Vírusbesorolás
Csoport: III. csoport
dsRNS vírusok
Rend: besorolatlan
Család: Reoviridae
Alcsalád: Sedoreovirinae
Nemzetség: Rotavirus
Típusfaj
rotavírus A
Fajok
  • rotavírus A
  • rotavírus B
  • rotavírus C
  • rotavírus D
  • rotavírus E
  • rotavírus F
  • rotavírus G
  • rotavírus H
  • rotavírus I
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Rotavirus témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Rotavirus témájú kategóriát.

A rotavírusok a vírusok Reoviridae családjának Rotavirus nemzetségéhez tartozó, kétszálú RNS-genommal rendelkező fajok, a kisgyerekek hasmenéses megbetegedéseinek leggyakoribb kórokozói.[1] A világon ötéves koráig szinte minden gyerek megfertőződik velük legalább egyszer.[2] Minden egyes fertőzéssel erősödik az immunitás, így a klinikai tünetek egyre enyhülnek; a felnőttek már csak ritkán érintettek.[3] A nemzetségbe kilenc faj tartozik, a rotavírus A, B, C, D, E, F, G, H és I. A leggyakoribb az A változat, a humán megbetegedések 90%-át ez okozza. A rotavírusokat 1973-ban fedezte fel az ausztrál Ruth Bishop.[4]

A vírus széklettel terjed. A szervezetbe jutva a vékonybél hámsejtjeiben szaporodik és eközben bélhurutos tüneteket okoz. Bár a csecsemők és kisgyerekek súlyos hasmenéses eseteik kb. egyharmadáért felelős,[5] közegészségügyi jelentőségét sokszor alábecsülik, különösen a fejlődő országokban.[6] A rotavírusok az állatokat, azon belül a haszonállatokat is képesek megfertőzni.[7]

A gyerekkori rotavírus-fertőzés általában könnyen kezelhető betegség; ennek ellenére csak 2013-ban ez a kórokozó felelt a hasmenéses okozta gyermek-halálesetek 37%-áért, világszerte 215 ezer áldozatot szedve.[8] Döntő többségük a fejlődő országokban történt.[9] Az Egyesült Államokban az oltási program bevezetése előtt a rotavírusok évente 2,7 milliónyi súlyos megbetegedéses esetet okoztak, amelyből 60 ezren kerültek kórházba, átlagosan 37-en pedig életüket vesztették.[10] A betegséget védőoltással lehet megelőzni, a fertőzés esetén pedig legfontosabb a megfelelő folyadékpótlás.[11] Azokban az országokban, ahol vakcinációs programot vezettek be, a rotavírusos fertőzések száma és súlyossága meredeken csökkent.[12][13][14]

Biológiája[szerkesztés]

A rotavírusok típusai[szerkesztés]

A rotavírusoknak kilenc faja ismert: A, B, C, D, E, F, G, H és I.[15] Az embereket leggyakrabban az A, ritkábban a B és C változatok fertőzik meg. Az A–E fajok más állatokban is okoznak megbetegedéseket,[16] az E és H fajok sertéseket, a D, F és G madarakat, az I macskákat fertőz.[17][18][19]

Az A fajon belül több különböző törzset, szerotípust különítettek el.[20] Az influenzavírushoz hasonlóan ezeket is két felszíni fehérjéjük szerint osztályozzák. A VP7 glikoprotein határozza meg a G-szerotípust, a proteázszenzitív VP4 pedig a P-t.[21] A G- és P-csoportot meghatározó fehérjék génjei egymástól függetlenül öröklődnek, így számos különböző kombináció jöhet létre.[21] A rotavírus A számára egy teljes genotipizálási rendszert fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi az atipikus törzsek eredetének visszafejtését.[22] Az egyes G és P-változatok előfordulási gyakorisága az országokon belül és között, valamint időben is gyorsan változhat.[23]

Szerkezete[szerkesztés]

A rotavírusok genomja 11 különböző darab kettős szálú RNS-molekulából áll, amelyek együttes hossza 18 555 nukleotidot tesz ki. A molekulákat 1-től 11-ig számozták meg csökkenő sorrendben és valamennyin egy gént találunk. Minden gén egy fehérjét kódol, kivéve a 9-est, amelyik kettőt.[24] A genomot egy háromrétegű, ikozaéder alakú fehérjekapszid veszi körbe. A vírusrészecskék átmérője maximum 76,5 nm lehet.[25][26] A vírus lipidburokkal nem rendelkezik.

Proteinjei[szerkesztés]

A rotavírus struktúrproteinjeinek elhelyezkedése

A vírusrészecskét (viriont) hat vírusfehérje alkotja. Ezeknek az ún. struktúrproteineknek az elnevezése: VP1, VP2, VP3, VP4, VP6 és VP7. Rajtuk kívül a vírus hat másik, „nem-struktúr” fehérjét is termel, de ezek a fertőzött sejten belül hatnak és a virionba nem kerülnek be. Ezek az NSP1, NSP2, NSP3, NSP4, NSP5 és NSP6.[16]

Az összesen 12 vírusfehérje közül legalább 6 képes kötődni az RNS-hez.[27] Pontos feladatuk egyelőre nem teljesen ismert, feltételezik, hogy a genom másolásához, virionba való csomagolásához és a génexpresszió szabályozásához lehet közük.[28]

Struktúrproteinek[szerkesztés]

Rotavírusok elektronmikroszkópos képe, ahol a VP6 fehérjéhez specifikus ellenanyagokkal borított arany-nanorészecskék (kis fekete gömbök) kötődnek

A VP1 a virion közepén található és funkciója szerint RNS-polimeráz.[29] A megfertőzött sejtben mRNS-t készít a vírusgénekről a fehérjék termeléséhez, valamint a szaporodáshoz számos kópiát készít a genomról.[30]

A VP2 a kapszid belső rétegét alkotja és megköti az RNS-genomot.[31]

A VP3 is a vírusrészecske belsejében található és feladata szerint egy guanilil-transzferáz enzim. Működése során 5' cap-pal ("sapkával") látja el a genomról átírt mRNS-t.[32] A sapka védi meg a molekulát a sejt nukleinsavakat bontó enzimeitől, a nukleázoktól.[33]

A VP4 egy felszíni fehérje, amely tüskeként mered ki a rotavírus felületéről.[34] Ő felelős azért, hogy megkösse a leendő gazdasejt felszínén a megfelelő receptort.[35] Éretlen alakjában nem képes elvégezni a feladatát, fertőzőképessé válásához előbb a gyomor tripszin enzimének VP5* és VP8* fehérjékké kell hasítania.[36] A VP4-tő függ a vírus virulenciája (betegségokozó képessége) és ő határozza meg az osztályozás során a P-típust.[37] Emberek esetében összefüggés mutatható ki a vércsoport szekrétor státusza és a rotavírus-fertőzésre való érzékenység között. A non-szekrétorok ellenállóak a vírus P[4] és P[8] törzseivel szemben, vagyis feltehető, hogy a vércsoport-antigének receptorként szolgálhatnak a vírus számára.[38]

A VP6 alkotja a kapszid nagy részét. Az immunrendszer jól reagál rá és általában ezt használják a rotavírusok fajainak elkülönítésére.[39] A rotavírus A-t detektáló tesztek is ezt a fehérjét ismerik fel.[40]

A VP7 egy glikoprotein, amely a virion külső felszínen található. Strukturális feladatain kívül meghatározza a G-csoportokat az osztályozás során és a VP6-hoz hasonlóan szintén sok ellenanyag képződik ellene.[25]

