Arno Allan Penzias

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Arno Allan Penzias
Arno Penzias.jpg
Életrajzi adatok
Született 1933. április 26. (84 éves)
München
Ismeretes mint fizikus, csillagász
Állampolgárság amerikai
Iskolái
Szakmai kitüntetések
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Arno Allan Penzias témájú médiaállományokat.

Arno Allan Penzias (1933. április 26. –) amerikai fizikus, az 1978-as fizikai Nobel-díj társnyertese, aki a kozmikus háttérsugárzás felfedezésével szerzett magának hírnevet tudományos körökben.

Élete[szerkesztés]

Münchenben, Németországban született, középosztálybeli zsidó családban (édesapja lengyel volt, édesanyja német). 1938 október végén származásuk miatt a németek kitoloncolták a családot Lengyelországba, a németeknél nem kevésbé antiszemita lengyelek azonban november 1-től nem engedtek be az országba több kitoloncoltat. Penziasék vonata pár órával a zárlat bevezetése után érte el a határt, ezért visszafordították őket. Hat hónap haladékot kaptak Németország elhagyásár. Arno öccse a Kindertransport jóvoltából Nagy-Britanniába menekülhetett, ezután külön-külön szüleinek is sikerült megszerezniük a vízumot. 1939 decemberében hajóra szálltak New York felé, ahová már 1940-ben érkeztek meg. A család a város egyik ruhaipari körzetébe költözött. New York-ban a gyerekek „amerikai” keresztneveket kaptak: Arnóból Allan lett (azaz „Al”), Güntherből James („Jim”). Allan Penzias 1946-ban kapta meg az amerikai állampolgárságot.

A család természetesnek tekintette, hogy Arno valamilyen természettudós lesz. A brooklyni Technikai Főiskolán érettségizett 1951-ben, a New York-i City College-ban végezte el az alapszakot. Az egyetemen ismerte meg későbbi feleségét, Anne-t, akivel 1954-ben házasodtak össze (ebben az évben végzett Arno a főiskolán). Mivel megismerkedésük idején a lánynak már volt egy Al nevű ismerőse, Penziast Arnónak szólította, és ettől fogva ő maga is Arno A. Penziasként írta alá a nevét.

A főiskola után két évig a hadsereg híradó részlegénél (Army Signal Corps) szolgált, majd beiratkozott a Columbia Egyetemre. Ott kapta meg mesterdiplomáját, és ott is doktorált 1961-ben — témavezetője az a Charles Townes volt, aki a mézerekkel és lézerekkel elért eredményeiért három évvel később (1964-ben) megkapta a fizikai Nobel-díjat. Townes közbenjárására a Bell Laboratórium állást ajánlott Penziasnak, aki azt el is fogadta. Ehhez a fő oka az volt, hogy szerette volna rádiócsillagászati vizsgálatokra használni a laboratórium Crawford Hillen álló kürtantennáját. Erre kezdetben nem kapott lehetőséget, mert az antennát ekkor még kizárólag műholdas kapcsolattartásra használhatták — ebben az időben a Bell Laboratóriumban tervezett Telstar, korábban a műholdas távközlési Echo program munkálataihoz. Nem sokkal Penzias érkezése után azonban a Telstar programhoz már nem volt szükség a kürtantennára, így az eszközt átengedték a rádiócsillagászoknak. Ekkor lépett be a Bell Laboratóriumba Robert Wilson, és 1963 elején elkezdtek együtt dolgozni.

A mikrohullámú háttérsugárzás fölfedezése[szerkesztés]

Penzias és Wilson a 15 méteres antenna alatt állnak, amellyel a felfedezésüket végezték.

A New Jersey-i Holmdelben, a Bell Laborban kezdett el dolgozni Robert Woodrow Wilson társaságában. Egy ultraérzékeny hűtött mikrohullámú rádión dolgoztak rádiócsillagászati megfigyelések céljából. 1964-ben, a legérzékenyebb antennarendszer építése közben megmagyarázhatatlan hangra lettek figyelmesek. Sokkal kevésbé volt erős, mint a Tejútrendszer által kibocsátott hullám, és izotróp volt, ezért arra következtettek, hogy a készüléket földi interferencia (zavaró hatás) befolyásolja. New York város hangkibocsátására gyanakodtak, de később ezen elméletüket elvetették. A mikrohullámú antennatölcsér vizsgálata során kiderült, galambürülékkel van tele (amelyet Penzias viccesen „fehér szigetelőanyagnak” nevezett). Annak ellenére, hogy eltávolították az ürülékhalmot, és a galambokat lelőtték (mindketten egymást okolták ezen bűntettért) a hang megmaradt. Miután minden hangforrást kizártak, publikálták felfedezésüket.

A felfedezés jelentősége[szerkesztés]

Ezt a sugárzást nevezik ma kozmikus háttérsugárzásnak, ez az ősrobbanás „visszhangja”. Az ősrobbanás-elmélet igazolása jelentősen hozzájárult a világ megismeréséhez. 1978-ban Penzias és Wilson ezen felfedezésért Pjotr Leonyidovics Kapicával (ő nem ugyanazon a területen dolgozott) megosztott fizikai Nobel-díjat kapott.

Források[szerkesztés]