Recep Tayyip Erdoğan

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Recep Tayyip Erdoğan
Recep Tayyip Erdogan 2010.jpg
Törökország 12. köztársasági elnöke
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2014. augusztus 28.
Előd Abdullah Gül
Törökország 28. miniszterelnöke
Hivatali idő
2003. március 14. 2014. augusztus 28.
Előd Abdullah Gül
Utód Ahmet Davutoğlu

Született 1954. február 26. (64 éves)
Törökország Isztambul, Törökország
Párt Igazság és Fejlődés Pártja

Házastársa Emine Erdoğan
Gyermekei
  • Sümeyye Erdoğan
  • Necmettin Bilal Erdoğan
  • Ahmet Burak Erdoğan
Foglalkozás labdarúgó, politikus
Iskolái Marmara University Faculty of Economics and Administrative Sciences
Vallás Iszlám

Díjak
  • Order of the Golden Fleece
  • Nishan-e-Pakistan
  • Order of the Golden Eagle
  • Order "Danaker"
  • Heydar Aliyev Order
  • Al-Gaddafi International Prize for Human Rights
  • Steiger Award
  • King Faisal International Prize in Service to Islam (2010)
  • Golden Plate Award
  • National Order of Merit
  • National Order of Madagascar
  • Order of Mubarak the Great
  • Medal "In Commemoration of the 1000th Anniversary of Kazan"
  • Order of the Republic (2018)

Recep Tayyip Erdoğan aláírása
Recep Tayyip Erdoğan aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Recep Tayyip Erdoğan témájú médiaállományokat.

Recep Tayyip Erdoğan [ɾeˈdʒep tɑjˈjip ˈæɾdo(ɰ)ɑn / Redzsep Tajjip Erdoan] (Isztambul, 1954. február 26. –) iszlamista török politikus, Törökország miniszterelnöke 2003 és 2014 között, valamint az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke. 2014. augusztus 28-tól Törökország köztársasági elnöke.

Fiatalkora[szerkesztés]

Erdoğan Isztambulban született, gyermekkorát azonban Rizében töltötte, a Fekete-tenger partján. 13 éves volt, mikor családjával visszaköltözött szülővárosába. Alapfokú tanulmányait egy úgynevezett Imam Hatip iskolában végezte (melynek feladata Atatürk reformjai előtt imámok képzése volt, de később is megtartotta vallásos jellegét), a Marmara Egyetemen pedig közgazdasági és üzleti tanulmányokat folytatott.

Tizenhat évig csaknem professzionális szinten foglalkozott labdarúgással és több éven át dolgozott az isztambuli tömegközlekedési vállalat (IETT) alkalmazottjaként. Politikai karrierjét a Nemzeti Üdvösség Pártja tagjaként kezdte. Az 1980-as katonai puccs után abbahagyta a labdarúgást és a közszférában kezdett el dolgozni.

Politikai karrierje[szerkesztés]

Korán, már középiskolás korában az iszlamista politikai irányzat támogatója lett. Egyetemi évei alatt ismerte meg Necmettin Erbakan iszlamista politikust, aki később (1996–97-ben) Törökország első iszlamista miniszterelnöke lett. Aktív szereplője az Erbakan által vezetett vallási alapon politizáló pártoknak.[1]

1984-ben Isztambul kozmopolita Beyoğlu negyedének polgármestere lett, 1985-ben pedig a Jólét Pártjának Isztambul tartományi elnökévé választották. Többször indult a parlamenti választásokon is.

1991-ben a Jólét Pártjának sikerült elérnie a 10%-os parlamenti küszöböt és Erdoğan parlamenti képviselői státuszt nyert, melyet azonban a Választási Bizottság a szavazórendszer sajátosságai miatt visszavont. 1994-ben pártja megnyerte a helyi választásokat és ő lett Isztambul főpolgármestere és az Isztambuli Nagyvárosi Bizottság elnöke. Főpolgármesterként szerzett magának hírnevet mint populista, hatékony ügyintéző, aki elősegítette Isztambul infrastruktúrájának és közlekedésének fejlesztését és a város szépítését. Ezáltal Törökország egyik legkedveltebb politikusa lett.

