Pap (foglalkozás)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Katolikus papok Rómában

A pap (latinul sacerdos, görögül presbyter), szűkebb értelemben a keresztény egyházakban egy felszentelt személy, tágabb értelemben az istentisztelet és vallási szertartások végzésére felhatalmazott egyén. A római katolikus, az ortodox és anglikán egyházakban a pap olyan személy, aki sajátosan egy plébánia vezetésével van megbízva.[1] (Ebből kivételt képeznek a káplánok és egyes szerzetes papok.)

Maga a keresztény papi hivatal az őskeresztény presbiteri tisztségből ered. Az áldozatbemutatás síkján folytonosságban áll az ókori zsidó papi tisztséggel, és eszméjében csak fokozatosan nyert teret a szolgálat.[1]

Etimológia[szerkesztés]

A pap név a magyarban a görög papasz, papa – apa, atya szóból származik.[2] Próbálták a szlávból is eredeztetni, ennek azonban számos ellentmondása van.[3]

Eredete[szerkesztés]

Ősidőkben a család- vagy törzsfő volt egyszersmind a pap is, később ezt a hivatalt a királysággal kötötték egybe. Athénben és a Római Birodalomban, sőt másutt is a legfőbb pap királyi címet viselt, míg ellenben a Kelet despotikus államaiban a papi méltóságot csakhamar különválasztották az uralkodóétól, s ott részint a választás vagy hivatás, részint az örökösödéssel járó magasabb műveltség és bölcsesség egy kiváltságos, elzárkózott papi kaszt kialakulására vezetett. Egy az egyiptomiaknál, görögöknél és rómaiaknál a papok, mint kormánytanácsosok, nagy befolyással voltak az államügyekre is. Eredeti hivatásuk az volt, hogy titkos jelekből (orákulumok, madarak röpte, béljóslás) az istenek akaratát kifürkésszék, s a nemzeti vallásos szertartásokat (áldozatokat, imákat, körmeneteket) vezessék.

A zsidó vallásban[szerkesztés]

Mint másutt, úgy a zsidóknál is a papoktól származott a vallásos törvényhozás, mely jobbára csak az áldozati szertartásokkal, az ünnepekkel, az evési és tisztálkodási szabályokkal foglalkozott, s ezekkel kezükbe adta a nép politikai és vallási vezetését mindaddig, míg ezt az írástudók magukhoz nem ragadták. A zsidó papság csak később fejlődött önálló kaszttá, melynek élén a főpap állt, s a templomi szolgákat, meg az áldozati szertartások teljesítését 24 papi osztály végezte, melyek mindegyikének megvolt a maga elöljárója, s mindegyik egy hétig állt szolgálatban. Jövedelmüket a tizedekből s áldozati zsengékből kapták; ruházatuk fehér kabát, tarkán hímzett öv és fehér turbán, vagy bisszus-fejszalagok voltak. Sokféle papi munka létezett.

Kereszténység[szerkesztés]

Katolikus egyház[szerkesztés]

A katolikus egyházban a pap a katolikus az egyházi rend, más néven klérus papi szolgálatra felszentelt tagja. Az egyházi rend (papság) szentsége azt fejezi ki, hogy a pap egy Istennek szentelt lélek. A papszentelés által hasonlóvá lett az "Örök Főpaphoz" - Jézus Krisztushoz - és részt kapott hatalmából.[4] Egyedül a papnak van hatalma

  • a szentmisét bemutatni,[5][6]
  • a bűnöket megbocsátani,[7]
  • szentelni,
  • és áldást osztani.

Vagyis a pap több, mint "elöljáró" az egyházi ünnepeken.[8] Az ezt érő protestáns kritikákat ("hívek papsága" vagyis minden hívő egyben pap is) elsőként a Tridenti Zsinat ítélte el.[9][10]

A pap legfontosabb feladata a szentmise bemutatása. Pappá szentelni csak férfiakat lehet.[11][12]

Ortodox egyházak[szerkesztés]

Az ortodox pap jogköre és hatalma hasonló a katolikuséhoz, különbség, hogy az ortodox pap lehet házasember, jelentős megkötésekkel.[13]

Protestáns egyházak[szerkesztés]

A protestáns papokat lelkipásztornak, pásztornak, prédikátornak vagy lelkésznek nevezik.

Egyéb vallások[szerkesztés]

Olykor a kereszténységen kívül más mai vallások hivatalviselőit is papoknak nevezik:

