Pátkai-víztározó
| Pátkai-víztározó | |
 | |
| Ország(ok) |  Magyarország |
| Hely | Fejér megye |
| Elsődleges források | Császár-víz, Rovákja-patak |
| Elsődleges lefolyások | Császár-víz |
| Felszíni terület | 1.3-3.7 km2 |
| Víztérfogat | 0,0008 - 0,00785 km3 |
| Települések | Pátka |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Pátkai-víztározó témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Pátkai-víztározó Magyarország egyik legnagyobb mesterséges tava. Területe vízállástól függően 130-312 hektár, vizét a Pátka község mellett folyó Császár-víz és a falun átfolyó Rovákja-patak táplálja. Az elmúlt évek aszályos időjárása illetve a Velencei-tó alacsony vízállása miatt a Pátkai-víztározót a minimális üzemeltetési vízszint körül üzemeltetik.
Történelem[szerkesztés]
A Pátkai víztározó helyén mintegy 2000–4000 évvel ezelőtt természetes tó volt, melynek vizét a pátkai völgytágulatban már a római korban is a Császárvíz-patak duzzasztásával pótolták. Az első tározót a Galerius császár korában zajló vízrendezési munkálatok keretében, a 4. század elején alakították ki. A rómaiak által épített gát a mai napig látható, melyet a helyiek és a szakirodalom Kőrakásként említenek.
A tó duzzasztása a további évszázadokban is fennmaradt, folyt benne haltenyésztés, időszakonként vízimalom is működött.
Török idők alatt a tórendszernek hadászati jelentősége is volt, miután a környék vizeinek kiárasztásával Székesfehérvár körül jelentős mocsári védelmi vonalat hoztak létre.
A tó az évszázadok során többször is kiszáradt, majd a terület 1764-ben történt részleges lecsapolása után egyre zsugorodott, bár a haltenyésztés még tovább is működött, a XIX. században a pátkai pontynak hírét még Budapesten is ismerték. A 19. század második felében a tó gyakorlatilag teljesen kiszáradt.
A jelenlegi tározót a Pátkai-tó helyén, az eredeti római gáttól 200 méterrel északra, 1974-ben építették újra. Ez a Velencei-tó vízutánpótlásának szabályozását hivatott biztosítani. Miután a Velencei-tó kritikus vízszintjének emelése révén a Zámolyi-víztározót teljesen leengedték és a Pátkai-víztározóból kezdték el a vizet átvezetni a Velencei-tóba, a helyiek petíciót indítottak a tó megmentése érdekében.
Élővilág[szerkesztés]
A tó partvonalán nád, zsióka, helyenként keskenylevelű gyékény nő. Az északnyugati partvonal egy kaszálóréttel határos, ahol jellegzetes nyári színfolt az őszi vérfű, de itt honos a védett kisfészkű aszat is. A gátoldalban egy helyen a védett mocsári kosbornak van több száz töves állománya, emellett pár tő agár-, poloskaszagú kosbor és hússzínű ujjaskosbor is színesíti a fajgazdag gyepet.
A tónak gazdag szitakötőfaunája van. A gátakon nagyon sok lepke figyelhető meg, ezek jellemzően a gyakori fajok. A tó két legértékesebb ízeltlábúja az északnyugati kaszálóréten élő sötét és vérfű hangyaboglárka, melyek kizárólagos tápnövénye az őszi vérfű.
Magas vízállás idején a vöröshasú unkának is erős állománya él, egyébként a zöld békák jellemzőek.
A mocsári teknős és a vízisikló a terület két jellegzetes védett hüllője
A nádasban gyakran hűsölnek gímszarvasok, de lakik a tó mentén vaddisznó és róka is. A legértékesebb emlős a fokozottan védett vidra.
Magas vízállás idején a tó északi részén gémtelepek alakulnak ki, vörös és szürke gém, illetve nagy kócsag részvételével, de költ itt törpegém is. Táplálkozni jár ide a kanalasgém, fekete és fehér gólya, kis kócsag, ritkán üstökös gém és bakcsó. Korábban fészkelt a nádasokban bölömbika és nyári lúd is. A nádfoltokban több énekes (nádirigó, cserregő-, énekes-, foltos nádiposzáta, nádi sármány) költ, a gyékényesekben a ritka barkóscinege és fülemülesitke is fészkel, de csak magas vízállás esetén. Ugyancsak magas szintnél költ a búbos vöcsök, a szárcsa és a vízityúk.
Alacsony víznél a tó partvonala és zátonyai a partimadaraké: bíbic, cankók, partfutók, lilék jelennek meg, szórványos vendég a vékonycsőrű víztaposó, kőforgató, igazi ritkaság a vándorpartfutó és a laposcsőrű víztaposó. 2022-ben fészkelt először a szigetkéken a fokozottan védett gulipán és gólyatöcs, valamint a kis lile.
A tó a sirályok kiemelkedő fontosságú pihenőhelye, a gyakori fajok mellett országos ritkaságok is előfordultak már: dolmányos-, sarki- és jeges sirály. A récefélék közül minden gyakori faj előfordul, a legjellemzőbb a tőkés és a csörgő réce, télen a fütyülő réce. Egyes teleken a víztározó több ezer vagy akár tízezer vadlúd (elsősorban nagy lilik) alvóhelye lehet, köztük olyan fokozottan védett ritkaság is megkerül, mint a vörösnyakú lúd vagy a kis lilik.
A ragadozók közül fészkel itt a barna rétihéja, a ludak nyomában rétisas jár, a sirályok, récék körében télen a vándorsólyom okoz riadalmat. Tavasszal és ősszel előfordul a halászsas.
Galéria[szerkesztés]
-
Nagy lilikek és nyári ludak csapata -
A kemény teleken sem néptelen a tó -
Sirálytömeg -
Magas vízállásnál -
Hajnali életkép -
Gólytöcs a Pátkai-víztározón -
Szürke gém a Pátkai-víztározón
Források[szerkesztés]
- Kállay István: Pátka. Fejér Megyei Történeti Évkönyv Fejér Megyei Történeti Évkönyv 21. (Székesfehérvár, 1990)
- Pátka. Magyar nagylexikon, XIV. kötet, 2002.
- Codex Pátka
- Vizek és építmények, A Pátkai-tó.
- FEOL: Pátka érdeke másodlagos
- Vízügy: Pátkai-tározó vízállás
- Kovács Gergely Károly: Észak-Mezőföld patakvölgyei
- Kovács Gergely Károly képek a Pátkai-víztározóról
- Udvardi László képek a Pátkai-víztározóról
- Aláírást gyűjtenek a helyiek a Pátkai-víztározóért. (Hozzáférés: 2022. május 12.)