Robert Dampierre
| Robert Dampierre | |
| Született | Robert Gaston Marie Aymar de Dampierre 1888. december 4.[1] Orléans |
| Elhunyt | 1974. augusztus 18. (85 évesen)[1] Grasse |
| Állampolgársága | francia |
| Házastársa | Leïla Dampierre[2] |
| Szülei | Eric de Dampierre |
| Foglalkozása | diplomata |
| Tisztsége |
|
| Kitüntetései | Francia Becsületrend |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Robert Gaston Marie Aymar de Dampierre (Orléans, 1888. december 4. – Grasse, 1974. augusztus 18.) francia diplomata.[3][4]
Pályafutása[szerkesztés]
Robert de Dampierre Jeanne Louise Basset de Châteaubourg (1854–1922) és Éric de Dampierre (1851–1927) fiaként született. Az első világháború előtt külügyi szolgálatba lépett, és attaséként szolgált Franciaország bécsi követségén. 1917-ben követségi titkár lett Tokióban. 1920. szeptember 27-én feleségül vette Catherine D’Ollone-t (1896–1926), aki néhány évvel később elhunyt; egy kislányuk született.[5]
1924-től 1929-ig Rómában követségi tanácsossá léptették elő, ahol 1929-ben megkapta a fogadó állam részéről történt elfogadást tanúsító felhatalmazást (exequatur), és 1933 júliusában ügyvivőként működött.[4] Itt ismerkedett meg Leïla Sélim Pacha Mehamével, akivel San Remóban összeházasodtak.[5] 1936. május 13-tól 1937. augusztus 26-ig belgrádi, augusztus 26-tól 1940. március 9-ig ottawai, március 9-től április 9-ig oslói követ volt.[4]
1940 augusztusától 1942 decemberéig Budapesten szolgált követként. Ebben az időszakban többek között cikket jelentetett meg a francia-magyar barátságról a Nouvelle revue de Hongrie tízéves jubileumi számában. A magyarországi társadalmi életben egyre növekvő szerepet játszott, elsősorban az 1940. júniusi összeomlás után a németországi francia hadifoglyok számára indított gyűjtés kapcsán, amely a lengyelek megsegítéséhez hasonlóan népszerű ügy lett (a hadifogolytáborok egy része Magyarországhoz közel helyezkedett el[5]). Jó viszonyt ápolt többek között Auer Pállal.[6] Leïla Dampierre költő és festő volt; 1941-ben négy verse jelent meg a Nouvelle revue de Hongrie hasábjain, és műveit egészen 1944-ig több alkalommal kiállították Budapesten.[4]
Dampierre 1942 decemberében lemondott,[5] mert nem tudott tovább azonosulni a Vichy-kormány politikájával. A határok lezárása miatt ugyanakkor lányukkal és menyükkel Budapesten rekedtek, egy zsidó által kölcsönadott lakásban (aki később koncentrációs táborban halt meg). Magyarország 1944. március 19-i német megszállása napján a Gestapo behatolt a lakásba; míg Dampierre és lánya misén voltak, Leïlát letartóztatták és a Bécs melletti oberlanzendorfi táborba szállították. Csak közvetlenül a Magyarország elleni invázió előtt bocsátották szabadlábra. Budapest ostroma alatt lakóhelyet változtattak, elkerülendő, hogy a Gestapo ismét rájuk találjon. A város szovjet megszállását követően, 1945 márciusában térhettek haza, Bukaresten keresztül.[5]
Robert de Dampierre a második világháborút követően 1945-től 1948. október 27-ig Santiago de Chilében, október 27-től 1952-ig Stockholmban szolgált nagykövetként.[4]
Művei[szerkesztés]
- La tragédie d’un pacte d’amitié. Le Monde Diplomatique, 1955. december, 3. old.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ http://roglo.eu/roglo?lang=fr;p=robert;n=de+dampierre;oc=1
- ↑ Robert Gaston Marie Aymar de Dampierre (francia nyelven). Base de données Léonore (Légion d'honneur). Archives nationales. (Hozzáférés: 2017. december 27.)
- ↑ a b c d e L’engagement du comte Robert de Dampierre – Le comte et la comtesse de Dampierre, personnalités publiques à Budapest (francia nyelven). Université Jean Moulin Lyon 3. [2014. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. december 27.)
- ↑ a b c d e Marthe Bibesco: Leïla, ambassadrice de France (francia nyelven). Hommes et Mondes, 1956. június. (Hozzáférés: 2017. december 27.)
- ↑ Fejérdy Gergely (2014). „Auer Pál, az árnyékember”. Kommentár (3). [2017. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISSN 1787-6974. (Hozzáférés: 2017. december 27.)
További információk[szerkesztés]
- L’équipée d’une légation de France (Norvège 1940). Librairie Plon, Párizs, 1945.
- La Hongrie entre l’Orient et l’Occident. Hachette, Párizs, 1944.
- De l’ambassade au bagne nazi. Flammarion, Párizs, 1946.
- Dix années de politique française à Rome (1925–1935). In: Revue des deux Mondes, Nr. 21, 1953. november 1.
| Előző Pierre Guerlet |
Franciaország magyarországi nagykövete  1940 – 1942 |
Következő Jules Brévié |