Nem-struktúrproteinek[szerkesztés]

Az NSP1, az 5. gén terméke egy RNS-kötő fehérje.[41] Képes blokkolni az interferonválaszt, amellyel a veleszületett immunrendszer védi a szervezetet a vírusfertőzéssel szemben. Az NSP1 hatására a gazdasejt fehérjebontó proteoszómái lebontják azokat a szignálproteineket (az ún. interferon regulációs faktor transzkripciós faktorokat), amelyek szükségesek az interferontermelés beindításához.[42]

Az NSP2 szintén RNS-kötő protein, amely a genom replikációjához szükséges és nagyobb mennyiségben gyűlik fel annak helyszínén.[31][43]

Az NSP3 a virális mRNS-hez kötődik és az a feladata, hogy leállítsa a sejt saját proteinjeinek szintézisét;[44] kikapcsolja azt a két transzlációiniciációs faktort, amire feltétlenül szükség van a gazdasejt mRNS-ének átírásához. Az NSP3 először leválasztja a poli(A)-kötő fehérjét (PABP) az eIF4F transzlációiniciációs faktorról. A PABP a megfelelő 3' poli(A)-farokkal rendelkező mRNS-ek (vagyis a gazdasejt szinte valamennyi mRNS-e) átírásához szükséges. Az NSP3 ezután foszforiláció elősegítésével inaktiválja az eIF2-t.[45] A 3' poli(A)-farkat nem tartalmazó virális mRNS-nek nincs szüksége a fenti faktorokra.[46]

Az NSP4 egy enterotoxin (az elsőként felfedezett virális enterotoxin), amely hasmenést indukál.[47]

Az NSP5-öt a 11-es genomszegmens kódolja. A fertőzött sejtekben a viroplazmában (a citoplazma azon helyén, ahol a vírusszaporodás történik) gyülemlik fel.[48]

Az NSP6 is képes nukleinsavakhoz kötődni és szintén a 11. szegmens egy alternatív leolvasású ORF-ja (nyitott leolvasási keret, gyakorlatilag gén) kódolja.[49][50]

A rotavírusok génjei és fehérjéi
RNS-szegmens (gén) Méret (bázispár) Fehérje Molekulasúly (kDa) Elhelyezkedés Szám viriononként Funkció
1 3302 VP1 125 A virion közepén 12 RNSA-függő RNA-polimeráz
2 2690 VP2 102 A kapszid belső oldala 120 RNS-kötő
3 2591 VP3 88 A virion közepén 12 metiltranszferáz, mRNS-„sapkát” készít
4 2362 VP4 87 Felszíni tüske 180 Célsejthez való kapcsolódás, virulencia
5 1611 NSP1 59 Nem-struktúr fehérje 0 5'RNS-hez kötődés, interferon-antagonista
6 1356 VP6 45 Kapszidfehérje 780 Struktúrfehérje, az egyik legfontosabb antigén
7 1104 NSP3 37 Nem-struktúr fehérje 0 Aktiválja a virális mRNS-t és lekapcsolja a sejt proteinjeinek szintézisét
8 1059 NSP2 35 Nem-struktúr fehérje 0 Az RNS-genom becsomagolását végző NTP-áz
9 1062 VP71 VP72 38 és 34 Felszíni 780 Struktúrfehérje, immunrendszeri célpont
10 751 NSP4 20 Nem-struktúr fehérje 0 Enterotoxin
11 667 NSP5, NSP6 22 Nem-struktúr fehérje 0 Az NSP2 modulátorai, egy- és kétszálú RNS-t is kötnek, foszfoproteinek

A fenti adatok az SA11 majom-rotavírusra igazak. A pontos méretek más törzseknél eltérhetnek.

Replikáció[szerkesztés]

A rotavírusok replikációs ciklusa

A vírus a felszíni receptorhoz való kötődés után endocitózissal lép be a sejtbe, ahol egy emésztő vezikulumba, endoszómába kerül. A vírus külső fehérjéi (a VP7 és a VP4 tüske) megbontják az endoszóma membránját, a vírus kiszabadul a citoplazmába, de ez egyúttal a környezet kalciumkoncentrációjának megváltozásával is jár. Erre a szignálra a három alegységből álló VP7 darabjaira esik, a kapszidot csak annak második és harmadik (VP2-ből és VP6-ból álló) rétege alkotja ezután.[51]

A genom 11 db kettős RNS-e továbbra is a kapszidváz védelmében marad, míg a virális RNS-polimeráz elkezdi lemásolni őket. Azzal, hogy a genom nem lép ki a citoplazmába, a vírus kikerüli a sejt belső védelmi rendszereit, mint az RNS-intereferenciát, melyet a kettős szálú RNS jelenléte indít be.[52]

Az RNS-polimeráz mind fehérjeszintézis, mind genommásolás céljából írja át az RNS-genomot. A rotavírusok fehérjéi a citoplazma egy jól elhatárolható helyén, az ún. viroplazmában gyűlnek fel. A viroplazmában a pozitív-szenz RNS-szál (amelyről a vírus-mRNS íródik át) védve van az siRNS (kis interferáló RNS)-indukálta lebontástól.[53] A viroplazmák már két órával a fertőzés megkezdése után kialakulnak a sejtmag mellett és itt történik a virionok összecsomagolása, leginkább az NSP5 és NSP2 közreműködésével. Az NSP5 kikapcsolása (pl. RNS-interferencia segítségével) drasztikus módon lecsökkenti a rotavírusok replikációs hatékonyságát. A kétrétegű kapsziddal rendelkező, félkész virionok az endoplazmatikus retikulunhoz vándorolnak, ahol megkapják a harmadik, külső réteget. A kész virionok a sejt lízisével kerülnek ki a környezetbe.[36][54][55]

Terjedés[szerkesztés]

Székletből izolált rotavírusok

A rotavírusok a beteg székletével terjednek. A szennyezett kéz, különböző felületek, tárgyak érintése és szájba kerülése adja át a fertőzést.[56] Lehetséges, hogy cseppfertőzéssel, az aoroszolok belélegzésével is átadódik.[57] A beteg széklete rendkívül fertőző, grammonként 10 billió életképes vírusrészecskét is tartalmazhat.[39] A sikeres fertőzéshez kevesebb, mint 100 is elegendő.[3]

A rotavírusok közepesen ellenállóak a környezetben, amerikai vizsgálatok az iszapban literenként átlag egy fertőzőképes viriont találtak, amelyek 9-19 napig maradtak aktívak.[58] A baktériumok és paraziták ellen foganatosított közegészségügyi intézkedések a jelek szerint nem hatásosak a rotavírusok ellen, mert előfordulásuk a fejlett és fejlődő országokban hasonló.[57]

A fertőzés tünetei[szerkesztés]

A rotavírusos enteritisz lehet enyhe vagy súlyos betegség, amelynek tünetei émelygés, hányás, vizes hasmenés és hőemelkedés. A szimptómák általában a fertőzéstől számítva két nap múlva jelennek meg.[59] A betegség gyors lefolyású, általában hányással kezdődik, amit négy-nyolc napos, erőteljes hasmenéses időszak követ. A kiszáradás jóval gyakoribb, mint a bakteriális eredetű bélpanaszok esetében és a halálozások többségét ez okozza.[60]

