Kenan Evren

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kenan Evren
Törökország 7. elnöke
Hivatali idő
1980. szeptember 12.1989. november 9.
Előd Fahri Korutürk
Utód Turgut Özal

Született 1917. július 17. (96 éves)
Törökország Alaşehir, Manisa

Házastárs Sakine Evren
Foglalkozás katonatiszt, politikus

Ahmet Kenan Evren (Alaşehir, 1917. július 17.) török katonatiszt, tábornok, politikus, Törökország hetedik köztársasági elnöke.

Életrajzi adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kenan Evren Alaşehirben született, Manisa tartományban. Az elemi és középiskoláit Manisában, Balıkesirben és Isztambulban végezte. Ezt követően az ankarai Maltepe Katonai Főiskolán végzett, ahol 1938-ban és 1949-ben is diplomát szerzett, mint tüzérségi-, később törzstisztként, ami elindította a karrierjét a hadseregben. 1958 és 1959 között Koreában szolgált, mint a kilencedik koreai török brigád törzstisztje. 1964-ben nevezték ki tábornokká, s 1978. március 7-én nevezték ki a vezérkar főnökévé.

A katonai puccs[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1980. szeptember 12-én Kenan Evren tábornok, a török hadsereg vezérkari főnöke az 1960-as és 1971-es katonai beavatkozásokat követően, végrehajtotta a modern Török Köztársaság történetében a harmadik katonai hatalomátvételt.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A példátlan politikai erőszak az 1970-es évek végén ért a csúcsára Törökországban. Átlagosan, majdnem napi tíz gyilkosság történt, mely összes áldozatának számát 5000 főre becsülik.[1] A politikai szervezetek tagjai – mind bal-, mind jobboldalon – elkeseredett harcokat folytattak egymás ellen. Az ultranacionalista Szürke Farkasok a Nemzeti Haladás Pártjának (törökül: MHP) fiatal szervezete követelte, hogy támogathassa a biztonsági erőket.[2] Az angol Searchlight újság szerint 1978-ban és 1979-ben 3319 fasiszta jellegű támadás történt, ebből 831 volt halálos kimenetelű, s 3121 végződött súlyos sérüléssel.[3] Egy központi perben az ankarai Katonai Bíróság 5388 politikai gyilkossággal vádolta a baloldali kötődésű Devrimci Yol (jelentése: Forradalmi Út) politikai szervezetet, melyeket még a katonai puccs előtt követtek el. Az áldozatok között 1296 jobboldali és 2109 baloldali volt, a többit nem sikerült egyértelműen kideríteni.[4] Az 1977-es isztambuli Taksim téri (35 halott) és a 1978-as kahramanmaraşi (több mint 100 halott) mészárlást követően a katonai bíráskodás a 67 tartományból 14-ben volt érvényben (1978. decemberi állapot szerint). A puccs idején ezt kiterjesztettek 20 tartományra.

A NATO tagjaként, valamint a földrajzi elhelyezkedése okán (Európa, Közép-Ázsia és a Közel-Kelet határán), rendkívül fontos szövetségese – elsősorban katonai vonatkozásban – az Amerikai Egyesült Államoknak. Az 1979-es iráni forradalmat követően Törökország e szerepe még jobban felértékelődött. Törökország elsődlegesen a NATO-tól kapta a katonai segélyeket, valamint az OECD-től, és különösen az USA-tól a gazdasági átalakításhoz szükséges kölcsönöket. 1979 és 1982 között az OECD országai 4 milliárd dollár gazdasági segélyben részesítették Törökországot.[5]

A puccs[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A politikai vezetők, Süleyman Demirel és Bülent Ecevit cselekvőképtelenségét látva – miután az erőszak megfékezésére tett kísérleteik sikertelenek voltak –, a Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjeként (melynek tagja volt még a Hadsereg, a Tengerészet, a Légierő és a Csendőrség parancsnoka is) eltörölte az alkotmányos kormányzást, felfüggesztette a Parlament és a politikai pártok, szervezetek és a szakszervezetek működését. Többek között hivatkozott az isztambuli és kahramanmaraşi mészárlásokra is.

A puccsot követően, 1982. november 12-én megválasztották Törökország hetedik köztársasági elnökévé. Ekkor cserélték le a régi Alkotmányt is újra, melyet a lakosság 90%-os támogatással hagyott jóvá népszavazáson.

Egyéb adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyugdíjazása után elköltözött Marmaris török mediterrán üdülőváros melletti Armutalanba, és festeget.[6]

2006. augusztus 2-án egy rendőrségi jelentés nyomán felmerült a gyanú, hogy megkísérlik megölni, s ennek kapcsán két embert le is tartóztattak Muğlában. Egy korábbi, 1996-os merényletkísérlet leleplezését követően a rendőrség lehallgatta a bérgyilkos csapat két tagjának beszélgetését, és így tudták őket elfogni.[7]

Bülent Ecevit halála után a szeptember 12-i puccs kapcsán bűntudatot érzett a politikai vezetők letartóztatása miatt. [6]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ata Gil, Le Monde diplomatique, "La Turquie à marche forcée," February 1981
  2. Amnesty International, Turkey: Human Rights Denied, London, November 1988, AI Index: EUR/44/65/88, ISBN 086210 156 5, p. 1
  3. Searchlight magazine, n°47, May 1979, p.6
  4. Devrimci Yol Savunması (Defense of the Revolutionary Path. Ankara, January 1989, p. 118-119
  5. Alternative Türkeihilfe (an alternative aid for Turkey), Militärs an der Macht (Military in Power) Herford (Germany), August 1983, p.11
  6. ^ a b Sarıipek, Mustafa. „Evren: Tutukladığım için üzgünüm”, Hürriyet, 2006. november 6. (Hozzáférés ideje: 2008. július 5.) (török nyelvű) 
  7. Kenan Evren'i Olumden Ezan Kurtardi”, Haber Vitrini, 2004. május 25. (Hozzáférés ideje: 2008. július 5.) (török nyelvű) 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kenan Evren témájú médiaállományokat.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
en:Kenan Evren témában.