1997. december 12-én, egy délkelet-törökországi nyilvános megjelenése alkalmával a nacionalista költő, Ziya Gökalp egyik ismert verséből idézett: „A mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink.”[2] Történészek szerint azonban az Erdoğan által idézett sorok nem voltak megtalálhatóak az eredeti versben.[3] Ezért 1998-ban Erdoğant vallási gyűlölet szításáért tíz hónap fogházra ítélték, amelyből négy hónapot töltött le 1999 márciusa és júliusa között. Polgármesteri tisztéről lemondott.[1]

Ez idő alatt a török iszlámista politika válságba került. 1997-ben a Jólét Pártját alkotmányellenesnek minősítették és betiltották, mondván, hogy a török állam szekuláris jellegét veszélyezteti. A párt új néven újjászerveződött (Fazilet Partisi – Az Erény Pártja), melyet 1999-ben ugyancsak alkotmányellenesnek minősítettek. Miután 2001-ben szakított Erbakannal, Erdoğan és követői létrehozták az Igazság és Fejlődés Pártját (Adalet ve Kalkınma Partisi), míg a fundamentalisták megalapították a Boldogság Pártját (Saadet Partisi). Az Igazság és Fejlődés Pártja 2002-ben megnyerte a parlamenti választásokat,[1] köszönhetően annak, hogy az emberek nem voltak megelégedve a hatalmon lévő párt gazdaságpolitikájával és azzal, ahogyan az 1999-es földrengést kezelték[forrás?]. Erdoğan pártja a szavazatok 34,3%-át szerezte meg. A parlamenti mandátumok szétosztásának szabályai alapján pedig parlamenti többséget szerzett.

Miniszterelnöksége[szerkesztés]

Első kormánya (2003–2007)[szerkesztés]

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke George W. Bush üdvözli Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnököt a Fehér Ház Ovális Irodájában

Erdoğan miniszterelnöki kinevezését jogi okokból el kellett halasztani, mert az alkotmány szerint a miniszterelnöknek parlamenti képviselőnek kell lennie, büntetett előélettel viszont nem lehet indulni a választásokon. Erdoğan védelmében Abdullah Gül lépett fel, akit ideiglenesen miniszterelnöknek neveztek ki, és aki megszavaztatta az alkotmány módosítását, ami lehetővé tette, hogy Erdoğan elnyerje Siirt tartomány egyik megüresedett parlamenti mandátumát egy időszakos választáson. Gül ekkor lemondott (és megkapta a külügyi tárcát), Erdoğant pedig Ahmet Necdet Sezer államfő kinevezte miniszterelnöknek.

2004 májusában Erdoğan lett az első török miniszterelnök 1988 óta, aki Görögországba látogatott, és 1952 óta az első, aki ellátogatott a trákiai török kisebbséghez. Ez rendkívül fontos állomás volt Törökország történelmében, mint ahogy az is, hogy Erdoğan elnyerte a görög miniszterelnök, Kosztasz Karamanlisz támogatását Törökország Európai Unióhoz való csatlakozásához.

Második kormánya (2007–2009)[szerkesztés]

Harmadik kormánya (2011–2014)[szerkesztés]

A köztársaság elnöke[szerkesztés]

2014. augusztus 10-én már az első fordulóban megnyerte az ország történelmének első közvetlen elnökválasztását.[4]

Puccskísérlet és tömeges letartóztatások[szerkesztés]

Az ellene szervezett és elbukott katonai lázadás után kegyetlenül leszámolt vélt vagy valós ellenségeivel. Nagyarányú tisztogatást hajtott végre a hadseregben; több ezer bírót és több ezer tanárt felfüggesztetett az állásából.