A rotavírus A több alkalommal is megfertőzhet valakit élete során: az első többnyire még jellemző tüneteket okoz, de ahogyan az immunrendszer alkalmazkodik, az ezt követő fertőzések jóval enyhébbek vagy akár tünetmentesek.[39][61][62] Ennek megfelelően a szimptómás fertőzések a két év alatti gyerekek körében a leggyakoribbak és a kor előrehaladtával (akár 45 éves korig) egyre ritkábbá válnak.[63] A legsúlyosabb esetek a 0,5-2 éves gyerekek, az idősek és az immunhiányos páciensek közül kerülnek ki. A gyerekkorban megszerzett immunitás miatt a felnőttkori hasmenéses eseteket többnyire nem rotavírus okozza, azonban a tünetmentes fertőzés is elég ahhoz, hogy fenntartsa a vírusok jelenlétét a közösségben.[64] Vannak arra utaló jelek, hogy a vércsoporti szekrétor státusz (tehát hogy a vércsoport szerinti antigének ürülnek-e a testfolyadékokba), illetve a bél baktériumflórája befolyásolhatja a rotavírus-fertőzés lefolyását.[65]

A betegség mechanizmusa[szerkesztés]

Rotavírus-fertőzte (fent) és egészséges (lent) enterociták

A rotavírusok a vékonybélhám bolyhainak sejtjeiben, az enterocitákban szaporodnak, amely során a hámszövetben jelentős szerkezeti és funkcionális változások lépnek fel.[66][67] Emberekben és állatokban is előfordulhat, hogy a bélrendszerből szórványosan átterjedhetnek más szervekre és a makrofágokra is.[68]

A hasmenéses tüneteknek több oka is van.[69] A vírusszaporodás elpusztítja az enterocitákat, amely a tápanyagfelszívódás zavaraival jár. A vírus NSP4 proteinje egy enterotoxin, amely kalciumfüggő kloridszekréciót indukál, akadályozza a víz visszaszívását a bélüregből, csökkenti a mikrobolyhok diszacharidáz enzimeinek működését és aktiválja a helyi periférikus idegrendszer kalciumfüggő reflexeit.[47] Az NSP4 a sejtmembránba ágyazódva ioncsatornaként működik és megnöveli a citoplazma kalciumkoncentrációját, amely a virion összeszerelődéséhez szükséges. A megnövekedett kalciumszint autofágiát (önmegsemmisítést) indít be az érintett sejteknél.[70]

NSP4-szekrécióval kijuthat a fertőzött sejtből. Ez az extracelluláris forma, melyet a bél proteázenzimei módosítanak, enterotoxinként viselkedve az egészséges sejtek integrinreceptorához kapcsolódik, azok belső kalciumszintjét is megnöveli, további autofágiát és kiválasztásos hasmenést indukálva.[71]

A rotavírus-fertőzésre jellemző hányást az okozza, hogy a vírus az emésztőrendszer enterokromaffin sejtjeit is megtámadja. A fertőzés szerotonintermelést indukál, amely aktiválja a vagális afferens idegeket, amelyek az agytörzsben hányási reflexet idéznek elő.[72]

Az egészséges enterociták laktáz enzimet választanak ki a vékonybél üregébe. Pusztulásukkal enzimhiány és tejcukor-érzékenység lép fel,[73] amely néhány hétig tart.[74] Amikor a gyerek a betegség után ismét tejet kap, ismét enyhe hasmenés léphet fel, ezúttal a tejcukor bakteriális fermentációjának következtében.[75]

Immunválasz[szerkesztés]

Specifikus immunválasz[szerkesztés]

A rotavírusok a B- és T-sejtek immunválaszát is kiváltják. A VP4 és VP7 elleni ellenanyagok csökkentik a vírusok fertőzőképességét.[76] Az antitesteket az IgM, IgA és IgG típusú fehérvérsejtek is termelik. A magában beadott tisztított antitestek is védenek a fertőzéstől.[77] Az újszülötteket kb. fél éves korig az anyától kapott IgG ellenanyagok védik, ám ezek egyúttal csökkentik a védőoltás hatékonyságát is.[78]

Veleszületett immunválasz[szerkesztés]

A fertőzés beindítja a sejtek beépített vírusellenes védekezését, I. és III. típusú interferonok és más citokinek termelődnek, amelyek gátolják a vírusreplikációt, a makrofágok és természetes ölősejtek pedig elpusztítják a fertőzött sejteket.[79] A vírus kettős szálú RNS-ét felismerik a belső receptorok (mint a Toll-szerű receptorok), amelyek szintén interferontermelést indít el.[80] A rotavírusok NSP1 proteinje képes az interferon I blokkolására az IRF3, IRF5 és IRF7 regulációs fehérjék kikapcsolásával.[80]

A védettség jele[szerkesztés]

A vérben a specifikus IgG és IgA, a bélben az IgA a jele annak, hogy a szervezet védett a rotavírus-infekcióval szemben.[81] Az IgG és IgA megfelelően magas (>1:200) szintje a vérszérumban elegendő a fertőzés kivédésére; az IgA-szint és a védőoltás hatékonysága között egyértelmű összefüggés mutatható ki.[82]

Diagnózis[szerkesztés]

A rotavírus-fertőzöttség megállapítása általában a bélhurut diagnózisát követi. A kórházba kerülő gyerekeket általában letesztelik rotavírus A-ra;[83][84] a kórokozót a székletből mutatják ki antigénvizsgálattal. Több, elegendően érzékeny és specifikus teszt is rendelkezésre áll, amelyek a rotavírus A valamennyi szerotípusát felismerik.[85] Kutatólaboratóriumok polimeráz láncreakcióval (PCR) vagy elektronmikroszkóppal is kimutathatják a vírust.[86] Mivel a vírusgenom RNS-ből áll, reverz transzkripciós PCR-re (RT-PCR) van szükség, de ebből is kifejlesztettek már olyat, amely képes kimutatni valamennyi humán rotavírus fajt és szerotípust.[87]

Kezelés[szerkesztés]

A rotavírus-fertőzés kezelése a tünetek enyhítésére és mindenekelőtt a kiszáradás elkerülésére szorítkozik.[11] Súlyos esetben a dehidratáció a páciens halálát is okozhatja.[88] Kevésébé súlyos esetben a szájon történő folyadékpótlás is elegendő, cukros-sós víz adásával.[89] A WHO és az UNICEF 2004-ben a heveny hasmenés kezelésére alacsony ozmolaritású folyadék itatását és a cinkpótlást ajánlotta.[90] Komoly folyadékvesztés esetén a rehidratációt kórházban végzik infúzió vagy nazogasztrikus szonda segítségével, a páciens elektrolit- és vércukorszintjét pedig folyamatosan monitorozzák.[83] A bélflórát helyreállító probiotikus készítmények (mint a Lactobacillus rhamnosus és Saccharomyces boulardii, esetleg olyan vegyületek mint a dioszmektit vagy a racekadotril)[91] csökkenthetik a hasmenéses időszak tartamát.[92] A rotavírus-fertőzés ritkán jár komplikációval és megfelelő kezelés mellett a prognózis igen jó.[93]

Megelőzés[szerkesztés]

