Robert Woodrow Wilson

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Robert Woodrow Wilson
Robert W. Wilson (balra) és Arno A. Penzias (jobbra)
Robert W. Wilson (balra) és Arno A. Penzias (jobbra)
Született 1936. január 10. (81 éves)[1]
Houston
Állampolgársága amerikai
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Robert Woodrow Wilson témájú médiaállományokat.

Robert Woodrow Wilson (1936. január 10. –) Nobel-díjas amerikai fizikus, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás egyik felfedezője.

Élete[szerkesztés]

Apja olajkutató volt, aki szabad idejében kedvtelésből rádiókat javított, ezért Robertet már piciny gyermekkora óta érdekelte az elektrotechnika és kiemelten a rádiózás. A középiskolában az átlagosnál jobb, de messze nem kiemelkedő tanuló volt, és 1953-ban éppen csak sikerült bejutnia a Rice Egyetemre. Ottani tanulmányait élvezte, mind jobb eredményeket ért el, és kitüntetéssel végzett, ami után 1957-ben felvették a Kaliforniai Műszaki Egyetemre (Caltech). Ott a Cambridge-ből érkezett vendégelőadó David Dewhirst tanácsára rádiócsillagászattal kezdett foglalkozni, és eközben az ugyancsak Cambridge-ből jött Fred Hoyle tanácsára az állandó állapotú világegyetem elméletének hívévé vált.

1958 nyarán Houstonban feleségül vette Elisabeth Sawint.

Első kutatási témájaként az Owens-völgyi Rádiócsillagászati Obszervatórium távcsövével elkészítette a Tejútrendszer rádiótérképét. Témavezetője eleinte a távcső megépítéséből oroszlánrészt vállaló John Bolton volt; miután Bolton hazautazott Ausztráliába, Maarten Schmidt vette át a munka irányítását. A távcsőhöz a Bell Laboratórium egy mézer erősítőpárt fejlesztett ki, és a mérnökökkel megismerkedve Wilson egyre inkább úgy gondolta, hogy a Ph.D. megszerzése után a Bellnél szeretne elhelyezkedni. Doktori értekezését 1962-ben nyújtotta be.

1963-ban állt munkába a Bell Crawford Hill-i telephelyén, hogy az ottani kürtantennával dolgozzon. Ez időben ott rajta kívül csak egy rádiócsillagász volt: Arno Allan Penzias. A két fiatal szakember közösen kezdett dolgozni, és együttműködésük hosszútávúnak bizonyult.

A felfedezés[szerkesztés]

1978-ban Arno Allan Penziasszal közösen nyerte el (megosztva) a fizikai Nobel-díjat. 1964-ben a Bell Laboratóriumban egy új típusú antennán dolgoztak, és olyan zajforrást találtak, amit sem tudtak se azonosítani, se megmagyarázni, se kiküszöbölni — bár számos módszerrel próbálkoztak. Robert Dicke állapította meg, hogy az ősrobbanásból visszamaradt háttérsugárzást észlelték.

Források[szerkesztés]

  • John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, 267 old. ISBN 9789632520933; ISSN 1586-8419

További információk[szerkesztés]

  1. SNAC. (Hozzáférés: 2017. október 9.)