A puccskísérlet után Erdoğan három hónapos szükségállapotot vezetett be, és felfüggesztette Törökországban az emberi jogok európai egyezményét. 4-ről 30 napra emelték azt az időszakot, amíg vádemelés nélkül őrizetben lehet tartani a letartóztatottakat. A puccskísérlet másnapján leváltottak 2700 bírót, a török hatóságok néhány napon belül a letartóztatott több mint 6000 katona és rendőr mellett több tízezer tanárt is elbocsátottak vagy őrizetbe vettek, felszámoltak 1200 egyesületet, betiltottak 19 szakszervezetet, bezárattak 15 egyetemet és 35 orvosi intézményt.[5][6]

Pár napon belül megkezdődött a nagyarányú tisztogatás a török médiában is: Erdoğan kormánya 131 médiumot (televíziókat, rádiókat, nyomtatott sajtótermékeket, kiadókat, hírügynökségeket) záratott be.[7] Szeptemberben végén újabb – főként kisebbségi – médiumot zárattak be „terrorizmus ellenes lépésként”, köztük gyermekcsatornát is.[8]

November elején a tisztogatás Erdoğan politikai ellenfeleire is kiterjedt. A török hatóságok – mentelmi jogukat megsértve – letartóztatták a kurd Népi Demokratikus Párt (HDP) több parlamenti képviselőjét[9] és több kurdisztáni település polgármesterét.[10][11]

Az Erdoğan-adminisztráció azokat is eljárás alá vonta, és letartóztatta, akik az interneten hozászólásaikban megsértették az ország vezetőit,[12] de a bebörtönzéshez elég volt az is, ha valaki nyilvánosan kifejezte ellenérzéseit Erdoğan ellen.[13]

A török belügyi tárca adatai szerint 2016. július 15. és 2017. április eleje között 113 260 embert vettek őrizetbe az országban „a puccskísérlet miatt”.[14]

2017. április 16-án népszavazást tartottak Törökországban, amely alapján Erdoğan a továbbiakban elnöki rendszerben a korábbinál is nagyobb hatalommal kormányoz.[15][16]

2017. április 26-án újabb 3224 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot azzal a váddal, hogy közük van az Erdoğan által a júliusi puccskísérlet felelősének tartott Fethullah Gülen hitszónokhoz. Közülük 1013-at vettek aznap őrizetbe. Három nappal később, 29-én Törökországban blokkolták a Wikipédiát, mert az elnök cikke kritikát tartalmazott.[17] Ugyanezen a napon újabb 1628 embert vettek őrizetbe az országban.[14]

Külpolitikája[szerkesztés]

Háború a Szíria északi részét felszabadító kurdok ellen[szerkesztés]

2018. január közepén háborút indított Szíria északi részének megszállása céljából, az Iszlám Állam legyőzésében kiemelkedő szerepet játszó kurd hadsereg ellen. Politikai szakértők szerint a távlati terv egy Észak-Ciprushoz hasonló, névleg független, de lényegében Törökországhoz tartozó állam létrehozása.[18] Egy alkalommal a nyilvánosság előtt bejelentette, hogy akár gyermekeket is hajlandó felhasználni és feláldozni a kurdok ellen folytatott háborúban.[19]

Magyarországi látogatása[szerkesztés]

2018 őszén, háromnapos németországi látogatása után, – melynek során többek között felavatta Kölnben az ország legnagyobb mecsetjét –, Magyarországon is hivatalos látogatást tett a török elnök. Orbán Viktor miniszterelnökkel többek között a kulturális, gazdasági és hadiipari együttműködésről tárgyaltak, majd baráti hangulatú sajtóértekezletet tartottak, végül együtt avatták fel a felújított budai Gül Baba-türbét.[20][21]

Családja[szerkesztés]

1978 óta házas, felesége Emine Gülbaran (1955), két fia, Ahmet Burak (1979) és Necmettin Bilal (1981), valamint két lánya, Esra (1983) és Sümeyye (1985) van.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]