A rotavírusok rendkívül fertőzőképesek és nem áll rendelkezésre ellenük specifikus antibiotikum vagy más gyógyszer. A higiéniai viszonyok javulása nem hozza magával a fertőzés gyakoriságának jelentős csökkenését és a kiszáradást megelőző terápia sem teszi nélkülözhetővé a kórházi kezelést a súlyos esetekben; ezért a visszaszorítására tett legfontosabb közegészségügyi intézkedés a lakosság védőoltással való ellátása.[2] Az Egyesült Államokban 1998-ban kapott engedélyt az első vakcina. A klinikai teszteket az USA-ban, Finnországban és Venezuelában végezték. A védőoltás komolyabb mellékhatás nélkül 80-100%-os védettséget biztosított a rotavírus A ellen.[94][95] Miután azonban kiderült, hogy 12 ezer gyerekből egyben megnöveli a bélbetüremkedés (intussusceptio) esélyét, 1999-ben kivonták a piacról.[96] Az intézkedést többen kritizálták, rámutatva, hogy az oltóanyag haszna jóval nagyobb lett volna, mint az általa jelentett kockázat.[97] 2006-ra két újabb vakcinát fejlesztettek ki, amelyek már kellően biztonságosnak bizonyultak.[98] 2009-ben a WHO javasolta, hogy a rotavírus elleni védőoltást vegyék fel az egyes országok immunizációs programjába.[99]

A javaslat szerint eljáró országokban a rotavírus-fertőzés előfordulása és a súlyos esetek száma jelentősen visszaesett.[12][13][14] Egy 2014-es felmérés úgy találta, hogy az oltóprogramok 49-92%-kal csökkentették a rotavírus-okozta hospitalizált esetek számát, általában pedig a kórházba került súlyos hasmenéses esetek száma 17-55%-kal esett vissza.[100] Mexikóban például a világon az elsők között vezették be a vakcinációt 2006-ban és 2009-ben már 65%-os csökkenést tapasztaltak a kétévesnék fiatalabb kisgyerekeknél a hasmenés okozta halálozások tekintetében.[101] Nicaragua 2006-ban az első fejlődő ország volt, amely bevezette a rotavírus elleni oltóprogramot és a fertőzések száma hamarosan 40%-kal, az orvoshoz fordulások száma pedig kb. 50%-kal esett vissza.[102] Az Egyesült Államokban 2006 óta 86%-kal csökkent a rotavírushoz köthető hospitalizációk száma. A programok a nem oltott gyerekek esetében is csökkentették a fertőződés esélyét, mert jelentősen visszaesett a cirkuláló vírusok aránya is.[103] Hasonló tapasztalatokat szereztek az afrikai ás ázsiai fejlődő országokban is, ahol korábban a vírusok a legtöbb halálos áldozatot szedték.[14][104][105][106] Európában a nemzeti oltóprogramok hatására 65-84%-os csökkenést tapasztaltak a fertőzések számában.[107] Az egész világot tekintve a vakcináció átlagosan 67%-kal csökkentette az adott tünetekhez kötődő kórházi beutalásokat és ügyeleti kezeléseket.[108] Magyarországon 2017-ben nem volt kötelező a rotavírus elleni vakcina beadása, az érintett gyerekpopuláció átoltottságát 25%-osra becsülték.[109]

Epidemiológia[szerkesztés]

A rotavírus-fertőzések előfordulása télen jóval magasabb (angol adatok).[110]

A rotavírusos megbetegedések 90%-áért felelős rotavírus A[111] az egész világon előfordul. Évente több millió hasmenéses esetet okoz, amelyek közül csak 2013-ban több mint 215 ezer bizonyult halálos kimenetelűnek, 90%-uk a fejlődő országokban.[6] Ötéves koráig szinte minden gyerek találkozik a vírussal legalább egyszer.[112] A csecsemők és kisgyerekek között a rotavírusok a leggyakoribb kórokozói a súlyos hasmenéses megbetegedéseknek, a kórházi ápolást igénylő esetek kb. harmadáért, az ilyen okból történő halálozások 37%-ért és az öt év alatti gyerekek haláleseteinek 5%-ért felelősek.[113] Az érintett fiúknak kétszer nagyobb az esélye a kórházba kerülésre, mint a lányoknak.[114][115] A vakcinálási kor előtt a fertőzések többsége az év hűvös, száraz időszakaiban következett be.[116][117]

Helyi járványok gyakran fordulnak elő kórházban fekvő csecsemők, bölcsődések vagy óvodások, esetenként otthonban élő idősek körében.[64][118] Az Egyesült Államokban még 1981-ben is előfordult, hogy a szennyezett vezetékes víz közvetítette a fertőzést.[119] Az eddigi legszélesebb körű hasmenésjárvány 2005-ben történt Nicaraguában. A kórokozó egy mutáción átesett rotavírus A-törzs volt, amely feltehetően képes volt kijátszani a lakosság már meglevő immunitását.[120] Hasonlóan jelentős járvány zajlott le 1977-ben Brazíliában.[121]

A rotavírus B Kínában váltott ki több alkalommal minden korosztályt érintő járványt; ilyenkor általában a vezetékes víz szennyeződött a csatornából.[122][123] 1998-ban Indiában zajlott le egy helyi, endemikus törzs (az ún. CAL) által okozott rotavírus B-járvány.[124][125] A világ más részein a rotavírus B ritka, pl. az Egyesült Államok felnőtt lakóinak nincs is ellene immunitásuk.[126] A rotavírus C-esetek igen ritkák és elszigeteltek, kisebb járványok családokon belül fordulhatnak elő.[127]

Egyéb gazdaállatok[szerkesztés]

Rotavírus elektronmikroszkópos képe Flewett egyik eredeti felvételén

A rotavírusok számos emlősfaj kicsinyeit képesek megtámadni és mind a házi-, mind a vadállatok körében hasmenésjárványokat okoznak.[7] A haszonállatok körében főleg a borjakat és malacokat betegítik meg, és a kezelési költségek, valamint az elhullások miatt jelentős gazdasági károkat okozhatnak.[128] Feltételezik, hogy a humán törzsek esetenként genetikai információt cserélhetnek az állatokat fertőző vírusokkal.[128] Néhány esetben kimutatható volt, hogy az állati törzsek közvetlenül embereket is megbetegítettek, vagy RNS-szegmeneseiket kicserélték a humán vírusváltozatokkal.[129][130][131]

Felfedezésük[szerkesztés]