A papnak kinevezett személy feladatkörei, kötelezettségei nagy mértékben eltérnek az egyes vallások között.[1]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Akadémiai lexikonok: Világvallások → pap; 2009
  2. Körmendi Ferenc: Földrajzi neveink és jövevényszavaink más megközelítésben http://szgnye.vmmi.org/kormendi2006.htm
  3. "Több szótörténész a szláv nyelvből átvett, a popból pappá átalakított szónak tartja, megjegyezve esetleg, hogy végső forrása a görög papasz /23, 25/ vagy az ófelnémet der Pfaff. A szláv közvetítést azonban már az kétségessé teszi, hogy a legrégebben használt magyar szavakban is az a betű jelenik meg, tehát pap, sehol sem találunk a pop alakra magyar példát /29/. Részletesebb vizsgálódás után belátjuk, hogy a pop és a pap szavak eredete teljesen különböző gyökerű. Már az ókori latin nyelvben a popa áldozatvágó, az isteneknek vagy az Istennek feláldozott állatok (pl. bárány) szétdarabolását végző személy neve, mely a keresztény hit széles elterjedése előtti időkből származik /30/, de ennek is a forrása az ógörög nyelv, melyben például a popanon áldozati kalácsot jelent /22/, és nincs semmi köze a szintén ógörög, apát, atyát jelentő papasz, papa szóhoz /22/. A popa szót vihették magukkal a még pogány, Lombardiából kelet felé vándorló románok, s a Balkánon letelepedve adhatták át a szlávoknak, ahol a pop végső formát vette fel. Tudjuk, az olasz, a francia, a német nyelvben a popa, éppúgy, mint a magyarban a pópa, már kezdettől fogva kizárólagosan csak a görögkeleti pap neve és nem a katolikusé." Körmendi, i.m.
  4. Jn. 20:21-23
  5. "Mert minden főpapot az emberek közül választnak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, és áldozatot mutasson be bűneikért." (Zsid 5,1)
  6. "A papszentelés régi szertartásában a kehely és a paténa átadásakor a püspök a következő szavakat intézte az új paphoz: vedd a hatalmat az áldozat bemutatására és mise olvasására, mind az élőkért, mind a holtakért (Pontificale Romanum)" Matthias Gaudron: Katekizmus az Egyház kríziséhez (internetes, lapozható) 188. old
  7. A bűnök megbocsátására Krisztus feltámadása után adott megbízást és hatalmat az apostoloknak és utódaiknak: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad (Jn 20, 21-23).”
  8. "A pap elsősorban tehát nem elöljáró egyházi ünnepeknél, hanem olyan meghatalmazásai vannak, amelyekkel az egyszerű hívek nem rendelkeznek. Krisztus ugyanis csak az apostoloknak, nem pedig minden tanítványának mondotta: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre (Lk 22,19)" Matthias Gaudron: Katekizmus az Egyház kríziséhez.
  9. "Aki azt mondja, hogy a felszentelt állapot, illetőleg a szent ordinatio nem egy igaz és tulajdnképpeni értelemben egy, Krisztus által beiktatott szentség, vagy hogy az csak egy emberi találmány, amelyet egyházi dolgokban járatlan férfiak kigondoltak, vagy hogy az csak egy rítus a szolgák kiválasztására, akik aztán Isten igéjének és a szentségeknek szolgálatába állnak, az Anathemával van sújtva." idézi: Matthias Gaudron i.m. 190 old
  10. "Aki azt állítja, hogy a Katolikus Egyházban nincs isteni rendelkezés által fölállított hierarchia, amely püspökökből, papokból és szolgákból áll, az Anathemával van sújtva." idézi: Matthias Gaudron, i.m. 190. old.
  11. Egyházjogi Kódex (Codex Iuris Canonici, 1917-ből): "A pappá szentelésben érvényesen csak egy megkeresztelt férfi részesülhet" (986,1.)
  12. II. János Pál, Ordinatio Sacerdotalis apostoli levél (1994): "az egyháznak nincs joga a papszentelést nőknek kiszolgáltatni (nőket papá szentelni) és "az egyház hívenek végérvényesen ehhez a döntéshez kell tartaniuk magukat."
  13. "A keleti egyház egy szinóduson a VII. században (II. Trullosz - 691) az általánosan elharapódzott gyakorlatnak engedve, a papoknak a szentelésük előtt kötött házasságuk folytatását engedélyezte. Csak a püspökök számára tartotta meg a régi gyakorlatot. Ezt a szabályt a pápák a római egységbe visszatért keleti egyház papjainál továbbra is megtűrték. Látni kell azonban, hogy ez az eredeti ideáltól való eltérés. Ennek az ideálnak egy maradékát a keleti egyház is megőrizte: a diakónus és pap folytathatja a szentelése előtt kötött házasságot, azonban újat már nem köthet. Ha meghal a felesége, nőtlenül kell tovább élnie. A püspököket általában a szerzetesek közü választják, akik soha nem éltek házasságban. Ha azonban egy nős papot püspökké választanak, annak külön kell válnia feleségétől. A keleti egyház hívei sem tekintik a nős papokat a szerzetes papokkal egyenértékűeknek. Az ő számukra is érvényes az, hogy csak a cölibátusban élő pap tudja a papi ideált teljesen megvalósítani, és bizalommal inkább csak azokhoz fordulnak, a gyónásban pedig szíveseben azokra hagyatkoznak." Matthias Gaudron i.m. 209-210.

Források[szerkesztés]

Egyéb irodalom[szerkesztés]

  • (szerk.) Hevenesi Jánosː Akik Krisztus követségében járnak – A papi hivatásokért, Magyar Katolikus Püspöki Kar, 1981
  • Papramorgó. (Papi adomák). In: Gracza György: A nevető Magyarország. Bp, 1901. I. kötet. 119-158. old.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]