Jacob Light és Horace Hodes 1943-ban kimutatta, hogy fertőző hasmenésben szenvedő gyerekek székletéből nyert, baktériumszűrön áthatoló ágens szarvasmarhánál is hasonló tüneteket produkál.[132] Három évtizeddel később a megőrzött mintákból kiderült, hogy rotavírusokkal dolgoztak.[133] Időközben felfedezték, hogy egy egérvírus hasonló szerkezetű, mint a szarvasmarhákat megbetegítő kórokozó.[134][135] Az ausztrál Ruth Bishop és munkatársai 1973-ban gyerekek székletében hasonló felépítésű vírusokat találtak.[4] A brit Thomas Henry Flewett javasolta a rotavírus elnevezést, mert az elekronmikroszkópos képeken a vírusrészecskék kerékre (latinul rota) emlékeztették.[136] 1976-ban más állatfajokból is leírtak hasonló szerkezetű és természetű vírusokat. A szerotípusokat először 1980-ban különítették el,[137] és a következő évben majomvese-sejtkultúrában tenyészteni is sikerült a vírusokat. Ekkor derült ki, hogy a replikációhoz feltétlenül szükség van a tripszin emésztőenzimre is.[138] A tenyésztés segítségével jelentősen felgyorsult a kutatás és az 1980-as évek közepén megkezdődhettek az első vakcinakísérletek.[139]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. (2015) „Rotavirus Infection: A Disease of the Past?”. Infectious Disease Clinics of North America 29 (4), 617–35. o. DOI:10.1016/j.idc.2015.07.002. PMID 26337738.  
  2. a b Bernstein DI (2009). „Rotavirus overview”. The Pediatric Infectious Disease Journal 28 (Suppl 3), S50–3. o. DOI:10.1097/INF.0b013e3181967bee. PMID 19252423.  
  3. a b (2009) „Rotavirus vaccines: opportunities and challenges”. Human Vaccines 5 (2), 57–69. o. DOI:10.4161/hv.5.2.6924. PMID 18838873.  
  4. a b Bishop R (2009). „Discovery of rotavirus: Implications for child health”. Journal of Gastroenterology and Hepatology 24 (Suppl 3), S81–5. o. DOI:10.1111/j.1440-1746.2009.06076.x. PMID 19799704.  
  5. World Health Organization: Global Rotavirus Sentinel Hospital Surveillance Network, 2015
  6. a b (2007) „Use of formative research in developing a knowledge translation approach to rotavirus vaccine introduction in developing countries”. BMC Public Health 7, 281. o. DOI:10.1186/1471-2458-7-281. PMID 17919334.  
  7. a b Fenner's Veterinary Virology, 4th, Boston: Academic Press, 288. o. (2010). ISBN 0-12-375158-6 
  8. (2016) „Global, Regional, and National Estimates of Rotavirus Mortality in Children <5 Years of Age, 2000-2013”. Clinical Infectious Diseases 62 (Suppl 2), S96–105. o. DOI:10.1093/cid/civ1013. PMID 27059362.  
  9. World Health Organization (2008). „Global networks for surveillance of rotavirus gastroenteritis, 2001–2008”. Weekly Epidemiological Record 83 (47), 421–8. o. (Hozzáférés ideje: 2012. május 3.)  
  10. (2007) „Hospitalizations and deaths from diarrhea and rotavirus among children <5 years of age in the United States, 1993–2003”. Journal of Infectious Diseases 195 (8), 1117–25. o. DOI:10.1086/512863. PMID 17357047.  
  11. a b Diggle L (2007). „Rotavirus diarrhea and future prospects for prevention”. British Journal of Nursing 16 (16), 970–4. o. DOI:10.12968/bjon.2007.16.16.27074. PMID 18026034.  
  12. a b (2011) „Summary of effectiveness and impact of rotavirus vaccination with the oral pentavalent rotavirus vaccine: a systematic review of the experience in industrialized countries”. Human Vaccines 7 (7), 734–48. o. DOI:10.4161/hv.7.7.15511. PMID 21734466.  
  13. a b (2010) „Performance of rotavirus vaccines in developed and developing countries”. Human Vaccines 6 (7), 532–42. o. DOI:10.4161/hv.6.7.11278. PMID 20622508.  
  14. a b c (2016) „Health Benefits of Rotavirus Vaccination in Developing Countries”. Clinical Infectious Diseases 62 (Suppl 2), S91-228. o. DOI:10.1093/cid/civ1015.  
  15. Virus Taxonomy: 2017 Release. International Committee on Taxonomy of Viruses (ICTV)
  16. a b (2010. szeptember 1.) „Genetic and antigenic diversity of human rotaviruses: potential impact on vaccination programs”. The Journal of Infectious Diseases 202 Suppl (Suppl 1), S43-8. o. DOI:10.1086/653548. PMID 20684716.  
  17. (2011. augusztus 1.) „Porcine rotavirus closely related to novel group of human rotaviruses”. Emerging Infectious Diseases 17 (8), 1491–3. o. DOI:10.3201/eid1708.101466. PMID 21801631.  
  18. (2014. július 1.) „Widespread rotavirus H in commercially raised pigs, United States”. Emerging Infectious Diseases 20 (7), 1195–8. o. DOI:10.3201/eid2007.140034. PMID 24960190.  
  19. (2017. június 1.) „Rotavirus I in feces of a cat with diarrhea”. Virus Genes 53 (3), 487–490. o. DOI:10.1007/s11262-017-1440-4. PMID 28255929.  
  20. (2009. március 1.) „The ever-changing landscape of rotavirus serotypes”. The Pediatric Infectious Disease Journal 28 (3 Suppl), S60-2. o. DOI:10.1097/INF.0b013e3181967c29. PMID 19252426.  
  21. a b (2012. január 1.) „Rotavirus diversity and evolution in the post-vaccine world”. Discovery Medicine 13 (68), 85–97. o. PMID 22284787.  
  22. (2016. július 1.) „Unbiased whole-genome deep sequencing of human and porcine stool samples reveals circulation of multiple groups of rotaviruses and a putative zoonotic infection”. Virus Evolution 2 (2), vew027. o. DOI:10.1093/ve/vew027. PMID 28748110.  
  23. (1989. december 1.) „Temporal and geographical distributions of human rotavirus serotypes, 1983 to 1988”. Journal of Clinical Microbiology 27 (12), 2827–33. o. PMID 2556435.  
  24. (1989) „Rotavirus gene structure and function”. Microbiological Reviews 53 (4), 410–49. o. PMID 2556635.  
  25. a b Rotavirus proteins: structure and assembly, Reoviruses: Entry, Assembly and Morphogenesis, Current Topics in Microbiology and Immunology. New York: Springer, 189–219. o.. DOI: 10.1007/3-540-30773-7_7 (2006). ISBN 978-3-540-30772-3 
  26. Structure of rotavirus, Rotaviruses, Current Topics in Microbiology and Immunology. New York: Springer, 9–29. o. (1994). ISBN 9783540567615 
  27. (1995) „Structure and function of the rotavirus RNA-binding proteins”. The Journal of General Virology 76 (11), 2633–44. o. DOI:10.1099/0022-1317-76-11-2633. PMID 7595370.  
  28. Patton JT (2001). „Rotavirus RNA replication and gene expression”. Novartis Foundation Symposium 238, 64–77; discussion 77–81. o. DOI:10.1002/0470846534.ch5. PMID 11444036.  
  29. (2006) „Bioinformatic prediction of polymerase elements in the rotavirus VP1 protein”. Biological Research 39 (4), 649–59. o. DOI:10.4067/S0716-97602006000500008. PMID 17657346.  
  30. (2012) „Interactions among capsid proteins orchestrate rotavirus particle functions”. Current Opinion in Virology 2 (4), 373–9. o. DOI:10.1016/j.coviro.2012.04.005. PMID 22595300.  
  31. a b (2004) „Nonstructural proteins involved in genome packaging and replication of rotaviruses and other members of the Reoviridae”. Virus Research 101 (1), 57–66. o. DOI:10.1016/j.virusres.2003.12.006. PMID 15010217.  
  32. Desk Encyclopedia of Human and Medical Virology. Boston: Academic Press, 277. o. (2009). ISBN 0-12-375147-0 
  33. (2009) „Regulation of mRNA cap methylation”. The Biochemical Journal 425 (2), 295–302. o. DOI:10.1042/BJ20091352. PMID 20025612.  
  34. (2006) „Rotavirus spike protein VP4 binds to and remodels actin bundles of the epithelial brush border into actin bodies”. Journal of Virology 80 (8), 3947–56. o. DOI:10.1128/JVI.80.8.3947-3956.2006. PMID 16571811.  
  35. (2002) „Molecular biology of rotavirus cell entry”. Archives of Medical Research 33 (4), 356–61. o. DOI:10.1016/S0188-4409(02)00374-0. PMID 12234525.  
  36. a b (2004) „Emerging themes in rotavirus cell entry, genome organization, transcription and replication”. Virus Research 101 (1), 67–81. o. DOI:10.1016/j.virusres.2003.12.007. PMID 15010218.  
  37. (2002) „Characterization of neutralization specificities of outer capsid spike protein VP4 of selected murine, lapine, and human rotavirus strains”. Virology 299 (1), 64–71. o. DOI:10.1006/viro.2002.1474. PMID 12167342.  
  38. (2014) „Association between norovirus and rotavirus infection and histo-blood group antigen types in Vietnamese children”. Journal of Clinical Microbiology 52 (5), 1366–74. o. DOI:10.1128/JCM.02927-13. PMID 24523471.  
  39. a b c Bishop RF (1996). „Natural history of human rotavirus infection”. Archives of Virology 12, 119–28. o. DOI:10.1007/978-3-7091-6553-9_14. PMID 9015109.  
  40. (1984) „Enzyme-linked immunosorbent assays based on polyclonal and monoclonal antibodies for rotavirus detection” (PDF). Journal of Clinical Microbiology 19 (2), 248–54. o. PMID 6321549.  
  41. (1993) „Comparative analysis of the rotavirus NS53 gene: conservation of basic and cysteine-rich regions in the protein and possible stem-loop structures in the RNA”. Virology 196 (1), 372–8. o. DOI:10.1006/viro.1993.1492. PMID 8395125.  
  42. (2016) „The Rotavirus Interferon Antagonist NSP1: Many Targets, Many Questions”. Journal of Virology 90 (11), 5212–5. o. DOI:10.1128/JVI.03068-15. PMID 27009959.  
  43. (1994) „The rotavirus RNA-binding protein NS35 (NSP2) forms 10S multimers and interacts with the viral RNA polymerase”. Virology 202 (2), 803–13. o. DOI:10.1006/viro.1994.1402. PMID 8030243.  
  44. (1993) „Rotavirus protein NSP3 (NS34) is bound to the 3' end consensus sequence of viral mRNAs in infected cells” (PDF). Journal of Virology 67 (6), 3159–65. o. PMID 8388495.  
  45. (2016) „Challenging the Roles of NSP3 and Untranslated Regions in Rotavirus mRNA Translation”. PLOS One 11 (1), e0145998. o. DOI:10.1371/journal.pone.0145998. PMID 26727111.  
  46. (2012) „Rotavirus-host cell interactions: an arms race”. Current Opinion in Virology 2 (4), 389–98. o. DOI:10.1016/j.coviro.2012.05.001. PMID 22658208.  
  47. a b (2009) „Rotavirus vaccines and pathogenesis: 2008”. Current Opinion in Gastroenterology 25 (1), 36–43. o. DOI:10.1097/MOG.0b013e328317c897. PMID 19114772.  
  48. (1996) „Phosphorylation generates different forms of rotavirus NSP5”. Journal of General Virology 77 (9), 2059–65. o. [2012. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1099/0022-1317-77-9-2059. PMID 8811003.  
  49. (2007) „Characterization of the NSP6 protein product of rotavirus gene 11”. Virus Research 130 (1–2), 193–201. o. DOI:10.1016/j.virusres.2007.06.011. PMID 17658646.  
  50. (2001) „Nucleotide sequence analysis of rotavirus gene 11 from two tissue culture-adapted ATCC strains, RRV and Wa”. Virus Genes 23 (3), 321–9. o. DOI:10.1023/A:1012577407824. PMID 11778700.  
  51. Rotavirus cell entry, Cell Entry by Non-Enveloped Viruses, Current Topics in Microbiology and Immunology, 121–48. o.. DOI: 10.1007/82_2010_34 (2010). ISBN 978-3-642-13331-2 
  52. (2016) „The Rotavirus Interferon Antagonist NSP1: Many Targets, Many Questions”. Journal of Virology 90 (11), 5212–5. o. DOI:10.1128/JVI.03068-15. PMID 27009959.  
  53. (2004) „Rotavirus replication: plus-sense templates for double-stranded RNA synthesis are made in viroplasms”. Journal of Virology 78 (14), 7763–74. o. DOI:10.1128/JVI.78.14.7763-7774.2004. PMID 15220450.  
  54. (2004) „Replication and transcription of the rotavirus genome”. Current Pharmaceutical Design 10 (30), 3769–77. o. DOI:10.2174/1381612043382620. PMID 15579070.  
  55. (2009) „Molecular biology of rotavirus entry and replication”. The Scientific World Journal 9, 1476–97. o. DOI:10.1100/tsw.2009.158. PMID 20024520.  
  56. (1993) „Prevalence of rotavirus on high-risk fomites in day-care facilities”. Pediatrics 92 (2), 202–5. o. PMID 8393172.  
  57. a b Dennehy PH (2000). „Transmission of rotavirus and other enteric pathogens in the home”. Pediatric Infectious Disease Journal 19 (Suppl 10), S103–5. o. DOI:10.1097/00006454-200010001-00003. PMID 11052397.  
  58. (1984) „Isolation of enteroviruses from water, suspended solids, and sediments from Galveston Bay: survival of poliovirus and rotavirus adsorbed to sediments” (PDF). Applied and Environmental Microbiology 48 (2), 404–9. o. PMID 6091548.  
  59. (1999) „Rotavirus vaccine, live, oral, tetravalent (RotaShield)”. Pediatric Nursing 25 (2), 203–4, 207. o. PMID 10532018.  
  60. (1990) „Rotavirus”. Baillière's Clinical Gastroenterology 4 (3), 609–25. o. DOI:10.1016/0950-3528(90)90052-I. PMID 1962726.  
  61. (2006) „Rotavirus vaccines: current prospects and future challenges”. The Lancet 368 (9532), 323–32. o. DOI:10.1016/S0140-6736(06)68815-6. PMID 16860702.  
  62. Offit PA. Gastroenteritis viruses. New York: Wiley, 106–124. o. (2001). ISBN 0-471-49663-4 
  63. Epidemiology of Group A Rotaviruses: Surveillance and Burden of Disease Studies, Rotaviruses: Methods and Protocols, Methods in Molecular Medicine. Totowa, NJ: Humana Press, 217. o.. DOI: 10.1385/1-59259-078-0:217 (2000). ISBN 0-89603-736-3 
  64. a b (2004) „Rotavirus infection in adults”. The Lancet Infectious Diseases 4 (2), 91–9. o. DOI:10.1016/S1473-3099(04)00928-4. PMID 14871633.  
  65. (2017) „Relevance of secretor status genotype and microbiota composition in susceptibility to rotavirus and norovirus infections in humans”. Scientific Reports 7, 45559. o. DOI:10.1038/srep45559. PMID 28358023.  
  66. (2009) „Rotaviruses: from pathogenesis to vaccination”. Gastroenterology 136 (6), 1939–51. o. DOI:10.1053/j.gastro.2009.02.076. PMID 19457420.  
  67. Rotavirus pathology and pathophysiology, Rotaviruses, Current Topics in Microbiology and Immunology. New York: Springer, 255–83. o. (1994). ISBN 9783540567615 
  68. (2006) „Rotavirus viremia and extraintestinal viral infection in the neonatal rat model”. Journal of Virology 80 (10), 4820–32. o. DOI:10.1128/JVI.80.10.4820-4832.2006. PMID 16641274.  
  69. (2004) „Pathogenesis of intestinal and systemic rotavirus infection”. Journal of Virology 78 (19), 10213–20. o. DOI:10.1128/JVI.78.19.10213-10220.2004. PMID 15367586.  
  70. (2010) „Rotavirus disrupts calcium homeostasis by NSP4 viroporin activity”. mBio 1 (5). DOI:10.1128/mBio.00265-10. PMID 21151776.  
  71. (2006) „Rotavirus NSP4 induces a novel vesicular compartment regulated by calcium and associated with viroplasms”. Journal of Virology 80 (12), 6061–71. o. DOI:10.1128/JVI.02167-05. PMID 16731945.  
  72. (2012) „Towards a human rotavirus disease model”. Current Opinion in Virology 2 (4), 408–18. o. DOI:10.1016/j.coviro.2012.05.006. PMID 22722079.  
  73. Farnworth ER (2008). „The evidence to support health claims for probiotics”. The Journal of Nutrition 138 (6), 1250S–4S. o. PMID 18492865.  
  74. (2003) „Health aspects of probiotics”. IDrugs : the Investigational Drugs Journal 6 (6), 573–80. o. PMID 12811680.  
  75. Arya SC (1984). „Rotaviral infection and intestinal lactase level”. Journal of Infectious Diseases 150 (5), 791. o. DOI:10.1093/infdis/150.5.791. PMID 6436397.  
  76. (2009) „Mechanisms of protection against rotavirus infection and disease”. The Pediatric Infectious Disease Journal 28 (Suppl 3), S57–9. o. DOI:10.1097/INF.0b013e3181967c16. PMID 19252425.  
  77. (2012) „IgY antibodies protect against human Rotavirus induced diarrhea in the neonatal gnotobiotic piglet disease model”. PLOS One 7 (8), e42788. o. DOI:10.1371/journal.pone.0042788. PMID 22880110.  
  78. (2017) „Contribution of Maternal Immunity to Decreased Rotavirus Vaccine Performance in Low- and Middle-Income Countries”. Clinical and Vaccine Immunology : CVI 24 (1). DOI:10.1128/CVI.00405-16. PMID 27847365.  
  79. (2013) „Innate cellular responses to rotavirus infection”. The Journal of General Virology 94 (6), 1151–60. o. DOI:10.1099/vir.0.051276-0. PMID 23486667.  
  80. a b (2016) „Intestinal Innate Antiviral Immunity and Immunobiotics: Beneficial Effects against Rotavirus Infection”. Frontiers in Immunology 7, 563. o. DOI:10.3389/fimmu.2016.00563. PMID 27994593.  
  81. (1994) „Rotaviruses: immunological determinants of protection against infection and disease”. Advances in Virus Research 44, 161–202. o. DOI:10.1016/S0065-3527(08)60329-2. PMID 7817873.  
  82. (2013) „A systematic review of anti-rotavirus serum IgA antibody titer as a potential correlate of rotavirus vaccine efficacy”. The Journal of Infectious Diseases 208 (2), 284–94. o. DOI:10.1093/infdis/jit166. PMID 23596320.  
  83. a b (2007) „Routine laboratory testing data for surveillance of rotavirus hospitalizations to evaluate the impact of vaccination”. The Pediatric Infectious Disease Journal 26 (10), 914–9. o. DOI:10.1097/INF.0b013e31812e52fd. PMID 17901797.  
  84. The Pediatric ROTavirus European CommitTee (PROTECT) (2006). „The paediatric burden of rotavirus disease in Europe”. Epidemiology and Infection 134 (5), 908–16. o. DOI:10.1017/S0950268806006091. PMID 16650331.  
  85. Desk Encyclopedia of Human and Medical Virology. Boston: Academic Press, 278. o. (2009). ISBN 0-12-375147-0 
  86. Gastroenteritis viruses. New York: Wiley, 14. o. (2001). ISBN 0-471-49663-4 
  87. (2004) „Rotavirus typing methods and algorithms”. Reviews in Medical Virology 14 (2), 71–82. o. DOI:10.1002/rmv.411. PMID 15027000.  
  88. (2003) „Treatment of infectious diarrhea in children”. Paediatric Drugs 5 (3), 151–65. o. DOI:10.2165/00128072-200305030-00002. PMID 12608880.  
  89. Sachdev HP (1996). „Oral rehydration therapy”. Journal of the Indian Medical Association 94 (8), 298–305. o. PMID 8855579.  
  90. World Health Organization, UNICEF: Joint Statement: Clinical Management of Acute Diarrhoea. (Hozzáférés: 2012. május 3.)
  91. (2014) „European Society for Pediatric Gastroenterology, Hepatology, and Nutrition/European Society for Pediatric Infectious Diseases evidence-based guidelines for the management of acute gastroenteritis in children in Europe: update 2014”. Journal of Pediatric Gastroenterology and Nutrition 59 (1), 132–52. o. DOI:10.1097/MPG.0000000000000375. PMID 24739189.  
  92. (2015) „Efficacy of probiotic use in acute rotavirus diarrhea in children: A systematic review and meta-analysis”. Caspian Journal of Internal Medicine 6 (4), 187–95. o. PMID 26644891.  
  93. Ramig RF (2007. november 21.). „Systemic rotavirus infection”. Expert Review of Anti-infective Therapy 5 (4), 591–612. o. DOI:10.1586/14787210.5.4.591. PMID 17678424.  
  94. (1999) „Rotavirus vaccine for the prevention of rotavirus gastroenteritis among children. Recommendations of the Advisory Committee on Immunization Practices (ACIP)”. MMWR. Recommendations and Reports : Morbidity and Mortality Weekly Report. Recommendations and Reports 48 (RR-2), 1–20. o. PMID 10219046.  
  95. Kapikian AZ (2001). „A rotavirus vaccine for prevention of severe diarrhoea of infants and young children: development, utilization and withdrawal”. Novartis Foundation Symposium 238, 153–71; discussion 171–9. o. DOI:10.1002/0470846534.ch10. PMID 11444025.  
  96. Bines JE (2005). „Rotavirus vaccines and intussusception risk”. Current Opinion in Gastroenterology 21 (1), 20–5. o. PMID 15687880.  
  97. Bines J (2006). „Intussusception and rotavirus vaccines”. Vaccine 24 (18), 3772–6. o. DOI:10.1016/j.vaccine.2005.07.031. PMID 16099078.  
  98. Dennehy PH (2008). „Rotavirus vaccines: an overview”. Clinical Microbiology Reviews 21 (1), 198–208. o. DOI:10.1128/CMR.00029-07. PMID 18202442.  
  99. (2010) „Global impact of rotavirus vaccines”. Expert Review of Vaccines 9 (4), 395–407. o. DOI:10.1586/erv.10.17. PMID 20370550.  
  100. (2014. november 21.) „Rotavirus Vaccines in Routine Use”. Clinical Infectious Diseases 59 (9), 1291–1301. o. DOI:10.1093/cid/ciu564. PMID 25048849.  
  101. (2010) „Effect of Rotavirus Vaccination on Death From Childhood Diarrhea in Mexico”. The New England Journal of Medicine 362 (4), 299–305. o. DOI:10.1056/NEJMoa0905211. PMID 20107215.  
  102. (2012) „Duration of protection of pentavalent rotavirus vaccination in Nicaragua”. Pediatrics 130 (2), e365–72. o. DOI:10.1542/peds.2011-3478. PMID 22753550.  
  103. (2011) „Real World Impact of Rotavirus Vaccination”. Pediatric Infectious Disease Journal 30 (1), S1. o. DOI:10.1097/INF.0b013e3181fefa1f. PMID 21183833. (Hozzáférés ideje: 2012. május 8.)  
  104. Neuzil KM, Armah GE, Parashar UD, Steele AD (2010. november 21.). „Rotavirus Infection in Africa: Epidemiology, Burden of Disease, and Strain Diversity”. Journal of Infectious Diseases 202 (Suppl 1), S1-S265. o. DOI:10.1086/653545.  
  105. (2009. november 21.) „Rotavirus in Asia: Updates on Disease Burden, Genotypes and Vaccine Introduction”. Vaccine 27 (Suppl 5), F1-F138. o.  
  106. World Health Organization (2009). „Rotavirus vaccines: an update”. Weekly Epidemiological Record 51–52 (84), 533–40. o. (Hozzáférés ideje: 2012. május 8.)  
  107. (2015) „Effectiveness and impact of rotavirus vaccines in Europe, 2006–2014”. Vaccine 33 (18), 2097–107. o. DOI:10.1016/j.vaccine.2015.03.016. PMID 25795258.  
  108. (2017) „Global Impact of Rotavirus Vaccination on Childhood Hospitalizations and Mortality from Diarrhea”. The Journal of Infectious Diseases 215 (11), 1666–72. o. DOI:10.1093/infdis/jix186. PMID 28430997.  
  109. Kötelezővé tennék az oltást a gyermekorvosok Világgazdaság 2017.05.17.
  110. Rotavirus vaccination programme for infants (angol nyelven). www.gov.uk . Public Health England
  111. (2005) „Rotavirus gastroenteritis”. Advances in Therapy 22 (5), 476–87. o. DOI:10.1007/BF02849868. PMID 16418157.  
  112. (2006) „Rotavirus and severe childhood diarrhea”. Emerging Infectious Diseases 12 (2), 304–6. o. DOI:10.3201/eid1202.050006. PMID 16494759.  
  113. (2012) „2008 estimate of worldwide rotavirus-associated mortality in children younger than 5 years before the introduction of universal rotavirus vaccination programmes: a systematic review and meta-analysis”. The Lancet Infectious Diseases 12 (2), 136–41. o. DOI:10.1016/S1473-3099(11)70253-5. PMID 22030330.  
  114. (2006) „Economics of rotavirus gastroenteritis and vaccination in Europe: what makes sense?”. Pediatric Infectious Diseases Journal 25 (Suppl 1), S48–55. o. DOI:10.1097/01.inf.0000197566.47750.3d. PMID 16397429.  
  115. Hospital admissions attributable to rotavirus infection in England and Wales, S12–8. o.. DOI: 10.1093/infdis/174.Supplement_1.S12 (1996) 
  116. (2010) „Temperature-dependent transmission of rotavirus in Great Britain and The Netherlands”. Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences 277 (1683), 933–42. o. DOI:10.1098/rspb.2009.1755. PMID 19939844.  
  117. (2009) „Seasonality of rotavirus disease in the tropics: a systematic review and meta-analysis”. International Journal of Epidemiology 38 (6), 1487–96. o. DOI:10.1093/ije/dyn260. PMID 19056806.  
  118. (2015) „Control of the spread of viruses in a long-term care facility using hygiene protocols”. American Journal of Infection Control 43 (7), 702–6. o. DOI:10.1016/j.ajic.2015.03.012. PMID 25944726.  
  119. (1984) „A community waterborne gastroenteritis outbreak: evidence for rotavirus as the agent”. American Journal of Public Health 74 (3), 263–5. o. DOI:10.2105/AJPH.74.3.263. PMID 6320684.  
  120. (2007) „Mutated G4P[8] rotavirus associated with a nationwide outbreak of gastroenteritis in Nicaragua in 2005”. Journal of Clinical Microbiology 45 (3), 990–7. o. DOI:10.1128/JCM.01992-06. PMID 17229854.  
  121. (1981) „An outbreak of rotavirus diarrhea among a non-immune, isolated South American Indian community”. American Journal of Epidemiology 113 (6), 703–10. o. DOI:10.1093/oxfordjournals.aje.a113151. PMID 6263087.  
  122. (1984) „Waterborne outbreak of rotavirus diarrhea in adults in China caused by a novel rotavirus”. The Lancet 323 (8387), 1139–42. o. DOI:10.1016/S0140-6736(84)91391-6. PMID 6144874.  
  123. (1989) „Investigation of an outbreak of adult diarrhea rotavirus in China”. Journal of Infectious Diseases 160 (6), 948–53. o. DOI:10.1093/infdis/160.6.948. PMID 2555422.  
  124. (2004) „Group B rotaviruses similar to strain CAL-1, have been circulating in Western India since 1993”. Epidemiology and Infection 132 (4), 745–9. o. DOI:10.1017/S0950268804002171. PMID 15310177.  
  125. (2004) „Genetic analysis of group B human rotaviruses detected in Bangladesh in 2000 and 2001”. Journal of Medical Virology 72 (1), 149–55. o. DOI:10.1002/jmv.10546. PMID 14635024.  
  126. (1989) „Seroepidemiology of adult diarrhea rotavirus in China, 1977 to 1987”. Journal of Clinical Microbiology 27 (10), 2180–3. o. PMID 2479654.  
  127. (2011) „First detection of group C rotavirus in children with acute gastroenteritis in South Korea”. Clinical Microbiology and Infection 17 (2), 244–7. o. DOI:10.1111/j.1469-0691.2010.03270.x. PMID 20491826.  
  128. a b (2010) „Zoonotic aspects of rotaviruses”. Veterinary Microbiology 140 (3–4), 246–55. o. DOI:10.1016/j.vetmic.2009.08.028. PMID 19781872.  
  129. (2007) „Rotaviruses: diversity and zoonotic potential—a brief review”. Berliner Und Munchener Tierarztliche Wochenschrift 120 (3–4), 108–12. o. PMID 17416132.  
  130. (2004) „The zoonotic potential of rotavirus”. The Journal of Infection 48 (4), 289–302. o. DOI:10.1016/j.jinf.2004.01.018. PMID 15066329.  
  131. (2015) „Zoonotic transmission of rotavirus: surveillance and control”. Expert Review of Anti-infective Therapy 13 (11), 1337–50. o. DOI:10.1586/14787210.2015.1089171. PMID 26428261.  
  132. (1943) „Studies on Epidemic Diarrhea of the New-born: Isolation of a Filtrable Agent Causing Diarrhea in Calves”. American Journal of Public Health and the Nation's Health 33 (12), 1451–4. o. DOI:10.2105/AJPH.33.12.1451. PMID 18015921.  
  133. (1976) „Diarrhea in gnotobiotic calves caused by the reovirus-like agent of human infantile gastroenteritis” (PDF). Infection and Immunity 14 (2), 471–4. o. PMID 184047.  
  134. (1971) „The growth of the virus of epidemic diarrhoea of infant mice (EDIM) in organ cultures of intestinal epithelium”. British Journal of Experimental Pathology 52 (4), 442–5. o. PMID 4998842.  
  135. (1976) „Morphological and antigenic relationships between viruses (rotaviruses) from acute gastroenteritis in children, calves, piglets, mice, and foals” (PDF). Infection and Immunity 14 (3), 804–10. o. PMID 965097.  
  136. (1974) „Relation between viruses from acute gastroenteritis of children and newborn calves”. The Lancet 304 (7872), 61–3. o. DOI:10.1016/S0140-6736(74)91631-6. PMID 4137164.  
  137. (1988) „The antigenic diversity of rotaviruses: significance to epidemiology and vaccine strategies”. European Journal of Epidemiology 4 (1), 1–11. o. DOI:10.1007/BF00152685. PMID 2833405.  
  138. (1981) „Sequential passages of human rotavirus in MA-104 cells”. Microbiology and Immunology 25 (10), 1025–35. o. DOI:10.1111/j.1348-0421.1981.tb00109.x. PMID 6273696.  
  139. (2009) „Rotarix: a rotavirus vaccine for the world”. Clinical Infectious Diseases 48 (2), 222–8. o. DOI:10.1086/595702. PMID 19072246.  

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Rotavirus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés]